Nyelvtudás: tényleg a papíron múlik?

Júniusban az volt a hír, hogy az ország lakóinak idegennyelv-ismerete a bányászbéka alatti szinten mozog. A legújabb hír az, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvtanulási diákhitelt javasolna a Nemzeti (mi más?) Versenyképességi Tanács. Amely javaslat arra remeknek tűnik, hogy a pályakezdő diplomásokat még kedvezőtlenebb helyzetbe sodorják. A többi következményén hosszabban el lehetne gondolkodni.

Azon is, hogy a diploma megszerzésének elég régóta feltétele a nyelvismeret. Egy idő óta nem csak informálisan, hanem formálisan is. Bent is ragadnak azóta a diplomák. Ami óhatatlanul a papíralapú társadalomképre irányíthatja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy idegenül kell tudni, vagy papírral kell róla rendelkezni? Itt egy röpke gondolat erejéig pár évtizednyit visszaugranék az időben. Az 1980-as évek közepére kezdett kibontakozni az, hogy a „Rigóban” szerzett nyelvvizsga egyfajta fétis-értékkel kezdett bírni. A vizsga pedig vizsgadíjhoz volt kötve. A két hatás eredőjeként elég sokszor merült fel az informális kétség a vizsgabizottságok elfogulatlanságát illetően. Tekintve, hogy minden vizsgaközpont, amely pénzért vizsgáztatott érdekeltté vált a buktatásban. Minden olyan esetben, amikor tudható volt: a vizsgázó kénytelen elmenni legközelebb is. A különböző nyelvtanfolyamok keresettségére gyakorolt hatásról nem is szólva.

Amiért ezt a régmúltból maradt gondolat aktuális lehet, az a papír iránti kereslet mesterséges felhajtása a diplomák, illetve az egyetemi beiskolázások kapcsán. Annak idején számos tudományterületen egyszerűen nem lehetett minőségi diplomadolgozatot leadni akkor, ha valaki nem volt tájékozott a szakterület külföldi szakirodalmában. A diák szakmai nyelvismerete tehát akár ezzel lemérhető lett volna. Minden külön papír nélkül. Ahogy azzal is, ha a védés egy, a szakterülethez kötődő idegen nyelven megtörténhet. Mely utóbbi megoldás egyébként ma is működhetne. A diplomadolgozat valószínűleg minden külön flepni nélkül kiadható lenne, ha a diák megvédhetné a dolgozatát egy idegen nyelven. Úgy, hogy a szakmai kérdéseket sem magyarul kapja, és akár a teljes szakdolgozat-védés idegen nyelven zajlik. Akár úgy, hogy a beiskolázáskor, az egyetemi felvételinél, szakválasztásnál közlik, hogy egy-egy szak milyen nyelv ismeretéhez kötött. De lássuk be, hogy ennek a lehetőségnek a megteremtése nem lehetne egyoldalú. Tekintve, hogy a teljes vizsgabizottságnak bírnia kellene az adott, előre kommunikált nyelvet. Amikor tehát nem a valós, az „életvitelszerű” szakmagyakorláshoz, hanem a papírhoz kötöttség, a gyakorlati követelményszintet felváltó adminisztratív, bürokratikus kipipálás jelenik meg, akkor ez egyfajta szegénységi bizonyítvány is lehet. Annak az informális elismerése, hogy a felsőoktatásban ténykedőket percek alatt lehetne eladni rabszolgának „külföldiül”.

Amikor pedig az egyetem „bemeneti” oldalán, mintegy előre kérik a papírokat, akkor elkezdhetünk nyugodtan kutakodni, hogy kinek hoz hasznot a vizsgáztatás, illetve a nyelvtanfolyamok sora. Mert a középiskolás diák satuba kerülhet. Ha sikerül a felvételihez megszereznie egy papírt, akkor nő az esélye az egyetemre, míg ellenkező esetben csökken. Így szinte tetszőleges számban buktatható egy pár éven keresztül, mert szinte biztosan meg fog jelenni legközelebb is. Különösen, ha egy szakmai ismereteket nem közvetítő iskolából, szakma, alternatív megélhetési út nélkül küldik ki deszantosként az „életbe”. Miközben a középiskolai nyelvoktatás színvonalát is bebetonozza a rendszer. Lehet kifele mutogatni. Azzal, hogy az állam hitellel támogatja a különórákat, -tanfolyamokat. Nem kell kérem a középiskolai nyelvtanár esetleges tehetségtelensége miatt zajongani. Nincs ott kérem semmi látnivaló.

Az, hogy a középfokú képzés egy adott iskolában olyan-amilyen, az ettől kezdve a kutyát sem fogja érdemben érdekelni a döntéshozatali szinteken. Valószínűleg más sem. A valós nyelvtudás, és papírral igazolt nyelvismeret közti olló sem. Legfeljebb az, aki megteheti már csak ezért is távozni fog talán az országból. Egy német, angol, francia, vagy bármely más, idegen nyelvi környezetet preferáló munkahelyen ugyanis aligha a papírt fogják kérni a nyelvtudásról. Vagy tud kommunikálni a munkavégzéshez szükséges szinten, vagy nem. Ha nem, akkor vagy nagyon gyorsan megtanulja a mindennapi nyelvet, vagy igen könnyűnek fog találtatni. Azért persze jó dolog ez a nyelvtanulási diákhitel-ötlet. Az oktatás felelősségét rátolja a diákra és a szüleire. Ráadásul úgy, hogy sokan még majd tapsolnak is hozzá, hogy milyen rendes dolog az államtól.

Azért nehéz szabadulni attól a kérdéstől, hogy milyen hatása lenne, ha a diplomás nyelvtudást idegen nyelvű szakdolgozat-védéssel, valós élethelyzeti kommunikációval mérnék fel, ha minden nyelvvizsga, és esetleg a felkészítő tanfolyam is, ingyenes lenne. Nem visszaigényelhető, hanem valósan ingyenes.

Andrew_s