2014. augusztus 26., kedd

Jeges ön-víz a Válasz-portálon

Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kint van a vízből. A jeges vízből. Lett lévén érkezése arra, hogy beszálljon a nemzetközi jeges-vizes kihívás-mozgalomba (Ice Bucket Challenge). Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy az egész, jobbára a Facebook-on terjedő mozgalom mennyiben képes azt a célt szolgálni, amiért elindították. Az ugyanakkor látszik, hogy ahol politikai elfogódottság szabja meg a tálalást ott a tál tetszés szerint láttatik penészesnek, ha az a főkívánság.

Falus Ferenc akcióján a például a Heti Válasz publicistája például portálon elkövetett előre megfontolt szándékú felvihogást tartott. Amit a stílusa miatt tulajdonképpen szóra méltatni is felesleges. Egyrészt azért, mert ízlés dolga, mint a műtrágya. Másrészt, mert egy kommunikációszakos kisiskolás esetleg laza csuklóval lenne képes jobbat alkotni. A tanulmányértékét nem is az adja. Sokkal inkább az egész. Egységesen, és részleteiben. Mert az például kétségtelen, hogy van valami infantilis bája, ha egy főpolgármesternek jelölt, különben komoly ember hírében álló személyiség talpig vizesen tűnik fel az internetes filmvásznon. Ebben talán egyet is érthetnénk „válaszos” szerzővel. Ámde! Érdemes kicsit figyelmezni arra is, ami kimaradt a hatásvadász karakter-fikázásból.

Például elegánsan kimaradt az a mellékkörülmény, hogy pár nappal ezelőtt a Fidesz Twitter-bunkója szintén aláült a jeges vizeknek. Mi következik ebből? Szinte semmi. Azon kívül, hogy a Heti Válasz tollnoka szerint Deutsch Tamás esetében rendben van az, ami Falus esetében szerinte nevetséges. Inkább hallgat az előbbiről, mintsem csökkentse emlegetésével a kényszeres kacarászás „horderejét”. S persze esetleg az olvasóiban még felmerült volna a kérdés: hátha nem csak Falus Ferenc hóbortjáról van szó. Ahogy különben nem is. Ami szintén kimaradt az arányos és körültekintő publicisztikából. Mármint az, hogy egy nemzetközi mozgalom része a jeges locsolkodás, és korántsem annyira öncélú, hogy kizárólag az önkormányzati választásokra elvárt írásmű szempontjából lehessen szemlélni a jelenséget.

Van ugyanis egy olyan betegség, amit amiotrófiás laterálszklerózis néven emlegetnek. Ez az az izomsorvadásos betegség, angol betűszóval ALS, amelyben többek között a kor egyik legnagyobb elméleti fizikusa, Stephen Hawking is szenved. A jeges vödör alá állás mozgalmát azért indították, hogy erre a betegségre hívják fel a figyelmet általában is, de pénzgyűjtési céllal is. Megnyerve olyan személyiségeket is például, mint Vin Diesel. Szinte kár is talán megemlíteni, hogy a Falus Ferenc videójával felcsiklandozott írnok soraiból ez a háttér-információ is hiányzik. Érthetően különben. Ha ugyanis belekerül, akkor Falus kinevetésével ki kellett volna nevetnie nem csak a Fidesz üdvöskéinek egyikét, hanem mindenki mást is, aki részt vesz az Ice Bucket Challenge-ben. Végső soron pedig azokon is röhögnie kellett volna, akik adakoznak az ALS-ben szenvedők javára. S persze harsányan kikacaghatta volna magukat az izomsorvadásban szenvedőket is.

Alkalmasint, persze nem tudhatjuk, hogy erre a kollektív kiröhögésre nem került-e sor? De szerencsére legalább nem került leírásra. Csak sugallásra. Ami azért mégis csak pozitívum. Egy pontot tehát jóvá is írhatunk a Heti Válasz honlapján publikáló klaviatúra-csépelőnek. Az említett sugalom egyábként ebből a mondatból sejthető: „pillanatok alatt kiderül évtizedekig tiszteletreméltó álcát hordó emberekről, hogy valójában szerencsétlen, béna idióták”. Mert azért érdemes tudni, hogy akikért a mozgalom indult valóban bénák. Ha nem is idióták. A Falus Ferencen élcelődő Zsuppán András, vagy akár a hasonló hangot megütő Kósa Lajos, például alighanem sűrűn adakozna a természetfelelős templomaiban, ha csak annyira lenne „idióta”, mint az említett Stephen Hawking. 

S hát igen! A szó veszélyes fegyver. Olykor meg visszafele sül el. Mint ebben az esetben. Mikor a Falus Ferenc lejáratását célzó írás végül is annak szerzőjét minősíti. Le.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése