2017. szeptember 28., csütörtök

Cigányok a szélsőjobbért

Forrás: MNO videó
A Magyar Nemzet című orgánum úgy értesült, illetve úgy értesíti olvasóit, hogy az Opre Roma Demokrata Néppárt népszavazással szeretne önálló cigány tartományt kialakítani. Ehhez négy északkelet-magyarországi megyét gondolnak legalkalmasabbnak. A Kamarás István vezette politikai entitás szerint ez így teljesen rendben van.

A választások közeledtével azonban kétségtelenül igen hatásos politikai akcióról beszélhetünk. Mármint akkor roppant hatásos, ha a cél a szélsőségesek előtérbe juttatása, és a közbeszéd gumicsont irányú tematizálása. Minden esetre próbáljuk meg egy futó pillanatra komolyan venni az ötletet. Ebben az esetben könnyen felmerülhet sokakban, hogy a tiszta „játékszabályok” érdekében, az így kialakuló tartománynak
  • Legyen önálló gazdasága. Ezzel párhuzamosan semmi további támogatásra ne tartsanak igényt.
  • Legyen betervezve a saját erőforrásokból fenntartott, belügyi funkciót ellátó szervezet, ami a tartomány határain túl élők számára is garanciát képes biztosítani annak érdekében, hogy fel se merüljön a most divatos „cigánybűnözés” fogalommal analóg tartományi vendégbűnözés gyanúja.
  • Az erről döntő népszavazásnak az egész országra kiterjedőnek kell lennie. Ha pedig a többségi társadalom nem járul hozzá, akkor bizony elvárható a cigányság részéről a tömeges kivándorlás előkészítése. A kezdeményező párt saját hatáskörében. Ugyanis a sértettség okozta bosszú lehetőségétől a leszavazókat is meg kell tudni védeni.
  • Amennyiben a kivándorlás elmarad, illetve a bosszú lehetőségét tekintve nem lehet társadalmi garanciát nyújtani, akkor ne csodálkozzon senki a társadalom fasizálódásán.

Egyébként az ötlet kinyilvánításával önmagában is nagy lépést tettek a pogromok felé. A felvetés önmagában is gyúanyagot adhat a szélsőjobb kezébe egy választási győzelem kivívásához. Ha ez elmarad, akkor is táplálhatja az előítéleteket. Olyanokban is, akik eddig egy vállvonásnyi bizonytalansággal billegtek annak határán. Miközben azokat is a billegés állapotába taszíthat, akik eddig nem különösebben foglalkoztak a kérdéssel. A cigányság önelkülönítése, és integráció-elutasítása valószínűleg elért ezzel a javaslattal arra a pontra, ami könnyen vezethet egy végletes, és végzetessé eszkalálódó szembenálláshoz. Amiért csak gratulálni lehet az ilyen ötletekkel előálló politikai agyhalottaknak.

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. A tervszerint lenne az eroszakal kilakoltatni azon megallapitott teruleten eloket, vagy minden ingatlant felvasarlonanak az oda-koltozok?
    Vagy talan az adofizetok lennek kotelezve fedezni a koltsegeket?

    Az EU lapa-elvei lehetove tenne magyarorszag "tartomanyt" tulajdonozni?

    S hogyan letezhetne "tartomany" az orszag hataran belul?

    Mi az ENSz meglatasa barmaly nemzet "tartomany"-t alakitani az anya-orszagon belul.

    Nem velenek ezt az otletet maguk a javasloik hogy ez semmi mas mint on-megkulonitesi terv?

    Nem hinnem hogy nem let volna eleguk ezeknek a nepeknek (a roma) a megkulomboztetesbol az evszazadokon at a multban ?

    Szereny meglatasom alapjan az egyedulli megoldas lehetne, s barkik szamara is am, a teljes es korlatlan egyeni jogok biztositasa minden emberi leny szamara a nemzet es kormany altal.
    Ez nem egy pozitive lepes az elohalads utjan, csupan vissza a mult sikertlensegeihez.
    Miert nem letezhetne a lehetoseg biztositva minden egyen szamara a sajat ohajai, kepessege es ambicioi altal elni es elolenditeni sajat es csaladja eletet es lehetosegeit?

    Miert mindeg a mult hibait igyekszik a magyar ismetelni?
    Nem lenne ideje a jovore gondolni? Arra tervezni es azert munkalkodni inkabb?

    VálaszTörlés

Comments on Facebook