2014. augusztus 30., szombat

Cloaca Blogica

Forrás: etc.usf.edu
Az internet egyre jelentősebb információforrás. Jól mutatja ezt, hogy igen nagy, és nyomtatott formában patinás lapok is régóta jelen vannak a digitális vásártéren. S jelzi az is, hogy egyre többször hivatkoznak olyan forrásokra, mint a közösségi média, illetve a blogszféra bejegyzései, írásai. Annyira gyakran, hogy sokszor egy kalap alá is kerülnek.

Akkora kalap alá, ami ápolatlanul is eltakar. Holott talán érdemes lenne valahol meghúzni a határt. Mielőtt a cenzúra kötelét húzzák meg az internet nyakán. Globálice. Mély hozzá nem értéssel. Miközben tudom, a vita nem újkeletű. Annyira nem, hogy talán a publicisztikával egy idős. Csak a hatékonyság nőtt az internettel. De most hagyjuk egyelőre a régi rómaiakat. Bár érdemes talán megemlékezni a Cloaca Maxima-ra. Ahol, mint azt egy régi vitában említette egy kolléga, olykor értékek is sodródtak. Ahogy nagyon sok tehetség és valós érték, de értékes információ is sodródik az említett netes helyeken. Amelyeknek van pár közös vonása, de valószínűleg sok el is választja a szereplőket.

A közös vonása az, hogy például a Facebookon és egy blogban egyaránt levezetődhetnek idegességek. Azonban a hétköznapokban is érezhető a különbség a kocsmai pletyka és kocsma falára kitett röpirat között. Az előbbi zsivajában mindenki mondhatja a magáét, és legfeljebb kap néhány rögtönítélő pofont. Sokszor nem is érdekes, hogy ki mondta ki először a tutit, hiszen mindenki mondja a magáét. Ilyen a Facebook. Pletykák gyors információk, és kontrolálhatatlan vélemények forgataga. Igazi Cloaca Maxima. Sok értékes információforrással, és értékes gondolattal. De sok újrafeldolgozottan sem önálló véleménnyel is. Látszólag minden szereplőnek saját fogadószobája van, de összességében nehéz úgy hivatkozni valamire, hogy „a Facebook-on olvastam”. Ez a „krimóban is beszélik” kategória. Még akkor is, ha tudom, sokan nagyon is felelősen mondanak itt is véleményt. Számolva azzal is, hogy méltatlanul repül feléjük a söröskancsó. Míg mások méltón kapják az ostoba véleményre, hazugságra a szóbeli pofonokat. Beírásaik nyomán leiskolázva, porig rombolva a tizedkézből szajkózott tucat-butaságokat, közhelyeket.

A blog az kérem egészen más. Az kérem az említett röpirat esete. Azt ugyanis valaki kitetette. Azt jegyzi, aláírja valaki. Valós írója, felelős szerkesztője van. Nem lehet azt mondani, hogy az kérem megíródott és kitevődött. Aki erre hivatkozik, az a blogok esetében a digitális analfabéták egy speciális részhalmaza. A blog tulajdonosa felel az ott megjelent írásokért. Akkor is, ha nem ő követte el. A saját blogján ő a felelős szerkesztő. Mert ez ugyanúgy sajtótermék, mint a kiragasztott röpirat. Ha valótlant állítanak a blogján, akkor nem mentség, hogy ő ott sem volt, és nevenincs nick rakta ki, és jegyzé a szöveget. A szerkesztő felelőssége, hogy mit enged megjelenni. Akár kommentként is.

Ha egy tingli-tangli blog tulaja például megengedi az antiszemita hozzászólásokat, de törli az ezekkel vitatkozókat, akkor maga is antiszemitává lesz. Ahogy ugyanez igaz a kommunistára, a melegre, és minden másra is. Tulajdonképpen azzá lesz, amit elfogyaszt. Azzá lesz, amit ír, illetve enged a saját „lapján” írni. Ahogy alighanem a köznapi jogérzékkel, a „józan paraszti” hozzáállással is érezhető a különbség a közösségi médiák kommentárjainak forgatagában elhangzott „hüje vagy” kijelentés, és egy blogon leírt, nevesített gyorsdiagnózis között. Nem véletlen, hogy a hatalmi eszközökkel blogszférába szorított véleménypublicisztika éppen úgy nem nélkülözi a forráshivatkozásokat, mint a nyomtatott „nagyok”. Mert itt is igaz, hogy a vélemény szabad. De csak a vélemény. A tényhamisítás, az oktalan pocskondiázás legfeljebb a szabadosság, a butaság jele lehet.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook