2018. január 18., csütörtök

Vasfüggöny, vasfüggöny, te csodás

Forrás: 24.hu
A magyar országgyűlésben új menekültügyi rendelkezések felett nyomkodták a gombokat az erre még képes, illetve alkalmas megbízottjai a társadalomnak. Ki így, ki úgy. A retorika szerint az illegális migráció ellen. Ami nyilvánvalóan leginkább attól illegális, hogy maholnap illegális lesz beszélni, tudósítani róla. Magyarországon legalábbis.

Mert legutóbb Máltán borult félre a bili. Amiből olyasmi folydogált elő, ami alapján kampányokban, konzultációban és általában is szembehazudta az országot a kormányfői csapat. Előre kíváncsi lennék, hogy amikor legközelebb kiderül hasonló, akkor egy külföldön dolgozó külföldi újságíróval szemben miként gondol majd fellépni a Fidesz élcsapata. A hazai határok környékén ez nem fog gondot okozni. A legújabb törvényötlet szerint gyakorlatilag bárki meggátolható, hogy tudósítson a menekültekről. Vagy akár csak a közelükbe jusson. Nehogy beszélgetni tudjon velük. Mert a végén még kiderülne: a sorsuk kicsit sajnálatra méltóbb, mint a letelepedési kötvényekkel az unióba csempészett figuráknak.

A magyar állampolgárokat távol tartó korridor tervezete nyolc kilométer. Ami vészesen hasonlít azokra az időkre, amikor a vasfüggöny közelébe se lehetett eljutni. Ha pedig valaki megpróbálta, akkor a hirtelen veréstől a tartósabb leültetésig terjedő következményekkel számolhatott. Ugyanakkor a jelenlegi intézkedési ötletelés csak egy további lépés azon az úton, ami korábban a menekülteknek segítséget nyújtó ételosztást tiltották meg. Ahogy a jelenlegi távoltartás vasfüggöny-korszakot idéző volta pedig komoly jelzés a társadalomnak. Jelezve azt a tendenciát, ami már két éve is felvillant.

Azt a tendenciát, hogy a kerítés valójában nem annyira a menekülteket zárja ki az országból, mint amennyire az embereket zárja be. Amire a menekültáradat miatt lehet, hogy szüksége is lesz az országnak. Tekintettel arra, hogy a gazdasági exodus során egyre többen menekülnek el az országból. Nagyságrendekkel többen, mint ahány ember itt akar maradni a keletről érkező háborús menekültek közül. Mely szándékkülönbség önmagában is jelzés értékű. Jelzi, hogy még a háborús övezetből érkezők számára sem túl vonzóak a hazai körülmények. Mert nekik valószínűleg nincs annyi pénzük, hogy Orbán szomszédságába vásárolják be magukat.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése