A Közel-Kelet híreiben érthetően vezetnek az Izraellel kapcsolatos események hírei. Az izraeli válaszcsapásokról, illetve a Hamasz, katonának nehezen értelmezhető, figurái által elkövetett értelmetlen mészárlásokról egyaránt. Miközben Nyugat-Európa, illetve Európa általában, mintha kikerülne a látótérből. Holott egyáltalán nem érdektelen az izraeli történések európai hatása, illetve ennek a hatásnak a kezelése.
A neten megjelentek a hírek arról, hogy több helyen ünnepeltek a Hamasz-pártiak. Miközben ma mintha arról szólnának a hírek, hogy több országban fokozott védelmet ígérnek a zsidóknak, zsidó szertvezeteknek. Ugyanakkor a hírekből nekem hiányzik néhány. Miközben nehezményezik a helyiek választása nyomán hatalomba került Hamasz befolyása alatti Gáza Izrael általi embargóját, valahol elakadtak a hírek a palesztin szervezetekkel szembeni európai szankciókról. De ugyanígy hiányzik hír a mészárlásokon örömködő hamaszisták letartóztatásáról, azonnali kiutasításáról.
Ez utóbbi, figyelembe véve a szélsőbb jobb európai előre törését, különösen problémás lehet. Amikor ugyanis elmaradnak a hivatalos eljárások, akkor az tág teret nyit az önbíráskodásnak, és az önbíráskodás hallgatólagos támogatásának. Így teret nyerhet a társadalmak fasizálódása. Sajátos módon akkor is, ha a szélső-jobb nem a hamaszisták ellen, hanem velük összefogva, a zsidók ellen, kezd fellépni. Tekintve, hogy az európai országokban sajnos mély hagyományai vannak az antiszemitizmusnak.
Azt pedig csak remélni szeretném, hogy nem a kormányok antiszemitizmusa, vagy a szélsőségek iránti rokonszenve indokolja az említett letartóztatás-hírek hiányát.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése