Jelen királyi sajtómocsarunk

Ismert a mondás, hogy statisztikából csak a saját hamisítványnak érdemes hinni. A HVG összeállítása szerint mostanság a magyar királyi televízió bukott le a nagyüzemi ál-hírgyártással. Lehetne talán álhír-gyártásnak is nevezni. Ha nem lenne egy egészen árnyalatnyi különbség a kettő között.

A német forrásokra is támaszkodó, említett, összeállítás nem kevesebbet mond, mint azt, hogy ismerten szélsőjobboldali szereplőkkel forgatták le azokat a híradó-betéteket, amelyek alapján azt hihetnénk, hogy minden nappal rosszabb a németeknek. Jobbára, talán mondani sem kell, a migránsok miatt. Akik nélkül a német ég is kékebb lenne. Azok számára, akik genetikai fanatikusok, okvetlenül. A valóság-alaphoz meg visszanyúlhatnak Hitlerhez. Aki ugyebár köztudottan két méter magas, szőke, és kék szemű volt. Ja, nem. Ami nem jelenti azt, hogy a bevándorlók szentek lennének. De az emberi szemétség nagyjából homogén eloszlásúnak tűnik. Az a mocsár, ami a sajtó etikai alapjainál bugyborékol pedig mélynek.

Ugyanakkor a királyi híradó talán mégsem gyárt álhíreket. Elvégre egy szélsőjobboldali politikus mélyen meg lehet győződve arról, amit egy interjúban állít. Számára az nem álhír, hanem a saját rögvalósága. Azon lehet vitatkozni, hogy miért játssza el az éppen megszólított járókelőt a magyar híradósok kedvéért. De ezt tekinthetjük úgy, hogy számára az üzenetének a közzététele a lényeg. Mint egy hirdetésben. Ha ehhez járókelőt kell eljátszania, akkor eljátssza. A szélsőjobbos résztvevő szempontjából a magyar forgatócsoport egy lehetőséget ad, amellyel bolondok lennének nem élni.

Az a hazai sajtómanipulátorok etikai szintjének a jellemzője, hogy ezt a szélsőjobbos propagandát, mint független tényközlést állítják be. Az meg egyfajta szerkesztői, vagy esetleg megrendelői, ostobaság ha nem számolnak a lebukás lehetőségével. Nem mintha nagyon számítana. Az álságos műsorgyártásról olyan média tudósít, amit a királyi csatornák nagybani fogyasztói csak igen korlátosan fogyasztanak. Nem egy esetben korlátoltan is kezelnek. A saját hitvilág által biztosított szemellenzőkkel. Kiejtve azt lehetőséget, hogy a királyi média hírcsinálóinak komoly külső kontrollal kelljen számolnia. A hatalom pedig megsimogatja a buksijukat, és a világ számukra is kerekké válik.

Ami számíthatna, az a sajtóban dolgozók gerince, a tények tisztelete az értelmezésükre vonatkozó véleménytől függetlenül. Általában: a sajtóetika. De ez nyilvánvalóan csak akkor fizetődik ki, ha a fenntartó is ebben érdekelt. Egy olyan országban azonban ez a szempont nem játszik, ahol a hatalom kommunikációs dübörgése elnyomja az éhen halók panaszait is. Mármint a fenntartói elvárás nem játszik. Maradna az emberi gerinc és moralitás. A jelek szerint az sem játszik. Valószínűleg abban is bízva, hogy Orbán hatalma örök. Mert ellenkező esetben a mai ál-hírgyártók jövőképében valami sajtótól igen távoli státusz lehet. Hacsak az Orbánt leváltó majdani kurzus nem tart igényt az igénytelen talpnyalókra.

Andrew_s