Conteo: Az ősz 2015-ben kezdődött

Néhány napja jelent meg a KAPOS-T oldalán az a hír, hogy a készenlétisek gőzerővel készülnek a tömegoszlatásra abban az épületben, amely egykoron a munkásőröknek is otthont adott. Az, hogy az elmúlt napokban mi jelent meg az ügyben, az talán kevésbé érdekes. Az inkább, hogy mi nem jelent meg. Nevezetesen az, hogy megjelenése óta sem cáfolta senki a hírt, de azt a szövegkörnyezetét sem, amely szerint az őszre beharangozott zavargásokra készülnek. Mely zavargásokról egyelőre csak a kormány tud a jelek szerint. Miközben arról sem tudunk, hogy Rogán feljelentést tett volna azt követően, hogy ő már a zavargások szervezéséért felelősöket is ismerni vélte.

Az utóbbi különben szintén felvetheti, hogy az említett feljelentés mögött esetleg az áll: személyesen ismeri az illetőket. Aminek aztán egyenes következménye lenne az, amit a KAPOS-T azzal a kérdéssel tükröz le, hogy a barrikád mindkét oldalán vajon ugyanazok szervezik majd az erőket? A kérdés sajnos könnyedén jogossá válhat, mert már két éve is felmerülhetett az a kérdés, hogy a kormány mennyire gyúr a szükségállapot kihirdetésére. Mert elég sok lépést megtett annak érdekében, hogy ez bekövetkezhessen. Miközben ez a lépés a választások közeledtével egyre jobban beérhet. Különösen, ha a Fidesz vezére veszni láthatja a hatalmát. Akár a saját pártján kívüli erők összefogása következtében, akár egy spontán megmozdulás-hullám eredményeként, vagy a saját pártkján belüli szakadás „jóvoltából”. De ez a jövő zenéje. Most inkább tekintsünk vissza azokra a két évvel ezelőtti eseményekre, amelyeket a hatalom képviselői a kétségtelenül létező menekülthullám által leosztott hatalmi kártyák kijátszásával gondolt megnyerni. Beleértve azt a szocioprovokációt is, amelynek egyik szükséges, de láthatóan nem kellően elégséges következménye volt a déli szarvascsapda megépítése. De kár lenne elfeledkezni arról, hogy a 2015-ös év szeptemberére az is világossá vált: akinek olyan barátai vannak az EU-ban, mint Orbán, annak nincs szüksége ellenségekre.

De talán az sem teljesen véletlen, hogy 2015-ben is a szeptember hónap volt az, amikor néhány szál elkezdett összeérni, illetve összegubancolódni. Mintegy pattanás-ugrásra kész állapotba hozva a hatalmi gépezetet egy esetleges, talán októberre várt, konfliktusra. Amely, részben az érdeklődés hiánya miatt elmaradt. Spontán módon láthatóan nem akart senki balhét. A menekültek sem, de az ellenzék, és a lakosság sem. Noha szeptember idusa előtt nem is sokkal már kipakolták azt a bizonyos pisztolyt a színpadra. Olyan képzetet keltve, hogy néhány fiatal rendőr kórházba-jutásának az árán is, de csak lesz valami ott délen. Nem lett. Szerencsére. Olyan szintű semmiképpen, ami erőteljes hatalmi fellépést indokolt volna. Talán éppen azért, mert alig pár nappal korábban bejelentették a szinte szükségállapottal felérő válsághelyzet kihirdetésének lehetőségét. Mintegy kicsit finomított változataként annak a belső puccsnak, amelyhez a folyamatosan zajló provokációk adhatták volna az aláfestő zenét. Mely belső puccs, szintén szerencsére, szintén elmaradt. De talán csak azért, mert a 2013-ban példaképül választott Törökországban, kicsit késtek a példamutatással. Meg az ellenség szerepére ebben az esetben a menekültek nem is igazán bizonyulhattak szerencsés választásnak.

Talán ez utóbbi is okozhatta, hogy az ellenség képzetét nagy erőkkel igyekeztek a hazai ellenzékre, illetve a civil szervezetekre átvinni. Azok ugyanis mindig kéznél vannak. Kellő kommunikációs megalapozással bármilyen ellenzéki tüntetés, de akár csak egy egyszerű demonstráció is betiltatható. Akár olyan áron is, hogy egy ünnepi megemlékezést kiáltanak ki az ellenség kezének betoppanásaként. A kiszámíthatatlan menekültek helyet pedig ott lehetnek a tömegbe delegált provokátorok. Akiknek nem is kell megvárni a csúcspontot. Elegendő lehet pusztán elindítani egy hangoskodó zavarkeltést a kétségtelenül létező elégedetlenség talaján állva. Utána el is sunnyoghatnak a helyszínről. Mire kiderülhetne, hogy valójában „idegenkezűség” történt, addigra már árkon-bokron túl lehetnek a valós szervezők. Mely megoldás aligha lenne egyedülálló a történelemben. Ahogy a hatalomvesztéstől lábrázást kapó, és attól rettegő diktátorok sem ritkák.

Andrew_s