2014. augusztus 21., csütörtök

Kórház nem az emberség szélén

Kórház Cambridge szélén:Addenbrooke's Hospital
Forrás: Wikipedia
Egy kórház a város szélén már TV-sorozatot is ihletett. Igaz, nem Angliában, ahova most annyi magyar elsietett. Egy egyetemi kórház szintén ihletett egy TV-sorozatot, bár Dr. Gregory House sem Angliában rendelt. Habár Hugh Laurie angol színész. Legyen itt hát pár gondolat ezek után egy egyetemi kórházról, ami majdnem a város szélén áll. Ráadásul Angliában.

Természetesen lehetne egy ilyen bevezető után a modern kivándorlási hullámról írni, de a gazdasági exodusról már többen írtak. Tenmagamat is beleértve ebbe a halmazba. Lehetne írni az egészségügyi ellátásról, mint a társadalom gyógyászati alrendszeréről. Olyanról, amiről sokszor azt sem tételeznénk fel, hogy működik egyáltalán. Ilyenkor illik előrángatni a finanszírozási problémákat, és az elvándorló emberi erőforrás-portékákat egyaránt. Mely erőforrások tekintetében igaz a magyar társadalomra, hogy úrias. Már akkor, ha igaznak tekintjük a mondást: „Nem úr, aki nem pazarol”. Mert pazarlásban jók vagyunk ezen a téren. Emberherdálásból tradicionálisan jól teljesít az ország. Orbán rendszere pedig jobban teljesít elődeinél. Vastapsot neki! Kerül, amibe kerül. Az alattvalóknak.

Azoknak, akiket különben nem egy esetben a regnáló egészségügy szintén alattvalóknak tekint. Lett légyen az akár ellátásra szoruló, akár csak annak, még járni képes kísérője, látogatója. Az említett városszéli kórház ebben például biztosan nem teljesít jobban a magyar megfelelőinél. Holott beteg emberek nyilvánvalóan a szigetországban is teremnek. Nem is kevesen, ha megítélhető ez abból, hogy a folyosókon sokan téblábolnak, kerekeznek láthatóan az ellátottak táborából kikerülve. S alighanem a betegségek sem válogatósabbak mondjuk Cambridge-ben, mint Debrecenben, vagy Budapesten. Talán az emberek sem. Csak a zemberek nem igazán hódolhatnak válogatási szenvedélyüknek, addig az angliai kórházban megforduló emberek ezt megtehetik.

Nem kell kushadva, és a portás kegyében bízva, s lapulva kiszökni egy zsemléért a szomszéd bótba. Az élelmiszerbolt ott van a kórházban. Központi helyen, és nem aranyáron működő büfé gyanánt a kórház peremén. Rendes, helyre kis boltként. Ahol a talán másnapig is elálló szendvicset is leakciózzák olykor. De megtalálható vegyesbolt, és utazási iroda is. Ahogy annak sem kell messzire mennie, aki olaszos kávét, vagy hamburgert szeretne válogatni magának. Tekintve, hogy gyakorlatilag egy kisebb üzletközpont működik a kórházban. Bent. Fedett helyen, hogy akár gyomorszondával is megközelíthető a szappanvásárlás. Amelyre különben akár le is gurítják az osztályról kerekes székben az erre vállalkozókat. Amiből nem csak az következik, hogy a vegyesboltban akár ilyen betegekkel is lehet találkozni.

Sokkal inkább az, hogy a kórház, a bevétel reményén túl is nyilvánvalóan emberszámba veszi a falai közé vetődőket. Ha ellátásra szorul, akkor is. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a „terített asztal” mellett csak attól várható el mondjuk egy diéta betartása, akivel pontosan közlik a diagnózist, és annak következményeit. Egyben elég nagykorúnak tekintve ahhoz is, hogy kinézik belőle: hasnyálmirigy-problémákkal nem a cukorkás-polcot fogja elsőként megrohanni. Akkor sem, ha sem a polcnál, sem a pénztárnál nem fogják elkérni a szakorvosi zárójelentést. De az is nyilvánvaló, hogy a jelzett embernek-tekintési szindróma a kísérőkre, látogatókra is kiterjed.

Akikre aztán pláne igaz, hogy jogosan kívánhatnak meg egy kávét vagy szendvicset. Ahogy pótolhatják az elfelejtett bevásárlásokat, buszjegy-beszerzéseket is. Mert miért is ne tennék? Azért, mert egy rokon, egy ismerős kórházba kerül. Az ő életüknek még meg van, meg lehet a maga ritmusa. Az, amire a magyar kórházak nagy többségében tesznek nagy ívben. Sokszor egy működő üdítőautomata már szinte a luxus csúcsa. Aki kísér valakit, az sokszor nyugodtan felhagyhat a reménnyel. Vagy a táplálkozáséval, vagy a kísérésével. Az utóbbi eseten akkor, ha nyakába veszi a kórházat és elmegy büfét keresni, vagy kimegy a legközelebbi „közértbe”. S ennek semmi köze ahhoz, hogy hol élesebb a szike.

Lehet tehát, hogy nem csak ápolónőnek, hanem betegnek is inkább megéri nem Magyarországon betegnek lenni. Úgy tűnik, hogy nem csak a fűnek használ, ha következetesen fűnek tekintik, és öntözik, illetve nyírják. A humán szférában is jótékony talán, ha még a kiszolgáltatottakat és embernek, partnernek tekintik. Akár egész kórházakra rányomja egy ilyen „apróság” a bélyegét.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook