MSZP: Akarunk mi kérem nyerni?

A jelenleg hazánkban tapasztalható helyzet felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e az ellenzékkel foglalkozni? Már csak azért is, mert a következő kérdés az lehetne, hogy mi is az ellenzék ma Magyarországon? No meg persze azon sem ártana elgondolkodni, hogy tulajdonképpen ki és mit akar, illetve képes tenni? Ha ugyanis az ember szertenéz, akkor csak a szkepszisnek állíthat szobrot magában.

Mely szobrot aztán nézheti ameddig könnybe nem lábad a szeme.

Első reakcióként természetesen azt mondanám, hogy érdemes az ellenzékkel foglalkozni. Még akkor is, ha a jelen sorokat legépelve sem áltatom magam azzal, hogy pont ezen mondatok fogják ráébreszteni a politikát a nagy igazságokra. Az ellenzéknek gondolt oldal politikai szereplőinek egy része ugyanis egyfajta fatalizmust sejtetve hisznek a saját kiválóságukban. Ami egy lépéssel a fal előtt talán már inkább túlzott, mint megalapozott önbizalom. Az ugyanis kevés, hogy az akadály lebontására erőteljesen koncentrálnak, de a csákányt mindenki a másik kezében látná a legjobb helyen. Amikor pedig valaki önként nekiáll csákányozni, akkor a többiek fanyalogva elfordulnak. Márpedig az ellenzéknek a Farkasházy Tivadar által kijelölt vezetői valahogy mintha ezt tennék. Továbbra sem vitatva az egykor volt szárszói találkozó szervezőjének jó szándékát. Azonban már ideje lenne leszállni a magas BMX-ről, és belenézni a realitások tükrébe.

A realitások, az ott sugallt helyzettel szemben azok, hogy valójában, ahogy azt magam is többször leírtam, nincs szükség egy vezérelvű, elitista ellenzékre. Vezérelvű, demagóg politikai erőnek továbbra is ott van a Fidesz és Orbán Viktor. Az ő stadionjába teljesen felesleges bemenni egy kis iszapbirkózásra. S bár nem biztos út a választási győzelemhez, de talán meg kellene próbálni nem kiskorú hülyének nézni a választókat. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem azonos a „megmondom a tutit, nőjetek fel hozzám” szemlélettel. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferencnek teljesen igaza van akkor, amikor óv a csodavárástól, és –ígéretektől. Magam ezt már egy éve is emlegettem: „kétségek aziránt is legfeljebb a messiás- és csodavárók körét érintik, hogy az ország gazdaságának stabilizálása kapcsán az „Együtt 2014” csapata is elsősorban könnyeket és szívást ígérhet”. Annyiban tévedtem, hogy akkor Bajnai Gordon volt az ígéretes vezető, mely kép lerombolásáért ő maga is elég sokat megtett. Beleértve azt is, hogy értelmetlenül bár, de megpróbált alkalmazkodni az orbáni retorikához. Az akkor várt, olajfa-szerű nagykoalícióból gyakorlatilag semmi nem lett.

A szélesebb szövetséget meg aligha segíti elő az MSZP részéről elkövetett stratégiai hibák sorozata. Melyek közül a legutóbbi, az adóvisszaélések kivizsgálása körüli, csak egy a sorozatból. Amin az utólagos, a veszteség magyarázgatásának látszó, latolgatások már alig segítenek. De az sem, hogy Botka László nyilatkozatháborúba kezdett a DK-val való megállapodás kapcsán. Megint több energiát szentelve annak indoklására, hogy mit, illetve kit nem akarnak, mint amennyivel esetleg meg lehetne oldani a problémát. Esetleg észrevéve, hogy a demokratikus ellenzékiség nem az, amikor valaki kiáll a tisztás közepére, és döngeti a mellét. Ahogy az sem, ha meg akarja szabni, hogy ki legyen egy másik párt vezetője. A Demokratikus Koalíció vezetése azokból áll, akiket a párt megszavazott a tisztségre. Ráadásul van valami homályos elképzelésük, és kommunikációjuk, arról is, hogy mit, illetve miként szeretnének. A megállapodást ahhoz kötni, hogy kikből áll az említett vezetőség, az pont olyan, mint a korrupció ellen küzdeni, de megszabni, hogy kikkel nem küzd ellen a korrupció ellen. Ellenkező esetben ugyanis az MSZP reakciója is mérlegelendő lenne egy fordított esetre. Ha valaki arról nyilatkozna, hogy bárkit szívesen lát az MSZP szavazóiból, de Mesterházy Attila „monnyon le”.

Ehhez nem kell a hazugságok licitjét elindítani, és értelmezési vitákat sem érdemes vívni. Van, ami kompetenciája lehet egy kompromisszumra törekvő tárgyalás feleinek, és van, ami nem. A határok nyilvánvaló áthágása felveti a szándékok komolyságának kérdését. Továbbra is fenntartva azt, hogy nem kell okvetlenül szeretni ehhez a másik felet, hanem a célokat tisztázva, együtt kell működni vele. Ha van közös cél. Ha nincs, az természetesen más. De akkor meg teljesen felesleges a másikat, és a közönséget hülyének nézni. Június óta csak súlyosbodott az a helyzet, hogy „lehet racionális döntés a választás elvesztése is”. Ebben az esetben azonban felesleges úgy csinálni, mintha komolyan venné valaki. S lassan itt tartunk. A legfontosabb kérdés nem az lesz Bajnai Gordonhoz és Mesterházy Attilához, hogy együtt vagy külön akarják megnyerni a választásokat. Egyre követelődzőbben fogalmazódik a kérdés, hogy ilyen nyögve nyelős előkészületeket követően érdemes-e egyáltalán nekifutniuk? Esetleg nem lenne-e jobb kiteregetni a kártyákat és térképeket. Aztán hagyni békében csákányozni azt a brigádot, aki az aprómunkát is vállalja. S nem feltétlenül csak bűnbaknak tenni meg az előre megfontoltan betlire vett választásokért.

Mert lehet, hogy nem ér át az adott csapat a fal túloldalára. Az is biztos, hogy nem csak szentekből áll. De legalább nem csak beszél arról, hogy „mi annyira, de annyira akartuk”, és „annyira, de annyira utáljuk Orbánt és rendszerét”.

Andrew_s

Hordában széthordott génjeink

Forrás: Galaktika.hu

Az emberi géntérkép feltárása igen komoly etikai dilemmákhoz vezethet, mivel egy lépéssel közelebb hozhatja a mindennapokhoz a galtoni eugenikát. Márpedig az embernemesítési kísérletek rossz emlékeket idéznek a történelmileg nem is távoli múltból. Ugyanakkor a „másik oldal” a genetikai régészet, vagy régészeti genetika valamint az eredetkérdések újragondolása nem különben vethet fel etikai kérdéseket.

Akár azt is, hogy meddig szabad elmenni azon az úton, melyet Madách Imre zseniálisan megsejtett. Azt írván az „Ember tragédiájában” a teremtés kapcsán, hogy: „Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi”. Ami látszólag a klónozásra jobban illene, de például a neandervölgyi emberrel kapcsolatban már felmerült a reprodukálásának a gondolata. Aminek az alapja éppen az, hogy a csontmaradványokból igen jó minőségű géntérképek állíthatók össze. S éppen ezek alapján az is megállapítható, hogy a közös ősökkel rendelkező Homo sapiens korántsem vetette meg a neandervölgyiekkel kialakított szaporodási közösséget. Ahogy, mint az már több éve tudjuk a kutatások alapján, a gyenyiszovai emberrel sem. Végső soron tehát, mint azt a még újabb vizsgálatok rámutatnak a három eddig is ismert Homo-nemzetségbeli faj, illetve egy további, leletekkel nem, csak a genetikai hagyatékból azonosított negyedik szolgáltatta a ma ismert emberpopuláció közvetlen génforrását.

A genetikai átfedésekkel egyben azt is jelezve, hogy őseink igen kiterjedt körben kerestek, és találhattak szex-partnert. Megtörve a genetikai izolációhoz vezető utat. Ahhoz ugyanis, hogy egy faj önálló legyen, ahhoz nyilvánvalóan szükség van az izolációhoz. Igaz ez az emberre is, mint biológiai fajra. Ez az izoláció többféle is lehet, melyek egyikének nyilvánvaló formája a földrajzi elkülönülés. Ami, mint arra Darwin klasszikus megfigyelései is rámutattak, életmódbeli, illetve szocializációs izolációt, például az udvarlási szokásoknak a párválasztást izoláló átalakulását is maga után vonhatja. Az emberősökre az életmódbeli elkülönülés a jelek szerint nem volt egyértelműen jellemző. A termékeny utódokat eredményező fajközi szexualitás azt jelzi, hogy a genetikai elkülönülés sem volt teljes. A földrajzi akadályokat a horda-vándorlások során lassan, de biztosan leküzdötték az eszközhasználatban is jeleskedő vándorló „egységek”. Maradhatott volna a szocializációs eltérés, mint izolációs tényező. Azonban mind a távoli rokonok megfigyelése, mind a jelen háborúi azt mutatják, hogy ez nem játszik. A szomszéd hordát lerohanó csimpánzok, és a szomszéd területeket megszálló csapattestek egyaránt magasról tesznek az udvarlási szokásokra. Miközben a szomszéd nőstényeit, hölgyeit magukévá teszik. Miért pont a Homo-fajok korábbi hordái lettek volna különbek? Ahogy a még korábbi elődök, az afrikai ősök sem lehettek sokkal válogatósabbak. A 2011-ben publikált eredmények alapján mintegy 35 ezer évvel ezelőtt arrafele is olyan komoly genetikai keveredés következett be, aminek hatását a mai napig őrzi a bennszülött lakosság.

S itt kezdődhet az ahol a felelősség tisztán természettudományi szintjének vége, és kezdődik a társadalomtudományi felelősség. Még akár ugyanannál a tudósnál is. Mert az egyik oldalon ott van a genetika tudományához hozzáadott érték. A másik oldalon pedig ott van a potenciális muníció a fajelméletek hívőinek. Akkor is, ha adott esetben csak demagóg, tudományos összefüggéseiből kiragadott féligazságokat hangoztatva lehet meghülyíteni a szerényebb képzettségű közönséget. Kifejtve, hogy az egyik fajhibrid mitől kevésbé hibrid, mint a másik. Elméleteket gyártva arra, hogy az afrikai, kelet-ázsiai populációk mitől jobbak, vagy rosszabbak, mint a drasztikus genetikai sodródáson átesett, és így elszegényedett észak-európaiak. Egy füst alatt fétisként kezelve mindaddig a DNS-vizsgálatokat, míg a befogadó közegnek szinte fogalma sincs arról, hogy miként lehet ezt a helyén kezelni. Például arról, hogy szó nincs a modernkori országhatárokkal modellezhető genetikai térképről. Lévén, hogy az emberi géntérkép a jelenkori populációra vonatkoznak. A maga komplex szaporodási közösségének teljességére. Amiben nincs egyértelműen jobb, vagy rosszabb genotípus. Lévén, hogy az evolúció nem percéletű politikai rendszerekben, hanem évezredekben, fajok túlélésében, illetve eltűnésében „gondolkodik”.

Akkor is, ha a teljes élővilág „külhoni” eredetű, és akkor is, ha a pánspermia elmélete tokkal-vonóval téves. Bár, a földi élet biokémiai szinten megfigyelhető „unalmas” egyformasága valószínűbbé teszi a külső eredetet. Azonban élővilág és nem fajszinten. Bár éppen az ember esetében fel-felbukkannak azok az elméletek, melyek a Föld szempontjából import-árúként kezelik a bolygón. Azonban, mivel biokémiailag mi sem térünk el a többiektől, ez csak egy közös ősforrás esetében állna meg. Az egyik ezzel a külső eredettel foglalkozó könyv éppen a közelmúltban jelent meg. Többek között a napsugárzás iránti érzékenységet hozva fel az idegen eredet mellett. Ami, tekintettel a pigmentáltabb bőrű fajtársakra, inkább látszik egy modern árjaelmélet elméleti megalapozásának, mint könnyen emészthető realitásnak. Ami a fajszintű betelepítést nem zárja ki teljesen. Bár, akkor már valószínűbb egy csimpánzalapú irányított-mutációs kísérlet, mivel elég régóta ismert a Pan troglodytes, de még inkább a Pan paniscus, illetve a Homo sapiens közeli rokonsága. De ez csak további etikai kihívásokat jelentene. A rasszizmus iránt fogékonyaknak meg további töltényeket.

Andrew_s

Nemzeti rákhoz nemzeti koporsót

Forrás: www.layoutsparks.com

A komolyság, és a nyugalom megőrzésének egyik biztos módja lehet, ha az ember nem olvassa a híreket. Mert akkor, amikor először olvastam, hogy egy közbeszerzést az Egyesült Nemzeti Koporsógyártó Konzorcium nyert, kicsit nehéz volt elsőre komolynak hinni a hírt. Aztán rájöttem, hogy csak ilyen névvel bízhattak talán a közbeszerzés megnyerésében.

Az vesse tehát rájuk az első követ, aki egy nagyobb állami megrendelés reményében biztosan nem alakítana egy nemzeti konzorciumot. Mert azért nem mindenki olyan csókos, hogy minden talpnyaló gesztus nélkül megrendelést kapjon. Olyan meg aztán végképpen kevés van, mint a Közgép. Nem, hogy nem kell Nemzeti Közgépnek kikeresztelkednie a reformáció jegyében, hanem még talán ennek a cégnek, és vezetőjének gazsulál az egyszerű földi halandó. Meg néha a félistenítenett miniszterelnök is. Elvégre sosem lehet tudni, hogy milyen emlékek vannak elraktározva az egykor volt kollégiumi évekből. Így aztán az egyszeri pályázóknak mégis csak biztosabb lehet a Budapesti Temetkezési Intézetnél Nemzetiként bejelentkezni. Ha pedig koporsót gyárt, hát Nemzeti Koporsókészítőkként nyújtva be a pályázatot. Mert nettó 166 millió forint nagy pénz lehet a nem túl jól ellátott Nyírségben. S ennyi pénzért Simicska Lajos le sem hajolna.

A hírt tehát komolyan vettük, megemésztettük, és mégis ott liheg a kisördög a sorok között. Azzal, hogy koporsókészítésnél a nemzetben gondolkodni elég közeli gondolat a nemzethalálhoz. Különösen azt követően okozva kognitív? disszonanciát, hogy maga a miniszterelnök adta le a gyerekszülési rendelést Kaposváron. Mondhatni, a nemzeti gyerekek születésének tömegét látva kívánatosnak. Ellensúlyozandó a nemzetietlenül elhalókat, és a még nemzetietlenebb kitántorgókat. Azokat, akik nem átallják nem beérni egy meggyújtott Radnóti kötet hamvaival, és egy ködös vízióval a nemzeti nemzet nemzetiességi nemzet-programjáról. Nemzeti módon, akár maguk által elkaparva tenmagukat ennek keretében. A nemzeti szociális temetés keretében. Belefekvén a nemzeti koporsókonzorcium nemzeti koporsójába. Csendben mormolva magába a nemzeti himnuszok közé emelt szózat sorait:

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

Miközben a sok nemzetieskedőn nemzetivé átnevezett intézmény, szervezett, egylet, és cég láttán korántsem biztos, hogy Vörösmarty Mihály nem bujdokolna messzire. Az ő korában ez sokkal egyszerűbb volt. Nem kellett nemzeti költőnek hívnia magát ahhoz, hogy költőnek és hazafinak tartsák. Elég volt pusztán tennie a dolgát. Nem szómágiákon múlt, hogy híve-e az országnak vagy sem. Nem kérte tőle senki számon azt a készséget, hogy egy perc alatt hányszor tudja kimondani a „bukott Habsburgok tehetnek mindenről” varázsszavakat. Talán nem lett volna koszorús költő, ha ezen múlik. Ki tudja? Nyomát azonban az ilyen tendenciáknak nem látjuk költészetében. Holott nyilván érte öröm és bánat. De miközben a hazaszeretetre buzdított, nem írt egy sort sem arról, hogy eközben görcsös gyűlöletet kell érezni mindeni mással szemben. Ráadásul még olyan, a nemzeti nemzetieknek talán a hazaárulással határos gondolatokat is le merészelt írni, hogy:

S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:

"Egy ezredévnyi szenvedés

Kér éltet vagy halált!"

Világosan jelezve, hogy a világhoz képesti megmérettetésben is bátran kiáll a haza nevében. Nem ellenségeket, hanem mércét lát a világban. Amihez fel lehet, és fel kell tudni nőni. Mert különben jöhetnek a nemzeti koporsókészítők és elhantolhatják a Nemzetet. Nem amit ma magát szeretetnélküli keresztények hívő, a nemzetietlen könyvégetők, és a velük összekacsintó templomi bálványállítók szabnak nemzetnek, hanem amit valóban generációk alakítottak olyannak, amilyen. Nem satuban reszelgették a nemzeti vezetőknek magukat hazudók. Akik azt a látszatot keltik, hogy minden attól válik jobbá, ha elébiggyesztik, hogy nemzeti.

Mert a nemzeti koporsóban a kukacok is elegánsabban zabálják fel azt, aki a nemzeti dohányboltban vett füstölnivalótól kap rákot. Mert az nemzeti rák. Mely nem a dohányboltokban, hanem a szavakból fétist gyártó, jelképeket, szavakat kisajátító hatalomtól ittas lelkekben rág.

Andrew_s

Kósa szereti a baloldalt

Floridázás. Mi tagadás a szó plágium, mivel nem én találtam ki, hanem a neten olvastam. De azért nem rossz kifejezés. Analóg módon az egykor volt digózáshoz hasonlít. S ma már azzel sem illik talán foglalkozni. A floridázással meg tutira nem. Még a debreceni hivatalokban sem. Azonban a polgármester nem unatkozik. Aggódik.

Nem a vezetők miatt, akik annyira, de annyira jól keresnek Debrecenben, hogy magánpénzükből utaztak konferenciázni. Konferenciázás. Egy ehhez hasonlóan hangzó szó a digózással kapcsolatban is ismert volt. De az egy másik nemzet nevéből lett származtatva. Ki tudja miért. Nem is érdekes. A floridázás sem érdekes. Már csak azért sem, mert nem is szép lányok űzik jó kiállású fiúkkal. Legfeljebb a jó kiállású pénztárca az igaz. Mert Florida minden pénzt megér. A debreceni vezetőknek. Akik elég jól keresnek ahhoz, hogy még szakmai konferenciára is magánvagyonkájuk áldozzanak. Irigység? Lehet. Elvégre számos olyan közvezető, tanár, közalkalmazott és közmunkás van, akinek nem telne szakmai konferenciára utazni, és kókusztejet szürcsölgetni a világ másik végén. A közmunkás kivétel. Neki semmi köze az ügyhöz. A szakmákhoz sem. Tartsa a száját, és dolgozzon. Elvégre agyon van javadalmazva. Ha nem is annyira, minta debreceni vezetők, akiknek az útjával semmi dolgunk foglalkozni. Állítólag.

Kósa Lajos sem teszi. Ő, mint említettem, más miatt aggódik. Nem Orbán Viktor miatt. Miatta nem is kell aggódnia. Amíg a Vezér hatalmon van, addig Kósa nem aggódik. Utána meg már minek aggódjon. Elvégre ő is csak egy debreceni vezető. Floridában sem járt. Megtakarításaiból tehát majd csak kihúzza valahogy. Legközelebb meg már nem is lesz debreceni vezető. „Csak” képviselő. Neki elég az is. Nekünk talán még sok is. Azért viszont nyilvánvalóan nem neki kell aggódnia. Viszont aggódnia azért lehet, hogy muszáj. Már csak azért is, mert ellenkező esetben mit is tehetne. Debrecennel sem kell foglalkoznia. Ott vannak a jól fizetett vezetők. Így aztán marad neki az ellenzék. Miatta vannak álmatlan éjszakái, és lidérces nappalai. Ahogy Hoppál Péternek is. Ha nem is ugyanazért. Látszólag. Hoppál az egész Fidesz nevében pánikol az ellenzéktől. Kósa azonban nem.

Kósa Lajos, jó keresztényként, a túlcsorduló humanizmusa miatt aggódik. Csak és kizárólag az ellenzék érdekében. Sőt! Kizárólag a baloldal érdekében. A jobboldali ellenzéket tehát nem is igazán tartja talán ellenzéknek. Őket nem szereti. Ők csúnya, rossz ellenzék. Szavazatokat vihetnek el a Fidesztől. Értük nem aggódik. Pukkadjanak meg, ha nem szavaznak Orbán Viktorra. De a baloldal. Őket szereti. Igaz, csak annyira, mint hisztis óvodás az indulatlevezető zsákot, de szereti. Félti őket a meghasonlástól, amit egy, az Orbánra nem szavazó jobboldaliaknál „cúnább báci” okozhat. Kósa Lajos szerint végképp szétverve a balodalt. S ki is lehet más ez a gonosz, mint Gyurcsány Ferenc. Elvégre teljesen nyilvánvaló, hogy az, aki széleskörű összefogást szorgalmaz, az szét akarja verni az összefogást. Világos! Nem igaz? Mint a floridai magánpénzes konferenciázás. Pont annyira világos és logikus. Ahogy az is, hogy Kósa Lajosnak az ég világon semmi más dolga ne lenne, mint a baloldal szétveretése miatt hánykódni álmatlanul.

Ellenben abban még akár igaza is lehet, hogy a nagy ellenzéki zűrzavarban Gyurcsány Ferenc lesz az, aki beviszi az ellenzéket a Parlamentbe. Nem azért, mert Kósa Lajos megüzente, hanem mert megteheti. Az őszödi beszédet már annyiszor olvasták a fejére, hogy mindenki legyint rá, ha arra hivatkoznak. Szemkilövetés ügyben Hoppál Péter segíti hozzá a közt a röhejhez. A Sukoró-ügy erőteljes kifulladásban van. Jószerivel nincs már olyan muníció, amit el ne pufogtattak volna az elmúlt időszakban. Csendben, de biztosan beérni látszik az a taktika, amelynek a jelei már az emlékezetes éhezve-sátrazásnál is láthatóak voltak. A magára vont tűzzel idő előtti tár-ürülést idézett elő a Gyurcsány-pánikos vezér környezetében. Az, hogy az ellenzék többi tagja az eddig kikapart gesztenyéket gondosan mindig visszarugdalta a tűzbe, talán nem annyira a DK vezetőjének róható fel. Az azonban tudható, hogy a Fidesz-vezetés pánikja nem teljesen alaptalan.

Élnek tehát azzal az eszközzel, ami annyiszor, de annyiszor bevált már a történelemben: „Ha nem tudod meggyőzni, legalább ébressz kételyt. Ha nem tudod legyőzni, legalább próbáld az ellent megosztani”. S ebbe teljesen belefér Kósa Lajos álságos aggódása a baloldal szétverését illetően. Az legfeljebb az ő személyes helyzetfelismerési képtelenségét dicséri, hogy megszólalt az ügyben. Bár, ameddig a szövegét elemzik, mint én is eme sorokkal, addig sem foglalkoznak mással. Azzal sem, hogy mikor utazik floridázni. Még akkor sem, ha tudjuk: szíve szerint Gyurcsányt is elküldené Floridába. Még talán áldozna is rá valamicskét. Csak legyen minél messzebb az ő szeretett, egyesek szerint istenített, vezérétől.

Andrew_s

Gyermekjognap 2013

A Civitas ChildLaw logoja

Egy nap sok mindenről lehet nevezetes. Szinte nincs olyan napja az évnek, amikor ne született, vagy halt volna meg egy jeles személy, ne történtek volna fontos események. Így ez a november 20.-ával is, ha szétnézünk a világban. A Google például Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf születésnapjára hívja fel a figyelmet. Akinek szellemisége nincs is olyan messze egy másik jeles eseménytől.

A svéd írónő olyan jelentős, gyermekeknek szóló munkával lett népszerű a kisebbek, és nem egyszer a nagyobbak, körében is, mint például a Krisztus legendák, vagy a Nils Holgersson kalandjait ismertető mesék. Az utóbbit, elsősorban morális tartalma miatt, olyan magasra értékelték, hogy 1909-ben megkapta a Nobel-díjat is. A gyermekekkel kapcsolatban azonban más miatt is jeles ez a napja az évnek. Ezen a napon tartják ugyanis a gyermekek jogainak világnapját. Elég régóta ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban szinte mindent, és az ellenkezőjét is elmondjanak arról, ami általános érvényű ebben a témában. Azonban talán mégsem árt röviden megemlíteni, hogy már 1959-ben elfogadták, hogy ezt a napot, az 1954-es javaslatnak megfelelően, a gyermekek jogainak szenteljék. Negyven évvel később elfogadta az ENSZ Közgyűlése a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt. Ezt a dokumentumot három ország, az USA, Szomália és Dél-Szudán kivételével valamennyi ország elfogadta. Hazánk is.

Ami azért is jelentős tényező a gyermekekkel kapcsolatban, mert olykor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy létezik ez a nemzetközi egyezmény, valamint az ezt kiegészítő iránymutatások, és jegyzőkönyvek rendszere. Akár olyan fogalmi meghatározásokkal is, hogy például az igazságszolgáltatás szempontjából a 18 év alattiakat gyermekként kell kezelni. Ami nyilvánvalóan nem jelent automatikusan büntethetetlenséget, de a kezelés elnagyoltsága ellen talán véd. Ahogy számos, a gyermekekkel kapcsolatos más esetben is lehetne iránymutató. Az életkortól függetlenül, és a büntetőügyektől függetlenül, sőt akár a nemzetközi egyezményektől függetlenül is lehetne ok valamiféle önmérsékletre a nemzetközileg elismert nap környéke a gyermekekkel kapcsolatos megnyilatkozások kapcsán. Például arra, hogy legalább ezen nap előjátékaként ne szolgáljanak a gyermekek kampányeszköznek. Még akkor sem, ha szerepeltetésük lehet egyfajta figyelmi mágnes a tanácsadók szerint.

Ahogy Orbán Viktor is a gyermeki jogok napja előtti napon gondolta alkalmasnak az időt, hogy kisgyermekkel szerepeltesse magát. Kaposváron osztogatva emléklapokat, és videót is készítetve a jeles eseményről. Ami talán még rendben is volna, ha nem kapcsolja össze némi politikai negativizmussal. Olyan látszatot keltve, hogy gyermeki körbe csomagolt kampányrendezvény zajlott tulajdonképpen. Alkalmasint gyermekszülési megrendelést is leadva a társadalomnak, amiből az a közlése kétségtelen tény, hogy a népesség akkor nő, ha több gyermek születik, mint ahányan meghalnak. Hazánk azonban az utóbbi években sajátos népesség-dinamikát produkál. Az elvándorlás következtében tulajdonképpen több gyermeknek kellene születni, mint ahányan meghalnak, valamint elhagyják az országot. Ráadásul a gyermek megszületésének ténye ebben a folyamatban csak a belépő pont. Azt még hosszú életévek követik, ha tragédia nem történik.

Így, a fenti életkori határt is figyelembe véve, a megszületett gyermeknek még legalább 18 olyan évet kellene tudni garantálni, amelynek során az említett Egyezmény szerint megilletheti a képességeinek maximális kibontakoztatásának joga. Az, hogy megfelelő táplálkozást biztosítva növekedhessen, tanulhasson, ne vessék meg a szülei miatt, ne diszkriminálják a szülei és saját hite szerint. Sőt, semmi miatt, amiről maga aligha tehet. Nem vitatva természetesen azt, hogy tervgazdálkodás-szerűen beígért játszóterek, stadionok, uszodák kaphatnak szerepet a gyermekek sorsában, a politikai megnyilatkozásoknak talán a gyermek-emberhez méltó élethez való jog garanciáival sem ártott volna foglalkozni. Talán akkor kevesebb gyermek élne mélyszegénységben, szétzilálódott családi körülmények között, diszkriminálva és oktalanul szegregálva. Csak messziről látva azokat a játszótereket és más létesítményeket, amiket gyermekek közt fényképeződve emleget a politika felsőháza.

Andrew_s

Választást nyert az MSZP...

... a Fidesz-Jobbik koalíciónak

A Fidesz könnyen lehet, hogy véglegesen megnyerte a jövő évi választásokat. Ráadásul úgy, hogy semmi további törvénymódosításra nincs szükség, mivel a Jobbik megoldotta ezt a problémát. Egy egész egyszerű húzással, ami nagyjából Piszkos Fred logikáját követte. Lecsaptak egy labdát, és az egyenesen az MSZP fején landolt.

Azok után ugyanis, hogy Ángyán József már közel egy éve egy megegyezési rendszer alá vette a Fideszt és az MSZP-t, a milliárdos adócsalások ügyében is ütött ezen a vason. Annak „örömére” megszólalva, hogy az MSZP sem támogatta az esetleges visszaélések kivizsgálását. Márpedig nehéz megmagyarázni, hogy amennyiben nem érintett az egykori Fidesz-kormánytag által emlegetett közös maffia-rendszerben, akkor miért ne támogatná az LMP által felvetett vizsgálóbizottság felállítását. A saját magyarázatuk szerint azért, mert a Jobbik aláírta a kezdeményezést. Amely magyarázat vagy igaz, vagy nem, de azért nagyon légből kapott pótcselekvésnek tűnik. A Horváth András kiugrott NAV-ellenőr vádjaival kapcsolatos eljárást, és elkövetési értéket nézve mindenképpen. Ráadásul az MSZP ismét levizsgázott helyzetértékelésből. Ezen a látszaton keveset javít az, hogy elvben támogatnának egy vizsgálóbizottságot.

Ha ugyanis annyira érdekeltnek éreznék magukat a kormányhoz közeli visszaélések kivizsgálásában, és mentesnek az esetleges sárcseppektől, akkor akár elé is mehettek volna a kialakult helyzetnek. Például nem azzal, hogy utólag biztosítják az LMP-t, hogy majd támogatnak egy bizottságot, hanem sokkal inkább azzal, hogy maguk kezdeményeznek egy hasonló vizsgálatot. Megelőzve az LMP-t. Valamint mindenki mást is. Eleve biztosítva a jóhiszeműséget, és elhárítva azt a vádat, hogy nem érdekük az adóvisszaélések kiderítése. Ahogy a maszatolás, az időhúzás látszatát is elkerülhették volna. Természetesen bárki mondhatja, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Azonban egy kormányzásra készülő pártban vagy van annyi szakértő, hogy egy kialakult helyzetre akár rögtönözve is rámozduljanak, vagy kár görcsölni. A kormányzás során sem fog mindenki előre engedélyt kérni a meghunyászkodásra. Mármint demokratikus körülmények között. Ugyanakkor az MSZP-re rávert labda kráteréből a teljes ellenzékre is hullik pár sárdarabka. Még akkor is, ha a Fidesz, érthetően, nem fogja szorgalmazni a vizsgálatokat. A közhangulat alakításához ezen a ponton nem kell már a Selmeczi-féle kommunikációs gárdának szinte a kisujját sem megmozdítani.

Az ugyanis szinte biztos, hogy a Jobbik alaposan ki fogja használni a helyzetet, és azonnali hatállyal taccsra tesz minden MSZP-s kezdeményezést. Lett légyen az kísérlet Horthy szentté avatásának a megakadályozása, vagy a távolsági buszok menetrendjének újragondolása. Ráadásul Bajnai libáihoz képest ez egy kézzelfogható, és friss élményként lesz bármikor kijátszható kártya. Az „MSZP kiállt az adócsalók mellett” felirattal. Ahogy az LMP-nek sem lesz más lehetősége, mint előre menekülni. A jelenleg kialakult ellenzéki blokkban helyett kapó PM-en ütni meg akár még szimpatikus is lehet az LMP-s vezetésnek. „Vesszenek az árulók” jeligére. Hangoztatva, hogy bár a szélsőségeket elítélik, a milliárdos adócsalásokban mégsem nyújthatnak segédkezet. Ami ráadásul retorikailag alig támadható álláspont Még akkor is, ha a jelenlegi bátor kiállás mögött egy majdani hármas koalíció képe, és a vele megszerezhető képviselői fizetések lebegnek fényesebben a légben.

Az Együtt-PM természetesen megtehetné, hogy szakít az MSZP-vel. De ehhez már késő. S ebből a szempontból Gyurcsány korábbi kijelentése a pártpénzekkel kapcsolatban felértékelődhet. Ott is a Jobbik döntött úgy, hogy kezdeményez egy vizsgálóbizottságot az ügyben. Holott az MSZP akkor is megléphette volna ezt a kezdeményezést. Ráadásul a saját finanszírozásának tisztázása érdekében. Elkerülve a kínos magyarázkodásokat, és a még kínosabb látszatot. Azt, hogy az adócsalások mentén összeért a kör. Annak a pénzlapátoló futószalagnak a köre, mely mellett a Jobbik olvashatja a névsort. Részben megúszva a saját átvilágítását, részben politikai üldöztetéssé konvertálva az esetleges pénzügyi piszkálásukat. Kétségtelen stratégiai nyertesként szállva ki a hatalmi játék jelenleg lezárult köréből.

Ezen az sem sokat változtat, hogy Ángyán József, és szövetségesei, hivatalosan is kibontják a TESZ (Tisztesség és Emberség Szövetsége) zászlaját. Túl sok vizat aligha fognak felkavarni. Sokkal inkább egyfajta „tisztára mosott kezek egylete” szerepet kapnak valószínűleg. Amennyiben pedig túl hangossá válnának, akkor Ángyán József még mindig megfogható a valamikori kormányzati tisztségén keresztül. Ha pedig tényleges tömegbázisuk alakulna ki, akkor még mindig előttük lehet a pálya a „tiszta gárda rendes árja” mozgalomhoz való csatlakozáshoz. Mert gyanítható, hogy a Jobbik addig fogja ütni a vasat, amíg ki nem hűl. Rájátszva a létező csendőrnosztalgiára, az emberek elkeseredettségére, és kihasználva az ellenzék stratégiai balfékségét, választalanságát, bénultságát. Ami lassan tényleg olyan képet mutat, mintha tényleg nem akarnának választást nyerni.

Szinte tudatosan rombolva mindent, ami egy esetleges győzelemhez vezethetne. Ami, gazdaságilag lehetne akár egy tudatos választás is. De akkor számot kell vetni azzal is, hogy a 2014-es választás lehet talán az utolsó esély. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy azt követően éppen olyan demokratikus választások lesznek, mint a sztálini Szovjetunióban. A szélsőségeseit „roll out”-tal kiszervező Jobbik előtt pedig ott virít majd a hatalomba vezető útként a fideszes koalíció.

Andrew_s

Elhatárolódtunk banyek! Világos?

A meggyújtott Radnóti kötet képe, egyfajta esemény utáni tabletta gyanánt, bejárta a hazai internetet. A valós események után napokkal. Holott voltak előzetesen is jelzések. S a korábban megfogalmazott kérdésre sem tudjuk a választ. Arra nézve, hogy hány esetben szállt ki a tűzoltóság. Az említett képre reflektáló írások megszületését követő újabb napokkal a Fidesz is megnyilatkozott.

Azzal a címmel terjesztve az ezzel kapcsolatos közleményüket, hogy „A Fidesz-frakció elítéli a könyvégetést”. Ha csak idáig jutnánk, a cím már maga is árulkodó. Világosan látszik belőle, hogy nem a Fidesz, csak annak parlamenti frakciója nevében határolódik el az, aki elhatárolódik. Márpedig a frakció nem a párt. A frakció vezetése nem a párt vezetőjének feladata. Orbán Viktor tehát nem határolódik el a párt nevében. Nyitva tartva magának a szélsőségesek felé nyíló ajtót a szavazatoptimalizáló megszólalások, illetve a későbbi koalíciós megbeszélések előtt. Adott esetben a frakcióra, illetve a megszólalási kényszerre kenve az elhatárolódást. Egy, a szélsőségek felé küldött cinkos összekacsintás kíséretében. Melytől azért nem igazán áll messze az, amikor Orbán Viktor embercsoportok megvédéséről fuvolázik. Ahelyett, hogy megvédés helyett a félelmi helyzet elkerüléséért tenne a kormánya valamit. Például a már említett, és a gárdaeseményeket biztosító rendőrséghez hasonlóan kormányzati felügyelet alá tartozó tűzoltóság felléptetésével. De elfogadom, hogy a tűzoltóság csak akkor léphet fel, ha valaki bejelenti a tűzesetet. Igaz, ebből a szempontból kérdéses, hogy mennyire tekinthető a könyvégetők önreklámozása oknak egy utólagos kivizsgálásra. Ezt majd eldöntik az ebben szakemberebbek.

Az elhatárolódásra visszakalandozva az ördögök ennek is ott lapulnak a részleteiben. Mert érdemes elolvasni, az biztos. Még akkor is, ha még csak nem is a frakció vezetőjének, hanem L. Simon Lászlónak, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága elnökének megnyilatkozásáról szól. Idézi azt a gondolatot, hogy a könyvégetők, könyvlistázók az emberek listázásával, és elpusztításával sem maradnak adósak. Az a kísérőmondat válik szemöldökfelhúzást kiváltóvá, miszerint „egy ilyen akció nem lehet más, mint egy marginális kisebbség feltűnési viszketegségének kiélése, esetleg tudatosan szervezett provokáció”. L. Simon László elől talán eldugták a történelemkönyvnek azt a kötetét, amiben megemlékeznek a kezdetben marginális kisebbségként lenézettek későbbi emberirtásairól. Azt pedig tudjuk, hogy a Fidesz kampánypánikja sokkal inkább a parlamentben képviselt demokratikus ellenzék felé irányul. De talán odáig azért mégsem süllyednek, hogy a hungaristák akciójával kapcsolatban is elengedjenek egy kis bajnaigyurcsányozást. Bár abban igaza lehet, hogy provokációról van szó. Provokáció valóban mindenkivel szemben, aki elutasítja mindazt, amit a lángoló Radnóti-kötet jelez, és amit meggyújtói képviselnek.

Az lsimoni hidegzuhany eztán következik: „A Fidesz-frakció nem ül fel az ilyen provokációnak, de szem előtt tartja azon honfitársaink érzéseit, akikben a könyvégetés képsorai fájdalmasemlékeket  ébreszthetnek”. Nem a helyesírási hibákra gondolva a zuhanyrózsa alatt. Sokkal inkább a megfogalmazás értelmetlenségére. Mert még rosszabb, ha értelmezni próbáljuk. Akkor ugyanis az derülhet ki, hogy a Fidesz tesz az egészre. A frakciója provokációnak tartja, tehát szintén tesz az egészre. Nem, hogy fellépne ellene. Ellenben csak kiküldtek egy állásfoglalást. Azok buksiját megsimogatni, akik szerint mégsem teljesen rendjén való a könyvek meggyújtása. S közülük is csak azok buksiját, akiknek az emlékeit felkavarja. Akik még emlékeznek arra, hogy a következő lépés a „házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”. Mindenki más le van ejtve. A’la Fidesz. Kísértetiesen emlékeztetve Rogán Antal fellépésére a Horthy-bálvány kapcsán. Amikor nem a templomi szoborállítást, hanem annak sajtóját tekintette kivetni valónak.

S annak, aki szerint a korábbiak túl erőltetett következtetésnek tűnnek, annak érdemes talán elgondolkodni azon a szűkítésen, amit L. Simon László alkalmaz. A közlemény az utózöngékben emlegetett miskolci lángokat ítéli el. Mondandóját az egyetlen, nagyobb nyilvánosságot kapott eseményre reflektálón nyitva. Nem reagálva sem a többi, hasonló eseményre. Ami ezek szerint szóra sem érdemes a Fidesz parlamenti frakciója szerint. Miként az éledő neohorthyzmus is tudtukkal, beleegyezésükkel, és mélységes egyetértésükkel terjed. Az út végén talán majd ott áll Navracsics Tibor, aki addigra már nem csak, hogy nem utasítja vissza Szálasi rehabilitálását, hanem maga vágja át a szalagot nemzet(meg)vezető szobra előtt. Addig meg L. Simon László vonogathatja a vállát: „Elhatárolódtunk banyek! Mi a fenét akarsz még?”

Andrew_s

A Horthy-szellem fehérlovas sámánvonulása

Fotó: EISimay

A Jobbik felvonul egy Horthyra emlékező menettel. Az ellenzék csendben tiltakozik. Egy fehér ló végig vonul a Bartók Béla úton. A rendőrség kíséri a menetet. Ez az életkép fogadta a környéken járókat vasárnap délután. Az egykori Horthy Miklós úton.

S az is, hogy a menetben helyet kapott egy sámándobos is. Futó kétségeket ébresztve aziránt, hogy a fehér ló vajon az emlékezést szolgálja vagy majd áldozati állat lészen. Egyben felvetve azt a nem kevésbé fogas kérdést is, hogy a Don-kanyarba vezényelt hadsereggel tábori lelkészek, illetve papok vagy tábori sámánok tartottak-e? A véráldozat mértékét tekintve akár sámánok is lehettek volna. Bár őseinkről nem elterjedtek az olyan legendák, hogy kiterjedten űztek volna emberáldozattal járó szertartásokat. Miközben a második világégés mégis csak jelentős emberáldozattal járt. A sámánokról pedig majd meg lehet kérdezni azokat a katonákat, munkaszolgálatosokat, akik a mai napig nem értek vissza a frontokról. Ahogy arról is beszámolhatnának, hogy milyen örömmel vettek részt ebben a csapatmegsemmisítő kiküldetésben.

Míg nekünk nem, Horthy Miklósnak már közvetlen információi lehetnek tőlük. Már akkor, ha nem tiltották ki a túlvilági kaszinókból. Azzal a fehér lóval egyetemben, melyen az Antanttal lezsírozott megegyezés után bevonult Budapestre. Véletlenül sem találkozva az onnan éppen kivonuló román haderőkkel. Bátran lovagolva szembe a semmivel. A hatalom felé. Most viszont kantáron vezetett fehér ló és sámán dukált a Jobbik megemlékezéséhez. Még szerencse, hogy hivatalosan nincs antiszemitizmus. Különben a félmillió zsidó haláláért felelős kormányzóra emlékezve talán országos gyásznapot is elrendeltek volna. Hivatalosan kötelezővé téve a könyvégetést, mint az ostobaság ceremóniáját. Így csak rendőri felvezetéssel vonulhattak fel a tengertelen tengernagyra emlékező gárdaegyenruha-szerűségesek is.

De a rendőri kíséret felvonulása csak az egyik oldala természetesen ennek a sámándobos zászlólengetésnek. Az, hogy nem verbuválódik százezres ellentüntetés sokkal szomorúbb. Azt jelzi ugyanis, hogy a kormányzati törekvések a szélsőségeknek biztosítandó hallgatólagos támogatásra, és az ellenzők tömeges megfélemlítésére sikeresek voltak. Egy újabb lapot lehet tehát kipipálni a weimari szakácskönyvből. Az ugyanis nagyon derék, hogy az ellenzék tiltakozik. Az legalább ilyen derék lesz, ha az egyházak is csatlakoznak a tiltakozáshoz. Ám mindaddig nem több pótcselekvésnél, amíg tevőlegesen csak távolról, illetve távolságtartással reklamálnak, és közelről annyira lépnek fel egy ilyen felvonulás ellen, mint a bálványszenteléskor. Mert távolról a hatóságokra mutogatni sokkal egyszerűbb.

Az persze egy más kérdés, hogy amikor a lopakodó Horthy-kultusz jegyében Lezsák Sándor azt találta mondani, hogy a kenderesi újratemetés ellenséges politikai légkörben zajlott, az ellenzék akkor is hallgatott. De legalábbis nem igazán volt hangos a média a szavuktól. Attól, hogy az Országgyűlés alelnöke aligha fedte fel a teljes igazságot. Az a ceremónia ugyanis az akkori hazai politikai vezetés, az Antall-kormány tudtával, beleegyezésével és támogatásával jött létre. A világban kétségtelenül csodálkozást kiváltva. De a kormányzati támogatás aligha az ellenséges politikai légkört jelezte.

Ha ugyanis mégis így lenne, akkor jelenleg is ellenséges politikai légkör kíséri a hazai vezetés részéről a neohorthyzmust. Unortodoxan negatív légkör. Építve az unortodox demokráciát. Horthy Miklós lovas-szobrával.

Andrew_s

A Propelleren szintén olvasható

Ellenzéki támasz-leltár-hiány

Thürmer Gyula és Surányi Vivien.
Fotó: Délmagyar  / Szabó Imre

Az ellenzéki erőkről hallgatva a híreket, továbbra is elég szűk körben látszanak gondolkodni az összefogás kapcsán. Ezen az sem sokat változtat, hogy az MSZP-ben megpróbálják a közéleti kommunikációban rutinosabb, és ismertebb „öregeket” reaktivizálni. Miközben Demokratikus Koalíció (DK) mintha előzésbe kezdene Milla göthös örökségét is hurcoló Bajnai-féle formációval szemben.

Az ellenzéki erőviszonyokra az is utalhat, hogy a Fidesz kiket és mennyire támad. Miközben túlzás lenne azt állítani, hogy az emlékezetes, de a jó szándékok ellenére is elhibázott szárszói találkozó elitizmusát sikerült volna teljesen elfeledtetni. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a közel egy évvel ezelőtti állapotok lényegében nem sokat változtak. Még akkor sem, ha a külsőségek, és a szereplők látszólag nagy léptekkel szaladgáltak össze-vissza a politika sakktábláján. 2012. októberében, amikor, nem kis részben a Milla részéről, sajnos nagyon úgy tűnt, hogy az ellenzék valójában kormánypárti gesztusokat gyakorol, összeszedtem pár szempontot. Olyanokat, amelyeknek a hatalom szempontjából teljesülnie kell a kormányzati sikerhez:

„

1. Legyen [az ellenzék] belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

„

A fenti pontokat áttekintve, noha a szereplők esetleges erőviszonyai is változtak az eltelt hónapok során, tulajdonképpen ma is végigpipálhatjuk szinte mind az öt pontot. Az ellenzék ma ugyanúgy megosztott, mint amikor a Milla és a Szolidaritás között is vita volt a rendezvényeken megjeleníthető pártjelvények kapcsán. A rendezvényeken leginkább ma is szájtépés zajlik. Annak felvázolásával, hogy mit kellene tenni, betartani. Másoknak. A harmadik és negyedik pont kapcsán elég a legutóbbi, október 23.-i rendezvényre gondolni. Nem csak egységfront nem alakult ki, de Mesterházy Attila helyzet-felismerési kudarca a közönség egységének sikerét is megtorpedózta. Ugyanakkor a továbbra is lehet rendezvényeket tartani a hatalmi szépségflastromok jegyében. Ezeken a továbbra is csökkenő tendenciát mutató részvétel kisebb részben tulajdonítható a kormányzati kommunikációnak. Sokkal nagyobb szerepet kap benne, hogy az ellenzék köreiből nagyon kevés pozitív üzenet érkezik.

Az is érthető tehát, ha egyre több figyelmet kapnak azok az alternatív megoldások, melyek néhány, időközben megjelent problémára, szempontra is reflektálnak. Ezek közül jelentős körként emelhetjük ki az egyes politikai irányvonalak „erős” képviselőiben csalódott, de az alapeszméiket eldobni nem akarók képviseletét. Igaz ez a jobb-, és baloldalon egyaránt. Az ugyanis kétségtelen, hogy a Fideszben csalódott, de a jobboldallal szimpatizálók megszólításában Bajnai Gordon nyugodtan csődöt jelenthet. Az ugyanennyire kétségtelen, hogy kiforrott, parlamenti pártként jelenleg csak a Fidesz radikálisaitól alig elhatárolható Jobbik található meg a jobboldalon. Majd a paletta lassú, szinte folyamatos átmenetet képez tőlük a könyvégetők és az ultrák irányában. Ez a kínálat pedig csak azoknak valós alternatíva, akik a bakancsok felett zengő, egy irányba fordított arcélek ordítását kedvelik.

Érthető tehát, ha elindult a jobboldal felé nyíló, nyitó, vagy onnan érkező alternatívák keresése. Részben ebbe a körbe sorolható Tétényi Éva felkérésének ötlete is egy széles választói réteg képviseletére. S gyakorlatilag teljesen ezt az alternatívakeresést reprezentálja a Polgári Konzervatív Párt (PKP) megalakítása Béndek Péter filozófus vezetésével. Alighanem magára vonva a kormánypártok nehéztüzérségét is a későbbiekben. Már akkor, ha a pártot bejegyzik, és szélesebb kampányba kezd a konzervativizmus és a liberalizmus határmezsgyéjén. Az ugyanis kétségtelen, hogy ebben az esetben a Fidesz szavazói tortájából hasíthatna ki egy szeletet. Amit a Vezér aligha fog türelemmel, és szótlanul tűrni az eddigi kommunikációs gyakorlatok alapján.

Ugyanakkor az ellenzék oldalán érdemes lehet talán a baloldali lemorzsolódást is figyelembe venni. A Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy mesterhármas ugyanis a jelenlegi felállásban egy patthelyzethez hasonló állapotba navigálta magát. Az együttműködésükről kiszivárgó hírek alapján sokszor az az érzése az embernek, hogy egy sötét kocsmában eldobott három üres söröskorsóban is több kompromisszum-készség lenne, mint az ellenzéki trióban. Miközben a Fidesz igyekszik gumikötelek rángatásával is gátolni a repülésüket, és pár kisebb pohár is szálldos a légtérben. Márpedig mindaddig, amíg nyugvópontra nem jut a csörömpölés, addig sokak inkább a közelébe sem mennek a zajnak. Ha ez eltart a választásokig, akkor szavazni sem mennek talán. Okkal ábrándítva ki sokakat a baloldalt képviselni akaró nagyobb pártokból. Miközben kisebb mintha nem is lenne.

Holott van. Még akkor is, ha a nagy ritkán megjelenő híradásokban a létüket a regionális hírek közé száműzi a média. Annak kapcsán, hogy a Munkáspárt Vásárhelyen bemutatta a makói jelöltet. Egy 22 makói dísznövény-kertészt. Ami azért azt is jelzi, hogy a fiatalok között is van támogatottsága a jelenleg legöregebbnek tekinthető hazai baloldali pártnak. Az, hogy Thürmer Gyula pártja mennyire jelentene reális kormányzati alternatívát, azt kár lenne túldimenzionálni. Azonban a támogatottságuk jelzi, hogy még a baloldalt sem képes egységesen megszólítani a jelen ellenzéki centruma.

Andrew_s

Orbán az Obersovszky-karabély célkeresztjében

Orbán Viktort elérte a vég. Erről adott tanúbizonyságot a köznyelvben királyinak tekintett televíziós csatorna műsorában. Mielőtt bárki rohanna bekapcsolni a TV-t, az adás 2013. november 15.-én volt. De az adás interneten is visszanézhető. A felvételen hiába keresné bárki a hírt a miniszterelnök lemondásáról. S mégis.

Még annak idején emlékezhetünk arra, hogy Schmitt Pál lemondásának előjátéka egy elhíresült televíziós interjú volt. Ebben jelentette be, többek között, újbóli doktorálásának szándékát. Egy olyan mikrofonállvánnyal ülve szemben, akinek egy etikai dá-dát fialt az említett fellépés. Az említett feddés óta oly hallgatag újságíró szövetség, a MÚOSZ részéről. Míg eközben komoly piros pettyeket kapott a kormányzó hatalom részéről. Mert nem kirúgták, s így nem is a fenekére érkeztek a pettyek, és nem is patkó alakúaknak bizonyultak. Bár, a jelenleg már csak volt államfővel közös fellépése nyomán eléggé kilógtak a „spontán” felszopáskérdezés lólábai. Az azonban kétségtelen, hogy miközben látszólag még védték a köztársasági elnököt, már fogalmazták a kilövési engedélyét. Aminek következtében le is mondott. Ezért merülhet fel az a gondolat, hogy talán a november idusán lezajlott exkluzív szózat a miniszterelnöktől szintén nagy események előszele lehet.

A műsor mikrofontartója ugyanis nem más volt, mint az egykori Schmitt-interjú obersovszky-díjas riportere. Maga Obersovszky Péter személyesen. A kockázat nélküli kérdések virtuóza, a semmitmondó közbeszólások nagymestere maga. A miniszterelnöktől alighanem komoly bátorságpróba lehetett vele szemben leülni, és várni a kérdések pattogó áradatát. Gondolom, a legnagyobb próbatétele az lehetett a miniszterelnöknek, hogy emlékezzen a valószínűleg előre egyeztetett kérdésekre kidolgozott válaszokra. Különösen, mivel igen komoly opponensek elemzésére számíthatott. Rogán Antal, a Fidesz és Barcza György, a Századvég részéről. Ahogy a !!!444!!! szerzője is megemlíti, gyakorlatilag garantáltan lezsírozott haknit bemutatva a nagyon lenézett, és ezért a fellépők szemében inkább kisérdeműnek tűnő közönségnek. Az, hogy Orbán személyében mennyire gyáva, az ebben az esetben talán nem is lényeges. A korábbi fellépések alapján tudhatjuk, hogy meglehetősen. Sokkal jelentősebbnek tűnik, hogy „kollegái” sem merik megkockáztatni azt, hogy a miniszterelnök valóban spontán kérdésekre kelljen előkészítetlen válaszokat adnia.

Mert a felkérdező-bajnokok kérdéseit, a Rákosi elvtárs korszakában is megörökített úttörő hadak elvárás-vezérelte örömkitöréseit mégsem lehet ilyen előkészítetlen helyzeteknek tekinteni. Ahogy az sem tartozik ezek közé, hogy a szavainak elemzését csak kipróbált elvtársaknak engedik meg a műsor keretei között. Nagyon pontosan utalva arra a nem mellékes helyzetre, hogy csak mesterséges körülmények között hihető szövegeket hallunk a kormányfőtől. Ennek a gondosan preparált kommunikációs buroknak az egyik mozaikkockája a miniszterelnök megbundázottan közreadott párizsi úti-beszámolója. De tulajdonképpen ide tartoznak azok a látszatpolitikai tevékenységek is, amelyek legalább sokba is kerülnek. Legutóbb például az MTK-nak beígért milliárdok. Mert a látszatért semmi sem drága, és addig sem kell szembesülni a valós problémákkal. Valahogy úgy, ahogy Schmitt Pál emlékezetes interjújában a sportolói múlttól kezdve, éppen csak a gyermeki spenótfogyasztás szintjére nem kérdezett le a riporter. Elfogyasztva ezzel a legfontosabbat a valóban lényegi, akkor a plágiumot érintő kérdések elől. Az időt!

Jellemző tehát az, ha Orbán Viktornak ugyanarra a riporterre van szüksége, aki annak idején jelesre vizsgázott ebből. A szakmai leírtság állapotában meg amúgy sincs más választása, mint lojálisnak lenni Orbán Viktorhoz. Az időhúzás is tetten érhető, mivel gyakorlatilag olyan körülményeket teremtettek, amelyek között bármi elhangozhat. Aztán a valós értékelés már csak utólag, sokkal kisebb csinnadratta közepette folyhat majd le. Nagyon komolyan jelezve azt, hogy a miniszterelnök kifogyott a valós mondanivalókból. Forradalom? Volt már. Szabadságharc? Minden bokorért. Eredmények? Még időutazásban is jobban teljesítünk. Ellenségek? Mindenki, mindenhol. Bárhol. Kellenének a tények, és azok valós magyarázata. Például az, hogy a mezőgazdasági rekordtermés nélkül mennyi is a gazdaság teljesítőképessége? Közel nulla? Mi lesz, ha jövőre aszály lesz? Mi lesz az energiaköltségekkel, ha tartósan kemény fagyok jönnek? Miből kerülnek kifizetésre majd egy aszályos év után az állampapírok beígért hozamai? Ezekre valójában adós a miniszterelnök a válasszal. Ami azért nem túl feltűnő, mert a kormányfőnek ezeket a kérdéseket egy előre berendezett stúdióhakniban fel sem teszik a valós válasz igényével.

Obersovszky Péter ezek elől is elveszi az időt. Már csak az a kérdés, hogy Orbán Viktor mikor jön rá a választalanság csapdájára. Arra, hogy éppen úgy ott lehet hagyni a megválaszolatlan kérdések oroszlánvermében, ahogy annak idején ő küldte gladiátor-arénába, majd áldozta be Schmitt Pált. S nagyjából ugyanannyian fogják megkönnyezni. A pártjában is.

Andrew_s