Erkölcs, elnök, oktatás.

Az a bizonyos két betű az életrajzban.

Korábban, januárban, magam is megállapítottam, hogy a Schmitt Pál doktori disszertációja egy olyan gumicsont, melyen a média fórumai olykor kéretlenül rágódnak. Mi tagadás, úgy gondoltam, hogy előbb utóbb lecseng a jelenség, a köztársasági elnök megerősítve az erkölcsi minimumról alkotott elképzeléseket lemond, vagy legalább felajánlja lemondását, és nyugvópontra jut az ügy. Már csak azért is, mert a köztársasági elnöknek mégis valamiféle egységet kellene képviselni. Mint azt egy fórum moderálási alapelvei is megjelenítik. Sajnos az inkriminált doktori, és vele az elnök ügye korántsem jutott nyugvópontra, mert több oldalról is további gyűrűket vetnek a hullámok.

Ezek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy újabb és újabb szövegszakaszokról derült ki azok kétséges eredete. Ennek következtében újra felmerülhet az a kérdés, hogy amennyiben Schmitt Pál valóban az országot képviseli, akkor vajon jó-e az országnak, ha a köztársasági elnök maga erkölcsileg sebezhető helyzetbe kerül? Vajon ezt követően nem maga a köztársasági elnök intézménye járatódik-e le? Olyan kérdések ezek, melyek igencsak alkalmasak a közvélemény megosztására. Mert nyilvánvalóan lesznek azok, akik szerint már az első megalapozottnak tűnő támadások során fel kellett volna ajánlania a lemondását az elnöknek. Míg a másik oldalon gyakran megnyilatkoznak azok a hangok, melyek a „kitartás a végsőkig” elvét hangoztatják. Ha nem is teljesen világos néha, hogy mi mellett is tartanak ki a végsőkig.

A kitartás ugyanis szólhat magának az intézménynek, ami mellett érdemesnek látszana kitartani, ha nem éppen a jelen helyzet inflálná el azt az erkölcsi tőkéjét a köztársasági elnök szerepének, melyet az elődök, és nem kis részben Göncz Árpád halmozott fel. De szólhat a kitartás a Schmitt Pált az elnöki székbe juttató pártnak és annak vezetőjének is. Ugyanis kár lenne megfeledkezni arról az apróságról, hogy a papíron parlamenti választás mögött egy kétharmados képviselői aránnyal rendelkező pártszövetség, és végső soron a miniszterelnök áll. Azon párt miniszterelnöke, melynek Schmitt Pál 2003 és 2007 között az alelnöke volt. Nehézzé téve azt, hogy a köztársasági elnökre, mint minden tekintetben pártokon felül álló emberre gondoljanak a kormányzat ellenzékének tagjai. Ám, visszatérve a kitartási faktorokhoz, az végső soron természetesen szólhat magának a köztársasági elnök személyének is, de a fórumokat lapozgatva ez az a szempont, ami egyre inkább a ködbe veszőnek tűnőnek látszik.

Marad tehát a főbb szempontok közül a két korábban emlegetett, melyek közül a párthűséghez való ragaszkodást kár lenne alulbecsülni. A jelölés, és a köztársasági elnök korábbi pártfunkciói ugyanis kétségtelenül egy áttételes hatást is kiválthatnak a plágiumtámadások nyomán. Nevezetesen azt, hogy Schmitt Pál hiteltelenedése óhatatlanul az őt jelölő és hivatalában tartó parlamenti többséget is gyengítheti. Nem a szavazatadás szintjén, de elfogadottságában mindenképpen. Így végső soron olyan helyzetben kerülhetnek a pártszövetség hívei, hogy kénytelenek kitartani a jelenlegi köztársasági elnök mellett, ha nem akarják beismerni a választásuk kudarcát. Márpedig az emberek nem csak a parlamentben ismerik be ezt nehezen, és nem csak a parlamenti képviselők „foghatók meg” azzal, ha a saját felelősség áthárítására adnak lehetőséget. Tehát, a köztársasági elnök gyengülése, sajátos módon az összezárási hatásokat fokozzák, miközben az ellenzéket, vagy a plágium-botrány kirobbantóit lehet megnevezni az országot képviselő elnök lejáratásával, és közvetve az ország-kép rombolásával. Egyben arra hivatkozva, hogy jogilag, az ártatlanság vélelme okán, várja ki mindenki a plágiumvizsgálók 2012. március végére várható jelentését. Ami jogkövetkezmények tekintetében kétségtelenül érthető elvárásnak tűnne, ha nem egy olyan pozíció betöltéséről lenne szó, mely végső soron az erkölcsiséget is reprezentálni illenék.

Azt ugyanis, hogy a plágium nem az erkölcsiség magaslatát képviseli, még az ennek tényére vállrándítással, a vizsgálóbizottság jelentésére pedig szkeptikus várakozással reagálók, is elismerik. Ha tehát köztársasági elnök az erkölcsi nevelést emlegeti, vagy azzal kapcsolatos viták nyomán születő törvényeket ír majd alá, sajátos kettősség alakulhat ki. Legalább annyira, ahogy furcsán veheti ki magát, ha a magyar nyelv használatával hadilábon álló köztársasági elnök emlegeti a nyelv védelmét. Márpedig az utóbbira akad, akár tavalyi, példa is. Aminek egyik következménye az a blogbejegyzés, mely szerint a köztársasági elnök kettős nyelvisége mosolyt fakasztó. Amit más bejegyzés odáig fokoz, hogy már a jelentést is hasonló stílusban hitelezi meg. Így óhatatlanul eszébe juthat valakinek az erkölcsiség esetleges kettőssége például az új NAT–tervezettel kapcsolatban. Hiszen előbb-utóbb ebből is törvény lehet, melyet majdan a köztársasági elnök aláírása fog a jogrendben illeszteni. Márpedig az oktatási rendszer kapcsán gyakran felmerül az erkölcsiségre nevelés, és a maga ellentmondásaival a NAT-ban is ezért kapott valószínűleg helyet.

A napi híreket olvasgatva az láthatjuk ugyanis, hogy az oktatáspolitikában már megannyi vihart megélt, és nem kevesebbet saját kezűleg kavaró Hoffmann Rózsa kitart az erkölcsi nevelésre buzdítás mellett. Ami különben egyáltalán nem baj, ha az iskola hitelesen tudja ezt képviselni. Bár az egyház általi felügyelet azért vethet fel kérdéseket ezügyben is. Az pedig kifejezetten kérdéses lehet, hogy ezt az iskolarendszer miként tudja hitelesen képviselni majd abban az esetben, ha a plágium-vád igaznak bizonyul. Még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy esetleg a közvélemény nem fog hinni a bizottságnak az esetleges felmentés bejelentésekor sem. Az azonban érthető, hogy a helyzet tisztázása előtt, a publikussá vált adatok fényében, nem kis ellenérzéshullámot generál az, ha Schmitt Pál megjelenik egy oktatási intézményben.

Ezek a látogatások, a helyzet adottságai miatt, aligha zajlanak csendben. Az egyik oldalon megjelenik az elvárás, miszerint a látogatóba érkező Schmitt Pálnak meg kell szólalni a közönség előtt. Ahogy ez minden hasonló protokoláris helyzetben elvárható. A másik oldalon hiányzik a megszólalások mögül a személyes hitelesség. Nem kis részben éppen a plágium-gyanú, és annak agyonhallgatási kísérletei okán. Belejuttatva a köztársasági elnököt egy olyan spirálba, ami végső soron csak egy falnak csapódásra elegendő energiát fog tartalékolni. Ha ugyanis nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, és hallgat, akkor ez óhatatlanul a kezdeti hallgatásokat idézi. Míg abban az esetben, ha megjelenik például egy főiskolán vagy egyetemen, és a tanulás fontosságát, a becsületes munkát emlegeti, akkor a plágiumra, és a kritikátlan jogszabály-aláírásokra emlékezve fütyüli ki a publikum egy része, S ebben az esetben kár az ellenzékben keresni a probléma okát. Nem mintha adott esetben ne lenne mód politikai indíttatású akciókra, de érthetően nem lenne talaja az ilyen akcióknak, ha Schmitt Pál valóban a helyzet, és nem csak a pozíció magasából tudná, tudhatná a helyzetet megközelíteni.

Ebből a lejtmenetből kétségtelenül még mindig a legkisebb veszteség lenne mind a köztársasági elnökségnek, mint címnek, mint valószínűleg Schmitt Pálnak erkölcsileg, ha legalább gesztusként felajánlaná lemondását. Ezt természetesen saját elhatározásból is megtehetné, de a jelek szerint valami okból, talán a két éves szolgálati idő kivárásának szándékából nem teszi. Noha, természetesen nem csak a két év kivárása miatt, hanem abból az okból is cselekvési válságban lehet, hogy valójában mára olyan csapdahelyzet alakult ki, amiben nincs veszteség nélküli döntés. Veszteség személyesen, és veszteség a kinevezést előterjesztő miniszterelnök számára is. Így a lemondáshoz mára alighanem szüksége lenne a kormányzó pártszövetség valamiféle bíztatására, amit a legutóbbi hírek szerint továbbra sem kap meg. Bár a Fidesz legújabb tervezetei jelenthetnének egyfajta közeledést ehhez a ponthoz, ha nem cáfolnák erőteljesen. A napi kommunikációban ezzel párhuzamosan tovább erodálódik az elnöki tekintély. Miközben a politikai összezárás sem látszik változni. Ami csak remélhetőleg nem egy olyan megoldás tervezett előjátéka, ami egy, elvileg megreformált, gyakorlatilag erősen centralizált vezetési modellt állít parlamentben kormányzó pártszövetség, a miniszterelnök kétharmados szavazati többsége mögé.

Simay Endre István