2017. szeptember 21., csütörtök

Kósa, aki tud

Az országgyűlési munka szellemi fenegyereke, mint azt az Index is kiemeli, igencsak elemében lehetett. Kósa Berci, izé, Bertold, izé, Lajos, mindenesetre nagyon zavarba jött, hogy van egy képviselő a teremben, akinek van pofája egy Bertalan nevű másik képviselő után felszólalni. Ráadásul olyan névvel, ami majdnem ugyanúgy kezdődik. Ráadásul még nő is.

Mert alighanem az így kialakult neurológiai elektronvihar okozhatta, hogy Szél Bernadettből Szél Bertalan lett. Elvégre majdnem olyan, mint a korábban felszólalt Tóth Bertalan. Jó! Egy kicsit más. De mit számít az egy olyan szellemi géniusznak, akiből az ő nagy vezére nagy minisztert akar faragni. Ha nem is egészen úgy, mint az egyszeri viccben. Se nem géniusz, se nem faragják. Kinevzik. Márpedig annak, akinek a vezér széket ad, annak sámlit és székletet is. Ülni és nyalni.

Kórház a front közelében. Az orvos sétál a sebesültek között. Csak rámutat a végtagra, amit amputálni kell, a szanitéc már le is csapja a kis bárddal:
- Bal kéz.
Sutty.
- Jobb kéz.
Sutty.
- Bal láb.
Sutty.
- Mondom bal.
Sutty.
- Mondom láb.
Sutty.”

Forrás: Orvosi viccek

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook