2018. december 13., csütörtök

Gulyás a decibelkörmös osztogatója

Tegnap nem kicsit sajátos körülmények között, ha tetszik kéz alatt, okosban, megszavazták a dolgozókat froclizó munkatörvénykönyvi változásokat. Igaz, Orbán Viktor keze alatt nem tudjuk mi volt a zsebében, de azért megszavazták. Az ellenzék kivételesen szinte már ellenzékként működött. Majd tüntetés zajlott a fővárosban. Ma Gulyás Gergely pedig minősítette azt.

Ahogy az MTI híre felvezeti ezt a minősítést, minősítgetést: „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt”. Amely szöveg felett több okból lenne érdemes elgondolkodni. Már csak azért is, mert nem kerültek ki olyan felvételek, amelyek szerint felgyújtották volna szerdán a budapesti Fidesz székházát. Holott a folyamatos kormány-oldali provokációk alapján az is lehet, hogy igény az lenne rá. Elsősorban talán éppen a kormány egyes tagjai, netán a miniszterelnök részéről. Elvégre elég régóta látszanak egy kis szükségállapotosdira. Mert mit zavarognak azok a szégyenletes elemek, akik nem borulnak hasra a gazdasági exodus kormányának nagyszerűsége előtt. A végén még ezt is megoldják okosba?

De Gulyás Gergely, illetve az MTI szerinti szöveg mellé vegyünk inkább elő egy másik, mára inkább elhíresült idézetet. Ezt: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek”. Az utóbbit Pozsgay Imre írta az 1956-os események kapcsán. Pozsgay későbbi pályafutása, pártkatonasága, majd az egész életének későbbi át, vissza, és újraminősítése ismert. Úgyhogy lehet megtenni a téteket Gulyás esetében is. Mikorra várható a miniszterelnökségi főszolga kinevezése valami Nagyon Magas segédzsebkotrói tisztségbe. Illetve, mikor fogja visszavonni mindazt, amit Orbán szolgálatában, pártkatonaként elmondott, és válik tiszteletbeli nagyemberré. Természetesen Orbán bukása után. Mert addig...

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése