2017. március 15., szerda

Blöff-mérkőzés március idusán

Nem sokkal azt követően, hogy az ország újabb öt évre megnyerte az antimatematikus pártkatonát köztársasági elnöknek, elértük március idusát. Pannónia lokálcézárja idén is igyekezett elmondani a maga színpadfoglalóját. Kicsit harsányan, kicsit zavarosan, gyakorlatilag semmit sem mondva teljesítette is Orbán ezt a penzumot. Mások meg azt, hogy fütyültek, illetve sétáltak.

Tulajdonképpen mindenki teljesítette azt, amit vállalt, és nyugodtan haza is mentek a legények. Meg a leányok. Nagyjából. Mert azért volt olyan tömegalkotó, aki kicsit túldimenzionálta a kérdést, és verekedésbe fajult. De akkor, ha abból indulunk ki, hogy tetszőleges tömegben előfordulhat néhány százaléknyi izomintelligens résztvevő, akkor ez sem nagy meglepetés. Az igazi meglepetés talán az lett volna, ha nem a semmit mondások ünnepi beszédeit, illetve akcióit hozza el az idei március. S itt akár abba is hagyhatnánk az egészet. Alkalmasint a csodavárást is. Amiben az ország azért legalább olyan jól teljesít, mint a populista ostobaságokban. Amire azért láthatóan van kereslet, és amelyről valószínűleg nem tud lemondani az a töredékeiben maszatolódó kutyulék sem, amit olykor ellenzéknek neveznek. Amely ellenzék csak olyan versenyzőt volt képes a köztársasági rajtkőhöz küldeni, akiről előre közölték, hogy esélytelen, és aki szinte minden megszólalásával azt kommunikálta, hogy tulajdonképpen nem is akar beugrani a mély vízbe. Mert az nem elég langyos, és nem elég sekély. A politikai kockázatot meg vállalja ugyebár az, akinek három anyja volt. Mert Majtényi ilyesmit nem is akart vállalni. Hogy akkor meg végül is miiért vállalta a jelöltséget? Miért és milyen alapon szólalt meg, mint jelölt? S ezt követően milyen alapon prüntyögött bármit is március 15-én? A csuda tudja. Talán még ő sem. De nincs is jelentősége.

Ahogy annak sem sok, hogy Orbán hülyeségeket beszélt. Meg aztán nem is beszélt akkora hülyeségeket. Gusztustalan, szemét üzenetet küldött az országnak, és kicsit a világnak. De a saját viszonyítási rendszerében akár még konzisztensnek is tekinthető. Ahogy az is, hogy ismét az Európai Unió megmentése jegyében kereste és találta meg az ördögöt az unióban. Mintha a saját komplexusain kívül mindenki más azzal kelne és feküdne, hogy Magyarországot el kell pusztítani. Mármint uniós szinten. Mert egyébként kár lenne elvitatni, hogy bőven lehetnek más országokban is pont olyan barmok, mint a hazai hungaristák, illetve a szélsőjobb egyéb hordalékai. Globálisan alig valószínű, hogy nagyon az ország ellen fenekednének a nemzetközi pénztőke meghatározó résztvevői. Mert azon az árfolyamon, ahova a nemzeti szabadrablás rendszere nyomta le az országot, alighanem egyszerűen megvennék. Az országot. Kilóra. S abból kiindulva, ahogy az uniós támogatások folytak el stadionisztán strómanjainak irányába, lenne is olyan ár, amin simán meg is vehetnék. Kilóra. Nem is túl drágán.

Azért persze lehet, hogy tényleg ’48-as szelek fújnak. Ha nem is Európában, hanem hazánkban. Valamint nem is annyira 1848-as, mint 1948-as szelek. Amennyiben elég erőteljesen alakul ki a diktatúra. Amúgy bolsevik módra. Mármint akkor, ha az ország képviseltségi szintjét tekintjük az országgyűlésben. Megállapítva azt, hogy a Fidesz igencsak a minoritás számszakilag többségbe konvertált hatalmát gyakorolja. Ellenségnek tekintve mindenki mást. Élővé téve a költői kérdést, hogy mi legyen azokkal, akik békétlenséget szítanak. Hatalmi pozícióból címkézve mindenkit ellenségnek, aki nem tapsol elég hangosan. Mert a nemzeti demokrácia rendszere csak orbanistákat, és honárulókat ismer. Persze azért még el lehetne mondani, hogy Orbán nem a Fidesz híveinek a miniszterelnöke, hanem a hon valamennyi lakosának. De ez aligha érdeke a politika szereplőinek. Mert akkor ugyebár jön az a faktor, hogy nem lenne elég az elutasítás. Orbán látszólagos ellenzékének sem.

Amelyre jelenleg pontosan ugyanúgy érvényes a felelősségpánikos önmeghatározás deficitje, mint Orbánra, és rendszerének belső kiszolgálóira. Ha ugyanis Orbánnak valós, és statisztikai manipulációk nélkül is igazolható pozitív üzenete lenne, akkor nem lenne szükség az ellenségképek gyártására. Akkor lehetne azt mondani, hogy „A”-ból elindultunk „E” felé, és „C”-nél tartunk. Nem azt kellene hangoztatni, hogy elindultunk és azért nem tartunk még a „B”-nél sem, mert a gyíkemberek, az unió, az ellenzék, a Mars bolygó küldöttsége, és a belső árulás tehet róla. Természetesen Sorossal. Abban az esetben pedig, ha nem csak őfelsége ellenzéke lenne az országban, akkor bőven túlléphetnének azon, hogy Orbánnal szemben képesek csak definiálni önnön létüket. Akkor lenne egy olyan pozitív politikai, illetve szakmai, szakpolitikai program, amit ki lehetne teríteni az asztalra. Azt kommunikálva, hogy: „B”-nél sem tartunk, de mi ezt, meg ezt, és még ezt is szeretnénk meglépni, hogy lassan azért csak eljussunk az „E” -pontba. Valójában azonban az ellenzéki öndefiníció csak, és szinte kizárólag Orbánnal szemben, és nem valami mellett képes meghatározódni. Valószínűleg legnagyobb bajba sodródva, ha a Fidesz kikerülne a képből, és egyszer csinálni kellene valamit. Nem csak ellenezni Orbán kormányát. Így aztán erős szimbiózisba szorulva a jelenlegi kormánnyal. Mely állapotában ez az ellenzék sok minden, csak nem ellenzék. A rendszer egyenrangú, a létét csak valami ellen érvényesnek érző résztvevője.

Ahogy fütyülni is el lehetett menni egy bírósági döntés értelmében. De a fütyülők is igen csak bajban lennének a válasz megkeresésekor arra a kérdésre, hogy hogyan szeretnének mást megvalósítani. Nem mintha nem lenne szükség a másra. Nem mintha nem lehetne az ahhoz vezető úthoz terveket készíteni. De elindulni nem lehet úgy előre, hogy közben állandóan visszafele néznek és mutogatnak Orbánra. Mert akkor semmivel nem lesz jobb eredménye az egésznek, mint a folyamatosan mása mutogató e’mútnyocévezésnek. Alkalmasint ezt, az előre igyekvő lépéseket felvázoló, és nem csak valami ellen irányuló törekvéseket hiányoltam kicsit. Mert persze, lehet beszélni a célokról és az nagyon szép is. Elvégre az „E” pontot agyon lehet magyarázni, és nagyon díszesnek lehet lefesteni. A festett üveggel viszont már tele a padlás.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook