2012. június 4., hétfő

Közelnapi papírfétiskék.

Arcok a papíron, és másutt.
Forrás: www.168ora.hu

A papírok, mint arra a vízjelek, a különböző színezékkeveréssel előállított papírtípusok mutatják, önmagukban is lehetnek a művészet, az önkifejezés eszközei. Most azonban mégsem erről lesz szó, hanem azokról a papírokról, melyek a maguk valóságában, vagy átvitt értelmükben árulkodnak a napi eseményekről éppen úgy, mint a napi történések sokszor háttérbe szoruló körülményeiről. A sorok közti történelemről. Legyenek azok a papírok, dokumentumok akár diplomák, akár csak kérdőívek.

A diplomákról, mivel egyes politikusok különböző papírjai lassan lerágott rostokká válnak, nem írnék hosszabban. Amiért egyáltalán idecitáltam az egy közelmúltban közzétett hír az újabb és újabb kérdésessé váló végzettségekről. S mindez valóban jó ok lenne arra, hogy ismét rágódjunk egy sort ezeken a papírokon, melyek súlya folyamatosan csökken. Azonban érdekesebb kérdés lenne inkább azon eltűnődni, hogy miért is mennek bele az emberek olykor eléggé kétes papírszerzési akciókba. Ez azonban alighanem messzire vezetne, és nem lenne független attól, amit az érettségi buktatás kapcsán egyszer korábban fejtegettem. Azt emelve ki, hogy vannak papírok, melyek meglétükkor szinte semmit sem érnek, de a hiányuk stigmatizál. Mert megbélyegez az, hogy „mi az, hogy már erre sem futotta”. Holott számos esetben talán nem is kellene az a bizonyos papír. Hiszen megléte sem garancialevél. Elég ehhez a gazdaságpolitikára és annak irányítójára gondolni. Hiszen Matolcsy György is kapott diplomát valami úton-módon.

De hagyjuk is a diplomákat, és maradjunk a gazdaságpolitikánál. Már csak azért is, mert ezzel kapcsolatban egy újabb fetisizált papírkupacra tekinthetünk le az emelkedettség magasából. Abból az emelkedettségből, melybe felpávatáncolta magát a miniszterelnök. Ez a kupac pedig nem más, mint az a fatemető, melyre a Nemzeti Konzultációnak nevezett kérdéssort nyomtatták. Annak az immáron negyedik kikérdezősdinek, melynek indulását pár napja jelentették be hivatalosan. Nem másról, mint a gazdaságpolitikáról, és gazdasági konzultációnak meghirdetve. A kérdéseit már elég sokan elemezték, és akár ki is egészítették páran a saját kérdéseikkel. Adatvédelmi szempontból ugyancsak necces lehet, és talán tényleg a hiszékenység próbája az egész. A kérdések postázásának körülményei legalább annyira érdekesek, hiszen Orbán Viktor a saját szerepjátékos káoszlicitje keretében eleve meghirdette az elvárt válaszokat is. De talán nem is ez emeli egyfajta jelzéssé a Nemzeti Konzultációt, mert ez végső soron még besorolható talán az orientáló politikai véleményformálás kategóriájába. Nagyképű egy kommunikáció, de végső soron Orbán Viktor saját véleményeként is kezelhető.

Aki ott volt minden papírfétisen.
Forrás: Wikipedia


Az azonban már túlmutat a nagyképűségen, amilyen módon maga a kérdőív kinéz. Pontosabban az, ami rajta van díszítőelemként. Ha nem is közvetlenül a kérdések feletti részről, de immár lassan hagyományosan, Orbán Viktor erősen retusált arcképe az, ami a kérdéseket kísérő levélről szembenéz a borítékot felbontóval. Talán szimbolizálva azt, hogy a vezér szeme mindent lát, és „tessék csak az elvárt válaszokat megadni”. Önmagában talán nem is lenne semmi kivetni való abba, hogy a miniszterelnök köszönjön rá a potenciális választóra a borítékból. Abban az összefüggésben válhat egyre kínosabbá, hogy a miniszterelnök egyre inkább saját magát valami nagy machinátor szerepében kezdi üdvözölni. Bár akkor talán a bélyegen lenne. Ellenben másként aligha mondta volna el a miniszterelnök az elhíresült pávatáncos beszédet. Miközben a politikai, gazdasági, és talán emberi lekötelezettek bólogató köre veszi körül. Mondhatnánk azt is, hogy a tényszerű állapot talán nem, de a sorok közti üzenet válik egyre kínosabbá.

S végül, a keretes szerkezetnek megfelelően mégis kanyarodjunk vissza a diplomák világához. Nem, nem Orbán Viktor korábban elemzett szakdolgozatáról ejtenék szót. Sokkal inkább arról, aki egy igazolt plágium nyomán lemondásra kényszerült. Schmitt Pál már azzal beírta magát alighanem az arcátlanság modern magyar történetébe, hogy nem mondott le azonnal, amikor kiderült a plágium. A rinocérosz-díjat nem is ezzel, hanem azzal érdemelte ki, hogy ezek után azért igényt formált mindarra, amit köztársasági elnökként összekapart. Talán, mert Lázár Jánosnak igazat adva úgy gondolta, hogy ettől lesz több. Miközben morálisan ettől lett kevesebb. Mondhatni mikroszkopikus tartományba zsugorítva a moralitásáról alkotott képet. Azonban megnyugodhat annyiban, hogy egy papírfétist tovább romboltak a kedvéért. Az Alaptörvényt, melynek bár asztala talán van, tekintélye egyre kevesebb. Immár Alaptörvénybe iktatták, bővítve a lexek körét egy lex-schmittel, hogy járni egy plagizátornak is minden jár, amit sikerült összekaparnia. Így miközben a kormányzat a szélsőségesekkel kapartatja ki a maga gesztenyéit, igazolódott, hogy a gazdasági gesztenyét bárki „jókádernek” hajlandó kikaparni. Az olyan fétisek pedig, mint az alkotmányosság, vagy a jó ízlés ebben igazán nem jelenthetnek komoly akadályt.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook