Identitesz és élcsapatidentitás

A Jobbiktól jobbfele álló egyetemisták szervezete a maguk nyilával a jelvényben bejelentették: párttá akarnak válni. Kéretik ezt megjegyezni. Nehogy pár hónap múlva ugyanúgy járjunk, mint a Momentummal. Azt hívén egy akcióról, hogy nem egy párthoz akarnak támogatást szerezni. Az Identitesz nevű képződmény is párt lesz tehát.

Így aztán azok igénye is kielégülhet, akik szerint kell már egy párt, amelyiknek nyíl van lesz a jelvényébe. Még akkor is, ha ez elvileg, illetve a magyarázat szerint ez csak az irányt akarja mutatni. Felfele. Északra. Ahol a fehér szőrű és a barna bőrű jegesmedvék harcot hirdethetnek egymás identitása ellen. Mert az identitás, meg a nemzettudat fontos. Ezt mondta a Momentum vezetője is. A két egylet korban sincs nagyon messze egymástól. A szervezetek közti hasonlóság itt, illetve a vezetők hablatyosztályú nagyképűségében remélhetőleg itt be is fejeződik. Habár annak idején rémlik valami felmérés arról, hogy a Jobbik és az általa akkor képviselt radikalizmus az egyetemisták körében nem túl népszerűtlen. Így az sem kizárt, hogy a jelen feltörekvő szervezetei mögött egy további közös találkozási pont van. A politika háttérszereplői rájöttek: az ifjúságot az említett „nemzettudatos” szöveggel talán még meg lehet szólítani. Mármint azt a réteget, amelyik nem túl spíler a tanulmányokban, nyelveket sem igazán akar tanulni, és lehetőleg nem túl sokat szeretne tenni a tényleges önállósága érdekében.

Ebben az esetben nagyon is szimpatikus lehet az olyan ideológia, amelyik a bezárkózást hirdetve erénnyé nemesíti a nyelvtudás, illetve általában a világ eseményeit érintő tudás és ismeret hiányát. Elvégre akkor, ha a cél a mindent helyettesítő nemzettudat, és a globalizmus egy átkos törekvés, akkor nyilvánvalóan az ellenség beépített keze az, aki a hátranyilazáson kívül bármi más iránt is érdeklődni mer. Az is nyilvánvaló, hogy mindenki, aki az említett tudás miatt szélesebb látókörrel, nagyobb ismeretanyaggal rendelkezik, és emiatt esetleg jobb eredményeket ér el a (nagy)világban, az nem más, mint a hon kiátkozandó árulója. Így az igazán komoly nemzettudattal rendelkező csóka az, aki agyilag is sötét, mint a csóka. Elvégre azt még véletlenül sem lehet meggyanúsítani azzal, hogy véletlenül tud már mondatot külföldiül, és a belekből jósló hagyományoknál kicsit többet tud a világról. Ráadásul garantáltan nem fog fellázadni a személyisége attól, ha azt veszi észre: vakon követi vezetőit a szellemi szakadékba.

Lehetne persze azt mondani, hogy az ifjúság nem ilyen. Azonban, a korosztályi ellentétektől is eltekintve ez könnyedén tévedés lehet. Ha feltételezzük, hogy a képességek eloszlása nagyjából a haranggörbe mentén írható le, akkor az igazán kiválóak aránya, nem képviseli a többséget. S valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a valamiben kiugró tehetséggel rendelkezők arányát a felső negyedre taksáljuk. Ez azt jelenti, hogy a társadalom átlagához képest a felsőoktatásba kerülők ugyan képviselhetik a felső harmadot, de önmagában a felsőoktatás hallgatóinak többsége elmarad a felső negyed teljesítményétől. Így teljesen felesleges meglepődni azon, hogy tarolhatnak a bűnbakképzést, az alternatív magyarázatokat kínáló elvek az egyetemeken. Különösen azokon, ahol az üres pofázás nagyon sokáig helyettesítheti a valós teljesítményt. Egy gyakorló mezőgazdánál, egy informatikusnál, egy orvostanhallgatónál valószínűleg hamarabb derül ki ugyanis a választott szakkal való inkompatibilitás, mint a bölcsészek zöménél. Ugyanakkor a nemzetközi ismeretek is fontosabbak, nehezebben megkerülhetők lehetnek az említett gyakorlatiasabb szakoknál. Alkalmasint a nemzetközi munkaerőpiacon is több informatikus és orvos kél el, mint politológus.

A potenciális tömegbázis tehát adott. Mondhatni: tetszőleges szellemi pótcselekvés irányába ugrásra készen. Ráadásul komoly társadalmi tapasztalat nélkül. Ami természetesen életkori sajátosság, és egyáltalán nem egyértelmű hátrány. Már csak azért sem, mert a jelen idősebb generációi is voltak valamikor huszonévesek. Amikor ők voltak világmegváltó stádiumban. Híresek, és feltűnőek, akartak lenni. Nem kevesen akár lelkesedésből és meggyőződéssel voltak a KISZ, majd a Párt tagjai. Azok is, akik most szívük szerint letagadnák az egész fiatalkorukat. S nem kevesen voltak persze azok sem, akiknek a lelkesedését, befolyásolhatóságát az akkor tapasztaltabbak a saját céljaikra használták ki. Azok is, akik most éppen a pártideológia elleni lázadásnak gondolják feltüntetni az akkori beosztásukat. Igazgatóként, elnökként, párttitkárként, tanszékvezetőként, vagy bármi másként.

Önmagában tehát az, ha egy, az ifjakat megmozgató szervezetnek van tömegbázisa, és a vezetői hülyeségeket beszélnek, netán a világot akarják megváltani, nem baj. Sok szempontból ez a dolguk. A felelősség azokon van, akik adott esetben vezetőiként szegődnek a szervezeteknek. Netán a háttérből manipulálják, és kihasználják az ifjakat. No meg persze azokon is, akik akár a támadásukkal, vagy az indokolatlan népszerűsítéssel lovat adnak alájuk. Miközben elismerem, a határ nagyon keskeny lehet. Elvégre a bűnbakképző szélsőjobbnak igen komoly tömegbázist is jelenthetnek a megkeseredett emberek. A fiatalok is. Ebben az esetben pedig akár jobb is lehet, ha inkább szem előtt van az „élcsapat”. Még akkor is, ha néha talán nem is annyira szem, mint orvos, vagy bíró előtt kellene lenniük.

Andrew_s