Elnöki címmargó. II.

Gumicsont. Ez lehet talán az a szó, ami eszébe juthat annak, aki ismét és ismét azzal szembesül, hogy már megint a köztársasági elnök doktori védése kerül az olvasnivalók boncasztalára. Gumicsont. Ugyanez lehet az a szó, ami egy írás szerzőjének akkor juthat az eszébe, amikor újabb gondolatokat készül lejegyezni ugyanebben a témában. A helyzet az, hogy mindkét megközelítésben van nem is kis igazság. Az egyik oldalon aligha mondhatnánk azt, hogy nincs olyan gondolat, melyet szerzője ne méltatna leírásra. A másik oldalon pedig ugyanennek a szerzőnek ott motozhat az ördög a nyúltagya környékén, hogy végső soron rászedték.

Nem a szónak abban a szoros értelmében, hogy hazudtak volna neki. S nem is az ő végtelen optimizmusa miatt. Sokkal inkább azért, mert a nyilatkozatok hallgatása, az újabb és újabb hírek elolvasása során kevés kétsége maradhat, hogy az igazság bizonyos rétegei nem teljesen vannak kibontva. Vagy nem szabályszerűen vannak kihajtogatva. Idáig tehát azt is mondhatnánk tényleg rászedték, és ennek tudatában is lehet. Azonban előfordulhat az is, hogy olyan táncban vesz részt akaratlanul, melynek táncrendjét előre és manipulatívan megkoreografálták. Mármint azt követően, hogy Schmitt Pál doktorijával kapcsolatban kirobbant a plágium-gyanú. Mert miközben óhatatlanul átgondolásra érdemes a jelenség, és mi tagadás ezen a blogon sem először írok ezzel kapcsolatban, valójában úgy tűnik, nem következett be jelentős fordulat a köztársasági elnök környékén. De a felsőoktatásban általában sem.

De talán érdemes mégis pár mondatot, pár gondolatot pazarolni mégis erre a gumicsont-jelleget felvevő történetre. Már csak azért is, mert alighanem lassan fog lecsengeni, és a végső közhangulati egyensúly kialakulása nem a közeljövő kommunikációs vívmánya lesz valószínűleg. Erről alighanem gondoskodni fog az a részben öngerjesztő jelenség, melynek még ez az írás is részét képezheti. Mert újabb, és újabb héjait lehet lefejteni a történetnek, újabb gondolatokat fűzve hozzá, és újabb arcát látva, esetleg láttatva a történetnek. Melynek a korábbi soraimban is több oldalát próbáltam körbejárni, kicsit talán megvilágítani.

Az egyik maga a plágiumtörténet megjelenése, és az első reflexiók annak a kisdoktorinak a védésére, mely mára sokkal inkább egyfajta névhasználati konvenciókban hasznosul. Lehetővé téve a dr. cím használatát. Magam az „Elnöki címmargó.” címet viselő pár sorban próbáltam erre reflektálni. Kiemelve, hogy a plágium gyanúja, vagy akár a plágium ténye is csak az egyik oldala a történetnek. Azon egyszerű oknál fogva, hogy egy doktori cím odaítélésében több egyetemi szakember, és végül maguk a bírálatot végzők is szerepet kapnak. Márpedig, ha ez utóbbiak nem teszik szakmailag és etikailag is megtámadhatatlanul a dolgukat, akkor mit várhatnak el a doktorit beadó „tanulótól”.

Végső soron ezt a gondolatmenetet igyekeztem jobban kifejteni egy későbbi írásban, mely éppen erről a fokozatok odaítéléséről szólt elsősorban (Közfokozatvilág). Sajnos az azóta hallott hírek nemhogy cáfolták volna, inkább erősítették az ott leírtakat. Mert mi mást, mint a különböző tudományos, illetve egyetemi fokozatok köztudati erózióját szolgálná az is, amikor a Doktoranduszok Országos Szövetségének vezetőségi tagja, Nagy Zoltán, óvatosan bár, de fokozatosan visszavonulót készít elő. Nyilatkozva az ATV élő adásában (http://atv.hu/cikk/video-20120119_nagy_zoltan), s nem is csak Schmitt Pálnak, hanem saját magának is. Mert amikor azt ecseteli, hogy az egykori egyetemi doktorik odaítélésének szabályait az egyetem határozta meg, és nem tévesztendő össze a jelenlegi doktori címekkel, akkor egy füst alatt védi a köztársasági elnököt, és maszatol el finoman olyan kérdéseket, melyek különben nem lennének megkerülhetőek. Ugyanis aligha volt olyan egyetem, mely szabályzatában ne tiltotta, vagy esetleg előírta volna a plágiumot. A címek különbségét ugyanis azzal kapcsolatban kezdte emlegetni, hogy kiderültek az újabb plágiumgyanús részek Schmitt Pál dolgozatában.

Abban a dolgozatban, mellyel kapcsolatban már petíció is született a vizsgálatok elindíttatása érdekében. Ami akkor is jelentős lépés lehet, ha önmagában a petíció valószínűleg nem nagy hatással fog bírni, és az egész folyamatban a köztársasági elnök halogatása akár a saját céljainak a malmára hajthatja a vizet. Ahogy ugyanis a „Fokozati hitel.” című bejegyzés vége felé írtam, ha a sikerül addig kihúzni a vizsgálatokkal, amíg a fokozatok feletti vita kifárasztja a közvéleményt, akkor a vizsgálat bármely eredményét, különösen az elítélőt is előre elhitelteleníthetik a viták. Főleg akkor, ha a közvélemény fárasztásának mintegy mellékhatásaként a fokozati rendszert is sikerül elhitelteleníteni.

S ebből a szempontból különös jelentőséget kaphatnak az olyan interjúk, megnyilatkozások, melyek egyikét Nagy Zoltán adta. Megjegyezve ugyan, hogy fontos lenne a fokozat mögött levő valós teljesítmény, de egyben szinte a sajtót téve felelőssé, hogy ezen csorba esett. Igazi kommunikációs csavarral fogva ki a szelet előre egy tetszőleges későbbi vita vitorlájából. Mondván, hogy a tudomány képviselőinek kell eldöntenie a továbbiakat. Megfeledkezve kissé arról az apró mellékkörülményről, hogy éppen a tudomány képviselőinek képviseleti megalapozottságával kapcsolatos kételyeket táplálhatja a plágiumgyanús, és egyéb hibáktól sem mentes doktori disszertáció megvédhetősége. Kiváló eredménnyel, mint tudjuk. Egy eléggé árulkodó megjegyzés különben szintén elhangzott. Eszerint a Doktoranduszok Országos Szövetsége a törvény erejénél fogva a doktoranduszokat alanyi jogon képviselő egyfajta kamara. Tehát erőteljesen érdeke lehet szövetség vezetőségi tagjának a törvényi státusz megőrzése és ennek megtámogatására egy hatalomkonform álláspont, illetve fellépés megvalósítása. Ami önmagában érthető lehet, de alkalmatlanná válhat a fokozatok iránti bizalom megerősítésére.

Ugyanakkor mindez talán nem sokat változtat azon, hogy alapvetően kezd valami gumicsontszerű jelenséggé válni a köztársasági elnök doktorija. Azért is, mert gyors változásokra aligha számíthatunk. Schmitt Pál ugyanis már korábban sok szempontból elhiteltelenítette saját magát. A hatalom iránti szervilizmusa okán már korábban, még főpolgármester-jelöltként sem tudta megtartani a függetlenségnek legalább a látszatát. Ezek a kétségek köztársasági elnökként is elkísérték. Ehhez adódtak hozzá azok a mosolyt fakasztó hibák, melyeket a magyar nyelv használata kapcsán, vagy a beszédei során elkövetett. Amikor a plágium gyanúja publicitást nyert, az már sokkal inkább csak újabb lépcsőfokot jelentett. Az újabb plágiumgyanús részek felbukkanása ezen már túl sokat nem tud valószínűleg rontani. Mondhatnánk azt is, hogy feltétlen híveit, és tisztségének haszonélvezőit éppen úgy nem fogja befolyásolni, mint ahogy azokat sem, akiknek már amúgy is kétségeik vannak. S ezen az sem változtat, ha olyan törzsanyagokra történik hivatkozás, melynek léte szinte kizárólag Schmitt Pál dolgozatára korlátozódik. Nem lévén része általában a doktori dolgozatoknak.

A tudományos fokozatok rendszerét tekintve éppen így kevés rövid távú hatása lesz valószínűleg. A tudományos közélet alapvetően kevéssé érdekelt egy teljes tabula rasa-ban. Ennek az oka az, hogy a kontraszelekció az akadémiai és egyetemi rendszerekben elég hosszú ideje fennáll ahhoz, hogy az alulról jövő felülvizsgálatra meglehetősen rezisztens legyen. A támogatási döntések kézben tartásával ugyanis erőteljesen befolyásolható, hogy hol milyen mértékben lehet teret adni egy-egy tudományos karriernek. Szükség esetén az akadémiai rendszeren kívülre penderítve azt, akinek a viselkedése kínossá válhat. Így végső soron minden petíció ellenére alighanem a fokozatok presztízse sem fog sokat javulni egyhamar. Tovább fenntartva, vagy a maszatoló megnyilatkozásokkal táplálva is a kétségeket a tudomány képviselőivel szemben. Nem az egyes kutatókkal, tanárokkal szemben, hanem általában a fokozati és akadémiai rendszerrel szemben. Amiben persze szerepet kaphatnak az olyan tényezők is, hogy személyes és kedves ismerősök előtt lehetett Schmitt Pálnak megvédenie a dolgozatot.

Így legfeljebb valami folyamat elindulásában lehet csak bízni. Abban, hogy miközben ezek a látszólag körkörös viták zajlanak, marad energia más kérdéseket is végiggondolni. Akár a tudományos közéletben is inkább a tudásra és nem a pozícióra fordítva a figyelmet. A köztársasági elnök esetében pedig méltányolva a vidám perceket hunyva szemet egy-egy újabb félresikerült megnyilatkozása felett. Mert az, akár dr. -rel, akár dr. nélkül, aláírtak sokkal nagyobb hatással fognak bírni a későbbiekre. Beleértve a hazai tudományos világ finanszírozását is. Melytől cserébe valószínűleg nem fog túl nagy kokit kapni.

Simay Endre István