2018. január 20., szombat

Kerényinek melyik Róma a példakép?

Forrás: Youtube
A választások közeledése közhelyes a hírek között. Mégis érdemes lehet felfigyelni arra, hogy egyre-másra kerülnek elő a régi arcok. Azok, amelyeken elég vastag bőr, és eléggé takarja a feledés homálya a mindennapok politikáját figyelők szeme elől. Ilyen arc Kerényi is, aki most éppen egy gyermektábor ötlete kapcsán ragadott médiát.

Kerényi Imre, az univerzális szolga nem egy esetben eddig is a kulturális altalajsöprés szereplője volt, és ez a szerep a jelek szerint kedvére való. Elég, ha arra emlékszünk vissza, amikor azt fejtegette, hogy Orbánnal mindenki lelki kapcsolatban áll. Az alaptörvény ilusztációi kapcsán már szinte szóba hozni sem érdemes. Holott, például, a kaméleonos illusztráció igazán megérné, hogy emlékezzünk. A készítő alig burkolt kritikájára. De ez is régen volt már. A feledésben bízva, most gyermektáborban utazik. Az első hírek szerint szigorúan az elit gyermekeinek. Mert ők megérdemlik. Pedig ezt talán ők sem érdemlik meg. Elvégre aligha tehetnek arról, hogy kik a szüleik. Még az is lehet, hogy egy idő után szégyellni fogják. Mert annak idején ugyan Platon iskolája is a vezető elit kinevelését célozta, de azért van némi különbség. Aközött, hogy az akkori Akadémia miként viszonyult az akkori általános műveltséghez, illetve ha a mai iskolarendszert viszonyítjuk a mai viszonyokhoz.

Ezen, valószínűleg, a Kerényi féle tábor sem segítene. Lázár János szerint, talán megérezve, hogy a választások előtt ez nem jó üzenet, nem lesz ilyen tábor. Kerényi az ATV információja szerint kitart az ötlet mellett. A „polgármesterek, államtitkárok és miniszterek gyermekeit, unokáit” várva a két hetes múltba révedésre. Amely kapcsán olyan címszavak mentén olvasgathatunk, hogy „római kor hangulatát” idézik fel. Gizella-tábor néven. Keresztény szellemiségben. De állítólag a „görög peplon, római tunika, fából készült római kard és egy cserkészzsinórral ellátott napkalap is a táborozók alapfelszereléséhez tartozna”. Most tekintsünk el attól, hogy a peplon időről időre, és Kerényi nélkül is, felbukkan a divattörténelemben. Attól is, hogy sokszor a vírusok külső burkát értik alatta. Az a kard sokkal érdekesebb lehet. Mert a közel félméteres, hegyes gladius valószínűleg még fából is igen alkalmas lehet maradandó sérülések okozására. Ami ellen sem a peplon, sem a tunika nem véd. De a napkalaphoz alkalmazott cserkészzsinór sem. Mely napkalap (különösen cserkészzsinórral) valószínűleg úgy illik a római korhoz, mint a lakk kézitáska az idegenlégióhoz Rejtő Jenő örökbecsű művében.

Mely római korról azért érdemes pár egyéb dolgot is tudni, mielőtt valaki hivatkozik rá. Mert esetleg úgy jár, mint az alig szépemlékű Hoffmann Rózsa, amikor a „görög kultúrára” hivatkozott az iskolák kapcsán. Elfeledkezve arról, hogy a pederasztia talán nem az iskolák környékére való, és a pornai-szerep sem a gyermekek megbecsüléséről szólt annak idején. Holott mindkettő a görög kultúra részét alkották. Igaz, a görög kultúra sem volt egységes. Ahogy a római sem. Magát Rómát a most aktuális időszámítás kezdete előtti nyolcadik században alapították. Amikor kereszténységről még szinte biztosan nem beszélhetünk. Majd teltek-múltak az évszázadok. Úgy, hogy a most sokat emlegetett kereszténység még mindig sehol nem volt. Alkalmasint a római légiók története (cserkészzsinór nélkül) szintén régebbi, mintsem egy rabbi a héber vallás reformján kezdett volna töprengeni.

Akit aztán kereszthalálra ítéltek az Írás szerint. Mely kivégzőeszköz annyira nem volt egyedi, hogy az időszámítás előtt 73-ban kitört Spartacus-féle rabszolgafelkelés résztvevői esetében már nagyban alkalmazták. Valószínűleg napkalap, és vele cserkészzsinór nélkül. Aztán a Római Birodalmat is elérte a hanyatlás kora. Ennek a válságoktól megtépdesett korszaknak az elején még javában üldözték a keresztényeket, és ezt csak a IV. század elején változtatta meg a kereszténységet államhatalmi tényezővé emelő Nagy Konstantin, aki összehívta az első niceai zsinatot is. annak megvitatására, hogy Jézus egylényegű-e az Atyaistennel vagy (csak) hasonlatos hozzá. Az, hogy Jézus tanításai mennyire humanisták, mennyire az ember benne a lényeg már ekkor a háttérbe szorult a megosztási szándékkal, az egyházzal karöltve végzett hatalmi zsonglőrködéssel szemben. Amely utóbbi kapcsán Theodosziosz birodalmi államvallássá tette a kereszténységet. Történelmileg alig valamivel a birodalom összeomlása előtt. Tekintettel arra, hogy alig nyolcvan évvel később az utolsó nyugatrómai császárkát, a 12 éves Romulus Augustulust is elűzték a trónról.

Mindezek fényében egyébként lehet, hogy a bajor királynéról elnevezett tábor mégis hasznos lehet az elit számára. Akármennyire is diszkriminatív. Feltéve, ha kellő alapossággal elmesélik, hogy a gazdaság helyett alkalmazott ideológiai melldöngetés csak mélyíteni képes egy válságot. Amely melldöngetésben ugyan fel lehet használni az egyházakat, és ki is lehet játszani az ideológiákat egymás ellen. De a végjátékot mindez, többnyire, nem teszi elkerülhetővé. Legfeljebb véresebbé. Amelyhez lehet ugyan divatos tunikában, fakarddal edzeni, de ez, annak idején ugyanúgy nem védett meg senkit, ahogy az egyházak is a maguk ideológiai metabirodalmát építették csak ki később az Imperium Romanum romjain.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook