2018. augusztus 6., hétfő

Az agymosást sem lehet elég korán kezdeni

NER-Elvtársi látogatás.
Forrás: Zoom.hu
Ha egy óvodában mosoda működik, azt teljesen megértem. A kisebb gyermekeknél előfordul, hogy leeszik magukat. A munkahelyi éttermek tapasztalatai alapján a nagyobbakkal is. A kisebb gyermekekkel előfordul, hogy akkor indul el a végtermék, amikor nem kellene. A nagyobbakkal is. Bár, az utóbbi időben inkább azt tapasztalom, hogy a nagyobbak egy részének a száján ömlik ki a szellemi latrinatöltelék. Az azonban már kevésbé világos, ha az utóbbi előkészítése érdekében már az óvoda is beáll a sorva. A szellemi agymosás rendszerébe.

Márpedig azzal, hogy egészen kis gyermekkorban elkezdenék a orbanista embertípus előállítását, aligha lehet másról szól. Ugyanakkor teljesen megérthető. Ha nem is feltétlenül az ovisok körében, de nem sokkal később, korábban is nagy hagyománya volt ennek. Abból az ötletből kiindulva, hogy óvodások körében kezdenék meg a NER-kompatibilis idomítást, azt a véleményt is levonhatnánk, hogy Orbán Viktorra igen nagy hatást gyakorolt az egykori kisdobos-mozgalomban való részvétele. De szertenézve azt is tapasztalhatta, hogy a kortársai között is számosak vannak, akiknek a személyisége továbbfejlődött azóta. Így alighanem levonták azt a következtetést, hogy az általános iskola már kései kezdés lehet. Szívük szerint talán már a bölcsődében elkezdenék az agymosást. Vagy talán már az anyaméhben. Esetleg megszületni sem engedve azt, aki nem az „Éljen a Párt!” felkiáltással köszön be a világba. Amelyet kiválthatna több tanú egybehangzó igazolása arról, hogy az anyuka a terhessége alatt a hasára szorította azt a fejhallgatót, amelyben Orbán Viktor beszéde sugározta be a magzatot.

Az éppen aktuális beszéde. Az éppen aktuális szólamokkal, illetve ellenségekkel. Mert azért Orbán Viktor is definiálta, illetve színlelte már magát szinte mindennek, ami a politikai palettán előfordul. A korai beszédei alapján például liberális képzést kaphatna a gyermek. A kicsit későbbi alapján már-már kisgazdás középpolgárit. Most éppen a kereszténytelenített kereszténydemokráciánál tart. A félútnál kicsit messzebb a bolsevik diktatúra felé vezető úton. Mellyel aztán majd elmondhatja: visszatért a gyökerekhez. A hívei, illetve a párttársai közt már amúgy is túlsúlyban vannak. A gyökerek. Elég az ötös párttagkönyv tulajának munkásságára tekinteni. Meg arra, hogy a pártja nem vágta ki, nem határolódott el. Ahogy Orbán szalon-antiszemitizmusától sem. Amiből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy az óvodások nemzeti identitástudatának a növelése alapvetően a kiskorú rasszisták esztergálásának fedőszólama.

Egyébként külön vicces a történetben, hogy számos olyan szólamot említenek meg az ezzel kapcsolatos tudósításokban, amelyekkel kapcsolatban a kormánypárt tagjainak bővebb magyarázata sem lenne érdektelen. Mert hétköznapi értelemben a nemzeti identitástudat aligha azonos a kormányhűséggel, ahogy a keresztény kultúra sem azonos azzal, amit akár a KDNP hirdet kereszténység címen. Az is érdekes lenne, hogy egy óvodás mit ért hazaszeretet alatt. Ahogy az is, hogy mit ért mondjuk a Fidesz vezérkara ezalatt. Valószínűleg szintén a kormányhűséget, és a feltétlen lojalitást a vezérhez. Akármelyikhez. Most éppen Orbánhoz. Cseréje esetén bárki máshoz. Ahogy annak idején az ÁVH is otthont adott a korábbi rendszerek verőlegényeinek.

Azzal, hogy a meséket ennek szellemében gondolnák átszervezni már elengedik a fantáziát. Bárki képzelje el a rettenthetetlen ólomkatonát a magyar történelem gyakorlatilag indifferens székely himnuszt énekelve, és a nemzeti lobogót lóbálva. Esetleg széttáncolt cipellők után nyomozó katonát, amint versenybe száll a legkisebb Orbán-lány kezéért. A legnagyobbért azért nem, mert akkor meg kéne vívnia a Turul-háton érkező Orbán-vővel. Egy olyan téren, amit a Tiborcz-féle közvilágítás lát el fénnyel. Márpedig annyira gonosz egy meseátfabrikáló sem lehet, aki sötétben tapogatódzó viadalt mesélne a kicsiknek. Akkor sem, ha valamelyest felkészítené az ovisokat arra a szellemi sötétségre, ami az orbanista embertípusnak kijár. Akiknek nem gondolkodni kell, hanem tapsolni. Valamint éljenezni. Miközben esetleg verik a tőlük kicsit eltérő csoporttársukat. Mert nem elég magyarok. Esetleg azért, mert a stüleik szerint a társuk szülei nem elég magyarok.

Nem mintha a szüleik ismernék a felmenőiket. De ez nem is kell. Elég ha Orbánt ismerik. Képről. A családi ima oltárképe gyanánt. Ami elé oda lehet az óvodást is térdeltetni. Miközben a NER-vezetők gyermekeinek, ahogy már hat éve is, külön óvoda jár. Valószínűleg külön elnyomástani képzéssel és lelkiismeretkiölő gyakorlatokkal. Annak érdekében, hogy az oligarchák csemetéi is kellően NER-kompatibilis idomítást kapjanak. Hatalmit.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindez a mérlegnek csak az egyik serpenyője. A másikban azt tehetjük, hogy a szülők, akár csak szavazópolgárként, nem hajtják el a gyermekeik lelkéért is kufármentalitással kuncsorgó hatalmi tébolyodottakat.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése