2012. június 26., kedd

Szigorúan bizalmatlan?



Azok a hírek, melyek Horthyval, illetve a Szálasi-parlament tagjának NAT-ba való illesztésével, valamint újratemetésével kapcsolatosak, lassan mindennapossá válnak. Lassan ugyanolyan gumicsonttá kezd nemesedni, mint a volt köztársasági elnök, Schmitt Pál, plágiumügye annak idején. Ugyanakkor korántsem lehetne a párhuzamok tárát ennél sokkal szélesebbre szabni. Egy rég letűnt doktori fokozat megalapozottsága legfeljebb annak fényében érdemelt folytatólagos szappanoperát, hogy egy országot reprezentáló hatalmi tényező hitelességi válságába torkollott.

Valami hasonló látszott kibontakozni Kövér László és kommunikációs csapata körül is az utóbbi napokban. A történet mélyén az a gesztus lapul meg, hogy a házelnök égető szükségét látta részt venni Szálasi egykori hívének temetésén Romániában. Talán nem is számítva arra, hogy ez a gesztus túl fog nőni azon, hogy beszáll kicsit a romániai választásokba és, egy füst alatt, egy adag szelet is kifog a hazai szélsőségesek vitorláiból. Átirányítva a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz naszádjának majdani választási meghajtására. Már akkor, ha a levelező tagozaton kinyilvánított hazafiság mégsem lenne ehhez elegendő. Nos, a szelet vető egyre inkább vihart látszik aratni, melynek első fuvallatai közé tartozott az, hogy egy Nobel-békedíjas író, Elie Wiesel visszaküldte a magyar államtól kapott kitüntetését. Ezt bejelentve azt is kiemelte, hogy mind a Horthy-korszak relativizálása, mind Horthy Miklós, illetve Nyirő József akár részleges rehabilitálása szerepet játszott döntésében. Mivel ezt az ügyet agyonhallgatni nehéz lett volna, érthető, hogy Kövér László válaszlevelét megírta. Sűrű könnyeivel nem, de sűrű frázisaival kellően kidekorálhatta, mivel Elie Wiesel által megméretett, és könnyűnek találtatott. Ez talán még beleférne a korábban említett nyilatkozatcsörték újabb fordulójába, de azért már jelzi, hogy nem teljesen kerek a Kövér-történet.

Az ugyanis, hogy a házelnök szerint Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita, lehet esetleg személyes magánvéleménye valakinek, melyet egy korsó fröccs mellett elmond egy kocsmában. S ekkor bárki más legfeljebb az illető történelemismereti szintjét kezdi folyamatosan leértékelni. Különösen, mivel a provokációs temetési kísérlet óta amúgy is számos dokumentum látott napvilágot arra nézve, hogy Nyirő József egy fasiszta parlament antiszemita tagja volt. Márpedig ez akkor is elég szalonképtelen lehet, ha jogilag, mivel személyesen nem vett részt a gyilkos akciókban, nem is minősítették háborús bűnössé. A magyar Parlament házelnöke esetében azért elég hiteltelen, ha a kocsmafilozófia szintjén próbál kommunikálni, mivel nehéz elhinni, hogy híjával van az említett ismereteknek, és nem tudja kit védelmez. Ellenben egy ilyen nyilatkozat még kommunikációjában is kontra-produktív, mert óhatatlanul arra ösztönöz sokakat, hogy egyre újabb dokumentumokat ássanak elő Nyirő politikai tevékenységéről.

Az említett vihar szelei tehát inkább duzzadozni, mintsem lanyhulni kezdenek egy ilyen kinyilatkozásoktól. Már csak azért is, mivel ezek a megnyilatkozások nem maradnak a hazai olvasók szűk körének keretei között. Már csak azért sem, mert Elie Wiesel nyilvánossá tette a házelnöki választ. Az egyik reakció, talán nem véletlenül, Izraelből érkezett. Mégpedig a nyilvános kommunikációs csatornákat, vagy azokat is felhasználva. Történt ugyanis, hogy Kövér László Knesset-beli kollegája, Reuven Rivlin visszavonta a magyar házelnöknek szóló meghívását, és ezt a The Jerusalem Post hasábjairól ismerhette meg legelőször a nagyérdemű. Világossá téve, hogy véleménye szerint az, aki olyan eseményen vesz részt, ami náciknak állít emléket, nem méltó arra, hogy Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára szervezett ünnepségen részt vegyen. A The Jerusalem Post híre ugyanakkor szót sem említ Áder Jánosról. Ami végső soron érthető, hiszen a rangszerinti meghívás is Kövért teszi esélyes meghívottá. A házelnök és stábjának hitelességi problémája ezen a ponton is kiütközhet, de végső soron lehetne pusztán udvariatlanság, hogy Kövér László az ügyben még tájékozódó Áder Jánost delegálta volna saját maga helyet.

A házelnök kommunikációs első körön azt nyilatkozták, hogy csak a sajtóból értesültek a meghívás visszavonásáról. Ami kétségtelenül szokatlan diplomáciai eljárás lenne. Annyira, hogy aztán mégiscsak elismerték, hogy a levél létezik, és meg is kapták. Az éppen aktuális nyilatkozat szerint hétfőn kapták meg a levelet, melynek oka talán az, hogy a postásnak nem volt kedve kivinni a szombaton megírt levelet, és az elektronikus levelezőrendszerek korszakában a bitek is megpihennek a hét vége fele. De persze az is valami, hogy legalább nem minősítették magánvéleménynek a meghívást visszavonó levelet. Elvégre erre is volt már példa a nem is távoli múltban egy bizonyos „non-paper”, azaz a Velencei-bizottság emlékeztetője ügyében. Így legalább Kövér László nem azt az utat választotta, ami áprilisban elég kínos magyarázkodást okozott a külügyérnek. Bár ez a „tulajdonképpen el sem akartam menni” magyarázkodás sem sokkal tűnik jobbnak. Udvariasnak, és hitelesnek sem túlságosan. Ami annak okán sem túl fényes megoldás, hogy Kövér László-t aligha lehet elválasztani az őt delegáló párttól. Kérdés lehet tehát, hogy mennyire lehet hitelesnek tekinteni a kormányzati elhatárolódást a szélsőséges nézetektől. Akkor, amikor a miniszterelnök települési belügynek tekinti a Horthy-szobrokat, és a házelnök szembenyilatkozik a dokumentumokkal Nyirő politikai szerepe esetében.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook