Március idusa még javában tart...

Március idusa még javában tart, de már hallhatóak, láthatóak a közvetítések a rádióban és a különböző TV-csatornákon. A különböző csatornákon, mely egyben egyfajta demonstrációja is annak, amit 1848-ban követeltek. A sajtó szabadságát. Ám a csúcspont, az a bizonyos délután három óra még hátravan. Az, ami a valós évfordulónak is tekinthető. Amikor, a hagyományok szerint átadták a követeléseket. Mely óra egyben egy szimbolikus startpont is volt. Egy időpont egy napon, melyet annak idején is számos esemény előzött meg.

Ahogy Budapest különböző terein, helyein is több különböző esemény vezeti fel a 2012-es év március idusát is. Beleértve azt a főpolgármesteri beszédet is, melyből már az időszaki tudósítások is azt a mondatot ragadták ki, hogy „A szabadság nem egyenlő a korlátok nélküliséggel, nemcsak jog, kötelesség és felelősség is”. S kár lenne vitatni, hogy Tarlós Istvánnak ebben van némi igazsága. Az a bizonyos féligazság, illetve populista felhang, mely a hatalom képviselőinek annyira, de annyira kedves tud lenni a hatalmi pozícióból. S aminek alighanem nehéz is ellenállni, mivel ki vitatná, hogy a csillogó szemek, melyek felett egy lóháttal magasabbról lehet beszélni, erőt adnak. Ahogy Rejtő Jenő írta a „Néma revolverek városában”: „Hatalmasnak, erősnek érezte magát az emberek felett! Előrelépett, felfújt mellkassal, és magasra tartva az öklét, dörögte a tér morajába”. De visszatérve a beszédből kiragadott gondolathoz, aligha lehet kétségeket támasztani abba az irányba, hogy a jogok és kötelességek együtt járnak. Ahogy a felelősen használt szabadság igényét sem vitathatnánk. Mert a szabadság sosem lehet olyan, ami csak rombol, és nincs meg benne az építés iránti felelősség. Kapcsolódva ahhoz is, miszerint a szabadság sosem korlátlan abban az értelemben, hogy a másik ember szabadságának határáig terjed.

A baj akkor kezdődne, ha az így összehozott szöveg azt sugallná bárkinek is, hogy az egyén szabadsága szabadon korlátozható. Vagy azt, hogy ez a főpolgármesternek, vagy a politika bármelyik szereplőjének akár kötelessége is lehet a szabadság korlátok közé szorítása, és egyfajta kötelezettségteljesítéshez kötése. Nem a jogok egy részének érvényesítése, hanem a szabadságé. Belátva, hogy ez bizony egy erős kifordítása Tarlós beszédének, azért óhatatlanul eszébe jutnak az embernek annak fényében, hogy egyfajta rendpárti hangulat erősödése figyelhető meg a közéletben, melyhez elegendő az internetes fórumokat olvasgatni, vagy azokat a támadásokat meghallani, melyek a liberális eszméket érik. Holott a liberalizmus többek között az a szabadságelvűség, melyet az 1848-as forradalmárok is zászlajukra tűztek. Mely eszmékbe kicsit nehéz beleszuszakolni azt, hogy a hatalom képviselői akár más országokból érkezőkkel is ünnepeltessék magukat. Ahogy arról korábban is írtam, a hatalom öntapsoltatása mindig is visszás gondolatokat kelthet. 

Már csak azért is, mivel előre borítékolható, hogy a különböző ünnepségek tereit megtöltők létszámára erős számháború fog indulni. A borítékot ugyanis már a rendezvények előtti napokban elkezdték összeragasztgatni. Volt, aki fenyegetéseket emlegetve próbálta elkedvetleníteni az egyik, míg a külföldiek jelenlétével hitelteleníteni a másik rendezvényt. Mely hiteltelenítési kampányba sajnos a kormányzat is beszállt. Pontosabban a nagyobbik kormánypárt szóvivője. Márpedig, amikor kormánypárti szóvivő, ez esetben Selmeczi Gabriella, kezdi előre leszólni az ellenzék egy megmozdulását, az óhatatlanul a hatalmi arrogancia gyanúját, vagy szimplán az ellenzéktől való félelmet juttathatja a különben talán apolitikus rádióhallgatónak az eszébe. Mindez persze lehet teljesen megalapozatlan is, de a hatalom kezében levő lehetőségekkel való élés szabadságához különösen kellene az a felelősségérzet, amit a főpolgármester is sugallt.

S természetesen egyfajta visszafogottság is. Mert alapesetben sem vitatja senki, hogy a hatalom képviselőinek rendezvénybiztosítás, -előkészítés tekintetében szélesebbek a lehetőségei. Ugyanakkor a demokrácia egyfajta értékmérője... Vagy talán nem is annyira a demokráciának, mint a másik embernek. Természetesen az embernek a demokráciától ugyanakkor elválaszthatatlan, véleménynyilvánítási jogával egyetemben. Márpedig ilyenkor különösen érzékeny lépés lehet, ha csak a gyanúja is felmerül annak, hogy a hatalom bármi módon manipulálni szeretné akár a résztvevők számát, akár egy-egy rendezvény puszta megtarthatóságát. A hatalmi mechanizmusokat felvonultatva abba a számháborúba, mely alapesetben éppen a hatalom lehetőségei miatt értelmezhetetlen. 

Azt azonban nyilvánvalóan csak a jövő fogja megmondani, hogy milyen sikerrel, és milyen hosszú távú politikai hatással. Csak remélni lehet, hogy nem azzal a hatással, ami szétszakítja azt a nemzetet, melynek egységéért már oly sokan haltak a történelem során. Szó szerint és lelkileg egyaránt.

Simay Endre István