COVID-19: Pánik és félelem

A HVG blikkfangosnak szánt címmel közli, hogy a lakosság fele fertőződhet. Alkalmasint a közel 50%-os átfertőződés közepes biológiai ismeretekkel, és négy alapművelettel is „kijön”. Ehhez nem kell egy fizikusként dolgozó kutatónak epidemiológiai szakvéleményt tulajdonítania senkinek. De ezt Barabási Albert-László és a HVG majd lejátsza egymás között, ha akarja. Maradjunk egy kicsit más területen. A félelem és pánik partjainál. Különösen, mert a politika, a politikusok, és az önjelölt megmondók gyakran hivatkoznak az egyikre a másikkal szemben, és viszont.

Hányszor is hallottuk, hogy azért nem tesznek közzé adatokat, hogy megóvják a népet a pániktól? Ja, hogy ezzel pont a pánikot erősítik? Csak nem pont ez a célja némelyeknek? Akár anyagi-, akár politikai haszonszerzésből, vagy akár tudatlanságból. Vegyük tehát a pánikot. A Wikipédia, például, ezt írja róla: „A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt. A pánik gyakran bekövetkezik katasztrófahelyzetek során, és a hatása alá került személyek saját testi épségüket is veszélyeztethetik”. De emlegeti azt is, hogy gyakran a kétségbeesés szülte cselekvések szinonimája is. Ha pedig magába néz a nyájas olvasó, akkor valószínűleg egyetért azzal is, hogy a kétségbeesést olyasmi szüli, amiről elégtelen az információja, és bizonytalan a befolyásolási kompetenciája. Ha ugyanis egy veszélyhelyzettel kapcsolatban van információ a veszélyeztetettség mértékéről, az érintettség kockázatáról, és a kockázatmérséklés módszeréről, akkor a józan ésszel meghozható döntések kerülnek túlsúlyba.

Vegyük a COVID-19 esetét. A veszélyeztetettség tényleges mértéke jelenleg nem ismert. Nem azért, mert nem lehetne ismert, hanem azért, mert nem állnak rendelkezésre, például, egy átfogó szűrés adatai. Talán nem véletlen, hogy a kormányok azon része, akik elkerülni szeretnék a globális pánikot, a szűréseket, a diagnosztikai adatokon alapuló információkat részesítik előnyben. Akkor is, ha ezek alapján szintén szükség-intézkedések válhatnak indokolttá. Az érintettség kockázata, az előzővel kéz, a kézben jár. Tudjuk, hogy vannak, és lesznek is halálos áldozatok. De korántsem mindegy, hogy az, aki tüsszögni kezd, az milyen halmazra vetítve számolhat komoly kockázatokkal. Ma már publikáltak hazai halálesetet. Azonban a lakosság tényleges fertőzöttségét (vö. szűrések) nem ismerve, korántsem mindegy, hogy publikáltan betegek néhány tízes, illetve a karanténba vontak néhány százas, vagy esetleg tíz-, illetve százezres fertőzöttség számainak arányaiban szemléljük. Márpedig a személyes kockázat-érzetet ez nagyban befolyásolja. Ahogy a spontán, vagy kis beavatkozású gyógyulások mértékének ismerete is. A kockázatmérséklés módszerei szintén ismertek. Ezt illetően szinte kifogástalan a kommunikáció. A kézmosástól a műtét-halasztásokig mindenről olvashatunk, hallhatunk.

A „szimpla” félelem ezzel szemben nagyjából azt jelenti, hogy egy valós kockázatú, közvetlen, vagy jelentős kockázattal annak tekinthető veszélyeztetettséggel szembeni felkészülés következik be. Tudjuk, hogy mire számíthatunk, felkészülünk rá, és ha ideér, akkor megharcolunk vele. Vagy okszerűen menekülünk, illetve alkalmazkodunk. Ebben az esetben is tudhatjuk természetesen, hogy sajnos a halálos szövődmény is benne lehet a pakliban. De mert tudjuk, annak a kockázatát a többi tényező ismeretében, képesek vagyunk, képesek lehetünk a legjobb tudásunk szerint mérsékelni. Nyilvánvalónak látszik, és elnézést a látszólagos ismétlésért, hogy amennyiben a tényleges fertőződés mértéke ismert, az elkerülés, mérséklés módszerei ismertek, a fokozott kockázatú csoportok ismertek, a tényleges kockázat mértékével egyetemben, akkor kialakul egy indokolt félelem, de elkerülhető a pánik. Az indokolt félelem pedig megalapozza a járvánnyal való megharcolást is, amit a pánik, mint másutt is írtam, nem szolgál.

Ugyanakkor, ha adott egy helyzet, amiben az indokolt, és megharcolást segítő félelem állítólagos „elkerülésére” információt tartanak vissza, manipulált információkat bocsátanak közkézre, akkor valójában a félelmeket ugyan csökkentik, de mérleg a pánik felé billen. Látjuk ennek a nyomát ma hazánkban? Látjuk. Nincsenek tömeges szűrések. Így a fertőződés mértékében akár százezres tévedések is lehetnek. Így az egyes embernek csak nagyon korlátos a kockázatmegítélési kompetenciája. Érthető módon azért szeretne védekezni, de nincs mérlegelési helyzetben. Ezért érthető az is, ha félinformációk alapján, racionális mérlegelés nélkül cselekszik. Ha ilyenkor bedobják a köztudatba a kockázatmérséklés eszköztárának elemeit, akkor akár indokolatlan kereslet is kialakulhat. Ez látszik az akár ezrével vásárolt vitamintablettákon, és a racionalitást meghaladó felvásárlásokon is. Miközben ez természetesen láncreakciót szül. A készletfogyások láttán indokolttá válik a félelem, hogy az is előrehozzon, nagyobb mértékben intézzen vásárlásokat, aki egyébként nem tenné.

Így az információ-visszatartáson alapuló pánik-hullám akár jó üzletté is válhat. A járvány pedig, a biológia szabályai szerint, tesz az emberi reakciók nagy részére. Az indokolt félelem, az ezen alapuló racionális viselkedési minták kialakítása nem a vírus érdekeltségi köre. A társadalomé annál inkább. Az a társadalom, amelyik valós információk birtokában kénytelen akár szigorú intézkedésekkel is szembenézni viszonylag stabilan, együttműködve lehet képes „kijönni” a járványból. Az pedig, amelyiket hülyének néznek, pánikba taszítanak, az irracionálisan cselekvő csoportokra atomizálódik, és rengeteget veszítve, szinte csak „túlélni” fogja a járványt. A jelenlegi járvány ebből a szempontból a politikai vezetések „vizsgája” is lehet.

Andrew_s