Mikrobi szerzői centenáriuma

A mai középosztálynak a napi politika szemlélése közben igen komolyan az lehet az érzése, hogy ezt már egyszer látta, vagy hallott róla a családban. Azoktól, akik átélték az 1950-es éveket. Míg mások szinte úgy közlekednek a világban, mintha az 1990 előtt nem is létezett volna. A saját előtörténetükkel együtt. Azzal az előtörténettel, melyben nem csak politika, vagy nem csak a közvetlen politika létezett. S amely korszak egyik emblematikus szereplője még csak nem is ember volt.

Az egyik talán legnépszerűbb, folytatásokban hallható, és az ifjúságot megcélzó rádiójáték főszereplője ugyanis Mik Róbert, azaz becézve Mikrobi volt. Alighanem sokak gyermekkorát átlengedezve a mostani ötvenesek közül. Utazva vele az űrön át, vagy csatangolva a Holdon. Sokszor sokkal inkább mutatva fel az igazi barátságok értékét, jellemzőit, mint azok az élő emberek, melyek az iskolákban, a mindennapokban körülvették a hallgatóságot. Ugyanakkor szinte mérnöki pontossággal ábrázolt a kor technikájából extrapolálható lehetőségeket, és a hiteles ismeretterjesztés nyelvén szólt a természet ismert tényeiről. Végső soron igazi tudományos műsort nyújtva fantasztikus, és nem egyszer fantasztikusan emberi kerettörténetbe csomagolva. Mégpedig egyáltalán nem véletlenül, hiszen Mikrobi megálmodója valóban mérnökember volt. Az a Botond-Bolics György, aki most lenne száz éves, ha élne. Aki, eredetileg jogászként végezve, talán tényleg értőn tudott valamit az emberekről is, akiknek a technikához fűződő kapcsolatát több műve is feszegeti.

Beleértve a azt, amibe talán mindent belesűrített, amit csak tudott a gépek, és az emberek, valamint az emberek és az emberek kapcsolatáról. Mert a „Redivius tüzet kér” című könyve azért sokkal inkább szól rólunk, mint a Mars egyszer volt lakóiról. Még akkor is, ha a gépek korlátozta, a mechanikus logika által szabályozott, és a csak a kötött szabályokon keresztül gyámolított világ látszólag az idegen bolygó terméke. Mely ütközik a földi pszichikummal, és valóban szinte kriminalisztikus helyzeteket produkál. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a könyv erényeit, nem árt figyelembe venni a születésének idejét sem. A Táncsics Könyvkiadó, mely a szerzőnek is munkahelye volt, 1969-ben jelentette meg a könyvet. Alig valamivel az éppen aktuális, a szocializmus kötöttségeit kicsit enyhíteni szándékozó „Új mechanizmus” indulását követően. No meg persze a Varsói szerződés tagállamainak csehszlovákiai szerepvállalását követően. Amikor sokaknak lehettek némi elképzelései a túlzásba vitt, erőszakos gyámkodás mindennapjairól. Mert Botond-Bolics György oly korban alkotott, amikor nem csak a sorok, hanem azok köze is ismeretet hordozott.

Talán ezért is fordult inkább a fiatalabb generációk ismereteinek bővítése felé. Erről ma már aligha kérdezhetjük meg. Ahogy arról sem, hogy neki mennyire lennének ismerősek a mai viszonyok. Miközben a múlt század közepét alig követően írt művei ma is lehetnek, lehetnének szórakoztatóak. Ha nem is háromdimenziósak. De talán elgondolkodtatóak. A tudományos fantasztikum terén születettek mindenképpen, hiszen a technikai tárgyú, műszaki könyvei szinte biztosan túlhaladottak. Ami azonban biztos, hogy a sokszor szinte elfeledett író mindenképpen megérdemli, hogy születésének centenáriumán szót ejtsünk róla. Emlékezve Mikrobira, Rediviusra, képzeletben egy évezredet töltve a Vénuszon. Adózva ezzel a szerzőnek, akinek művei szinte biztosan sokakban vetették el a műszaki, a tudományos pálya felé fordulás magvait. Biztosabban, mint a pártdirektívák.

Andrew_s

Bajai összeesküvők

Forrás: Mashable.com

Az önmagában elég fajsúlytalannak tűnő bajai választást meglehetősen felértékelték azok a mellékhatások, melyek ügyében az egész magyar politikai közélet felkereshetné orvosát és gyógyszerészét. Az már az első forduló után nyilvánvaló volt, hogy érzékeny hőmérőként mutatja meg az ellenzék bajait. Közben volt szó szinte mindenről és az ellenkezőjéről. Míg mostanság egy kétes eredetű videó kavarja meg a vihart.

A videót nagy lendülettel harangozták be, mint a bajai csalások ékes bizonyítékát, mígnem kiderült, hogy úgy, abban a formában valószínűleg hamisítvány. A megindult a vádaskodás egyik irányzata az, hogy az MSZP lenne a hunyó az ügyben. Amit különben Török Zsolt, az MSZP szóvivője, majd Mesterházy Attila is cáfolt. Alkalmasint persze a vádlónak kellene igazolni a gyanúit, de azt már a korábbi szakdolgozat-ügyekből tudjuk, hogy unortodoxiában ez nem mindig van így. Ellenben jócskán kimeríti az unortodox tanúskodást az a mód is, ahogy az MNO szerint a hirTV-nek nyilatkozott a videó gyártásában szerepet játszó egyik érdekelt. Az a szalagcím, hogy a legjobb ajánlatra vár főszereplő, illetve „a videón még Józsinak szólított G. Róbert pénzért cserébe elárulná, hogyan készült a leleplező felvétel” ugyanis egy dolgot biztosan jelent. Azt, hogy a rendőrség késlekedik tanúként kihallgatni az illetőt. Ebben az esetben aligha a legjobb ajánlatra várna, hiszen tanúként kénytelen lenne feltárni a körülményeket, és alkalom adtán tényekkel is alátámasztani a mondandóját. Ami felvetheti azt, hogy igazmondásával kapcsolatban a nyomozó hatóságnak komoly kétségei lehetnek. S ez független a hirTV megbízhatóságába, nézőként, vetett nyilván szubjektív véleményektől.

Zsigó Róbert is sietett kijelenteni, hogy megrendezetten és előre kitervelt lejárató kampány áldozata a Fidesz. Ami sajátos forgatókönyv mentén szervezett egy kampány lehet, amennyiben igaza lenne. Az ugyanis világos, hogy egy ilyen videó nyilvánosságra kerülésekor megindul majd a hitelességi vizsgálat. A HVG ott hibázott, hogy ezt a közzététel előtt elmulasztotta. De ez azon nem változtat, hogy előbb utóbb várható volt egy ilyen vizsgálat. Ha tehát az ellenzék fabrikált egy ilyen felvételt, majd nyilvánosságra is hozza, akkor alighanem kötöznivaló bolondok lehetnek ott döntéshozói szerepben. Már csak azért is, mert ismert a mondás, hogy amit több ember tud, az nem titok. S nem is marad titokban. Ami azért azzal is bíztathat, hogy előbb utóbb egy másik kérdésre is választ kapunk. Arra, hogy a fideszes kampányirodában honnan tudták a hivatalos közlés előtt a végeredményt.

Amely tényről különben az említett videó körüli botrány, például, sikeresen vonja el időlegesen a figyelmet. De azért nem valószínű, hogy pusztán ennek érdekében került volna ki az említett felvétel. S még az összeesküvésekben hívőknek sem kell feltétlenül lemondani a konspirációs elméletekről. Pusztán feltevésként ugyanis eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy a bajai videón valós jelenség került megörökítésre, de szerepet játszó szereplőkkel. Ebben az esetben, akár a valós megrendelő tekintetében megvezetve a készítőket, de a Fidesznek is érdeke lehetett a felvétel elkészülte. Az ugyanis nyilvánvaló lehetett, hogy az eljátszott jelenettel gyorsan kétség merül fel a hitelességet illetően. Az, hogy a HVG bekapja a horgot, az nem volt előre látható, de szinte biztos, hogy létezhetett B-terv is, ha azt említett felvetés szemszögéből nézzük a történteket. Bár, az is árulkodó persze, hogy nem valamelyik ellenzéki párt hozta nyilvánosságra. Azokban a körökben ugyanis nyilvánvaló lehetett, hogy ilyen videó nem készült. Erre utal az is, hogy az MSZP-hez is, az MNO által is elismerten, kívülről jutott el a felvétel. S ésszerűnek tűnik az a reakció, hogy a felvétel alapján feljelentést tettek.

De térjünk vissza a korábbi feltevésre. Tehát, pusztán hipotetikusan tételezzük fel, hogy az említett szavazatvásárlásra voltak tervek, előkészületek, és forgatókönyvek. Ebben az esetben egy hamisított leleplező videó kellhetett, mint egy nagy pohár pálinka a sivatagban szomjazónak. Kellően ködbe burkolva a további értékeléseket, feljelentéseket. A felvételnek ebből a szempontból nézve mindenképpen nyilvánosságra kellett kerülnie. Ha ugyanis a tárgyban készült videóval sikerül hiteltelenné tenni a kritikákat, akkor az azonos módszerrel elkövetett valós csalásokról szóló hírek hitelessége is romlik. A megjátszott csalás árnyékában tehát könnyebben szárba szökkenhetnek az igaziak. Miközben az is nyilvánvaló, hogy a vádaskodások terén elért kavalkád valós kibogozásának idejére a kutyát sem fogja már érdekelni a bajai helyzet. A napi politika már messze jár majd addigra, és a szerepét mindenképpen eljátszotta a bajai választás. Annak a sugalmazását, hogy „mindegy, hogy mit csináltok, szavazatokkal nem tudtok változtatni”. Márpedig a fásultság a hatalomnak kedvez.

Ám ebből a szempontból nézve sem az ellenzék érdeke lehetett a videó-jelenet eljátszatása és publikálása sem. Így aztán akár az is igaz lehet, amit Zs. Róbert állított. Összeesküvés eredménye is lehet a felvétel.

Andrew_s

Parasztképzést az általánosba!

Forrás: Amerikai Népszava

A földek körüli botrányok árnyékában felbukkant egy olyan szervezet, mely ezek szerint csak az égzengések dübörgésében hallatja suttogó hangját. Ők a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség Párt (KPE-KPSZ). S elnökük legutóbbi megnyilvánulása alapján a hajdan Parlamentben önlejáratást rendező kisgazdák utódszervezetét is üdvözölhetjük bennük. Az egri sajtótájékoztatóról szóló híradás több szempontból is lehet érdekes.

Egyrészt tudatosíthatja mindenkiben, hogy a 1998-2002 között az akkori kisgazdák pártjának (FKGP) frakcióvezető-helyettese a Fidesz-frakcióban folytatta politikai pályafutását. Mint frakcióvezető-helyettes. A beosztás tehát jogfolytonos, és hordozhatja magában mindazon emlékeket, ami a rendszerváltás óta kísérti és elkíséri a kisgazdákat. A kisgazda szemlélet is jogfolytonos lehet Turi-Kovács Béla esetében, aki az említett (KPE-KPSZ) elnöke is egyben. Legfeljebb a memóriája lehet lyukacsos némileg. A tudósításban ugyanis kifejezetten érdekes azt olvasni, hogy „Az 1980-as évek második felétől a falvak túlnyomó része "csak vegetál", az ott élők munka nélkül maradtak”. Nem azért, mert le szeretném becsülni a falusi munkanélküliség problémakörét. Már csak azért sem, mert az ország általános foglalkoztatási gondjaiban is nagy súlyt képvisel az a jelenség, hogy rendszerváltás hatására sokan váltak oktalanul munkanélkülivé. Oktalanul, mert nem lett volna létszükséglet azzá válniuk mindazoknak, akik akár csak részmunkában, időszaki munkavállalóként, de dolgoztak a földek környékén.

A falvak halódása ugyanis nem annyira az 1980-as évek második felétől indult be erőteljesen, mint inkább a rendszerváltáskor. Addig ugyanis a TSz-ek és melléküzemágaik, valamint az élelmiszeripar biztos megélhetési bázist jelentett sokaknak vidéken. A rendszerváltáskor azonban megindult a zsellérnosztalgiát előtérbe helyező, és a gazdaságot padlóra küldő érzelmi gazdaságpolitika. Szétverve a TSz-eket, ÁG-kat, illetve a piacát és termelési bázisát elvesztő a hazai élelmiszeripart. Nem csak a mostanában emlegetett cukoripart, hanem a konzervgyárakat, a célgazdaságokat, az almaültetvényeket, az ezekre épülő léüzemeket is. A rendszerváltó Antall-kormány nagyobb érzelmi dicsőségére. Megalapozva a modern zsellérség kialakulását, és „utcára” elhajítva százezreket. Márpedig abban a kormányban koalícióalkotó hatalmi parazitaként ott ültek a kisgazdák is. Amelyre emlékezve elhiszem, hogy nem kellemes emlék azoknak, akik ma a hatalmi morzsákra hajtanak a hasonló nevű szervezetek zászlóját lobogtatva, vagy terítve az asztalra. Amin nem szó szerint és imitálva, hanem átvitt értelemben éltek nemi életet. Amennyiben tőből „szabták el” a hazai mezőgazdaság helyzetét azokban az években.

Márpedig az, hogy Turi-Kovács Béla közlése szerint "az eddigi megállapodásainknak megfelelően a következő Országgyűlésnek is lesznek kisgazda képviselői” korántsem okvetlen bíztató azoknak, akiknek a memóriája nem olyan hézagos, mint azt a hatalom szeretné. Az, hogy a jelenleg a Fidesz alfrakcióvezéreként közfizetett kisgazda-vezér ismét megüzente a sorok között a kormánypárt elmozdíthatatlanságát, már csak hab a tortán. Kicsit zöldes és penészes, de azért létező. Különösen a jelenlegi ellenzék összefogási és kompromisszumkötési hajlamát látva. Miközben persze tudható, hogy a nagybirtok-rendszer újjászervezése gőzerővel zajlik. Érdekes lenne emlékezni arra, hogy ennek ellenében mit tett le a kisebb gazdaságok védelme érdekében az asztalra a kisgazdák egylete. Igaz, ehhez talán jobb megoldás lenne, ha olyan valaki kísérletezne a fenntartható fejlődés elősegítésére, aki egy fél évszázaddal ezelőtt, a most oly sokat fikázott szoci-rendszerben szerzett jogászi diploma agrár-szakmaiságával próbálkozik nekigyürkőzni a problémáknak. Amik kétségtelenül jelentős számban lelhetők fel a falvak világában. Amelyek köre túlmutat azon, hogy Turi-Kovács évente egyszer, legutóbb 2012. októberében felveti az agárképzés szükségességét.

Nem vitatva annak igazságát, amit majd egy éve kijelentett: „Aki a legelemibb szakmai ismeretekkel sem rendelkezik, alkalmatlan arra, hogy felelősen gazdálkodjon”. S csendben hozzátéve azt, hogy ez az ország teljes gazdaságára is igaz. A mezőgazdaságra pedig hatványozottan. Mellyel kapcsolatban a legújabb jelszó úgy hangzik, hogy „be kell vezetni a falusi általános iskolákban az agrároktatást”. Biztosítva, hogy „aki elvégzi a nyolc általánost, alapműveltséget szerezhet a mezőgazdaságról”. Amihez azért érdemes lehet tudni, hogy egy földművelő családban felnövő gyermeknek esetleg több ismerete van a mezőgazdaságról, mint a majdan, az említett ötletet megszavazó, képviselőknek. Összesen. Ellenben legalább azt jelzi, hogy a vidéki foglalkoztatáspolitika a jelen állapotában fabatkát sem ér, és csődöt mondott. De akkor, ha komolyan vehető az a kijelentés, hogy „a faluból munkahely reményében egykor elköltözöttek visszaáramlását” segítenék elő ezzel az ötlettel, akkor ez globális kritikának is tekinthető. Ékesen szólva a munkahely reményének hiábavalóságáról.

Ugyanakkor, amúgy nem vitatva bizonyos alapismeretek mindenkinek szükséges elsajátítását, azt is jelzi, hogy a kisgazdák továbbra is a zsellérség újrateremtésében látják a falusi problémák megoldását. Talán írni-olvasni sem kell feltétlenül tudnia annak, aki a mindennapok testnevelésétől izmosodva az alapismeretekkel felvértezetten mehet el az új földesurakhoz béresnek. Örökre elfeledtetve azt a képzési rendszert, amikor egy falusi iskolából akár a nemzetközi porondon megmérhető egyetemre kerülhetett valaki. Megnyitva egy Felcsúton született, focistaként megbukott siheder előtt is az ország egyik legnagyobb egyetemének kapuját. Pedig milyen helyre kaszáslegény is lehetett volna.

Andrew_s

Műkincsek görög ajándékba

Balog Zoltán érdeklődése úgy tűnik fellángolt a műkincsek iránt. Talán megunta az oktatáspolitikai kudarcsorozatot, és a foglalkoztatási statisztikák körüli iszapbirkózást. Tegnap még arról szólt a hír, hogy Indiában nyitott meg kiállítást magyar művészek alkotásaiból. Most pedig azt adta hírül az Origo, hogy kezdődhet az elzabrált műkincsek tömeges reprivatizációja, azaz visszaadása. Akár jó hír is lehetne, és mégis a görögök klasszikus ajándéka jut az ember eszébe.

Nem igazán túlkoros ugyanis az a polémia, ami annak nyomán robbant ki, hogy a hatalom képviselőjének döntése alapján műkincsek kerülhetnek akárhova. Márpedig a közkincsek magánkézbe adásának igen jó fedőintézkedése is lehet egy olyan megoldás, amivel tulajdonképpen csak „visszaadják” a kiszemelt műkincseket. De az ilyen fondorlatoktól eltekintve is igencsak jól el van látva résekkel az a törvényjavaslat, amit a hírek szerint beterjeszteni szándékoznak. Mindjárt azon a ponton, hogy a tulajdonjogot elég az adott személynek megfelelően valószínűsíteni. Ami nyilvánvalóan a valószínűségek tárházát nyitja meg. A II. világháború alatt is cseréltek ugyanis furcsa módon tárgyak gazdát. Ha, tehát, egy akkor elzabrált tárgyat az állam mintegy továbblopott, pontosabban az akkori törvényeknek megfelelően közgyűjteménybe vett, akkor ki mit tud Balog Zoltánnak is megfelelően valószínűsíteni? De a háborút követő, cseppet sem zavarmentes, évek sem kedveztek annak, hogy a tulajdonjog olyan egyszerűen visszakövethető legyen. Az utolsó ismert tulajdonos ugyanis nem feltétlenül jogos tulajdonos. Így korántsem biztosan mentes a jelen javaslat attól a gyanútól, miszerint rámutatásos alapon is lehetőséget akarnak adni a valószínű tulajdonos kijelölésének. Ezzel visszajutva a korábban már említett állapothoz. A javaslat akár fedőtörvény is akarhat lenni a szabad közgyűjtemény-széthordáshoz. A kulcs ehhez itt lehet:

„A 4. §-hoz

A Javaslat a nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával – a Javaslat céljaival összhangban – egyértelművé teszi, hogy önmagában az a tény, hogy valamely vagyontárgy egy állami vagy helyi önkormányzati közgyűjtemény nyilvántartásában szerepel, önmagában nem elégséges feltétele a nemzeti vagyoni körbe tartozásnak.”

Ám most tekintsünk el ettől kissé. A kitelepítések során például nyilvánvalóan azok rendelkezhettek jelentősebb műkincsekkel, akiknek akkor felépített egzisztenciájuk volt. Ez már akkor is deres halántékot tételezett fel egy bankigazgató, fiókvezető, majortulajdonos és hasonló népek esetében is. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a legtöbbjük, ha nem mindahányan már a temetőkben vannak. Miközben javaikat raktárakban helyezték el, ahonnan vagy spontán elprivatizálták azokat, vagy közgyűjteménybe kerültek. Esetleg olyan módon „lepapírozva”, hogy a raktár kiégett, beázott, és összedőlt. Jegyzőkönyvileg. Így erősen kétséges, hogy ezekben az esetekben az igénylő hagyatékátadó végzéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal rendelkezzen. A hírek szerint, ezek hiányában a valószínű örökösi minőség igazolására nem peres eljárást indítanának. Közjegyzőileg és természetesen korántsem illetékmentesen. Tehát, miközben erősen kétséges, hogy az eljárás végén valaki visszakapja-e a dédnagypapa gyűjteményét, megvágni azért megvágják némileg. Mert nincs olyan Isten, hogy le ne húzzanak valakit államilag, ha le is húzhatnak. Árnyalva kissé azt a képet, hogy a törvényjavaslat szerint mentesül az ügylet az örökösödési illeték alól.

Kétség különben nem csak az örökösödés megállapításánál lehet, hiszen ezt talán viszonylag egyszerűbb lehet igazolni a felmenő ágon. Amikor azonban, mondjuk, egy ÁVH-s tiszt elszerette valakinek a lakását, akkor erősen kétséges, hogy ott minden egyes képszögön figyegő grafikáról fényképes leltár készült volna. Útban a Kukutyinba induló vonat, illetve teherautó felé. Alighanem sokan voltak, akik örültek, ha viszonylag ép bőrrel kikerültek a kutyaszorítóból. S amennyiben a kitelepítés során hunytak el, akkor sem biztos, hogy az el sem készült aprólékos leltárt generációkra hagyatékozták volna. Sokszor inkább a családi legendáriumok őriztek meg adatokat képekről, könyvekről, kisebb szobrokról, és hasonlókról. Ugyanis erős tévhit lenne azt hinni, hogy gyűjtemények csak kastélyokból kerültek varga-betűket mintázó utakon állami kezelésbe. Balog Zoltán látszólag nagyvonalú javaslata tehát könnyen lehet, hogy csak látszólag nagyvonalú. A lehetséges kiskapukhoz képest túl nagy kockázatát nem jelenti, hogy a valós tulajdonosok több generáció elkeseredett, a vagyontárgyról való lemondással telt évek után kettős rendben fogják az ajtaját megzörgetni. Noha, kétségtelen, hogy lesznek páran, akik majd jelentkezni fognak.

Róluk legalább tudni fogja az állam, hogy rendelkezni fognak nagyobb értékű műkinccsel. Így később is lehúzhatók egy kis extra-adó erejéig. Addig pedig fizessék a nagy értékű biztosítást, vagy az immár nevesített tulajdonjog után esetleg megőrzési díjat. Ha esetleg mégsem kívánnák, vagy tudnák a lakásukban megfelelően tárolni az immár papíron rájuk írt műkincset. S tudom, erről a megőrzési díjról jelenleg nincsenek források. De alighanem eszébe fog jutni valamelyik megőrzésügyi szakinak a kormányzatban. Szokott.

Na szóval! Akkor most miként is állunk azokkal a görögökkel, meg az ajándékaikkal?

Andrew_s

Szegénynapra emlékezve

Forrás: Karitativ.hu

A szegénység elleni küzdelem világnapja környékét megelőzi a kenyér világnapja. Szép páros, mivel a szegénység nem egy esetben jár együtt éhezéssel. Még akkor is, ha ez csak relatív, a megfelelő táplálékot nélkülöző, de éhhalállal csak ritkán járó, éhezés. Ilyenkor talán különösen érzékenyek az emberek egyes hírekre.

Ilyen lehet az is, hogy gyermekrablónak néztek egy nőt, amiért a hírek szerint meg akart etetni egy gyereket. A gyermek anyjának jelenlétében elkövetett „rémtett” talán mégsem indokolt volna erőteljes rendőri beavatkozást. Mivel azonban a hírek egyelőre szegényesen szólnak a pontos körülményekről, aligha lehet egyértelmű választ adni a gyanú megalapozottságáról. Bár aligha hagynám magam sem, hogy egy gyereket csak úgy elvigyenek az anyja mellől zsíroskenyerezni. Szóval, könnyen lehet, hogy a rendőrségnek igaza van, és a kenyeres néni ellen mégis indokolt az eljárás. Ahogy részleges információk szóltak kezdetben arról is, hogy miként zajlott egy hajléktalan kiszolgálásának megtagadása a CBA-ban. Ami különben erősen idézi a demagógiák hajléktalanügyben amúgy is megfigyelhető háborúját. Sokkal inkább sejtetve a politikai akcionizmust, mintsem a realitásokat a híradások és kommentjeik mögött.

Az ugyanis világos, hogy a hírt közzétevő 444.hu joggal számíthatott az ellenzékkel csak kicsit szimpatizálók bősz kattintgatásaira. Különösen, mert sikerült a kormányhoz ismerten közel álló CBA-t megtenni pofozó-bábúnak. Elérve azt, hogy a CBA a bolt előtt fogja kiszolgálni az illető hajléktalant. ÉS? Mit old ez meg? Semmit. Az ugyanis a hétköznapok realitása, hogy igen: lehet olyan elhanyagolt állapotban valaki, ami irracionálissá, közegészségügyi kockázattá teszi beengedését egy élelmiszert forgalmazó üzletbe. S bár abban igaza lehet az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogászának, hogy „olyan feliratot például senki nem helyezhet el, hogy hajléktalanoknak tilos a belépés”, de egy élelmiszerüzletben a higiéniai viszonyok megtartására ugyanakkor joga lehet az üzlet tulajdonosának. Egyébként, egy indoklási bakugrással az EBH jogásza is elismeri ezt, de olyan indoklással, hogy a hajból szemmel láthatóan potyogó tetvekhez, vagy az üzletben kirázott bolhás kabáthoz köti ezt a jogot. Ami természetesen abszurd, hiszen az üzleten belül ugráló bolhák esetén már eső után köpönyeg.

Ezért maradhat a prevenció. S ezt, a józan belátás alapján, talán kár is lenne jogszabályban szabályozni. Függetlenül attól, hogy az ellenzéki kattokra vágyó portálgazdáknak jól esik, vagy sem belerúgni egy kormányközeli cégbe. Ugyanis valahogy az az érzésem,hogy ugyanők lennének igencsak hangosak, ha a következő olvasói levél a szag alapján szűrt vásárló bolt előtti ruhaátvizsgálásáról szólna. Természetesen tudván tudva, hogy az elhanyagoltság nem a lakhatási lehetőségekhez, hanem a személyes állapothoz köthető. Ami azért nem teljesen független az anyagi körülményektől sem. Ahogy azt sem vitatja, azt hiszem, senki, hogy az ilyen állapotba került emberek java része nem előre megfontolt szándékkal került vakaródzva büdösödő helyzetbe. Következésképpen a pillanatnyi közegészségügyi kockázatnak nem a tüneteit kellene elsősorban kezelni, hanem az okait. Márpedig a szegénység, a lecsúszás elleni küzdelemben sem a Pintér Sándor által annyira pártolt unortodox workfare, sem a Tarlós Istvánnak oly szimpatikus optikai tunning nem jelent segítséget.

Forrás: Karitativ.hu

Végső soron pont annyit érnek, mint azok a fórumhozzászólások, melyek a hajléktalanokat pártolóknak azt javasolják, hogy fogadják be őket a lakásukba. Akik az ilyen épületesen embertelen, demagóg és idióta beszólásokat megfogalmazzák, azok végső soron egyfajta protofasiszták. Ugyanis innentől már csak egy lépés, hogy a másik fizikai megsemmisítésében lássák minden gondjuk megoldást. Az idáig vezető úton is rendelkezve azzal a személyiség-problémával, hogy a problémák megoldását az probléma eltávolításában, és ne megoldásában lássák. S ezen a ponton nem lehet nem látni a lényei azonosságot a kormányzati, illetve tarlósi megoldás, valamint az említett vélemények között. Nem véletlen tehát, hogy a hajléktalanok kitiltásának politikája képes szimpátiahullámot kelteni azokban, akik rezonálnak az ilyesfajta húrok pengetésére. Így, miközben a gyermeket zsíroskenyérrel erőnek erejével megetetni akaró asszony is lehet elmeorvosi eset, a hajléktalankérdést a demagógiák szintjén megoldani akaróknak is lehet némi szocializáltsági problémájuk.

Így azoknak is, akik Selmeczi Gabriellához hasonlóan az energiaszolgáltatók államosítását előkészítő álszent ostobasággal akarják megmagyarázni, hogy mennyire jó lett a családoknak. A csökkenő energiaárak ugyanis világosan csökkenhetik például a kormányzat adóbevételeit is. Amit nyilvánvalóan máshonnan fognak kipótolni. Márpedig az elszegényedést aligha csökkenti, ha a családoknak nem a balzsebéből, hanem a jobb zsebéből húzzák ki a pénzt. A társadalom elszegényedését sem jelentősen csökkenti, ha a kormányzat a jövőtől vesz fel hiteleket. Legfeljebb a jobb oldali zsebből kihúzhatják a Jobbik-kártyát. Ami végső soron a hajléktalankérdés valós okainak felszámolását is ellenjavalhatja a kampány során a szélsőségekre is számító hatalom számára. S bár ezenközben lehet kampányfogásnak minősíteni, ha a DK ételt oszt a szegénység elleni világnapon, de annak, aki éhes, jobb megoldás lehet, mint a kormány aktuális sikerpropagandájának felolvasása. Melynek következő gyakorlati lépése talán az állateledelre kirótt extra adó. Nehogy a hajléktalan százvalahány forintért közel negyven deka, még éppen ehető, élelemhez jusson.

Andrew_s

Lista a közhatalmi eszköztárról

A kampányhoz közeledve szinte természetesnek tekinthetjük, hogy jönnek a nyilatkozatok minden irányból. A szavazók száma ugyanis még akkor is egy nullaösszegű, ha ezt olykor igyekeznek meghekkelni. Irányítva a szavazókat, illetve újabb szavazói köröket bevonva az urnához járulandók közé. Az is értelemszerű, hogy van egy pont, amivel nincs olyan választási csalás, ami „eladhatóvá” teszi az eredményt. Például, ha komoly tömegek emlékeznek másként a saját szavazatukat illetően, mint ami a hivatalos eredménnyé hirdetődik ki.

S most mégsem erről, magukról a választásokról, vagy az annak eredményét utcán megóvó tömegekről szólnék. Inkább azokról a jelekről, melyek a választás hatalmi manipulálását vetítik előre. Mert azért kár arról megfeledkezni, hogy a mindenkori hatalom sokkal erőteljesebb lehetőségekkel rendelkezik ehhez. Mind anyagilag, mind szervezetileg. A lista nyilván nem teljes, és nem is tudományos igényű. Inkább csak a hétköznapok „eredménye”.

A hatalom közelében feldúsul az ellenzéket csepülő kommunikáció. Ez látszólag nem jelez kiugró csúcsot, mivel az „elmútnyocévezés” és komcsizás átlengte az eddigi kormányzati éveket is. Ebből a szempontból a miniszterelnök permanens kampányt vívott. Ami azt jelenti, hogy a bűnbakkeresésben komolyabban hisz, mint a saját eredményeiben. Egyben, a jelenlegi ellenzéket célzó karaktergyilkos szövegek ugyancsak nem ritkák.

A kormányzati eredmények túlhangsúlyozása. Ezt aligha kell részletezni. A korántsem mindig megbízható statisztikai adatokra olyan szintű kampányt épített ki a hatalom, ami a vízcsapból is folyik. Elég a foglalkoztatási adatokra gondolni, mely a külföldön munkavállalókkal és a megélhetési küszöbön, vagy alatta fizetett közrabszolgákkal kerül kozmetikázásra.

A kormányzat látszatintézkedéseket kommunikál aktivitásként. Tipikus példái ennek a populista demagógia eszköztárába sorolható megnyilvánulások. Orbán Viktor ebből a szempontból is folyamatos kampányt vívott az elmúlt években. A hiperaktivitásra volt jellemző, hogy mindenütt ott akart lenni, és mindent saját kezűleg lapátolt odébb a kommunikációk alapján. Gátaktól szülészetig.

A kormányzat látszatintézkedéseket kommunikál eredményként. Szintén a populizmus eszköztárába tartozó eszköz. Legjellemzőbb példája napjainkban a rezsik környékén zajló szövegelés. A kampány élesedéséhez közeledve az intézkedések harccá, majd háborúvá váltak a mondatokban. Ugyanakkor, a választók számára, nyilvánvalóan látszatintézkedés, mivel a családok valós rezsije, a megélhetés összköltségei nem csökkennek, csökkentek számottevően. Nem a kormányzat erejét, hanem az ellenzék balfékségét jelzi, hogy ezt nem képes tudatosítani.

A közkommunikáció részleges, vagy teljes kisajátítása. Az teljesen nyilvánvaló, hogy valójában csak akkor van értelme a korábbiaknak, ha ezek az üzenetek a manipulatív hatást elérő mértékben jutnak el a tömegekhez. Különösen, mivel a vidéki lakosság hagyományosan a köznyelvben „királyinak” emlegetett csatornákra orientálódik inkább.

Az ellenzéket közvetlenül célzó hatalmi intézkedések megjelenése. A legutóbbi események közül ebből a legszembetűnőbb talán a választási bizottságok döntésének egyfajta „lejtése”, De még emlékezhetünk az önkormányzati választások előtti ügyészségi és rendőrhatósági intézkedésekre. Azok későbbi eredményétől szinte függetlenül. Amennyiben a választásokhoz közeledve azt tapasztalnánk, hogy hirtelen leporolják az ellenzékhez köthető, és eddig altatott ügyeket, vagy a Fidesztől aligha független főügyész vezette ügyészség újabb ügyeket „talál”, akkor kezdhetünk gyanakodni a régi módszerek felfrissítésére. A névtelen közérdekű bejelentés intézménye egy kockakő ezen az úton.

Koncepciógyanús, koncepciózus ügyek megjelenése. Nyilvánvaló, hogy az előző pontban említettek is ilyenek. Ugyanakkor olyan, látszólag attól eltérő esetek is felbukkanhatnak. Ilyen lehet például a Biszku-ügy. Egyrészt azért, mert időzítése, a kampányhoz közeledve, a hatalom önmagáról megfeledkező komcsizását is alátámasztja. Másrészt érdemes figyelembe venni, hogy előszedésével „megvárták” Csatáry László halálát. Elkerülve azt, hogy a szélsőjobb, illetve az ultrák szimpátiája veszélybe kerüljön a hatalmi erőszak párhuzamainak, a Csatáry-ügy elhúzódásának emlegetésével.

Az intézményrendszer kisajátítása. Részben az előzőhöz is kapcsolódik, hiszen a hatalmi megrendelések alapján való működés nélkül aligha működne. Ugyanakkor az, hogy például a belügyi erők mivel szemben lépnek fel, vagy mivel szemben nem, az szintén manipulatív hatással bírhat. Ahogy az intézményrendszerben dolgozók közvetlen, vagy közvetett befolyásolása, megfélemlítése szintén nem hatástalan. Különösen ott, ahol ezzel a hatalom erejét lehet demonstrálni. Például kisebb településeken akár a pedagógusok sakkban tartásával is.

A felsorolást most talán nem is annyira befejezve, mint csak megszakítva az is nyilvánvalónak tűnik, nyilvánvalónak tűnhet, hogy ezek a pontok sokszor a diktatórikus rendszerekre is igazak lehetnek. Nem véletlenül. A történelem ugyanis azt mutatja, hogy diktatórikus rendszerek nem egy esetben kommunikációt manipuláló hatalmak „utódaiként”, látszólag szabályos választások útján kerültek hatalomba. Ahogy az is igaz, hogy formális választások megtartásával legitimálták sokszor a saját hatalmukat. Egyfajta ördögi kört alkotva a fenti pontok, valamint egy testre szabott választási rendszer mentén.

Az ellenzék felelőssége tehát az egyre szűkebb kör megtörése, vagy legalább is annak megpróbálása. A választási rendszer testre szabása miatt egyre szűkebb eszközkészletből, és lehetőség-arzenálból választva. Esetleg felvetve azt a kérdést is, hogy meddig lehet, meddig érdemes a hatalom által megfaragott ágyba kényszerhálni. De erre is az ellenzék felelőssége konszolidált választ adni. Ellenkező esetben társul a hatalommal abban, hogy olyan erőkkel játszik, amik felett korlátolt a hatalma. Még a kormányzatnál is korlátoltabb. A történelem ugyanis arra is megtaníthatná a hatalomhoz bármi áron ragaszkodókat, hogy az Orbán-rezsimnél mélyebben beágyazott és keményebb rendszerek is megdőltek. S nem is mindig bársonyosan.

Andrew_s

Életvédelem és abortusz-demagógiák

Aláírás a parlamentben
Forrás: KDNP

A művi abortusz elég régóta neuralgikus pont, és magam is többször megemlékeztem arról, hogy igen alkalmas populista kihívás. Azért, hogy a demagógiák kardját csikorogtatni lehessen a témán. Attól függően ugyanis, hogy miként teszik fel a kérdést, igen eltérő válaszokat lehet kicsiholni akár ugyanazokból az emberekből.

Feltéve, hogy a megkérdezett hajlamos a véleményformáló tekintélyekre pislogni a válaszadás közepette, illetve maga nem a humángenetika, és orvoslástan professzora. Nem feledve persze, hogy vannak olyan aspektusai az embriológiának, mely az orvostársadalmat is megosztja. Mert tegyük fel úgy a kérdést, hogy: pártolja-e Ön az emberkísérletet? S a többség akkora nemmel fog felelni, hogy lelóg a papírról. Ezzel tehát a kérdezőbiztos meg is lenne. Ezt követően még megkérdezhető, hogy: pártolja-e Ön, hogy gyermekeket öljenek meg kísérleti célokból? S az eredmény szinte biztosan hasonló lesz az előzőhöz. Már mehet is mindenki a dolgára, meg a bíróságra. Feltéve, ha sikerrel veszi azt az akadályt, ami az élet kezdetét, illetve a gyermeki lét kezdőpontját kellően előre teszi a fogantatáshoz képest. Ha ugyanis az embrió életképességétől, genetikai „tartalmától” függetlenül sikerül a spermiummal való randevúra tenni a zérópontot, akkor innentől mindenfajta abortusz eleve kilőhető.

Sőt! Kellő demagógiával a spontán abortuszt elszenvedő nők még eljárás alá is vonhatók gondatlan emberölésért. Esetleg a menses is betiltandó lehetne a tampongyártók nagy bánatára, Elvégre minden petesejt potenciális gyermek. Tehát váltófutáshoz hasonló gyermekáldást is el lehetne érni. A népszaporulati ideológiák nagy vívmányaként. Elismerve ugyanakkor, hogy ez a megközelítés nem csak demagóg, hanem erősen sarkított is. Ellenben talán segít eltöprengeni azon, hogy mennyire tekinthető demagógnak, és mennyire okszerűnek az a kezdeményezés, ami korántsem napjainkban indult aláírásgyűjtő körútra. Az „Egy közülünk” nevű, Európai Unió szintjén indult akciót még tavaly regisztrálták, és a nagy sikerre való tekintettel idén novemberre tolták ki a határidejét. Aligha véletlenül. Ugyanis az impozáns szám, hogy szeptemberre összejött egymillió aláírás, de ezt az unió lakosságára kell vetíteni. Márpedig ez még hazai viszonylatban sem lenne a választókra jogosultak többsége. Uniós arányaiban erősen hasonlíthat arra, amit hazánkban elért a KDNP az ügyben. Bejelentve október idusán az ötvenezer összejött aláírást. Pedig még a tanárokat is presszionálták arra, hogy segítsék elő a KDNP, Parlamentben is meghirdetett autogramgyűjtését.

Ennek egyik folyománya lehet az, hogy majd jönnek a szövegek, melyek elmesélik Európa gyerekgyilkos habitusát. Esetleg a balliberális, és nemkülönben zsidó összeesküvésnek a gyerekek ellen irányuló genetikai torzulását. Mert még az esetleg manipulatív kérdésfeltevéssel sem sikerült áttörni azt az ésszerűségi gátat, ami azért sokakban ösztönösen is megvan. Mert egy, már megszületett, egészséges gyermeket természetesen senki sem ölne meg, és nem is kísérletezne rajta. De a kép ennél sokkal árnyaltabb. Márpedig azok, akik nem csak a hatalom által kiutalt szemellenző mentén látnak, azok nem egyszer az árnyalatokra is fogékonyabbak. Beleláthatják ugyanis a képbe egy már élő gyermek egészségének helyreállítását is a testvérmagzatból nyert őssejtek által, az abortuszok okainak klinikai vizsgálatát, a genetikai szűrés lehetőségét, és sok más, a tudományos ismeretterjesztés szintjén is ismert lehetőséget. Lényesen összetettebb kérdéskört sejtve a látszólag egyszerű, egybites kérdések mögött, mintsem egy utcai agitáció nyomán felelősen aláírjanak egy ívet a kérdésről.

Mert a leegyszerűsítésekben itt van a csapdahelyzet. Nagyon könnyű látszólag egyszerű választ adni. Különösen akkor, ha ezt sikerülhet valami pártszimpátiával, nagy népmozgalom látszatával is előmozdítani. Egyben azt a demagóg látszatot keltve, hogy az aláírással egyben a politikai ellenfeleken is ütnek. Holott könnyen előfordulhat, hogy a ma aláíróinak, vagy unokáinak életét holnap egy ilyen beavatkozás menthetné meg. Csak ezt nem szokták hozzátenni. Bár, látva például azt, amikor a diáktüntetéseken a nagyik vonultak az unokákkal szemben, néhányaknak akár hozzá is tehetnék. Talán ők adják annak az ötvenezer hazai aláírónak is gerincét. Ami hiányzik sokszor a populista címgyűjtőkből. Mert elég álszent az a semjéni kijelentés is, hogy „uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani”. Mert a többi forrásból adott esetben lehet? Ha nem veszélyezteti a vezér házistadionjainak forrását?

Andrew_s

Nyelvi fétisek hamisítása

A korábban kirobbant, majd elfeledett plágiumbotrányokat szinte kiegészítve érkezett az újabb tanulmányi hír. Ezúttal nyelvvizsgákkal éltek vissza, és a hírek szerint a politika magasabb körei is érintettek. Ezen nyilván majd ismét elrágódnak, és mert a Károli Gáspár Református Egyetemen mai napig dolgozó két tanár lett sáros az ügyben, legfeljebb majd újabb keresztényüldözést kiáltanak.

Holott nem lehet nem észrevenni, hogy a nyelvvizsgákkal való visszaélés azóta rendszeresen visszatérő problémának tűnik, amióta fetisizálják azok megszerzését. Ez pedig nem a jelen politikai kurzus vívmánya. De még csak nem is az „elmútnyócév” tehet róla. Valamikor az 1980-as évek közepe felé vette a fejébe az akkori hatalom, hogy komolyabb szerepet kell kapnia a nyelvtudásnak az egyetemi képzésben és tudományos minősítésekben. Mondván, hogy a tudományos fokozatok erózióját meg kell állítani. Sebtében módosították is például a doktori szabályzatokat ennek érdekében. Gyakorlatilag másodlagossá téve a szakmai minőséget, és első helyre sorolva egy adminisztratív kötelmet. Az elhíresült Rigó utcai papírokhoz kötve először a minősítéseket, majd a diplomát. Nyilvánvalóan privilegizált helyzetbe hozva a nyelvvizsgapapírok kibocsátóit és elhintve a visszaélések magvait. No, és persze, egyáltalán nem gátolva a szakmailag hulladék disszertációk elkészültét és megvédését.

A visszaéléses kihívás nyilvánvaló. Ha ugyanis valakinek az egész további pályafutása egy olyan papírtól függ, ami magának a pályának a szempontjából indifferens, akkor nagy a kísértés a kerülő úton való megszerzésre is. Ez természetesen nem menti azokat, akik éltek a kerülő úttal, és szégyelljék magukat nyugodtan ezerrel. De miközben szégyenpírral az arcukon ülnek talán már nyugdíjukon az érintettek, azért érdemes lehet talán szót vesztegetni arra, ami az alapvető probléma. Ez pedig maga a nyelvvizsga. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a nyelvtudás nem okvetlenül kapcsolható össze a nyelvvizsgával. Erre számos anekdotikus történet utal, és szinte mindenkinek megvan a sajátja. Beleértve a látszólag érthetetlen eseteket is. Például azt, hogy egy olyan egyetemi doktorit miért nem lehetett beadni annak idején, ami ma már gyakorlatilag követelmény. Megpróbálva a nyelvvizsgapapírt kiváltani egy angol nyelven beadott és angolul megvédett disszertációval. Melynek elutasítása azt sejtette, hogy maguk a bírálók, vizsgáztatók sem bírják a szakmai angolt. Ciki!

S miközben ezt az esetet már elmosta az idő árja, és legfeljebb egy karriert tett tönkre a papírfétis iránti imádat, a problémára is rávilágít. Amikor ugyanis egy pozíció megszerzésekor nem a nyelvtudás, hanem annak halvány mása csak a mérce, akkor többet fog jelenteni a bizonyítvány, mint az, amit bizonyítania kellene. S az is egyértelmű, hogy épeszű munkáltató miért dobja ki nagy ívben ezeket a papírokat. Még akkor is, ha esetleg magát a nyelvtudást maga is fétisként kezeli. Mert azért arra nézve is bőven vannak tapasztalatok, amikor az adott munka elvégzéséthez szükségtelen, vagy túlzott szintű nyelvtudást várnak el a jelölttől. Esetleg olyan befektetetésre sarkalva, melyet az adott munkáltató soha nem fog tudni megfizetni, honorálni. De ez a papíroktól messzebbre, a fejvadászok kies sivatagába, vezet. Ellenben jelzi azt, ahol a jelenlegi rendszer lékje tátong.

Önmagában ugyanis roppant nagyon mindegy az a bizonyos papír. Egy diplomadolgozat esetében ki kell rúgni azt a bírálót, aki nem képes felmérni a szakmai jártasságot. Beleértve a nemzetközi szakirodalom értő ismeretét is. Márpedig ezen a ponton nagyon gyorsan ki lehetne szűrni egy diplomadolgozat, vagy tudományos értekezés mögötti valós nyelvismeret meglétét vagy hiányát. Ahogy azon is, ha a védéskor egyes részeket külföldiül kérdeznek. S innentől teljesen felesleges lenne a nyelvvizsga papírja. Ugyanis nem attól lesz nemzetközibb a tudás, hogy van egy igazolás arról, hogy valaki látta már a nyelvtankönyvet. Nem vitatva azt, hogy ehhez erre felkészült oktatási, minősítési, és akár a közigazgatás munkafelvételi rendszere kellene. Azért is például, hogy ne olyanok értékeljenek, akiket szakmailag bármikor meg lehet vezetni, miközben az általuk minősített nyelven percek alatt lehetne eladni rabszolgának.

Már csak azért is, hogy ne a papírtól, hanem a tudástól legyen valaki több. Nem feledve persze, hogy egyik papír sem garancialevél, csak egyfajta jogosítvány. Arra, hogy több, szebb, okosabb lehet a tulajdonosa. Így miközben tényleg szégyellje magát az, aki okiratot hamisít és visszaél az így szerzett lehetőséggel, talán a fétisérték csökkentésén sem ártana elgondolkodni. Miközben időről időre lecsukják az aktuális hamisítókat, a korbács suhogtatása közben a fétist is becserélve a valós tudásra. De ehhez végre nem iskolai környezetben előadott politika-színpadi mutatványok, hanem valós, nagykoalíciós, és nemzedékeken átívelő oktatáspolitika kellene.

Andrew_s

Surján és a KDNP-s erkölcstan

Surján László, a KDNP képviselője burkoltan ám, de alaposan lekövérezte Vadai Ágnest. A hír gagyi, uborkaszezonba illő. Első olvasatra. A hírt a Facebook-bejegyzés utóélete teszi jelentősebbé. Nem feledve azt, hogy a Fidesz klerikális platformja felügyeli az oktatáspolitikát, és benne az etika oktatását is. Így elvárható lenne, hogy az, aki hibát követ el, az elnézést kér érte.

De nem így Surján László doktor. Ő, a jelek szerint, a lekvárt csenő suttyó szintjén reagálta le a történteket. Levette az inkriminált képet és bejegyzést. Elnézést nem kért, hanem elsunnyogott. Jelenleg legalább is az Facebook oldalán nincs nyoma annak, hogy ilyen bejegyzés lenne ott. Miközben arra korábban többen is reagáltak. Ahogy azonban a lekvártolvaj is lebukik, ha szája szélén ott a maradék, az internet sem kedvez ennek a „holnaptól minden másként volt” stratégiának. A különböző rendszerek ugyanis megőrzik a képet, a bejegyzést és a bejegyzés visszhangjait, kommentjeit is. Kellemetlen lehet annak, aki nem meri vállalni írásait, megjegyzéseit, és nem a gerinces megoldási módot választja a korrekcióra.

Az internetes rendszereknek köszönhetően így jelenleg is olvasható az eredeti bejegyzés, és az alatta az is, hogy többen, igenis elértve Surján doktor célzását, Vadai Ágnes külcsínjére gondoltak a bejegyzés alapján. Melynek megítélése különben nyilván ízlés dolga. Ahogy az is, hogy Surján Lászlót, vagy akár Orbán Viktort, és a többieket, illetve akár e sorok szerzőjét ki mennyire tekinti modell-alkatnak. Erre kár is több szót vesztegetni. Arra azonban igen, ezzel a hozzáállásával a KDNP képviselője szép példáját adta annak, ahogy nála működik az etika. Ennek alapján könnyűnek találtathatik, mint a ma született tollpihe.

Csak az a sajnálatos, ha Hoffmann Rózsa is ebben a szellemben felügyeli az ifjúság etikaokítását. Az informatika-oktatás pedig ezek szerint ugyancsak ráférne néhány képviselőre. Legalább a rendszerismeret pótolhatná a gerinc rendszertelen viselését.

Update:

Amikor már világossá vált, hogy nem tudta eltüntetni a bunkóság nyomát, Surján László elnézést kért a DK alelnökétől. Azzal magyarázva a bejegyzést, hogy a nézettségét akarta ezzel növelni. Nem Vadai Ágnesét, hanem a saját Facebook-profilját. Igazolva azt, hogy a nők hiúságánál csak az ostoba férfiak hiúsága nagyobb. De nem ezért lett volna jobb, ha hallgat inkább. Inkább azért, mert az üres lekvárosüveg kerítésen való áthajításánál semmivel nem etikusabb másokon keresztül gyalogolni azért, hogy többen kattintsanak egy Facebook-oldalra. Egy EP-képviselőnek inkább a munkájával kellene a népszerűséget hajhásznia.

Andrew_s

Orbán Európa-cári interjúolvasata

Fotó: Geof Pugh / The Telegraph

Miközben nem annyira dübörög a gazdaság, mint a királyi médiákban halljuk, és a Fidesz elnökének szövegei több szempontból is érdekesek lehetnek. Azért is, mert sokszor az elszólásai hordozzák a valós tartalmat. De azért is, mert nem egy esetben külföldről üzen a hazai politikának. Mint például az MTI által közleményben megemlített, a The Telegraph-nak adott interjú esetében.

Most afelett térjünk napirendre, hogy a nyomtatottal ellentéteben, az online világban nincs külön The Daily Telegraph a brit médiában, mert a miniszterelnök mondatai ennél többet érhetnek. Különösen, ha megpróbáljuk leporolni a korábbi megszólalásait, illetve azt a körülményt, hogy október 23-án a hívek előtt is fel kell lépnie. Így felértékelődhetnek azok a részletek, a külföldi megszólalásban, melyek olyan részletekről szólnak, melyekről egy itthoni hordón nem merne annyira őszintén beszélni a kormányfő. Miközben azért ott van az a momentum is, hogy a britek megfigyelhető EU-szkepticizmusa is sarkallhatta azt a megfelelni vágyást, ami egy felelősségpánikos, sokszor második vonalba szorított embert, elkaphat a nagyvilágban. Miközben tudhatja, hogy a vele szemben ülő újságíró nem a sajtóosztálya által preparált „spontán kérdéseket” fogja esetleg feltenni, és merhet is tájékozottabb lenni, mint a királyi magyar média mikrofonállványai.

Jól lemérhető ez azon a kérdéskörön, mely Orbán Viktornak a putyini úthoz való viszonyát feszegette az interjúban. Azok után, hogy a kormányfő korábban maga üzente meg a Parlamentből az energiaszolgáltatókkal kapcsolatos elvárt bírósági döntést, illetve saját belső-körös embere vetette fel a rendeleti kormányzást, nehéz lett volna az autoriter törekvések tagadása. Nem is merte megcáfolni azt, és inkább megpróbálta tompítani azt. Azzal, hogy van esélye annak, hogy ő legyen Pannónia Putyinja, de ez a kormányfő szerint csak akkor teljesedhetne ki, ha a hazai gazdaság nem lesz sikeres. Az összefüggés teljesen világos, mivel a rossz gazdasági helyzet szülte elégedetlenség mindig kedvezett a diktatúrák létrejöttének. Ebben semmi új nincs a nap alatt. De érdemes ezt a kijelentést abból a szempontból is látni, hogy Orbán Viktor korábban maga állította: nem a diktatúrával volt baja annak idején, mivel nem az ellen küzdött. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy belügyminisztere elhelyezte már azokat az üzeneteket, melyek akár a kényszermunka rendszerét is felvillanthatják. Mely ugyancsak nem a demokrácia nagy vívmányai közé tartozik.

Az interjú sorai között ott van az a fajta elszólás, hogy Orbán Viktor korántsem feltétlenül érezheti személyes céljának a valóban dübörgő gazdaságot. A megfélemlített közmunkásokkal kozmetikázott foglalkoztatási statisztikák, valamint az unortodox gazdasági irányvonalak sokkal inkább a kedvére valók lehetnek. Már csak azért is, mert a centrális uralomra ugyancsak jellemző államosítások felé is előkészítik a házi-vasutat. Olyan körülményeket teremtve, melyek nyomán egyszerűen kialakítható az a kancellári rendszer, ami régóta Orbán Viktor nem is annyira titkos vágyai közé tartozik. Egy kancellár, aki rendeletekkel kormányozhat, aki megbüntetheti azt a világot, de legalább azt az országot, amely sokszor a gyávák méltó helyére, a második vonalba, vagy hátrébb sorolta. Márpedig Orbán Viktor az ifjabb éveiben alighanem elég sokszor érezhette azt a bizonyos háttérbe-szorulást, ami az elsődleges kezdeményezőkészséget megnyirbáló gyávaság, illetve tehetségtelenség mellékhatása. Nem lett világhírű focista, nem lett a Párt vezető rétegének tagja, nem lett az ellenzék vezéralakja, nem tett valós bátorságról szóló nyilatkozatokat, és nem mondott valóban bátor beszédeket. Már Nagy Imre újratemetésekor sem. S tulajdonképpen nem lett senki az EU-ban sem. Pusztán akkor volt képes felkelteni a figyelmet, amikor szidni kezdte azt a szövetségi rendszert, melyhez az ország nagyobb legitimitással csatlakozott, mint amekkorával a Fidesz a magyar Parlamentben rendelkezik.

De azért Orbán Viktor alighanem szívesen elfogadná a felkérést a kancellár szerepére, ha a pártja felajánlaná számára. Miközben a fentiek árnyalhatják azt a kijelentést például, miszerint a politika számára nem csak hivatás, illetve karrierlehetőség, hanem több. Alighanem az önmegvalósítás része, a kisebbrendűség pörölye, és az egyetlen keret, amiben valaki lehet önmaga előtt is. Felvillantva azt, hogy milyen lett volna Orbán Viktor a kádárista párttitkár, vagy a párt első emberének szerepében. Márpedig az sem semmi kis színes tarkulat, amit a kommunizmussal, kommunistákkal kapcsolatban mondott a miniszterelnök az említett interjúban. Amin alighanem sokan kezdenek hasgörcsöt kapni a röhögéstől az az, hogy a brüsszeli bürokrácia a kommunizmus egyenes ági leszármazottja. Világosan hazaüzenve, hogy az EU nem más, mint a kommunisták magyarellene összeesküvésének terepe. S világosan megpróbálva decibellel hallgattatni el talán önnön lelkiismeretét ezügyben. No meg persze feledtetni azt, hogy a saját pártjában sem kevesen rendelkeznek az MSZMP-hez kötődő múlttal. Holott már Kövér László házelnök úr komcsizásai is rendre ezen a ponton válnak nevetségessé. De Orbán Viktor legalább azt elmondhatja magáról, hogy megpróbálta. Egy kísérletnek jó volt, és biztos van egy olyan hívő rétege a Békemenetbe is hívható tapsolóknak, akik beveszik az éppen aktuális komcsizást.

Alkalmasint komolytalanná téve azokat a kritikákat is, melyek esetleg joggal érinthetnék meg az uniót. Lényegében a korábbi laboratóriumos beszédét kiegészítve a patriotizmust is istenítő kijelentéseivel egy egészen új irányba téve lépéseket. Megpróbálva kijátszani azokat a kártyákat az egész uniót felölelő pókerjátékban, ami itthon bejött a szélsőségesekkel is manipulált, békemenetes orbanizmus ámokfutása alatt. A magyar centrális hatalom megteremtése és megszilárdítása után alighanem megcélozva egy összeurópai vezetőnek kijáró bársonyszéket. Mely esetben akár Európa cárjának is tekinthetné magát. S nem csak egy olyan helyen, ahol biztosított termekben felügyelik a reinkarnálódott Jézusokat, Sztálinokat, Hitlereket, Buddhákat és társaikat. A délutáni fürdőig.

Andrew_s