2018. július 25., szerda

Legyen Budapest városállam

Fotó: EISimay
Aktuálisan gumicsontnak tűnik. De Orbán esetében már számos látszólagos gumicsontról derült ki, hogy valójában nem az. Amúgy Budapest helytartósággá változtatásáról van szó. Mert a kormány által kinevezett polgármester Orbán személyes helytartója lenne. Akárhogy nevezze is meg a félintelligens banda által nyomogatott gombok nyomán a nyomtatvány.

A kétévente tervezett helytartóváltás ötlete szinte biztosan annak az orbáni komplexusnak a következménye ami büntetni akar mindent és mindenkit, ami nem őt szolgálja, illetve azt, aki nem nyal elég mélyen. Márpedig Budapest, a valóban polgári főváros, elutasította, és akár csendes rezisztenciával, esetleg tüntetésekkel, de elutasítja azt a feudáloligarchikus hűbéri rendszert, ami Orbán Viktor kedvence. Talán még abból az időből, amikor az MSZMP pártirodáin döntöttek szinte mindenről. Arról is, hogy a kádercsemeték körül ki kerülhet be vidéki lótifutiként, pártkedvezményezettként egy egyetemre. De az okok tekintetében foglalkozzanak ezzel azok a klinikusok, akik az ilyesmire szakosodtak. A végeredmény mégiscsak az, hogy van egy főváros, amelynek lakosai valóban a polgári értékeket tekintik elsődlegesnek, és ez rohadtul nem tetszik annak, akit zavarnak az olyan sallangok, mint emberség, demokrácia, bagy akár az egyéni szabadságjogok.

Tarlós erre mit is mond? Valami olyasmit, hogy ő akkor vállal jelöltséget, ha nem a kormány jelöli ki a főpolgármetert. Amiért azt hihetnénk, hogy ő azt hiszi, hogy ragaszkodik hozzá bárki is. Holott Tarlós gyakorlatilag szintén politikai komisszárként került a főváros élére, és igazán nem rajta múlik, hogy nem tudott mindenben Orbán feneke alá bújni. Nyitott, felfele tartott szájjal. A város egyszerűen nem tudott volna még annyira sem működni az orbáni keretek között, hogy Tarlósból ne karácsonyfadíszt csináljanak. Ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben. Ahogy nincs az a parlamenti szavazás, amitől a derékmagasságban elengedett alma nem a tömegközéppont felé fog száguldani, hanem felfele fog esni. Így azonban Tarlóst aligha fogják kinevezni főpolgármesternek. Ugyanakkor ügyes húzásnak is gondolhatjuk a bejelentését. Egyfajta zsarolásként. Miszerint vagy megválasztotok, és akkor rajtam keresztül kussoltat meg benneteket a kormány, vagy nem, és akkor közvetlenül kaptok egy politikai kinevezettet. Tényleg ügyes.

Ahogy Orbán ötlete is. Különösen most, hogy az agyposvány indul Erdélyben. A Fidesz házi közönségválogatóján. Amennyiben válogatott közönség előtt léphet fel a Kárpátok éppen aktuális géniusza. Akinek azért van pár olyan, mostanság kibuggyant szólama, amiről nem okvetlenül káros elterelni a közfigyelmet. Legalább Budapesten és környékén. Nem feledve persze, hogy amennyiben a megyeszékhelyek, vidéki városok, vagy akár a kerületek vezetői nem elég hangosak, nem állnak ki Budapest önállósága mellett, akkor órák, napok kérdése lehet a lecserélésük. Akár egy üveg vodkára, akár a komisszár lovára. Amúgy a kerületek, városok vezetői között többségben levő kormánypárti jelöltseregre Orbán valószínűleg támaszkodhat. A budapesti kerületekére azért is, mert a tervezett ötlet szerint közülük kerülne ki a két évre megbízott szabadrablásügyi janicsár-pasa.

Miközben az orbáni ötletről inkább az az ellenötlet jut az eszembe, ami nem egyszer bukkant már fel korábban is az interneten. Budapestből önálló városállamot kellene szervezni. Nehéz lenne, de annyi értelme biztosan lenne, mint Orbán Viktor nem egy szemétdombra érdemesült ötletének. Lehetőleg árumegállítási és kitoloncolási joggal. Legfeljebb a kormány tagjai sem kapnának bebocsátást. Legfeljebb Felcsút lessz az új főváros. Annak idején, még Egyiptomban próbálkozott már valaki ilyesmivel. IV. Amenhotep idejében nyomorgók hátán épült a kevés kiválasztott gazdagsága. Ma mégsem Amarna a főváros. Ahogy egy újabb kori példakép szülőfalújában is ott rohad az akkor épült, stadionként épített, diktátori ritustemplom.

Budapest pedig megnyerné az itt termelt adókat, a kormány által használt, és a miniszterelnök által elbitorolni vágyott műemlékeket, amelyeket az itt termet adóból fenn is lehetne tartani. Orbán pedig megnyerhetne egy mikrofont a fia szektájában. Pénzt nem biztos, mert a vagyon papír szerint a nemzeti gázszerelőé. Márpedig nyilván van az a pénz, amiért inkább megtartaná, ha Orbán kiesik a hatalomból.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése