2017. március 18., szombat

Nem roppan az Orbán-rendszer

Gránit ingókő
Forrás: Guam.net
Ahogy azt várni lehetett, Majtényi beszédét sokan, sokféleképpen szeretnék látni, és magyarázni. Mármint azt a beszédét, amit a Parlament épületében mondott el annak alkalmából, hogy valójában nem is szállt versenybe a köztárság elnöki címéért. Olyan véleményt is olvashatunk ennek kapcsán, ami szerint most aztán jól megroppant Orbán rendszere. Ha nem is csak Majtényi beszédétől.

Amellyel kapcsolatban kár lenne kétségbe vonni, hogy sokaknak tetszett. Ami érthető, hiszen Majtényi sok olyat elmondott, aminek igazságát aligha lehetne kétségbe vonni. Az ilyen nyilvános beolvasásoknak korábban is sokan örültek. Akkor is, amikor a Fidesz olvasott be az akkori kormánynak. Így érthető, ha most is sokan érezték úgy, hogy Majtényi most aztán jól megmondta. Helyettük is. A sok kicsi lokális katarzis pedig jót tesz a léleknek. Így az említett beszéd egyfajta humanitárius gesztusként is felfogható. Annyira, hogy valószínűleg ez a haszna messze felülmúlja a politikai eredményességét. Mert arról is kár lenne elfeledkezni, hogy Majtényi annak idején csak meggyőzni hagyta magát a jelöltségről. Talán nem is akarta igazán. S talán ezért hatott úgy az egész fellépése, mint egy olyan diáknak, aki az átpiált éjszaka utáni vizsganapon elmegy ugyan vizsgázni, de visszaadja a tételt. Megkapva ugyan az elégtelent, de igen eltérő módon, mint az a diák, aki belead apait-anyait a felkészülésbe, megpróbálja a felelést, de képességei egy elégtelent érnek talán.

Az utóbbi becsületes küzdelembe marad alul és megérdemli az emberi támogatást. Míg az előbbi, legyen bármilyen okos, emberileg megbukik. Akkor is, ha a vizsga előtt és után a folyosón nagyon sok okosat mond, és eredményesen tudja parodizálni a tanárt. Hiteltelenné válik. Mert nem győzni, eredményt elérni akart, hanem csak beszél róla, hogy mit kellett volna produkálni. Ami igaz lehet, de a személyes példaadás képessége hiányzik. Aki a másoknak okosságot osztó igaszságmondások különösen azoknak jelenthetnek komoly mondandót, akik szintén inkább csak a megbeszélők széles táborába tartoznak. Remekül meg tudják mondani, hogy mi nem tetszik. Anélkül, hogy vállalnák a programadás, vagy netán az annak végrehajtásával járó felelősséget. Ami azonban óhatatlanul részévé válna annak, aki kiáll egy színpadra, a nyilvánosság elé. Ha onnan is csak a lokálkatarzisok kiszolgálása a célja, akkor inkább csak a feszültségek levezetését szolgálja. A sok kicsi kisütött szikra, számos jóleső csettintéssel kísérve valójában a regnáló hatalmat erősíti. Mert sokan a „most jól megmondták” megkönnyebbülésének érzésével eltelve lényegében megbékélnek. Márpedig a hatalomnak a megosztott többség biztosítja, hogy kisebbségben is a többség támogatásának létét hazudja magának, és mindenki másnak.

Ez különben a hatalmon belül sincs másként. Jól mutatta ezt az a kegyelmi pillanat, ami alapján még a Fideszen belül is repedéseket lehetett vizionálni. 2012 decemberében. Nem sokkal azt követően, hogy Rogánból is kilátszani tűnt az ember. Amikor az országgyűlésen, illetve Áder hivatalán végigtekintve is úgy tűnt: a gránitban hajszálrepedések látszanak. Az azóta eltelt időszak alapján ma már tudjuk, hogy ha voltak is repedések, Orbán kezelte azokat. Rogánt sikerült a hatalommal kompromittálni és vagyonilag is függő helyzetbe hozni. Olyan módon, hogy sejthetően vagy Orbán marad, vagy a börtön jön. Az országgyűlési gyengülést új választási törvénnyel kompenzálták, és Ádert is sikerült bent tartani a darálóban. A gránit, noha némi malterezéssel, de végül egybe maradt a belülről indult repedések dacára. Miközben valószínűleg Orbán is megtanulta a leckét. Azt, amit előtte más számos paranoid diktátor alkalmazott eredménnyel. Maga körül csak olyan embereket tart, akik neki kiszolgáltatottak, és egymás nyakán is kést képesek tartani. Örömmel beljebb tolva a bicskát, ha ezzel a saját pozíciójukat, hatalmukat védhetik, illetve növelhetik.

Ez a rendszer simán kibírja a csendes kritikát. A belső stabilitása, és azt is szolgáló külső ellenségkép-gyártása könnyedén démonizálja az ellenzéket a hívek szemében. A gránitra hajigált borsók rohamát pedig könnyedén elviseli. Mert ahhoz, hogy az eróziót kiváltó homokvihar kialakuljon egységes szél, és az építést is szolgáló közös cél kellene. A kolosszus eltakarítása lehet egy pillanatnyi cél. De aztán a sok kicsi homokszem elkezdi a maga légvárait építeni, és jobb közös cél híján egymásba keresni a légvár szellentésének gátló tényezőit. Valószínűleg ezért tűnik naivitásnak, a csodavárás kivetítésével, Orbán rendszerének megroppanását belelátni Majtényi és néhány polgármester alapvetően zárt körben elhangzott beszédébe. De még az utcára vonult, majd onnan csendben hazasétáló húszezres tömegbe is. Amely tömeg ugyanúgy hatástalan a pozitív közös cél nélkül, mint a csak „ezt nem akarjuk” célját ismerő korábbi tüntetéseké.

Nem vitatva, hogy volt már olyan, amikor ilyen célok mentén is megdöntöttek kormányt. De nem húszezren, és nem okos beszédek hallgatásával. Hanem százezrek és olyan népszavazással, ahol flaszterből volt a szavazócédula. Az ellenzék valódi felelőssége a közös pozitív cél felmutatásával ennek elkerülése volna. Ha az a volna ott nem volna. Meg a jelenlegi tapicskolás kényelme a langyos ellenzéki pocsolyában. Amelybe, tovább osztva az iszapot, egyre újabb lábak kerülnek be. Puklitól Momentumig.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook