2012. június 15., péntek

Demagógisztáni napló: Kultúrautálvány.

Pallas Athene
Forrás: http://www.mlahanas.de
Államtitkári vezéráldozat érte a közelmúltban kulturális kormányzást. Az, hogy Szőcs Géza lemondott az emberi erőforrások miniszterének küldött felmentési kérelemmel, vagy inkább lemondatta Orbán Viktor, az lehet mérlegelés tárgya a nyilatkozatok tengerén való lavírozásban. Az azonban úgy tűnik nem kevésbé vita tárgya, hogy Szőcs Géza munkássága inkább ártott-e, vagy használt-e a hazai kulturális életnek? Nyilván lehetnek különböző vélemények, bár az utolsó dobása, a Szálasi-kormányban pozíciót vállaló Nyirő József rehabilitációjáért való kiállása önmagában is elég a vélemények megosztásához. Az azonban szinte biztos, hogy egy ország szellemi élete, noha részleteiben rejtheti a viták tárházát, a kormányzati irányítás szintjén némi egység látszatával lenne jó, ha bírna.

Márpedig azok a törekvések, amikor nyíltan rasszista nézeteket valló szerzők pajzsra emelésével próbálnak operálni, nem igazán szolgálják ezt az egységet. Ha ehhez kisebb-nagyobb politikai mutyik is társulnak, akkor könnyedén lehet egyfajta bűnlajstromot szerkeszteni. Ahhoz hasonlót, amilyet például a Magyar Narancs is közölt. Kilenc pontba gyűjtve Szőcs Géza, a korábban Orbán Viktor bizalmi emberének ismert politikus kultúrpolitikai bűneit. Ezek abban az esetben is értelmezhetőek, ha igaznak tekintjük a Demokratikus Koalíció közleményében foglaltakat, miszerint a most leköszönt államtitkárral egy súlytalan politikus bukott felfele, és vált a miniszterelnök főtanácsadójává. Az azonban biztos, hogy a kultúráért való felelősség kicsit más, mint az „itt a hamu, hol a hamu” című társasjáték. S más lesz, más lenne az utódja esetében is. De akár még annál is több mint a színházak műsorpolitikájába való belebeszélés, vagy a kinevezések papírmunkája.

Egy nemzet kultúrája ugyanis magába foglalhatja mindazokat az egyéb tényezőket is, melyben elvárható, hogy a politikai irányító állást foglaljon. Azokat a tényezőket, melyek például a szellemi környezet stabilitását, vagy a jövő generációk nevelését szolgálják. Még akkor is, ha ezek talán nem közvetlenül tartoznak a kultúráért felelős államtitkár szigorúan vett hatáskörébe. Az ugyanis lehet mindenki egyéni választása is, hogy milyen előadásra vesz jegyet. Mindaddig persze, amíg az adott színház egyáltalán létezik. De most tekintsünk el attól, hogy Szőcs Géza ténykedése inkább ellehetetlenített vagy átpolitizált színházi életet eredményezett, mint bővítettet. Tételezzük fel, hogy a színházak adottak. Az átlagos városlakó ebben az esetben is többet jár-kell a településen, mint színházba jár. Márpedig a kulturális államtitkárságnak nemhogy szava, de még véleménye sem volt olyan kérdésekben, mint a közterületek folyamatos átnevezgetése, vagy az oktatáspolitika ámokfutása. Az államtitkárság súlytalanságát meg jól mutatja, hogy bár Szőcs Géza szerint a Kossuth tér 1944-es állapotának rehabilitációja nem volt elégséges indok rá, József Attila szobrának átültetése nem került le a napirendről.

Egy olyan államtitkárságtól meg mit várhatnánk, melynek vezetője játszott Nyirő hamvaival? Sokat már csak azért sem, mert az államtitkárnak szava nem volt a neohorthysta jelképek avatásának ügyében sem. Márpedig a kulturális környezetszennyezésnek ezek is részeivé váltak napjainkban. Az meg szinte előre vetíti a jövőt, hogy ismét Orbán Viktor egyik bizalmi embere, L. Simon László lett a kultúráért felelős államtitkári luftballon új kormányosa. Az új államtitkár nyilatkozatai közt ugyanis nem sikerült megtalálnom azt, amiben elítélően nyilatkozott volna arról az íróról, akinek fasizmusáról Radnóti Miklós, a fasizmus áldozataként meghalt költő is megemlékezett naplójában. Így valóban provokációnak, vagy ahogy a 168óra aposztrofálta „Nyilas vicc”-nektűnik, hogy a Nyirő-est a Radnóti művelődési házban kapott helyet. De talán még korai, és az eljövendő napok meghozzák az államtitkári elitélést az említett eset kapcsán. Bár pillanatnyilag szkeptikus vagyok.

Azonban az biztos, hogy L. Simon László csapatjátékos. Orbán Viktor csapatában játszóként szinte biztosan. Bár talán nem ártana, ha egy kultúráért felelős politikus a kultúrával is törődne. Nem csak a beletörődés szintjén, és nem csak a saját karrierje érdekében. Mert az igazi kultúráért felelős tevékenység talán nem csak a politika, hanem az egész kulturális környezet megvédése, fejlesztése. Ahogy már József Attila is az egész népet akarta tanítani. El is költöztetik a szobrát a Parlament közeléből kicsit messzebbre. Az újdonsült államtitkár költöztetési jóváhagyásával, amit már korábban, a Parlament kulturális bizottságának elnökeként, is megadott. Talán egyfajta hatalmi önkritikaként. Jelezve, hogy nem tanítani, hanem idomítani szeretné a jelenlegi kormányzat az embereket, akiket sokkal inkább tekint kulturálisan is alattvalónak, mint társnak a polgári létben. L. Simon László szerepére nézve tehát szkeptikus vagyok. Már csak azért is, mert a miniszterelnök aligha pártolna olyan államtitkári kinevezést, ami veszélyeztetné a hatalmi törekvéseket. Ahhoz pedig sokkal inkább a szellemi sokkolás, az egyoldalú oktatás, a célzatosan támogatott művészet tartozik hozzá, mint az a gondolati szabadság, amiről például a jelen oktatáspolitika, a csak látszólag opcionális hittanoktatással, az ezer sebből vérző NAT-tal, és az iskolai miliciákkal hallani sem akar. Ehhez alighanem egy olyan kulturált politikus kellene a kultúrpolitika élére, akinek a kultúrában és a politikában is szava van. L. Simon László esetében a politikában aligha számíthatunk arra, hogy szava lenne Orbán árnyékában. A kultúrában meg eddig is csak szavai voltak, de szava alig. Mert ki tagadná, hogy az olyan versnek hívott utálványok, mint amit kijelölésekor a gepnarancs.hu is előszedett, szavakból állnak. De azért az meglehetős túlzással állítható csupán, hogy a zsidó kurvák seggéről, a szerző telepatikus és telekinetikus erőiről értekező sorokat a hazai kultúra gyöngyszemei közé fog tartozni. Sokkal inkább olyan, amiről méltán feledkezik meg majd az irodalomtörténet. Bár lehet, hogy Hoffmann Rózsa majd kötelezővé teszi. Elvégre a hatalmi túllihegésben neki sincsenek komoly szakmai aggályai és elvárásai a saját munkakörét illetően.

Félő tehát, hogy míg a gazdaságban Matolcsy György tündérvízióit, a kultúrában a semmiért mindent beáldozni képes szervilista államtitkárság pártolta tendenciákat nyögik majd a jövő generációk. 


Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook