A színházi világ
egy külön világ a világot jelentő deszkázattal egyetemben. Egyetemen képzett
színészekkel manapság, míg a pénzügyi keretekkel küzdő díszletezés lassan
szintén deszkabódékba, pajtákba kényszeríti a színházakat. Mert a világot
jelentő deszkák olykor körülöttünk is lehetnek. Nem csak a talpunk alatt, ahol
olykor amúgy is a szél fütyül, mint tudjuk. Vagy a nagy semmi kong. Mikor,
hogy, és kinek, mikor.
Ami azonban biztos,
hogy a színházzal foglalkozni kell. Mert ha a köz nem foglalkozik a színházzal,
könnyen előfordulhat, hogy a színház foglalkozik a közzel. Vagy közönyös
tekintetünk előtt színházzá válik az egész köz élete. Bár már régen tudjuk,
hogy színház az egész világ, azért nem árt, ha a körbevevő világ színháza
inkább vígjáték, mint tragédia. Ha pedig tragikomikummá válik, vagy közröhejjé,
akkor sem biztos, hogy jobbá válunk általa. Mert a színházi világ és a
pedagógia között ez a közös vonás kétségtelenül megvan. Jó esetben jobbá válunk
általa. Tudásban és emberségben egyaránt.
Már akkor, ha a színház
valóban a színházról szól, és nem valami égből ledesztillált, de kétségek közt
szemlélgethető eszméktől, napi politikáról, vagy a „juszt is megmutatjuk”
szellemiségéről. Az utóbbira teljesen ártatlannak tűnő körülmények is alapot
adhatnak, mint a semmi célt, rendezői mondanivalót, és a darab szellemiségét
sem hordozó meztelenség például. De ez sem a mai kor sajátja, hiszen ilyen
magyar filmek például évtizedekkel ezelőtt is készültek. A „csak azért is
megmutatjuk” jegyében. Aki szerint ez prüdéria, lelke rajta, Bár régóta tudott,
hogy a legerotikusabb tartalom az lehet, amit nem látunk. Mert a fantázia
kimeríthetetlenebb, mint a valóság.
Néha a fantázia
természetesen másutt sem ártana, és a nagycsoportos óvoda pukkasztó
szellemiségének elhagyása sem. De a köz igényének szintje olyan, amilyen. Ha
igényli a szellemi törpülést, azzal fogják kiszolgálni. Hogy ennek mi köze a
színházhoz? A legutóbbi pályázat sorsa, mely talán érdemtelenül nagy, illetve
érdemtelenül kis vihart kavart, óhatatlanul juttat ilyen gondolatokat az ember
eszébe. A szakmai közzel szembemenő felülbírálatok aligha különbek ettől. Ha
ugyanis a színvonal a történelem-érettségin való bukáshoz hasonló szellemiséget,
egy önmagába zárt, fantáziátlan politikai zsigeriséget képvisel csupán, akkor
azzá válik, amilyen körülmények között születik.
Sajnálnivalóvá,
körbepalánkozottá, elidegenítetté. Ha egy színház ilyen, akkor oda tényleg
buszokkal kell a közönséget toborozni. S persze kellő kísérettel, vagy kellően
messziről. Hogy meg ne szökjenek a szünetben. Mert ahol a polgárpukkasztás, és
a „csak azért is” a közpolitika hivatalos szemléletét leíró világképpé válik, ott
nem érdekes a színvonal. S ahol a szellemi törpe beosztása hatalmat ad, ott a középszer már
királyi kegy, és a butaság oszthatatlan.
Simay Endre István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése