 |
A Facebook nyilvánvalóan egy
olyan fórummá, platformmá vált, ami egyre több szempontból hasonlít a
hétköznapi életterekhez. Egy legutóbbi írás szerint már félni is lehet miatta.
Mármint amiatt, hogy ki mit „lájkol”, illetve kinek az ismerőse. Holott ez
egyáltalán nem a közösségi oldal sajátja, és nem is okvetlenül politikai
indíttatású jelenség.
A hétköznapok félelmei igen
régóta adottak. Már a barlangban sem volt okvetlenül könnyű lefolyású testi
sértés záloga a törzs vezetőjét az orra előtt froclizni. Valójában ezeket a
félelmeket szinte minden hierarchikus rendszerben megtapasztalhatja az, aki nem
a csúcs közelében éli az életét. Lehet azt mondani, hogy ez a diktatúra
sajátja, és ez nagyon jól is hangzik. holott inkább arról van szó, hogy a
diktatúra, mint szintén erősen hierarchikus hatalmi rendszer, kihasználja az
említett jelenséget, hajlamot. Ahogy a sorok közti lét sem okvetlenül a
diktatúrák sajátja, hanem a diktatúra az, ami az általános közéletbe is
uralkodóvá teheti. De ettől még igaz, hogy egészen normális jelenség lehet a
sorok közé olvasás készségének megtanulása.
Annyira, hogy meg merném
kockáztatni annak a kijelentését, hogy az életre felkészítő szülői nevelés
részének tekinthető. Már csak azért is, mert aligha hiszem, hogy a családban
elhangzó minden megjegyzést, kritikát, vagy akárcsak információtöredékeket
mindenki a gyermeke tanárától szeretné visszahallani. Márpedig a „de ezt ne
mond el az iskolában” az első lépés azon az úton, amelyen a ki nem mondott
gondolatok iránt is érzékenyítjük a gyermeket. A közösségi médiák kapcsán pedig
különösen jelentős lenne ez a fajta szülői közreműködés, nevelési tevékenység.
Egyszerűen nem lehet elintézni, elkenni ezt a felelősséget azzal, hogy „nincs
semmi baj, csak a diktatúra miatt félünk”. Ettől még nagy hasznát veheti ennek
az ismeretnek valaki a diktatúra hatalmának kiépültsége esetén. Nem egy esetben
a túlélés záloga lehet.
Ahogy egy munkahelyen szinte
mindig az egzisztenciális túlélés záloga lehet annak a felmérése, hogy kinek,
mit, mikor, és hogyan lehet elmondani. Beleértve azt is, hogy valaki „levegye”
azokat a jelzéseket is, amikor viccesen mondanak valamit, de véresen komoly a
tétje. Ahogy a mindennapi élet egyes részei, például a napi pletykák is,
átkerültek, és folyamatosan átkerülnek a virtuális világba, ez korántsem sokat
változott. Csak kibővült. Minden politikai indíttatás nélkül sem ártott,
korábban sem, ha valaki nem az összes munkatárs orra előtt szidta főnökét. A
Facebook, illetve a hasonló rendszerek, valójában ugyanazt az óvatosságot
igényelték már évekkel korábban is, ami egyébként szinte természetes volt a cég
folyosóin, vagy a munkahelyi büfében. Ahogy, szerintem, ahhoz sem kell
politikai fenyegetettség, hogy ne álljon le valaki anyázni, illetve az
ismerőseit sértegetni. Amit a Facebook, illetve a többi hasonló rendszer „hozzátett”
ehhez, az az azonnali nyilvánosság. A vélemény közel azonnali „lebukása”. De
az, aki ettől tart, az valószínűleg egyébként is inkább a magában morgó,
mintsem a nyíltan kiálló típus. Ami nem baj, és nem is dicsőség. A többség
ilyen, és ezt a hatalom rendre ki is használja. Ahogy azt is, hogy sokan meggondolatlanabban
viselkednek a világhálón, mint a munkahelyükön.
Amely érdemessé teszi, hogy
érdemes legyen figyelni a világhálót. Munkát adva a jelentgetőknek, az „ébereknek”.
De ez sem újdonság. A világháló jelentgetőinek eszmei elődeit ott találjuk a
Gestaponak, majd az ÁVH-nak jelentő éber házmesterek, a diáktársukat,
katonatársukat megfigyelő, illetve feljelentő beépített provokatőrök között. Azok
között, akiknek a munkásságát verőszobákban szerzett lila foltok, statáriálisan
elítélt áldozatok nyomai szegélyezik. De velük, vagy a feljelentő-mozgalommal
is kár lenne az internet fórumait azonosítani. Már csak azért is, mert az
internet világa nem kis részben olyan is, amilyenné a hálólakók teszik. Mind
maguknak, mind egymásnak.
Nem a sorok közti olvasás
utáni vágyak, hanem inkább az okszerű használat megtanulása lehet a felbukkanó
pánikrohamok megoldása. Tudomásul véve a sajátságokat is. Ahogy azt, hogy amit
két ember tud, az nem titok, illetve azt is, hogy ami egyszer felkerült a
világhálóra az igen sokáig ott is maradhat.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése