2016. április 24., vasárnap

Sándor Mária és a kontraszelekció

Az Index arról ír, hogy az orvosbárókra megy el a pénz. Ezt különösebb kimutatások nélkül is csak az nem sejtette, aki nem járt kórházak, és a kórházi infrastruktúrát piócaként kihasználó „magánrendelések” környékén. Aztán olvasom a reakciókat Sándor Mária, az orvos-korrupció ellen egykor harcot hirdető nővér jobbikos haknijáról. Sokak számára azzal a konklúzióval, hogy a feketeruhás nővér elvesztette a hitelességét.

Holott a valós kép, mint annyiszor, alighanem most sem a fekete vagy fehér, hanem a fekete és fehér választékából áll. Az egyik oldalon szinte biztosan ott van az a rétege az egészségügynek, akinek nem érdeke egy egészségügyi reform. Függetlenül a Kórházzövetség felhorgadásától.Azok, akik haszonélvezői a jelenlegi zsarolós-kontraszelekciós rendszernek. S akik nem most, hanem évtizedek óta remekül élnek abból, hogy életekbe kerülő aránytalanságok vannak az orvostársadalmon belül. Ez ellen fellépni, alulról megbontani, pont olyan szélmalomharc lehet, ahogy a hasonlóan felépült akadémiai rendszert nem lehet egy laboráns szintjéről megingatni. Holott az semmivel nem tűnik jobbnak. A kezdő kutatók, tanársegédek semmire is alig elég fizetésért dolgoznak olyan témákon, amelyekért olyan NEVEK zsebelik be a pénzt és pályázati támogatásokat, akiknek esetleg már a fényképe sem lát egy labort belülről. Sok más helyen különben szintén ez van, és ehhez elég megnézni az AIDS kutatásával is foglalkozó filmet. Szinte törvényszerűen, mert a hiperhierarchiák, ha elég hosszú ideig állnak fenn, kontraszelektálódnak. Akkor, ha nincs egy ez ellen ható erős kontroll-mechanizmus.

Ilyen kontroll-mechanizmust képviselhetnének a szakmai szervezetek, és az szakmai érdekvédelemmel foglalkozó szövetségek. Ez az, amiben Magyarország igen gyatrán teljesít. Nem abban, hogy formálisan ne lennének ilyenek, hanem abban, hogy a munkásságuk nem egy esetben a tagjaik vezető sorába emelkedettetek személyes hatalmának és érdekeinek védelmében merül ki. A szakmai szervezetek esetében azzal cizellálva, hogy nem egy esetben azok találhatók a vezetésben, akiket az elsők közt kellene messzire zavarni. Erről sok szempontból a hazai múlt tehet. Aki emlékszik a rendszerváltás környékére, az emlékezhet másra is. Nevezetesen arra, hogy szinte B-lista szerűen vadásztak az MSZMP egykori középkádereire, miközben egy üzemi, kutatóintézeti középvezető alkalmasságának felülvizsgálata szóba sem került. A profiltisztítás éppen olyan ideológiai volt, mint a kuláktalanítás. S alig esett szó a szakmai alkalmasságról. Az akkori középvezetők pedig ma osztály-, vagy tanszékvezetők, vezető orvosok, kutatóintézeti igazgatók, és hasonlók.

Amikor Sándor Mária, voltaképpen a kulimunkát végző orvosok helyett is, elindult a politikai celeb szerepe felé vezető úton, akkor a fent vázolt rendszert próbálta megkarcolni. Olyan szerepet vállalva magára, amellyel kapcsolatban maximálisan egyet érthetünk egy internetes véleménnyel. Azzal, hogy Sándor Mária alapvetően azt a szakszervezeti, illetve szakmai szervezeti munkát vállalta magára, amelyet az erre illetékes egyleteknek eszük ágában sem volt ellátni. Vagy csak az eszük valami rég elfeledett oldalágában volt. Az a könyv, amiben lábjegyzetként még emlegették, hogy valaki látott már szakszervezetet. A fekete ruhás nővér esetében tehát az alapvető probléma talán az a szerepkonfliktus, amibe keveredett, és amin, a jelek szerint nem nagyon tudott úrrá lenni. Az egyik oldalon alapvetően szakszervezeti törekvésekkel indult, miközben az erre illetékes szervezetek nem látták el ezt a feladatot. A másik oldalon ellenben nem szakszervezetek bizonyultak vevőnek a szereplésére, hanem politikai mozgalmak.

Az egyik oldalon tehát volt egy hatalmas tenni akarás, míg a másik oldalon erre csak olyanok kínáltak terepet, akik alaposan megkérték az árát a támogatásnak. Felhasználva a kialakult helyzetet a saját arculatuk fényezésére. Felhasználva a nővért arra, hogy arcot próbáljanak húzni a csontváz-koponya elé. Ugyanis akárhonnan nézzük, a pártok igencsak fanyalognak a gondolatára is annak, hogy kialakult hiperhierarchiákat bolygassák. A támogatóik, és szakértőik sorában ugyanis ott vannak az említett NEVEK közül sokan. Gyakorlatilag oldalfüggetlenül. Ezek a támogatók és szakértők pedig nem igazán fogják pártolni, hogy az általuk preferált párt lebontsa a nekik presztízsben vagy pénzben, esetleg mindkettőben jól tejelő állapotokat. Ebből a szempontból a látszólag radikális Jobbik sem hiszem, hogy kivétel. Miközben olyan képviselőkkel, politikai szereplőkkel is tömve van, akik szerint nem csak a pozíciót ellátókat kellene a szakmaiságtól elkanyarodó diszkriminációs szabályok mentén kiválogatni. Hanem, például az egészségügyben, akár az ellátottakat is. Elég, ha felidézzük azt, amikor N. E. egy újszülött kisfiú kapcsán gondolta kiemelni saját tenyészképességeit egy cigány gyermekkel szemben.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook