2018. január 22., hétfő

Hazudni csak a híveknek, szépen

Orbánnak a menekültekkel csak problémái vannak. Néhány esetben úgy üt vissza a menekültek ügyében tanúsított nyilatkozatdömpingje, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Az ugyebár, gondolom, mindenkinek megvan, hogy a sorosozás is jórészt ennek a következménye? A nemzeti konzultációs pénzszórásokról, népszavazásról nem is beszélve. Nos, egyre nagyobb tételek nyomán derül ki, hogy folytatásos hazugság-operett az egész.

Nem olyan régen derült ki, hogy 2017-ben, a kvótára hivatkozó kormánymenti szájtépés-cunami árnyékában 1291 menekültet fogadott be az ország. Közel annyit, mint amennyiről az a kvóta szólt, ami ellen Orbán, állítólag, egyik győztes csatát vívja a másik után. A helyzet azonban az, hogy az állítás Magyarországnak szól, míg Brüsszel Belgiumban van. A kettő közti kommunikációs árok az, amiben Orbán Viktor hithű nyaloncai dagonyáznak. Bízva abban, hogy a hívek nagy része nem olvas, és nem is lát mást, mint amit nagy kegyesen elibe löknek. De, ha a nagy sunnyogva teljesített kvóta ügye nem lenne elég a meséből, akkor az folytatódik. A legújabb hír már arról szól, hogy a fővárosban, az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira támaszkodó lakhatási program működik a menekültek számára.

Mely utóbbiról szintén hallgatott Orbán Viktor. Ahogy hallgatott a rezsibiztos, Kósa, és mindenki más is. Okkal. A menekültek kérdése, a sorosozás, egyaránt kiválóan alkalmas arra, hogy a napi korrupciókról, a stadionokról, Orbán vejének ügyeiről, vagy akár a Magyarországról kimenekülő százezrekről elvonja a média figyelmét. Holott a menekültek kérdésében megnyilvánuló hazugságok is könnyen visszaüthetnek. Még akkor is, ha a menekültek humanitárius segítsége alapvetően természetesebb, mint az a vont csövű gyűlölet-retorika, amit Orbán egyébként folytat. Visszaüthetnek, mert az internet nem egy feledékeny információcsatorna. Így kimerhetjük belőle azt az emléket is, amikor 2016-ban úgy kezdeményezett Pannónia Bátra népszavazást, hogy előtte Orbán Viktor gondosan aláírta Brüsszelben az elé tett papírt a kvótákról. Valójában tehát már 2016-ban is úgy kampányolt a Nem mellett itthon, hogy Brüsszelben már régen Igennel szavazott a kérdésben.

Lehet tehát emlegetni az éppen aktuális hazugságokat. De a valós helyzet az, hogy Orbán és csapata évek óta hazudja szembe a saját híveit is. Azok azonban nem fordulnak el tőle. A szavazni hajlandók nagy részének tehát ez így pontosan az, amit kapni szeretnének. Azért Orbán híveit arról csak megkérdezném, hogy a családjukban, a háztartási pénzügyekben is azt szeretnék, hogy a párjuk, a gyermekük a szemükbe hazudjon, és nyíltan hülyének nézze őket? Ha igen, akkor lelkük rajta. Ha nem, akkor talán el kellene gondolkozni, hogy miért ment fel egy kóklert az, ha nem ezresekben, hanem ezer milliárdokban játssza ugyanezt.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése