 |
| Forrás: Port.hu |
Tegnap Székhelyi József
végleg lelépett a jelenkori valóság színpadáról. Nyugodjék békében! Az
életrajzi adatait nem ismertetném, mert aligha az a lényeg, hogy dátumra ki
mikor vette az első, illetve az utolsó levegőt. Az sokkal lényegesebb, hogy mit
tett a légkörrel maga körül, és miket mondott a levegővel, amit magába
fogadott. Bármilyen kevés is legyen az.
Különösen akkor, ha egy
betegség a tüdőt támadja meg. Azt a szervet, ami egy beszélő színésznél igencsak
munkaeszköz. Az interjúk alapján türelemmel fogadott és a gyógyulásba vetett
hittel viselt betegség azonban pillanatnyi győzelmet aratott. A testet gúzsba
kötötte, majd elvégezte a maga rombolásos feladatát. Az emlékek azonban
megmaradnak. Számos felvételen. Meg ameddig az emlékezés tart, a fejekben is.
Bármilyen szubjektív is legyen az utóbbi. Ahogy számomra az első olyan
találkozás a színésszel, ami megmaradt talán nem is a legjelentősebb alakítások
egyike volt.
Kémeri alakja
ugyanakkor, számomra, emlékezetessé vált. Még az is lehet, hogy ugyanazért,
amiért a Kern-Bujtor páros is sokaknak egyet jelent a balatoni rendőrrel. Szilágyi
Tibornak köszönhetően. Természetesen tudom, hogy Székhelyi József számos
szerepben játszott, és számos szereplőnek adta a hangját. Tegnap valamiért
mégis az említett minisorozat volt az első, ami beugrott. Talán elnézhető. Az
azonban biztos, hogy immár az égi színpadról nézheti azokat a görcsöléseket,
politikai játszmákat is, amelyeknek esetenként szenvedő alanya is volt.
Nyugodjék békében!
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése