Hősies drog-gettó

Fotó: EISimay

Úgy tűnik, hogy virágzik a kerítés-üzlet. Annyiban tűnik virágzónak, hogy hallom: a Hős utcában kerítést akarnak építeni a drog-terjesztés megakadályozása érdekében. Körbevéve a dílereket rejtő területet, házat, házakat. Nem kívánt területi megjelölés törlendő. Mert valószínűleg nem az a lényeg.

Inkább az a furcsa, hogy amennyiben ettől eredményt remélnek, akkor ennek a reménynek csak akkor van értelme, ha a kerítést állítók biztosan ismerik a terjesztők lelőhelyét. Ebben az esetben lakhelyeket körbekeríteni azt is sejteti, hogy valójában a terjesztők sem lehetnek túl ismeretlenek. Így viszont értetlenkedve állok, ülök a kerítés híre előtt. A kábítószerek terjesztésének kivétele a büntetendő cselekedetek közül elkerülte a figyelmemet. Márpedig ki kellett, hogy vegyék a köztörvényes büntetési keretből. Mert ellenkező esetben aligha építenének kerítést ahelyett, hogy a rendőrség letartóztassa azokat, akik létével most indokolják a fizikai akadály állítását.

Amely akadályt aligha építik ingyen. Meg aztán minden ilyen műszaki eszköz annyit ér, amennyit nem döntenek le belőle. Így nem csak felépíteni kell, hanem őrizni is. Valószínűleg azt sem ingyen. Ugyanakkor a kerítés állításának az ötlete azt is sugallhatja, hogy a kábítószert terjesztők letartóztatása helyett sokkal inkább a védelmüket szolgálja a kerítés. Hacsak nem nyilvánítják a kábítószerterjesztők gettójává a körbekerített területet. Ami azonban azt jelentené, hogy mindenki, aki ott él, az drog-terjesztésből él. Netán az ott élők ezt követően alanyi jogot szereznek a drogok árusítására? A kerítést állítóknak ez mennyit fog fialni?

Vagy a nagy kerítés-ötlet alapjában véve nem jelent mást, mint azt, hogy a lakosság szokja a körbekerített gettók létét?

Andrew_s

Sztálin ismerte vajon Adyt?

A jelek, és hírek, pontosabban egyes, irodalmárságot nyomokban tartalmazó, írnokok munkássága alapján immár Ady Endrét is utolérte a kultúrharc. Vastag Andrea még szerdán megjelent publikációja alapján, amelynek kritikáját a HVG.hu közölte. Azzal, hogy a Magyar Idők szerzője szerint Ady egy, a baloldal által megvásárolt ember.

A vásárlás a cím sugalmazása alapján kilóra, és készpénzen zajlott volna. Nem voltam ott a tranzakciónál, és gyanítom: Vastag Andrea sem. A hölgy kiakadását azonban lehet, hogy nem is ez okozta, hanem az, hogy egy háború kapcsán olyan embert, jelesül valami Ady Endrét merészeltek emlegetni, aki elítélte az emberirtást. Ellentétben azokkal, akik annyira jó költők voltak, hogy meghaltak a harcok során. Jelesül hivatkozza Gyóni Gézát. Lelke rajta. Mi tagadás: mindeddig lövésem nem volt arról, hogy ilyen nevű költő egyáltalán létezett. De ez nyilván engem (is) minősít. Ahogy az is, hogy személy szerint Ady költészetét sem kedvelem. Ám róla legalább tudok. Ha nem is melegedtem szabadkőműves barátaimmal egy kávéházban. Ahogy azt Vastag Andrea, egy akár szalon-homofóbnak is értékelhető, gyenge oldalvágással Ady esetében megjegyzi: „Van nekünk olyan költőnk [Gyóni] is, aki odaveszett az első világháborúban, miközben Ady szabadkőműves barátaival a kávéházakban melegedett”.

Ráadásul Adyt, mint megtudhatjuk nem csak a baloldal vette meg, hanem a migráncsok is. Amennyiben nem a Magyar Királyság területére bevándoroltak azonnali kiűzését, netán kiirtását, hanem integrálását tekintette célszerűnek. Ami egy igaz magyar keresztény számára igazán elfogadhatatlan álláspont kellett volna, hogy legyen. Elvégre az embertársak kirekesztése sokkal keresztényibb álságpont. De azért megengedő a hölgy. Üsse kavics, nem akarja Adyt kiiktatni a magyar irodalomból. Egyelőre legalábbis nem. De talán csak azért, mert előtte még megvívja a maga kultúrharcát Petrovics Alexanderrel. Akivel kapcsolatban talán külön tanulmánykötetet szentel majd annak, hogy Arany János is gyanús. Mert nem csak barátkozott az említett Petroviccsal, de sosem lehet tudni, hogy a szalontai hajdúk egykori városában miféle idegen gének keverékei születhettek meg. Az olyan firkászok, mint Radnóti, gondolom, szóba sem jöhetnek Vastag Andreánál.

Aki leszögezi: „Az álkeresztény és álnemzeti hazugságokra épülő alapok nem lesznek tarthatók, össze fognak omlani, már csak azért is, mert – mivel nem igazak – építeni nem lehetséges rájuk”. Világosan jelezve, hogy az a keresztény és nemzeti, amit ő, illetve vezére annak tekint. Az a vezér, akinek munkássága, tiszteletbeli turkulógusként, a nyelvi rokonságok tanulmányozására is kiterjed. Igazi vezércsillagként minden, a népirtásokat is idegenrendészeti beavatkozásként értékelni képes igaz magyar kereszténynek. Meg különben is. „A feladatok és problémák egyre sokasodnak”.

„A feladatok és problémák egyre sokasodnak, mióta megjelentek Sztálin elvtárs nyilatkozatai a nyelvtudomány alapkérdéseiről. Mint minden megnyilatkozása, ez sem rövid időre szóló, egyszeri iránymutatás, hanem esztendőkre meg fogja szabni kutató munkánk és tanító tevékenységünk irányát. Hogy ezeket a kérdéseket éppen most vetette fel, hogy ezekkel a feladatokkal éppen most kell foglalkoznunk, hogy éppen most irányítja nyelvtudományunk, irodalomtudományunk és íróink figyelmét kultúránk egyik közösségi, összetartó elemére, anyanyelvünkre, amikor az imperialisták fékevesztett gazsága minden független és szabad nép létére tör, ez igazi Sztálin-i tett. Tudományos munkánk sajátos munkaterén, legbensőbb feladatainkat kijelölve éleszti fel bennünk népünk szeretetét, anyanyelvünk szeretetét, az igazi hazafiasság tüzét s szítja fel gyűlöletünket azok ellen, akik kívül határainkon, vagy köztünk meglapulva törnek a mi szabadságunkra, minden szabad nép független békéjére.

Hála a nagy és szeretett Sztálinnak, hogy ugyanegy fény mutat számunkra utat tudományos munkánk és békeharcunk munkaterén és csataterén.”

(Bóka László [1950]: Sztálin tanítása a nyelvtudományról és irodalomtudományunk feladatai – (http://epa.oszk.hu/)

Andrew_s

Újraindul a fővárosi főcsicska

Fotó: MTI

Mondanám: én szóltam! Arról mindenképpen, hogy az elsőre gumicsontnak tűnő orbáni szólamok nem feltétlenül azok. Sokkal inkább egyfajta tesztelés. Nem egy esetben hatalmi demonstrációval egybekötve. Nevezetesen: minél jobban utálják, annál inkább végrehajtják. Mert a vezéri komplexus öltözőzuhanyozóban megrekedt péniszirigysége ezt kívánja. Ahogy Budapest esetében sincs másként.

A nyáron röppentették fel ugyebár a nagy ötletet, hogy Budapestet helytartósággá kell alakítani. Mert mi a fenének az a nagy önállóság, hogy magának akar polgármestert választani. Az a bűnös város, ahol nem átallanak ellene szavazni a székberekedésre törekvő hatalomnak. Ráadásul a főváros igen jelentős adóbefizető. Ami alapján talán önálló városállamként is megélne. De az semmiképpen sem indokolt, hogy egyfajta alamizsnát megköszönve kelljen hálakönnyeket ejteni a fővárost érintő fejlesztésekért. Márpedig az, ha a kormányfő gyakorlatilag kézileg vezérelheti, hogy mi fejlődhessen a fővárosban, aligha jelent mást. Amely egomán vezetéshez természetesen kell egy csicska, aki végrehajtja. Ahogy a kormány számos operatív pozíciójában, miniszterként is számos az elvtelen talpnyalók halmaza.

Most ez a halmaz egy egész Tarlóssal bővült. Vagy inkább csak világossá tette Tarlós üléspontját. Közvetlenül a latrina alján. Ami világosan látszik abból, ahogy a jelenlegi főpolgármester bejelentette indulását a főpolgármesteri székért. Maga az a körülmény is árulkodó, hogy Orbán Viktor és Tarlós István együtt jelentették be az ismételt indulást. Még a látszatát is kerülve, hogy az utóbbinak lehetne akár egyetlen önálló döntése. Egyben Orbán közölte azt is, hogy ő kérte fel Tarlóst az ismételt indulásra. Ami aligha jelent mást, mint a nyári pletykák megerősítését. Amennyiben a budapesti főpolgármester nem más, mint a miniszterelnök kegyelméből, a miniszterelnök jelölésével uralkodó miniszterelnöki helytartó. Az, hogy Tarlós a saját állítása alapján „súlyos belső küzdelem után hozta meg döntését”, az valószínűleg azt a küzdelmet jelenti, hogy melyik irányból fér hozzá legalaposabban a fenséges fenékhez. Mert az a főpolgármester, aki nem az őt megválasztókhoz, hanem a megválasztók érdekeivel konfrontálódó hatalomhoz kötődik nagyobb lojalitással, az egy gerinctelen senki.

Ha valakinek egyébként még lettek volna kétségei a miniszterelnöki kézivezérlést illetően, annak érdemes rápillantania majd a Budapesti Közfejlesztések Tanács nevű izére. Tarlós kifejtette ugyanis, hogy szerinte a paritásos felállás úgy van jól, hogy ennek az elnöke a miniszterelnök, és még a miniszterelnök által kinevezetten induló Tarlós is csak társelnök. Így, miközben a főváros az egyik legnagyobb költségvetési befizető, a fejlesztésekért majd kuncsoroghat a miniszterelnökhöz. Ahhoz a miniszterelnökhöz, aki a közfejlesztések csúcsának a kertje végébe épített stadiont, és a modell-vasutakhoz kötődő kisiskolás nosztalgiájának megvalósítását gondolja. A fővárosiak pedig hatalmas kegyként élhetik meg, ha véletlenül pénzt ad valamire. Esetleg kerületenkénti stadionokra. A központban pedig esetleg egy tíz emeletes Orbán Viktor szoborral. Amint a lábát, miközben az alfelét Tarlóson támasztja, Budapesten nyugtatja.

Andrew_s

Conteo: Corvinusból szálloda?

Pár éve még Orbán agitált leghangosabban az általános tandíjkötelezettség ellen. Ma attól hangos a kommunikáció, hogy a teljes felsőoktatást tandíj-kötelessé tennék. Kísérleti lóként pedig beáldoznák a Corvinust. Mindebben az nem újdonság, hogy a miniszterelnök politikai állásfoglalásaihoz képest a hurrikánban pörgő szélkakas egy állócsillag.

Az sokkal inkább, hogy gyakorlatilag összehangolt stratégia mentén zajlik a hazai felsőoktatás szétverése. Egyben helyére kerül a CEU elleni támadássorozat is. Amelyhez Sorosnak legfeljebb annyi köze van, hogy egy élő emberrel könnyebb volt tematizálni a közbeszédet. Egy füst alatt gumicsontot is dobva a médiának, és jogcímet találva, hogy a plakátkampányban érdekeltek megkapják a nyomtatás, terjesztés kapcsán kiérdemelt baksisukat. Az azonban világos, hogy egy általánosan fizetős hazai felsőoktatásban nincs helye egy olyan, nemzetközi képzési rendszerhez igazodó iskolának, ahol nemzetközileg elismert tanárok tanítanak, és adott esetben olcsóbban, mint amilyen árazások a Corvinus fizetőssé tétele kapcsán felröppentek. Miközben a nemzetközi képzési rendszerbe való beilleszkedéssel a CEU olyat tud, amit egy tömegesnek szánt, a hazai korlátok közé szorított, ámde fizetős felsőoktatás borítékoltan nem tud. Olyan papírt ad, amit nem csak Budapesten ismernek el diplomának. Érthető, hogy vesznie kellene.

Ugyanakkor össze lehet hasonlítani a Corvinus hallgatói létszámát a CEU hallgatói létszámával. Alighanem a Corvinus nyerne. Amellyel kapcsolatban szép janicsár-idea lenne, hogy milyen szép lenne, ha mind fizetne. De világos: ez baromság. A jelen beiskolázási rendszerben mindenképpen. Hazánkban egyszerűen nincsenek több ezrével olyanok, akik megengedhetnék maguknak az évek során akár tízmilliós nagyságrendet elérő tandíjat, és megfelelő előképzettséggel, tehetséggel, illetve tanulmányi szándékkal rendelkeznének. Amiből természetesen az következik, hogy valahogy másképpen kell majd gombolni a jelenlegi kabátot. Amely újragombolásra a legközvetlenebb lehetőség, hogy a beiskolázottak körét ki kell nyitni olyanok felé, akikkel szemben komoly engedményeket tesznek a követelmények tekintetében. Ez nagyjából azt jelenti, hogy fű-fa-kisbokréta felvételre kerülhet, ha kinézhető belőle a fizetőképesség. Ezek egy része valószínűleg tényleg tanulni akar majd. De ne áltassuk magunkat. Ennek az útnak a végén a szimpla, a pénzért vehető diplomák előállítására szakosított papírgyárrá silányított iskolák vannak.

Tárva nyitva azok előtt a feltörekvő szellemi senkik előtt, akiknek pénze van, de esze nincs. Ellenkező esetben, drága pénzért, elmehetnek bármelyik neves, akár Nobel-díjasokat is foglalkoztató egyetemre. Ahol egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy pénzért felduzzasztott létszámmal folytassanak oktatást. Amely egyetemek rangsorában, bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, a hazai képzőhelyek nagy része a fasorban sincs. Mondjuk pont a Corvinust jegyzik még valahol. De ez nem fog soká tartani a jelen felállásban. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy mely területek azok, ahol a fizetőképes kereslet, illetve az akár tartalmatlan címkórság párosul, akkor elég gyorsan a diktatórikus törpeállamok körénél kötünk ki. Csak utána majd vigyázni kell, hogy a baltákat tegyék le a hallgatók a ruhatárba. Az oktatáspolitikusok, illetve nem csak az oktatásban érdekelt politikusok, gerince mellé. Miközben persze emlékezhetünk arra is, hogy a Corvinus már korábban is szálka volt az orbanista hatalom szemében. Az az egyetem balszerencséje, hogy sikerült Rostoványi személyében egy olyan rektorral rendelkeznie, aki szervilis buzgalommal igyekezett kiszolgálni minden igényt. Beleértve a serény bólogatást is az egyetem feldarabolásával kapcsolatban.

Ugyanakkor megpróbálhatunk választ találni a kérdésre is, hogy miért pont a Corvinus? Amely kérdésre nyilván rendelkezésre állnak, és majdan felolvasásra kerülnek, a különböző korményzati panelek. Valószínűleg olyasmiket aligha fogunk hallani persze, hogy „Matolcsynak is köze volt az egyetemhez, és szégyelljük”. Ahogy azt sem, hogy a Corvinus timsózása nagyon fontos érdeke az oligarchák ingatlanügynökeinek. Noha elég világos, hogy amennyiben sikerül elsorvasztani az egyetemet, lecsökkenteni a beiskolázottak, illetve az aktívan órát látogatók számát, akkor nyilván nem is kell akkora épületkomplexum az egyetemnek. A jelenlegi főépület egyébként is egy pompás, exponált helyen áll a Vásárcsarnok mellett. Drága telek. Igazi luxusszállodának, illetve irodakomplexumnak való. Akár a homlokzat megtartásával is. Márpedig egy igazi oligarcha ilyet nem hagyhat parlagon heverni. Mert ne áltassuk magunkat: Orbánnak, illetve a többi hátranyilazva feltört zérógenerációs értelmiségnek a valós felsőoktatás maga a parlag. Csinálni nem tudják. Érteni nem értik. Akkor meg minek? Nem igaz?

Andrew_s

Orbán szerint a magyarság: fasiszta

Az, hogy mennyire érdemes a hazai politika kiskatonáival foglalkozni, az lehet kérdéses. De az aligha vet fel kétségeket, hogy komolyan illene tudni venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. A baj valószínűleg éppen ott kezdődik, ha véletlenül komolyan veszi valaki. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is.

Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Amely kijelentésnek az egyik triviális baromsága, hogy a jelenleg itt élők nyilvánvalóan nem tehetnek jognyilatkozatot arról, hogy mit fognak tenni az unokáik. Esetleg akkor, amikor már a jelenlegi, hite és érzése szerinti magyar ember már porlad. Ellenben, ha ettől eltekintünk, akkor van a kijelentésnek egy másik, sokkal nyilvánvalóbb olvasata. Nevezetesen az, hogy akinek az unokája csak egy kicsit is külföldi, az nem magyar. Illetve az is nyilvánvaló, hogy aki nem tudja a felmenőiről egyértelműen igazolni, hogy magyarok voltak, az sem magyar.

Csak csendben jelzem meg, hogy vol már ilyen a magyar történelemben. Akkortájt, amikor az akkor éppen aktuális nagy magyar vezető a fasizmus, illetve a nemzeti szocializmus iránymutatásai alapján vélte megtalálni a saját ideológiai sorvezetőjét. Így Orbán, talán a saját felmenőiről már előre biztosítva a tetszőlegesen előállított kimutatást, alapvetően felzárkózott a népirtásokhoz vezető eszmékhez. Amellyel nyilvánvalóan széles gesztust tett a decibelmagyarsággal melldöngető szélsőjobbnak. Valószínűleg abban bízva, hogy a különböző paramilitáns gárdák megvédik majd. Csatlakozva azokhoz a csapatokhoz, amelyek majd a várbeli rezidenciát lesznek hivatottak megvédeni. Mert kár lenne arról megfeledkezni, hogy a miniszterelnökség hegyre költöztetésének nyugodtan lehet az a stratégiai oka, hogy a keskeny utcákkal feldarabolt vár-körzet a stratégiailag jobban védhető körzetek közé tartozik. Nem feltétlenül azért, mintha okkal kellene polgárháborútól tartani. Azonban Orbán valószínűleg már régen túl van a realitásokon.

Ugyanakkor a mostani kijelentéssel egyértelműen hadat is üzent mindenki ellen, akinek a gyermeke külföldre távozott. Az ugyanis elég nyilvánvaló, és évekkel ezelőtt világos tendenciaként rajzolódott ki, hogy a jelenleg is felpörgött gazdasági exodus felér a magyar társadalom szociális abortuszával. Márpedig az, akinek a gyermeke külföldön ismerkedik meg valakivel, majd ott születik meg az illető unokája, az Orbán szerint automatikusan elveszti a magyarsághoz tartozása jogát. Ami elég egyértelmű társadalmi zsarolást jelent. Annak, akinek jelenleg a gyermeke külföldön van, valójában két lehetséges választást kínál. Az egyik, hogy tagadja meg a gyermeket, ha az unoka nem Magyarországon születik. A másik, hogy azonnal kerekedjen fel, és távozzon maga is. Amely társadalmi zsarolással kapcsolatban talán érdemes lehet azokra is emlékezni, akiket az ország akkori vezetése kiüldözött az országból. Ahogy azokra is ezek közül, akikre ma büszke magyarsággal emlékeznek azok, akik a kiüldözők lelki, illetve szellemi örökösének tekintik magukat.

A külföldön született gyermekek hazai családján kívül automatikusan kirekeszti Orbán a magyarságból azokat is, akik gyermekei az ideérkezettekkel kötnek házasságot. A kijelentésből fakadó belső karantén ugyan jelentős magyar sportsikereket elérőket is érintene, de ez a sportot egyébként fetisizáló vezért nyilván nem érdekli. Mert számára csak egyetlen igazság létezik. Mindig egyetlen. Mindig az éppen aktuális, abban a pillanatban létező igazság.

Azért persze érdemes figyelembe venni, hogy ez Orbán esetében lehet egy kórtünet. Ez szinte részletkérdés. Társadalmi problémává az avatja, hogy a pártjának láthatóan van olyan tömegbázisa, akinek ez tetszik. Valamint a társadalomban is van annyi fasiszta hagyomány, hogy nincsenek tiltakozó százezrek az utcán. Miközben a lábukkal tiltakozó százezrek hagyják el az országot. Ahol, a jelek szerint, csak a szélsőséges középszer, illetve az az alatti szint maradhat.

Andrew_s

Orbán: A rendszerváltás előtt is VIP voltam

Az utóbbi hetekben sok minden történt a hazai politikában. De alapjában véve szinte semmi. Valójában az Orbán-rendszer konszolidációja zajlik. Amire Orbánnak égető szüksége van. Ma már azért is, mert ez biztosítja a büntethetetlenségét. Az, hogy olykor elszólja magát, a híveket aligha zavarja.

Mert a konszolidációs folyamat egyik célja kétségtelenül az, hogy igyekeznek a hívek számát stabilizálni azon a szinten, ami a társadalom megosztottságának fenntartásával biztosítja a hatalomban maradást. Márpedig a folyamatos belső háborúk más célt aligha elégítenek ki. Azon talán érdemes lenne persze elgondolkodni, hogy hosszú távon ez mennyire szolgálja az országot. Valószínűleg semennyire. De nem áltatom magam azzal, hogy ezen a vakhitű orbanisták komolyabban elgondolkodnak, mint a Kádár-titkárságra annak idején levelet író, vagy a Rákosiban is a „jó királyt” látó egykori hívők. Esetleg még példának is tekintik, hogy a pökhendi ostobaság biztosítja a diadal útját. Nekik imponálhat is Orbán válasza a repülőútja kapcsán.

Érezhetik úgy, ahogy egy híradás címe írta. Azt emlegetve, hogy Orbán felmosta a repülőútját firtatókkal a padlót. Holott ez legfeljebb azért lehet igaz, mert jobban bírja decibellel, és az LMP-hez hasonló társszervezetekkel biztosítható az egységes ellenzéki kommunikáció elmaradása, illetve a kommunikáció általános pöcstelensége. Holott Orbánnak volt pár mondata a sok nagyképűség közepette, ami nagyon árulkodó. Az egyik ezek közül az, hogy eddig is így járt meccsekre és ezután is így fog: „Harminc éve mindig így mentem, jövő héten is így fogok menni és azután is így fogok menni”. Márpedig harminc évvel ezelőtt csak akkor repülhetett kiemelt személyként, ha része volt az állami apparátusnak. Harminc éve 1988-at írtunk. Ekkor Orbán, a felszínről nézve egy volt a kis senkik között. Ellenben a jelek szerint ott volt a gépházban. Talán még csak a szenet lapátolta, és a hatalmi gépezetet olajozta, de a jelek szerint ott volt. Talán éppen ekkortájt döntöttek a hatalmat átmenteni szándékozó kádáristák, hogy felépítik a jövő diktátorát a zsebhoki-bajnokból.

De érdekes kijelentése lehetne Orbánnak az is, amelyben odaszájalja, hogy: „Ami a lekötelezést illeti, szeretném látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni!” Ami, az előző kiemelést is figyelembe véve, azt jelzi, hogy Garancsi valójában nem több egy csicskánál. A gépével Orbán rendelkezik, és az egész egzisztenciájára igaz lehet: „az úr adta, az úr bármikor el is veheti”. Márpedig ez inkább figyelmeztetés lehet azoknak akik jelenleg neki köszönhetik az állami pénzből biztosított milliárdjaikat. Orbán rendelkezik a vagyontárgyaikkal, a vagyonukkal, és akár velük is. Akkor utaznak, ha Orbán utazni óhajt. Akkor adják oda a magánrepülőjüket, amikor Orbán szeretné. Nem lekötelezésből, hanem mert Orbán szerint Orbánnak ez jár. Kijár. Érezzék megtiszteltetésnek az ugráltatást is.

Orbán hívei meg érezzék megtiszteltetésnek, hogy a csavarok lehetnek az újjáépített, de nem feledett bolsevizmus gépezetében. Mert nagy megtiszteltetés az. Majdnem akkora, mint annak idején egy bunkó pártitkárnál tenni szolgálatot. Talán a hívek közül soknak éppen az tetszik, hogy komfortosan mozognak a harminc évvel ezelőtt megszokotthoz hasonló rendszerben.

Andrew_s

Szijjártó a troll

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az Európai Parlament alapvetően kiosztott egy taslit a magyar kormánynak. Ezt lehet szépíteni, illetve mesedélutánokon enyhíteni. De alapvetően megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Ehhez képest a lakosság békés dagonyában ücsörög, és békésen viseli, hogy a regnáló hatalom hülyének nézi. Mert mi mást is tenne? A recept bevált, tehát alkalmazza.

Az egyik pontja a kommunikációs cunaminak az, hogy egy hosszabb, talán megszeppenésnek is feltüntethető szünet után elindították annak a vitáját, hogy a lehetséges ötből három pofon küldte-e a padlóra, vagy a negyediket is rámérték-e az Orbán-kormányra. Mert azon polemizálni, hogy az említett jelentést a tartózkodókat figyelembe-véve vagy azt kihagyva szavazták-e meg, aligha más jellegű vita. Nem a jelentés tényeit, megállapítását cáfolja, hanem a politikai következmények mértékén rugózik. Egyébként a kormány propagandája még ebben is ellentmondásosnak tűnik. Az egyik pillanatban el sem fogadják a szavazás végeredményét, míg a másikban a szerintük meg sem történt szavazást akarják megtámadni az Európai Bíróságon. Úgyhogy Orbán szerint nem is kaptak taslit, de azért feljelentik a verekedőt. Egy vidámabbra részegedett kocsmaközönség ennél kevesebbre harsány közröhejjel reagálna. Valószínűleg. A politikusok azonban talán munkaköri kötelességből morózusak. Nem röhögik körbe Orbánt.

Talán Szijjártót sem. Pedig Orbán egykori csicskása igazán minden t megtesz a nagyérdemű szórakoztatása érdekében. Közben kicsit kamuzik is. De ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség. Most minden esetre beleállt. A politikai szószékbe. Tudom, arra inkább ráállni szoktak. Mint a hordóra. A mintacsicska meg is tette. A maga hordószónoklatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülésén. Kijelentette, illetve inkább bejelentette, hogy „egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok”. No jó. De cáfolta a kormánypropaganda a Sargentini-jelentés hetven-valahány pontját? Noha valószínűleg meg lehetett volna tenni. Akár írásban is összerakva a manipulálatlan jelentésben leírtakat, és annak tételes, bárki által ellenőrizhető adatokkal alátámasztott cáfolatát. Az uniós kommunikáció azonban nem ettől hangos. Így aztán a kormány, egykor a forint bedöntésében is jeleskedő, külügyminisztere nagyjából olyan teljesítményt produkált, mint az internetes fórumok fizetett trolljai.

Azok, akik abban a pillanatban elkezdenek másról beszélni, személyeskedni, amint tények felsorolását kéri tőlük valaki. Amikor nem fogadja el valaki vitának azt, hogy szerintük Orbán szent, igazmondó, és csalhatatlan. Amiből következik, hogy a normális magyar ember Orbán fenekét nyalja, és a szavain csügg. Pókháló helyett. Mert az utóbbi a fejében van. A trollnak. Meg a magyar külügyérnek. Dúsan elfedve a valóságot, ami egy pillanatig nem hagyja magát zavartatni. Ahogy Szijjártó sem a valóságtól. Mert azt mondta ez a bátor ember, hogy „a magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat”. Amiből legfeljebb az következik, hogy Szijjártó troll-üzemmódba kapcsolva kifejtette: csak az a magyar, aki rájuk szavazott. Mert egyébként a többség, mint tudjuk, és bármikor ellenőrizhetjük: nem a Fideszre szavazott. Valójában az ellenzék megosztottsága segítette a hatalomba a Fideszt és nem a többségi szavazatok.

Miközben elég sokan otthon maradtak. Azaz tartózkodtak. Ha azt a logikát követjük, amit Orbán a Sargentini-jelentés kapcsán, akkor a szavazáskor otthon tartózkodók szavazata is beleszámítana a végeredménybe. Ebben az esetben, a teljes szavazásra jogosultak halmaza alapján kellene számítani a Fidesz szavazáskori támogatottságát. Ami alapján igencsak a lakosság kisebbsége juttatta ilyen mértékű hatalomhoz. Különösen úgy, hogy a határon kívüli szavazatok kapcsán a nyugati munkavállaló láthatóan kevesebb ajnározást kapott, mint a környékbeliek. Holott az előbbiek tudhatóan milliárdokat utalnak haza, míg az utóbbiak tudhatóan milliárdokba kerülnek az államnak a különböző támogatási csatornákon keresztül.

A jelenleg is hullámokat vető gazdasági exodus fényében különösen érdekes Szijjártó azon kijelentése, miszerint a „magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira”. Mármint a boldogsági rész. Tekintve, hogy tíz-, illetve százezrek a lábukkal szavaznak az ellenkezőjére.

Andrew_s

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

Dúró: büszkén embertelenül

Forrás: Wikipédia

Dúró Dórában összeért, ami összetartozik. A Népszava közöl legalább is egy írást arról, hogy a nevezett homoid az abortusz kapcsán leginkább a magzat szívhangját hallgattatná a mesterséges terhességmegszakítást kérővel. A jelzett forrás, a Népszava nagyjából elmeséli, hogy ez miért minősülne etikátlannak, illetve alapvetően gonosznak.

Alkalmasint egyfajta lelkiismereti zsarolás is, ami alapvetően embertelen is. Ugyanakkor azért persze emlékezhetünk arra, hogy Dúró Dóra egykori pártjában, vele egy időben megfordult, nem egy esetben ott is maradt figurák szájából mik bírtak előtüremkedni az idők során. Igen, kérem, a Jobbikról van szó. Arról a pártról amelynek sorait a zsidók listázását, a cigányok kasztrálását felvető figurák pártolták, illetve erősítették. Igen, tudom. A középre törekedő Jobbik ideiglenesen parkoló pályára helyezte Novákot, és Toroczkai önálló párttá szervezte a Jobbik jobboldalát. Azonban nem árt talán figyelembe venni néhány aprócska mellékkörülményt. Az egyik, hogy a média nem Dúró Dóra elhatárolódásaitól volt hangos. A válóperétől sem. Márpedig azt ugye senki nem gondolja egészen komolyan, hogy miközben a férjeurát látványosan félre tették a Jobbikban, és Dúró megtartotta mind a popárttagságát, mind a jól fizető megbízását, akkor szóba sem álltak egymással.

Életszerűbbnek tűnik, hogy Novák kiállítása a partvonalra egy ócska színjáték része volt csupán. Amit a Jobbik pillanatnyi helyzete tett egyelőre véglegessé, és aligha a nagy ideológiai szakítások a szélsőséges nézetekkel. Ugyanakkor pontosan tudható, hogy Dúró kiállt Toroczkai mellett. Felvállalva ezzel a rasszista retorika melletti kiállást is. Márpedig a szerintük nem kívántak sterilizálását is elvárni kívánó nézetek már nem is állnak olyan messze attól, amelyet a harmadik birodalom ideológiai keretei között is lelkesen hirdettek egyesek. Azt is tudjuk, hogy az emberek pszichológiai, valamint fizikai kínzása sem volt egy eleve elutasított eszköz. Az, hogy ezt a későbbi korokban is alkalmazták korántsem menti a lágerek, a verőszobák alkalmazottait. Már csak azért sem, mert éppen a hazai példa azt mutatja, hogy az ÁVH szakmányban vette át a korábbi verőlegényeket is.

Amikor Dúró Dóra, kiáll egy alapvetően embertelen ötlettel a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg nem tesz mást, mint kinyilvánítja azt, ami a lényege. Elvégre a biológiai ember, illetve a szociális ember nem okvetlenül esik egybe. Egy pillanatig nem vonhatjuk kétségbe, hogy biológiailag kétségtelenül ember. Minden tekintetben eleget tesz a biológiai fajfogalom egyedekre elfogadott ismérvének. Ahogy rajta kívül, még sok-sok milliárdan a Föld nevű bolygón. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eléri azt a szocializációs minimumot, ami alapján elvárható lenne a sok-sok milliárd másik emberben az ember tisztelete. Ebből a szempontból Novák Előd neje egy embertelen proto-kápó. Nem ő az egyetlen.

Az egyetlen pozitívum a megnyilatkozásában, hogy eloszlat minden kétséget arra nézve, hogy valójában milyen szemlélet jellemzi a szélsőjobboldali politika szereplőit. Azt a szélsőjobboldalt, amelynek megnyerésére egyébként Orbán is számos gesztust gyakorolt. A jelenlegi tendenciákat, az egészségügy lerohadását, az oktatás szétverését, a hatalom centralizálását nézve nem is csak a szavak szintjén. Dúróban összeért az embertelenség a politikussal. Orbán gesztusaival pedig összeért az embertelenség a hatalommal is. Ha figyelembe veszem, hogy Dúró Dóra több gyermekes családanya, akkor kicsit csodálkozom. De lehet, hogy csak státusz-anya. Abból a hitből táplálkozva, hogy példamutató lombikként kell szolgálni. Mely esetben azonban nagyon sajnálom a gyermekeit.

Azokat azonban kicsit jobban, akiknek nincs esélyük az emberhez méltó életre, a bennük rejlő lehetőségek kibontakozására. Ebből a szempontból sajnálok minden meg nem született gyermeket. Valamint sajnálom azokat az anyákat is, akik bármely okból az abortusz mellett döntenek. Különösen azokat, akik azért döntenek így, mert gyermekük erőszakba fogant, vagy esélyét sem látják annak, hogy emberhez méltó életet élhet. Természetesen el lehetne várni Dúró Dórától, hogy az embertelen ötletelések helyett, politikusként, a gyermekek emberhez méltó életéért tegyen meg mindent. Azok származásától függetlenül. Azonban, figyelembe véve a politikai elkötelezettségét, belátom, hogy ez egy igen meddő elvárás lenne.

Andrew_s

Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s

Hatalmi tanévnyitás a kurzuspolitika jegyében

Megtörténtek a tanévnyitók. Természetesen az állami decibelkeresztények is megtartották a maguk fellépéseit. Az oktatásért felelős miniszter, Kásler Miklós Esztergomban tartotta meg a IX. Nemzeti Tanévnyitót. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolát tisztelve le meg a jelenlétével. Míg Gulyás Gergely a Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában osztotta meg a lózungokat a nagyérdeművel.

Tudván tudom természetesen, hogy a Torquemada, a kereszt nevében működő szadista tömeggyilkos, munkásságában is humánus értékeket találó státuszkeresztényeknek ez így teljesen megfelel, de azért valami mégis félresiklott az állami szervezésekben. Így ugyanis a világos üzenete ennek a beszéd-kettősnek az, hogy aki nem visel szügyig érő keresztet, az gebedjen meg. Ha pedig valakinek a puszta tényekből nem lenne elég világos a hatalom álságos üzenete, akkor Gulyás világosan közzé is tette. Az MTI szerint azt bírta kiejteni az ő nagyon okos száján, hogy az „egyház és állam egymás természetes szövetségese”. Amit olyasmivel próbált meg szépíteni, hogy ez éppen a különvált működés következménye. Holott röviden: egy fenét. A különvált működés különvált működést jelentene. Nem szövetséget, hanem koordinációt igényelve. Legfeljebb. Azt, hogy az egyház egy diák képzéséért, ha az egyházi iskolában jár, akkor pontosan ugyanannyi adófizetői költséget jelentsen, mint bármelyik másik iskolában. Az egyház, bármelyik, mint különvált ideológiai szervezet, pontosan ugyanannyi állami pénzt kap a működésre, mint a használt gyufafejeket gyűjtők egyesülete. Azonban a hatalom a pénzektől függetlenül, egyértelműen az ideológiai egysíkúságra tette le a téteket. Azok a botor szerzetesek, akik korábban tisztes nyomorban élve hirdették Jézus tanításait? Azok kérem forognak az ereklyetartókban. Halhatatlannak hit lelkeik pedig a mono-politeikus szentek karában zokognak.

Egyébként akkor, ha a fundamentalizmust, netán a dogmatikus középkor irányítási struktúráira tekintünk, akkor szintén hasonló megoldásokat találunk. A hatalom egyértelmű ideológiai elkötelezettségét. Az ideológia opportunista és elvtelen kiszolgálóiból kiépült hierarchiával. Amelynek nem egy tagja agresszív szólamokkal leplezi el a saját inkompetenciáját. Amikor az ideológia puszta hivatkozási alappá silányul. Társulva azzal, hogy aki a hatalmat kritizálja, aki a deszekularizált, az világi és egyházi vezetést összeolvasztó, irányítással nem ért egyet, az azonnal közellenséggé, hazaárulóvá, kulturálatlan barommá válik. Ami ugyebár ismerős lehet a hatalmat jelenleg birtokló kisebbségnek. Mert ismerhetik azt a helyzetet, amikor a párttitkár csemetéjének, a párt megbízottjának a kritikája a PÁRT ellenségévé tehetett bárkit. Akár egy életre elvágva a karriert. Bármilyen tudás állt a rendelkezésére, és bármily csekély volt az ismeretek köre a „túloldalon”.

Az ideológiai alapon működő irányítás-technológia egyenesen vezet a kontraszelekcióhoz. A kontraszelektált rendszer pedig nem hatékony. Nem véletlen az, hogy az átideologizált hatalmi struktúrák szinte egyenes úton vezettek diktatúrához. A hatékonyság hiánya ugyanis egyre feltünőbbé válhat. A rendszer tehát egyre inkább csak erőszakkal tartható fenn. Amihez persze olyan, alulinformált tömegek is kellenek, akik számára a boszorkány létező, és lehetőleg elevenen megnyúzandó entitás, lény. Akik bármikor befoghatók verőlegénynek, ha kell. De addig is biztosítják a tömegnyomást. De addig sem árt fenntartani az éles elkülönülést az ideológia kiszolgálói számára.

Az idei össznépi tanévnyitó üzenete tehát egyértelmű: Orbán rendszere elkötelezte magát a kurzuspolitikai, az ideológiai államvezetés mellett. Biztosítva magának azt a hatalmat, amit a nagy elődökhöz hasonlóan egyre inkább csak nyomást gyakorolva képest megtartani. Harcolva lassan mindenki ellen. Menekültektől a civilekig. Most már az ateistákig. Nem feledkezve meg a szalon-antiszemitizmusról sem. Aki pedig orvosi szakellátást szeretne ima helyett, az így járt. Az a szülő, aki ideológiafüggetlen, de minőségi oktatást szeretne, az pedig lassan akkor jár jobban, ha szétnéz a külhoni iskolák között.

Andrew_s

Simonyi Endre elment

Forrás: European Science

A száraz hír: „Sajnálattal értesültünk róla, hogy augusztus 27-én, élete 82. évében elhunyt Simonyi Endre vegyészmérnök, folyamatszabályozási szakmérnök, a magyar személyi számítógépek úttörője”. A hír olvastán nehéz megszólalni. Akkor is, ha tudom: a nevét biztosan kevesebben ismerik hazánkban, mint az Apple, vagy a Microsoft alapítóit. Pedig az első konstrukcióik kortársak voltak. Ahogy a ma elterjedt processzorokat gyártó cég egykori vezetőjének is kortársa, padtársa volt egykoron.

Akkor, természetesen nem ismertem. Nem ismerhettem. Amikor megismertem újságíró, illetve igazságügyi szakértő, olykor előadó volt. Olyan ember, akire a szó jó értelmében mondhatnánk, hogy a „szeme se állt jól”. Amennyire emlékszem akkor is humorral, mosolyogva közelített egy kérdéshez, problémához, nem egyszer egy-egy pályakezdőhöz, amikor a sajtótájékoztató több résztvevőjének már-már égnek állt a haja. Fáradhatatlan érdeklődéssel fordulva ahhoz, amit mi számítástechnikaként kezdtünk még tanulni. S nem egyszer olyan céges eseményeken tették próbára ezt az érdeklődést, amiről néha inkább az ámítástechnika juthatott az eszünkbe. Simonyi Endre a mindennapok ezen vizsgáin átment.

Végül most a fényen is átment.

Hát igen. Átmentél Endre. Nyugodj békében

Simay Endre István

Oktatásilag alaptalan természet-alapfok

A nagy kérdés a nyájas olvasóhoz az lenne, hogy amikor egy napsütötte zöldellő domboldalra tekint akkor milyen kérdések szokták foglalkoztatni? Hányszor gondol a szárazföldi növények evolúciójára, a csillagokban zajló fúziós folyamatok fizikájára, illetve a fotoszintézis redox-folyamataira? Valószínűleg nem sokszor. Egészen érthetően. Holott az általános iskolásokat érintő tantárgyi változásokra adott kommunikációs reakciók alapján már-már azt hinném, hogy csak ilyesmivel foglalkoznak a kirándulók.

Alkalmasint Mendel sem tanult genetikát az iskolában, és az evolúció elméletével sem sokat bíbelődhettek a gyermek Darwint tanítók. Ami azt is jelzi, hogy az egyes témákban az ismeretek szintje nem okvetlenül attól függ, hogy az alapok lerakása mennyire zajlik önálló tárgyként. Kiemelném: az alapok lerakásáról, és nem az alkalmazott ismeretek szintjéről van szó. Azt két éve is ostobaságnak tartottam, hogy annak idején nagy ötletként elővezették a természettudományos tárgyak összevonását. Ma is annak tartom. Különösen azon, a valójában az időarányos ismeretátadás hatásfokát rontó módon, amit akkortájt elővezettek. A mostani ötlet arról szól, hogy az általános iskola felső tagozatában is általános természetismeretként oktatnák a biológiai, kémiai, illetve fizikai ismereteket. Ami indokolja, hogy a hirtelen fölhördülések közepette egy kicsit elgondolkodjunk a kérdésen.

Az, hogy a HVG olyan címmel tálalja, ami alapján azt hihetnénk, hogy a golyó a lejtőn nem gurul tovább, mert elsorvad alóla a fizika, az egy más kérdés. Természetesen sem a biológia, sem a fizika, sem a kémia nem fog elsorvadni attól, hogy az oktatásukat összevonják-e, vagy sem. A Föld vidáman keringet a nap körül akkor is, amikor az ellenkezőjét oktatták. A természeti világ tesz nagy ívben arra, hogy Kásler Miklós miniszter szerint mit, illetve hogyan kell tanítani róla az általános iskolában. Ahogy korábban sem kevésbé fütyült az oktatáspolitikára. Ráadásul elég komplexen fütyült. Alkalmasint arra is fütyül, hogy most hányan kezdik globálisan siratni a tudomány egyes részterületeit. Holott az összevont alapismereti oktatás akár indokolt is lehet.

Ez a bevezető kérdéssort tekintve is belátható lenne. Egy növény, mint biológiai rendszer, pillanatnyi létét nagyon is befolyásolja az, hogy milyen hullámhosszú fény érte az őseit, milyen környezetekhez kellett alkalmazkodnia, milyen kémiai folyamatok zajlanak le a sejtjeiben. Egyáltalán nem tűnik tehát ördögi ötletnek, hogy a gyermeknek az általános iskolában egységes rendszerben, és az egyes tárgyak, esetleg egymással sem összebeszélő keretei között oktassák. Csak példaként említeném, hogy a gravitáció törvényszerűségeiről is több módon lehetne beszélni. Az egyik lehetne annak a megtárgyalása, hogy miért nem nőnek a fák az égig, illetve miért kell vastag láb az elefántnak. A másik az, hogy a hipotetikus golyó miként gurul a szintén hipotetikus, légüres térben leledző, súrlódásmentes lejtőn. Annak megítélését az olvasókra bíznám, hogy egy általános iskolásnak melyik tárgyalási mód az érdekesebb. Magam az elsőre szavaznék.

Feltéve, hogy van annyi tanítási óra, amin egy természeti folyamat, egy környezeti objektum minden összefüggésben kivesézhető, az egyes részkérdések külön-külön megbeszélhetőek, megtaníthatóak. Aztán, természetesen, van elegendő olyan tanár, aki minderre felkészült. Akit nem hoz zavarba egy kereszt-tantárgyi kérdés. Az a tanerő, aki most, mondjuk kémiatanárként, elküldi a csemetét azzal, hogy kérdezze meg a biológia-tanárt, az erre nem biztosan alkalmas. Az olyan tanár lesz erre alkalmas, aki ha kell elmeséli, hogy a fűszál nem levél, a kloroplasztisz önálló genetikai egység, illetve a vízből miként szabadul fel az oxigén, és milyen fény kell mindehhez. Legalább alapfokon ismerve mindezt. Legalább alapfokon felkeltve és nem leugatva az érdeklődést. Ráadásul olyan középiskolás tanárokra is szükséget támasztva, akik az egységes alapokról szét tudják ágaztatni az egyes tudományterületeket. Mert a középiskola környékén már eljön az a pont, amikor szükség van erre a szétágaztatásra.

De halott ötlet az egyesítés, ha a tanárképzés nem alkalmazkodik az összevont képzés támasztotta igényekhez, ha a tárgyak összevonása a relatív óraszámok csökkenésével jár, ha nem az érdeklődés felkeltése, hanem az órák ideológiai átterelése a cél. Márpedig ezen a téren, ismerve a hazai viszonyokat, a tanárszervezetek impotenciájától függetlenül is, szkeptikus vagyok. Különösen az olyan oktatás esetében, amelynek a minisztere az ideológiai elköteleződést javasolja a betegségek legyőzésére. Egy olyan kormányban, amelynek vezetője már évekkel ezelőtt  az olcsó, betanított rabszolgaként eladható munkavállalók tömegeivel házalt.

Andrew_s

Ungár: kritika vagy Fidesz-székfoglaló?

A választások megtörténte óta rendre előkerülő téma az, hogy mi történik az LMP-ben. A legutóbbiak közé tartozott Szél Bernadett lemondása, úgy egy hete, majd mostanság Ungár Péter röpirata. Az utóbbiban arról értekezett a Fidesz közeli kapcsolattal még véletlenül sem rendelkező (különben, de), hogy az ellenzéki politika megbukott. Többek között.

Mely többekből, már a fenti kitétel sem teljesen igaz. Az ellenzéki politika nem bukott meg. Az ellenzéki pártok buktak meg. Alkalmasint az Ungárnak pártos hátteret biztosító LMP hathatós, és aktív közreműködésével. Ettől még létezik ellenzéki politika, pontosabban a kormánnyal ellenkező politikai vélemény. Az egy más kérdés lehetne, hogy ennek mennyire van olyan szervezeti háttere, amit amit akár ellenzéki pártnak is nevezhetnénk. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a pártokat alkotók olyan vezetőket választanak maguknak, amilyet akarnak. A támogatóik, a választóik pedig úgy szeretik ezeket a pártokat, ahogy vannak. Beleértve azt is, ahogy a képviselőik viselkednek. Ha, például, egy párt képviselői mondvacsinált okokra hivatkozva, abban látják parlamenti ténykedésük szuperségét, hogy megszavazzák a saját fizetésüket, akkor őket így szereti a tagság és a támogatók. Véleménye természetesen másnak is lehet. Erről is, illetve egy-egy pártról is.

Így az LMP esetében is. Ha a támogatóik nem üzenték meg időben, hogy nekik nem tetszik a választások előtti pávatánc Szél Bernadettől, akkor nyilván tetszett nekik. Ha nem szorították rá a jelölteket az ellenzéki szavazatok maximalizálásának elősegítésére, akkor nyilván nem is igényelték. Tudomásul véve azt is, hogy az így kialakított helyzet a kormánynak kedvez. Ahogy az LMP számos korábbi gesztusáról is elmondható volt ugyanez. Ahogy az sem számíthat újdonságnak, hogy erős s dörgölődzési hajlam a Jobbik, illetve a Fidesz irányában. A Jobbikkal kapcsolatban elég gesztusértékű volt az, ami éppen a választások előtt lezajlott. Az LMP-t képviselők, mint valami hatalmas gesztust gyakorolva mentek el a DK-val tárgyalni, hogy aztán beszóljanak a pártnak, a párt támogatóinak. De simán hagyták magukat csicskáztatni, egy benzinkúti büfébe, lábhoz rendelni a Jobbiktól.

Az, hogy Ungár Péter a Jobbikkal való kiegyezés szemszögéből értelmez számos kérdést, az nem sok újdonságot jelez. Jó ideje lehetett látni, hogy az LMP vezetése sok szempontból a Fidesz, illetve a Jobbik egyfajta „természetes szövetségének” a koordinátái közé szorulva látja a pártjuk szerepét. Magam is többször írtam a kialakuló Jobbik-Fidesz-LMP tengelyről. Majd olvastam azokat a reakciókat, hogy minden másként van, rosszul látom a helyzetet, és tulajdonképpen a blogot írók miatt bukik majd a választás. Holott az a bukás ment egyedül is azoknak, akik főállású pofázóként, bocs, politikusként, gondolják a kenyér-, és hatalmi morzsákra valót összeszedni. Amely utóbbi, a hatalomleosztás kérdése egyébként Ungárnál is felbukkan. Rámutatva arra, hogy némi igazság akkor is lehet az írásában, ha az alapgondolatok jó részével elég nehéz lehet azonosulni.

Az ugyanis kétségtelenül igaz, hogy a Fidesz által tematizált kommunikáció keretein belül elég nehéz másként játszani, mint ahogy azt „előírja” a hatalom. Abban a mocsárban, amiben a Fidesz otthon van, a hatalomnak nagyobb a rutinja. Az egy másik kérdés, hogy mennyire képes a jelenleg porondon levő pártok bármelyike más jellegű kommunikációt indítani. Az LMP, és nem mellékesen az MSZP, példásan bizonyította, hogy remekül képesek alájátszani a hatalomnak. Egyebek mellett ellenzék megosztásával, a hatalmat ellenzők elbizonytalanításával. A Jobbikot azért nem emlegetem, mert a Fidesz szélsőségek felé sodródó gesztusaival gyakorlatilag elmosta a lényegi különbséget. Egyben elindították a gazdasági úthengert is Jobbik megszüntetéséhez vezető úton. Ettől a képviselőik egy része még ott maradhat a hatalom szélárnyékában. Ahogy egykori MIÉP-tagok is felbukkannak a Fidesz körül.

Minden féligazsága ellenére, vagy talán éppen azokért, azon sem igazán lepődnék meg, ha Ungár Péter is felbukkanna azokban a sorokban. Vagy akár Botka. Mert azért, ha alaposabban megnézzük, akkor nagyon kevés éles határvonalat láthatunk a jelenlegi politika egyes szervezetei között, illetve nem egy szereplője előtt. Sokkal inkább őfelsége kormánypártjának és ellenzékének látszik a politikai elit. De ez nem az ellenzéki politika, hanem a politikusok csődje. Meg a pártoké. Melyek közül az LMP nem igazán tekinthető olyannak, amelyiket jelenleg zsinórmértéknek lehetne tekinteni.

Andrew_s