Hány kolibri ül a Fidesz-frakcióban?

Forrás: Wikipedia

A COVID-19, illetve a SARS-CoV-2 terjedésére hivatkozva Orbán Viktor bejelentette az igényét, az immár nem csak formális teljhatalomra. Azok a hívei, akik azt hiszik: ennek bármi közel lesz, illetve biológiai okokból lehet köze a járvány terjedéséhez, azok sürgősen szedessék ki a fejükből a távirányítót. Nem kérem. A rendeleti kormányzás maga a diktatúra. Nem Orbán miatt, hanem a ténye miatt. Ha tetszik, szinte tükörfordításai egymásnak. Orbán csak egy súlyosbító tényező.

Az, hogy Orbán Viktor személyisége olyan, amilyen, az nem újdonság. Sok évvel ezelőtt is teljesen világos jelét adta a nagyzási hóborttal kevert, üldözési mániával fűszerezett, illetve hatalmi mániával keverten túlkompenzált, felelősségpánikos, kisebbrendűségi komplexusnak. Tessék csak megfigyelni. Minden lényegi, személyében számon kérhető szavazáskor távol marad. Hasonló helyzetekben csak a saját tapsoncai előtt mer megszólalni. A jelen, diktátori felhatalmazást kérő, javaslatot sem merte személyesen felvetni, hanem a klerikális lobbiplatform javaslataként, Semjénnel adatta be. Azon sem csodálkoznék, ha a megszavazásánál távol lenne. Mert gyáva. Még a saját hatalmának kiterjesztésének mocskát is másokkal nyalatja fel. Az idióták meg önként, vagy megfélemlítésre, zsarolásra, netán saját komplexusaik kiéléseként, vagy bármi más okból, de megteszik.

Gyengébbek kedvéért. A vírus továbbra is a levegőben terjed. Nem érdeklik a pártok, és nem érdeklik a képviselők. Amelyik szavazóképes képviselő azt hiszi, hogy veszély esetén jobb helyzetbe fog kerülni, az nyugodtan számolgassa össze, hogy Hitler annak idején hány hívét vezette pórázon, és ahhoz képest hányaknak biztosított kétes túlélési lehetőséget a bunkerben. Ugyanakkor Semjén beterjesztése gyakorlatilag biztosítja, hogy akár az teljes önkormányzati rendszert hatályon kívül helyezzék. Tekintettel arra, hogy csak azt kell elérni, hogy feloszoljon az önkormányzat. Újraválasztásra már nem lesz lehetőség. A rémhírek elleni fellépés örve alatt gyakorlatilag bármilyen információforrás lezárható, illetve elzárható. Akár börtönbe is. A rémhír az ilyen rendszerekben ugyanis leginkább megnevezés útján válik azzá. Megspékelve azzá, hogy nyilván az állam ellenségévé válik szinte automatikusan mindenki, aki a realitások, és nem a hatalmi túlzások szemüvegét javasolja a tényleges veszélyek felmérésére. A tömeges megjelenések tiltása pedig szinte természetesen zár ki minden szervezett ellenlépést.

Az is teljesen világos, hogy az idáig vezető folyamatok mentén Orbán módszeresen kiszorította a döntéshozatal környékéről mindazokat, akik bármiben is az ellenpontját képezhették volna. A nem egyszer belső ellenpontnak tekintett, és technokrata vonalat képviselő Lázár példája lehet erre talán a legjobb példa. Amíg látszólag fenntartás nélkül nyalt, addig ment a szekér. Amikor megpróbált a realitások mentén egy alternatív irányítási rendszert kialakítani, akkor kidobták, mint macskát szarni. Mert a Fidesz vezetésében csak egyvalaki szarhatja a langyosat. A többiek örüljenek, hogy kanalazhatják. De azért talán érdemes figyelembe venni, hogy a Fidesz nem csak a vezetőségéből áll. Több okból is érdemes figyelembe venni. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy az ellenzék sem egységes. Így például emlékezhetünk arra is, hogy a középre való vánszorgása előtt a Jobbik háza táján bizony nem egyszer hangzottak el nagyon is rendpárti, a mostani törvényjavaslattól alig különböző ötletek.

Nem gondolnám, hogy a szavazóik, vagy akár a képviselőik fejet cseréltek. Így nem lepne meg, ha akár valami háttéralku mentén, de a Fidesz talált volna támogatókat. Legalább az egykori Jobbik-szavazók táborában. Miközben persze azt is tudhatjuk, hogy a valamikor MIÉP környékéről sem kevesek pártfogolják most a Fideszt. A MIÉP tagjai, támogatói. Akármennyire is lehetne azt mondani, hogy Csurka az igazán radikális, ha tetszik technokrata, szélsőjobbhoz képest egy álmodozó kisdiák volt. Ugyanakkor Orbán a jelenleg is tartó kormányzása során meglehetősen sok gesztust tett a rasszista szélsőjobb megszólítása érdekében. Nem véletlenül. Neki támogatók kellenek. Ráadásul olyan támogatók, akik elég alaposan exponálják magukat a szélsőséges orbanizmus mellett ahhoz, hogy ne legyen számukra visszaút. Kénytelenek legyenek, esetleg akkor már elveik, és maradék moralitásuk feladásával is, kitartani a vezér mellett. Alkalmasint ez a recept is ismerős lehet a történelemből.

A semjéni javaslat szerint: „Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba”. Ha figyelembe vesszük, hogy március 23-án gondolják előterjeszteni, és Áder valószínűleg görcsbe rándult csuklóval várja, hogy aláírhassa, akkor legkorábbi kihirdetés, illetve hatályba lépés március 24-én lehet. Kéretik a dátumra koncentrálni. Március 24. Emblematikus dátum.

Március 24-én szavazták meg azt a felhatalmazást, ami diktatórikus felhatalmazást biztosított Hitlernek. Március 24. Akár szimbolikusnak is tekinthető az orbanisták dátumválasztása. Valójában a Fidesz-frakció kezében, vagy akár a Jobbik kezében is, ott lehet a döntés, hogy hányan szeretnének kolibrivé válni. Mert a támogatók egy szűk körében, a hitük szerinti kiválasztottakban, szinte biztosan van igény egy újabb Kolibri-műveletre. Akármi is a fedősztori. Mert a járvány ebben az esetben nem több. Fedősztori. Ugyanis nem fog rendeletileg megállni. Rendeletet csak arra lehet hozni, hogy milyen adatok kerülhetnek napvilágra, kit lehet, és kit nem gondolnak majd kezelni. Például. A biológia leszarja a rendeleteket.

Andrew_s

COVID-19: Gazdaság, statisztika, conteo

Conteo-érzékenyeknek most szólok: ne olvassanak tovább. Mert conteo jön. Coronaviridae kivitelben. Ami, a szabályok szerint azt jelenti, hogy azért közileg ismerhető közismereteket is fog azért tartalmazni. Meg kérdéseket. Betegségről, statisztikákról, gazdaságról. Meg a ló túloldalát is. Hátha segít a ló hátát is megtalálni. Egyszer. Majd. De vágjunk bele.

A koronavírusok, mint olyan nem most jöttek közénk. Ezt azért érdemes figyelembe venni, mert a reakciók sokszor olyanok, mintha az Androméda-törzsről lenne szó. Mely könyv olvasását, illetve az abból, az 1970-es években készült filmet, ajánlom mindenki szíves figyelmébe. Nem a COVID-19 miatt, hanem azért mert jók. Azért persze a COVID-19 kapcsán sem árt elolvasni, mert abban leírják, hogy milyen egy biztosan letális, gyakorlatilag nulla lappangási idejű fertőzés. Miközben a COVID-19 kórokozója nem ilyen. Tudjuk, hogy nem ilyen. Azt is tudjuk, hogy a rokonsága régóta ismert a közönséges nátha környékéről. Amikor tehát statisztikákat kezdünk böngészni, akkor nem árt, ha nem az említett fiktív vírushoz, hanem inkább a náthához hasonlítjuk. Egy olyan náthához, ami influenza-szerű tüneteket képes produkálni, s ami ellen jelenleg nincs széleskörű szerzett védettsége a tömegeknek.

Azoknak a tömegeknek, akik nyugodtan beletörődhetnek: meg fognak fertőződni. Mert le lehet állítani az életet, levegőt azért még mindenki fog venni. Márpedig a cseppfertőzés éppen azt jelenti, hogy a vírus a levegőben van. Szó szerint is. Ahogy amúgy a nátha is. Nem érdeklik az ajtók, határok, párt-állások, napidíjak. Meg sok minden más. Aztán lehet mérlegelni, hogy vajon a nátha, mint olyan mennyire szokott nagyarányú pánikot okozni. Meg azt is, hogy vajon tudja-e az emberek zöme, hogy hordozza-e a vírust? Valószínűleg nem. Egyszerűen azért, mert enyhe tünetekkel reagálnak, amit a náthás korszakok kapcsán megtanultak beárazni. Netán érdemi tüneteket nem is mutatnak, és egy kis reggeli torokkaparástól nem gondolják halálosan betegnek magukat. Ahogy a SARS-CoV-2 esetében sem valószínű, hogy a tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel rendelkezők számáról pontos adataink lennének. Elvégre ez is alapvetően a náthához és nem az említett Androméda-törzshöz áll közelebb. Hazánkban a helyzet felmérését nehezíti a vezetés vezérsége, és a kézileg vezérelt központi idiotizmus. De ez leginkább csak hab a tortán.

Az is világos, hogy mindazon statisztika, ami a kórházi ápolásra szorulók számát, és a közülük meghaltak arányát nem a teljes, és jobbára ismeretlen mértékű, fertőzöttségre vetítik: csalnak. Akarva vagy akaratlanul. Ha pedig becsülni akarnak valamit, akkor becsülhetik nyugodtan a lakosság felét, mint fertőzött bázis. A lappangási időt, átfertőződési rátát pedig kéretik, mint említettem a náthához viszonyítani. Nem a szezonális influenzához, mint amit például a blikkfang-ipar nem egyszer alkalmaz. Ahogy a Qubit mindent elmondónak ígért ábrája kapcsán is megtették. De még retorikailag is galádkodva kicsit. Ugyanis influenza esetén sem a szezonális, hanem az immunrendszer által nem ismert új törzsekhez kellene viszonyítani. Ha már. Mondjuk a spanyol-nátha, vagy akár a ’60-as évek vége felé begyűrűzött járványhoz. Igaz, akkor még az is kiderülne, hogy a mostani fertőződés nem is annyira különbözik az influenza viselkedésétől. Amibe még szezonális alapon is többen halnak meg. A fokozott diszpozíció okozta elhalálozás esetén, pedig könnyen lehet, hogy szintén nem kiugróak az adatok. Akkor, amikor az egyéb betegségek miatt bármilyen magas lázzal, fertőzéssel, immunológiai sokkal járó betegség halálos lehet. A statisztikák tehát nyugodtan torzíthatnak. Valós részadatok alapján is.

Azért persze alkalmasak lehetnek a tömeghangulat befolyásolására. Aminek egyik mellékvágánya, hogy a diktátorok könnyebben nyomják le a népek torkán a megszorításokat. Mutogatva a többiekre, hogy ott is vannak megszorítások. Ahogy lesz munkanélküliség és gazdasági válság is. Csakhogy. Az utóbbiak kapcsán azért érdemes elmélázni pár más tényezőn is. Az egyik ilyen, hogy a Kína-USA gazdasági háború nem a járvány után, hanem jóval előtte elkezdődött. Korántsem használva a világ gazdasági potenciálját meghatározó két állam saját gazdaságának. Egyiknek sem. De arra is emlékezhetünk, hogy a Kína gazdasági növekedése sem a járvány kirobbanását követően lassult le, hanem jóval előtte. Ahogy az európai gazdaságoknak is voltak gondjai számosak korábban. Aminek a brexit szintén nem használt. S amely brexitnek szintén semmi köze nem volt a COVID-19 járványos előfordulásához. A lónak ezen oldaláról nézve sokkal inkább olyan a helyzet, hogy az amúgy is komoly gondokkal küzdő államok vezetői kapva kaptak a víruson. Nem kell többé mellébeszélni, nem kell gazdasági dübörgésről hablatyolni, nem kell titkolni, hogy nagy a baj. A vírus okozta pánikra, a vírus okozta vélt, illetve valós veszélyre lehet hivatkozni. Lovak közé dobva a válság-gyeplőt. Fellélegezve.

Ehhez nem kell világ-összeesküvéseket feltételezni. Minden érintett, vírusban és gazdasági bajban egyaránt érintett ország vezetése egyaránt kihasználhatja, és a jelek szerint ki is használja a lehetőséget. Ráadásul úgy teheti meg, hogy a pánik miatt nem lesznek százezres tüntetések. Így, akár a konvergens evolúció alapján is, közös érdekké válhat a pánik magasabbra korbácsolása, mint a félelem indokolná, illetve szabadjára engedése. Ami persze azt is jelenti, hogy az enyhe tünetes esetek fokozott ellátása, az egészségügyi ellátórendszer túlterhelése a tényleges rászorulókat, az indokoltan kezelendőket is kiszoríthatja az ellátásból. De egy háborúban vannak veszteségek. A vesztesek pedig általában a lövészárokban vannak. Nem a vezetésben.

A gazdasági és egészségügyi pánik kapcsán azért érdemes lehet feltenni azt a pár kérdést, hogy a korábbi SARS-járvány okozott-e világpánikot és gazdasági világválságot? Tudtommal nem. Gazdasági világválságot még az I. világháborút megnyerő spanyol-nátha sem okozott, amennyiben a válság jóval később, az amerikai tőzsde piramisjátékának összeomlásakor következett be. Ahogy össznépi pánikot eddig még a fel-felbukkanó európai ebola-esetek sem okoztak. Holott halálosabbak. De a szezonális, velünk élő, megszokott influenzától eltérő új törzsek sem szoktak ilyen mértékű intézkedéseket involválni, mint a COVID-19. Akkor biztos, hogy a most kialakult reakciók, ebben a formában és mértékben indokoltak? Igen, indokoltak lehetnek. De nem okvetlenül a vírus miatt.

Andrew_s

COVID-19: A távdigitális csodavárás hiábavalósága

Furcsa. Amikor már a fejlődésnek látszó tendencia sem tetszik. De a tálalása, a kezelése szinte biztosan nem igazán tetszik. Ilyen az, ahogy az otthoni munkavégzést kezeli a blikkfang-ipar. Beleértve azokat a politikai szereplőket is, akik szinte már örömhírként kezelik a COVID-19 tündöklését. Holott ez egyáltalán nem egy egyszerű mutatvány. Még akkor is, ha eltekintünk azoktól az ágazatoktól, ahol az otthoni munkavégzés nem megoldható.

Ahol, teoretikusan, megoldható, ott sem megy csettintésre minden. Vegyük először az otthoni munkavégzés egy speciális esetét, az otthoni tanulást. Az teljesen világos, hogy az iskola egy szocializációs környezet is. Ezt az otthoni tanulás kapásból kikapcsolja. Még akkor is, ha látszólag a gyerekek a szünetben is a telefonjukat nyomkodják. Akkor is, ha a közösségi média számos területen látszik megváltoztatni, sok szempontból csak látszólag, a személyes kapcsolatrendszereket. Ennek a látszólagosságnak a boncolásába itt most nem mennék bele, de még a felnőttebbek esetében sem teljesen mindegy, hogy a problémák magvát személyesen tudja rendezni valaki, az előzetes csetelések után. Aki azt hiszi, hogy a gyermekeinél más a helyzet, az szerintem lenézi a csemetéket. Vagy semmibe veszi? Ossza be! Tekintse bárhogy is, az otthoni tanulás kommunikációs, szocializációs hatását kár lenne lebecsülni. Különösen, mert ezt a testvérek, a szülők nem igazán tudják pótolni. De a web-kamera sem.

Miközben természetesen nem árt szem előtt tartani azt sem, hogy az otthoni tanulás lehetőségének kihasználása nem a tanulás helyett van, hanem maga a tanulás. Korosztálytól függetlenül. Ami azt is jelenti, hogy erre alkalmas tananyag kell.  Valamint olyan számonkérési rendszer, ami a lehetőségeket maximálva zárja ki a puskázás lehetőségét. Vagy szorítja azt be abba a szférába, ahol már többet kell tudni a puskázáshoz, mint a tananyag maga. Ehhez azonban az kevés, hogy a jobbára frontálisan előadott tankönyvet felolvassa valaki. Ez csak amolyan szükséges, de nagyon nem elégséges feltétel. Nem mintha hangzó tananyagokból fene jól állna a hazai iskolarendszer. Ezért is lehet nagy segítség az olyan kezdeményezés, ami legalább ezen próbál segíteni. Ugyanakkor pár éve még a komoly digitális eszköztárakat sem sokkal többre használta sok tanár, mint egyfajta digitális palatáblát. Ami legalább két dolgot jelez. Még iskolai tartózkodás esetén is komoly, digitalizált tananyag-csomagok kellenek a hatékony demonstráláshoz. No meg persze olyan pedagógus, aki az okszerű és hatékony alkalmazására is alkalmassá van képezve.

Az otthoni tanulásnál ez hatványozottan jelentkezik. Olyan tananyag kell, ami nem csak közvetíti, digitális tölcsérként, a tanulni valókat, de elég „érdekes” ahhoz, hogy a diák figyelmét is magán tartsa. Ehhez az, hogy odabiggyesztenek egy web-kamerát, és figyelik a diákot, mint egeret a labirintusban, az roppant kevés. Ugyanakkor olyan pedagógus is kell, aki egy virtuális katedrán, webkamerás előadással, a képernyő kis ablakába „száműzve” is működőképes. Tud elég érdekesen előadni így is, tud támogatólag segíteni távolról is, és személyében sem feszélyezi a webkamera előtti megnyilvánulás. Személy szerint szkeptikus vagyok a hazai, ezt érintő, viszonyokat illetően. Így igencsak nehezen emésztem azokat az örömködéseket, hogy majd a koronavírus megoldja az oktatás modernizálását. Lehetőleg egyik napról, de inkább egyik óráról a másikra. Azt, amire egyébként éveket „felejtettek el” korábban. Ha nem évtizedeket. Nem elfeledkezve arról, hogy akinek eddig nem sikerült a gyermek környezetébe internetet, számítógépet, informatikai ismereteket biztosítani, az nem fogja ezt egyik napról a másikra megoldani. A nagy örömmámorban talán érdemes lenne azt is tudomásul venni: aki eddig hátrányban volt, az most végleg leszakadhat.

Ahogy a felnőttek otthoni munkavégzésével kapcsolatban is érzek némi szakadékot a valóság és némelyek, a COVID-19 kapcsán kialakult, lelkesedése kapcsán. Azokban az ágazatokban is, ahol ez egyébként ma sem ritka, és technikailag is kivihető. S amelyeknek csak egyike a tanár, fentebb emlegetett, otthonról véghezvitt, távtanítói munkája. Általánosságban elmondható valószínűleg, hogy az informatikával támogatott munkák azok, amelyek otthonról is végezhetők. Nevezzük ezt HO-nak a divatos „home office” rövidítéseként. Sokszor itt is úgy gondolják, hogy néhány web-kamera csodákra képes. Valamint esetleg egy olyan program, ami a felhasználó minden ténykedését naplózza. Magyarul: agyonellenőrzik a dolgozót. Ez nyilvánvalóan biztosítja a fizikai jelenlétet, és legalább ilyen nyilvánvalóan rontja a hatékonyságot. De legalább drága. Különösen akkor, ha a napló alapján kell kifizetni a túlórákat. A HO-hoz nem szocializált munkáltató tehát korántsem biztos, hogy egyik napról a másikra HO-barát munkáltatóvá válik. Nem véletlen talán, hogy a HO-kompatibilitás auditálható, minősíthető is manapság. De tegyük fel, hogy igen, a munkáltató megugorja.

A másik oldal helyzete sem sokkal jobb. Otthoni viszonyok között számos külső hatás éri a dolgozót. Az erkélyen csipegető cinke látványától a gyerekszobát atomjaira bontó csemetéig bezárólag. Arról a digitális játszótérről nem is beszélve, amit a céges gép mellé bekapcsolható saját, és otthon sokkal megszokottabb számítógép kínálhat. Olyan ingereket, alternatívákat kínálva, amik korántsem biztosítják a hatékony munkavégzést annak, aki nem tanulta meg, hogy miként legyen HO-ban is teljesítőképes. S ezen az sem segít, ha a munkáltató túlfeszített ellenőrzést akar gyakorolni. Jobban szolgálva a dolgozó gyomorfekélyét, mint a teljesítményét. A fentebb emlegetett örömködés tehát itt is ostobaság-gyanús. Az egyik napról másikra otthoni munkára küldött dolgozó ugyanis csak akkor lesz érdemben is munkavégző, ha ezt megtanulja. Ami tanulás nem pár másodpercnyi időt jelent. Ezt azok is megerősíthetik, akik projekt-munkák kapcsán rendszeresen gyakorolják ezt a „sportot”. Valamint azok is, akik éppen a problémái miatt menekülnek a projekt-munkák elől.

Aki tehát most a vírustól várja a korábbi tanulási, képzési hiányosságok varázsütésszerű megoldását, az olvasson népmeséket. Ott talán még ez is megvalósul egy csettintésre.

Andrew_s

COVID-19: Pánik és félelem

A HVG blikkfangosnak szánt címmel közli, hogy a lakosság fele fertőződhet. Alkalmasint a közel 50%-os átfertőződés közepes biológiai ismeretekkel, és négy alapművelettel is „kijön”. Ehhez nem kell egy fizikusként dolgozó kutatónak epidemiológiai szakvéleményt tulajdonítania senkinek. De ezt Barabási Albert-László és a HVG majd lejátsza egymás között, ha akarja. Maradjunk egy kicsit más területen. A félelem és pánik partjainál. Különösen, mert a politika, a politikusok, és az önjelölt megmondók gyakran hivatkoznak az egyikre a másikkal szemben, és viszont.

Hányszor is hallottuk, hogy azért nem tesznek közzé adatokat, hogy megóvják a népet a pániktól? Ja, hogy ezzel pont a pánikot erősítik? Csak nem pont ez a célja némelyeknek? Akár anyagi-, akár politikai haszonszerzésből, vagy akár tudatlanságból. Vegyük tehát a pánikot. A Wikipédia, például, ezt írja róla: „A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt. A pánik gyakran bekövetkezik katasztrófahelyzetek során, és a hatása alá került személyek saját testi épségüket is veszélyeztethetik”. De emlegeti azt is, hogy gyakran a kétségbeesés szülte cselekvések szinonimája is. Ha pedig magába néz a nyájas olvasó, akkor valószínűleg egyetért azzal is, hogy a kétségbeesést olyasmi szüli, amiről elégtelen az információja, és bizonytalan a befolyásolási kompetenciája. Ha ugyanis egy veszélyhelyzettel kapcsolatban van információ a veszélyeztetettség mértékéről, az érintettség kockázatáról, és a kockázatmérséklés módszeréről, akkor a józan ésszel meghozható döntések kerülnek túlsúlyba.

Vegyük a COVID-19 esetét. A veszélyeztetettség tényleges mértéke jelenleg nem ismert. Nem azért, mert nem lehetne ismert, hanem azért, mert nem állnak rendelkezésre, például, egy átfogó szűrés adatai. Talán nem véletlen, hogy a kormányok azon része, akik elkerülni szeretnék a globális pánikot, a szűréseket, a diagnosztikai adatokon alapuló információkat részesítik előnyben. Akkor is, ha ezek alapján szintén szükség-intézkedések válhatnak indokolttá. Az érintettség kockázata, az előzővel kéz, a kézben jár. Tudjuk, hogy vannak, és lesznek is halálos áldozatok. De korántsem mindegy, hogy az, aki tüsszögni kezd, az milyen halmazra vetítve számolhat komoly kockázatokkal. Ma már publikáltak hazai halálesetet. Azonban a lakosság tényleges fertőzöttségét (vö. szűrések) nem ismerve, korántsem mindegy, hogy publikáltan betegek néhány tízes, illetve a karanténba vontak néhány százas, vagy esetleg tíz-, illetve százezres fertőzöttség számainak arányaiban szemléljük. Márpedig a személyes kockázat-érzetet ez nagyban befolyásolja. Ahogy a spontán, vagy kis beavatkozású gyógyulások mértékének ismerete is. A kockázatmérséklés módszerei szintén ismertek. Ezt illetően szinte kifogástalan a kommunikáció. A kézmosástól a műtét-halasztásokig mindenről olvashatunk, hallhatunk.

A „szimpla” félelem ezzel szemben nagyjából azt jelenti, hogy egy valós kockázatú, közvetlen, vagy jelentős kockázattal annak tekinthető veszélyeztetettséggel szembeni felkészülés következik be. Tudjuk, hogy mire számíthatunk, felkészülünk rá, és ha ideér, akkor megharcolunk vele. Vagy okszerűen menekülünk, illetve alkalmazkodunk. Ebben az esetben is tudhatjuk természetesen, hogy sajnos a halálos szövődmény is benne lehet a pakliban. De mert tudjuk, annak a kockázatát a többi tényező ismeretében, képesek vagyunk, képesek lehetünk a legjobb tudásunk szerint mérsékelni. Nyilvánvalónak látszik, és elnézést a látszólagos ismétlésért, hogy amennyiben a tényleges fertőződés mértéke ismert, az elkerülés, mérséklés módszerei ismertek, a fokozott kockázatú csoportok ismertek, a tényleges kockázat mértékével egyetemben, akkor kialakul egy indokolt félelem, de elkerülhető a pánik. Az indokolt félelem pedig megalapozza a járvánnyal való megharcolást is, amit a pánik, mint másutt is írtam, nem szolgál.

Ugyanakkor, ha adott egy helyzet, amiben az indokolt, és megharcolást segítő félelem állítólagos „elkerülésére” információt tartanak vissza, manipulált információkat bocsátanak közkézre, akkor valójában a félelmeket ugyan csökkentik, de mérleg a pánik felé billen. Látjuk ennek a nyomát ma hazánkban? Látjuk. Nincsenek tömeges szűrések. Így a fertőződés mértékében akár százezres tévedések is lehetnek. Így az egyes embernek csak nagyon korlátos a kockázatmegítélési kompetenciája. Érthető módon azért szeretne védekezni, de nincs mérlegelési helyzetben. Ezért érthető az is, ha félinformációk alapján, racionális mérlegelés nélkül cselekszik. Ha ilyenkor bedobják a köztudatba a kockázatmérséklés eszköztárának elemeit, akkor akár indokolatlan kereslet is kialakulhat. Ez látszik az akár ezrével vásárolt vitamintablettákon, és a racionalitást meghaladó felvásárlásokon is. Miközben ez természetesen láncreakciót szül. A készletfogyások láttán indokolttá válik a félelem, hogy az is előrehozzon, nagyobb mértékben intézzen vásárlásokat, aki egyébként nem tenné.

Így az információ-visszatartáson alapuló pánik-hullám akár jó üzletté is válhat. A járvány pedig, a biológia szabályai szerint, tesz az emberi reakciók nagy részére. Az indokolt félelem, az ezen alapuló racionális viselkedési minták kialakítása nem a vírus érdekeltségi köre. A társadalomé annál inkább. Az a társadalom, amelyik valós információk birtokában kénytelen akár szigorú intézkedésekkel is szembenézni viszonylag stabilan, együttműködve lehet képes „kijönni” a járványból. Az pedig, amelyiket hülyének néznek, pánikba taszítanak, az irracionálisan cselekvő csoportokra atomizálódik, és rengeteget veszítve, szinte csak „túlélni” fogja a járványt. A jelenlegi járvány ebből a szempontból a politikai vezetések „vizsgája” is lehet.

Andrew_s

COVID-19: Mennyi lehet az annyi?

Megy a matek a betegek száma körül, és a találgatás. Holott világos: A járvány terjedni fog.

A hírektől, és a politikai statisztikáktól függetlenül. Ha kellően manipulálják a szűréseket, a híreket, akkor legfeljebb a tudtunk nélkül fog terjedni.

Egyszerűen azért, mert:

1. Adott egy fertőzött ember, akin még nincsenek vagy nagyon enyhék a tünetek. A „normál” üzemmódja, hogy vesz levegőt, napjában egyszer tüsszent, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget egy zsúfoltabb szmogosabb városban.
2. Tegyük fel, hogy 10 másikat exponál. (többet különben). Ebből sacimetrikusan, de általában a fele elég fertőző anyagot inkorporál ahhoz, hogy potenciális áldozat legyen. Ez nagyjából 50%. Elég, ha ezeknek csak a fele válik maga is fertőzőképessé. Ez is nagyjából 20%-os terjedési rátát biztosít.
3. Meddig? Nagyjából addig, amíg a keresztfertőzések és a fertőzési kitettség egyensúlyba nem kerül. Ez belátható módon nagyjából az a szint, ahol a tényleges fertőződés kezdeti infekciós rátája van. Egyszerűen azért, mert a nem megbetegedő, de fertőződő 50% ellenálló-képessége, kevésbé az életmódja, stb. nyújthat tartós védelmet.

Ergo a lakosság közel fele át fog esni a fertőzésen. Akkor is, ha ebből egy darabot nem mond be a rádió, és akkor is, ha reális képet festenek. Az utóbbit az általános szűrések elmaradása eleve kizárja. Nem meglepő, hogy számos külhoni országban is a lakosság felére, hatvan százalékára kiterjedő fertőződést emlegetnek.

Ami a blikkfangos hírekből rendre kimarad „valamiért”: Ezek nem egy időben következnek be, és a többség szinte spontán is gyógyul. Félni tehát nem okvetlenül indokolatlan. De a politika korbácsolta, a rendkívüli intézkedéseknek megágyazó pánik mértéke legalább ennyire indokolatlannak tűnik.

Ellenben lehet jó üzlet. Még akár azzal is, ha „csak” egy piaci rést nyit meg. Kezdetben olyan hírek röpködtek, hogy egy teszt önköltsége másfél-két ezer forint. Számoljunk a duplájával. A kiegészítő műveletek költségét figyelembe véve ennek csapjuk hozzá a felét. Nagyon-nagyon becslés, de kijön, mondjuk, 7-8 ezer forint mintánkénti díj. Felkerekítve sem több tízezernél. Ez, nagyjából, az, amit a Napi.hu is közölt korábban. Hosszú ideig sehol, most a Mikromikomed-nél lehet önköltségesen vizsgálódtatni. Az mfor.hu információi szerint: „A mintavétel háromezer forint, a további vizsgálatokért, leletezésért huszonnyolcezer forintot kérnek el, a kiszállás díja tizenötezer forint”. Ami azt jelenti, hogy ha a becslés nem nagyon elrugaszkodott, akkor vizsgálatonként tízezer forint körüli haszonnal, plusz kiszállási díj lehet számolni. Nem vitatva a labor hozzáértését, a szakemberek jóindulatát, a tulajdonosok piaci érzékét, azért azt is megállapíthatjuk: ha „hivatalos” egészségügy nem teszi lehetővé az önköltséges szűrést, és ezt valaki kihasználja, kihasználhatja, akkor a pánik-ipar nem rossz bevételt biztosíthat.

Andrew_s

COVID-19: Médiapánik? Cui Prodest?

A COVID-19 (alias SARS-CoV-2) elhozta Orbán Viktornak azt, amire régóta vágyott. Ráadásul úgy, hogy a WHO bejelentésére, és számos más ország korlátozó intézkedéscsomagjára hivatkozhat. Ha tetszik: nemzetközi felhatalmazással vezethette be azt az intézkedéscsomagot, amire a menekültekkel kapcsolatos kommunikációt is figyelembe véve öt éve áhitozik.

Hivatalosan veszélyhelyzetnek hívják, ahogy Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető szócső bejelentette. De ugyanakkor gyakorlatilag a belügyi ellenőrzések kapcsán is teljhatalmat kap a rendőrség is. Hivatalosan talán nem is annyira a vírusfertőzések miatt. Azért a naptárra tekintve mégis ugyanakkor, amikor a kormány biztosítja magának gyakorlatilag a teljhatalmat. Beutazási tilalmak SARS-CoV-2 által érintett országokból, és alkalmasint gyülekezési tilalom is. Egyelőre 100 főnél húzva meg a beltéri, és 500-nál a kültéri gyülekezésben részt vevők számát. Azért nyugodtan gyanítható, hogy amennyiben súlyosbodik a jelenleg leginkább bemondásos licittel megállapított hazai fertőzöttség, akkor majd csökkentik a lehetséges létszámokat. Amit majd szépen kiegészíthet az, ha mindenki támadható lesz, aki mást mond a járványról, amit a hatalom alul, illetve sehogy sem képzett, netán kilóra megvett trolljai.

Mert azért a helyzet továbbra is az, hogy nem igazán látszanak szűrni mindenkit, akinek „csak” nátha-szerű tünetei vannak. Ezek egy része, különösen, mert a védőfelszerelés-hiányról, a háziorvosok elkerüléséről szóló hírek is erre motiválnak, az orvosokhoz sem jut el. Ha nem válik kórház-éretté, akkor csendben kiheveri otthon. Úgy, hogy jó eséllyel maga sem tudja: koronája volt, vagy csak sima megfázása. Holott könnyen lehet: egy átfogó szűrés magasabb fertőződést mutathatna ki, mint amennyin jelenleg a média rugózik. Ugyanakkor ez azt is jelezhetné, hogy a súlyos szövődmények valós előfordulási aránya esetleg messze alacsonyabb, mint amit a blikkfangos szalagcímek sugallnak. Ez jó lenne az embereknek, de nem lenne jó a hatalomnak. Ugyanis letörné a pánikot, és racionális alapokra helyezné a fertőződés veszélyeivel kapcsolatos viszonyrendszert.

Alkalmasint egy ilyen szűrés a hatalom érdekeit is szolgálhatná, ha objektív adatokkal erősítené meg azokat a híreket, amikre a jelenlegi vészhelyzetet alapozzák hazánkban, és pár más országban is. Ezt nem, de jelenleg azt tudjuk, hogy általános, bármilyen megfázásos tünet esetén igénybe vehető szűrési program nincs. Ami nem azt a gyanút erősíti jelenleg, hogy az eredmények a pánikkeltőket igazolnák. Egyben van a bejelentett intézkedéscsomagnak egy nagyon nagy szépsége és vonzereje. Az, hogy a történelem nem ismeri az alternatív valóságok megismerhetőségét. A valós indokoltságot sosem fogjuk megtudni, mert azt simán lehet majd az intézkedésekkel indokolni, ha nem lesz tömeges fertőződés. Ha lesz, akkor lehet szigorítani, és sápítozni, hogy a gonosz ellenzék, és az emberi jogok miatt nem lehetett abszolút korlátokat felhúzni. Ha nem lesz, akkor sem fogjuk megtudni, hogy egyébként mekkora volt az országon átvonult fertőzési hullám valós mértéke.

Maradnak a központi számok, a központi vélemények, a központi információk. Ahogy a központ szereti. Márpedig nyugodtan szeretheti. Mert nincs kontrollálhatóbb tömeg a megfélemlített tömegnél. Azér' persze Orbán Viktor sem lépi át az árnyékát. Miközben szócsövei megágyaznak a rendkívüli állapotnak, addig a bátrak bátra elhúzott az országból. Mert mikor lehetne halaszthatatlanabb külföldi útja, mint akkor, amikor itthon beleverik a tömeg orrát a mocskába. Nem először a regnálása során.

Robin a bátor elszaladt Bátran elfutott, el ő A vész láttán, ahogy tudott Farkát behúzva elfutott

Andrew_s

COVID-19: Tömegszűretlenség

A COVID-19 (alias SARS-CoV-2) nem semmi egy szerkezet. Szervezetileg pedig igen alkalmasnak tűnik arra, hogy lebuktassa a féligazságokon alapuló hatalmi kommunikációs szervezeteket. Amelyekre lassan hazánkban láthatóan igaz lesz, hogy a kevesebb több lenne olykor. De legalább szignifikánsan kevesebb önellentmondást szülne.

Mert itt van például a március idusán aktuális népvezéri fellépés. Pontosabban állami ünnepség, amelynek fénypontja Orbán haknija. A korábbi évek tapasztalata alapján nem kevés külhoni vendégszurkolóval. De idén néhány porszem kerülhetett a gépezetbe. Az egyik kétségtelenül az a járványveszély, amit a kis térségben összegyűlt tömeg jelenthet. Különösen szerte a környékről összebuszoztatva. Az tehát, hogy erre hivatkozva lemondták Orbán fellépését, teljesen érthető. Lenne. Ha eddig bármi is visszatartotta volna a kárpátiai nagyszájút attól, hogy megtapsoltassa magát. Meg akkor, ha a nagy tömegkoncentrációt jelentő rendezvényekkel kapcsolatban következetes lenne a hatalom. Gondolok itt arra például, hogy a nem éppen ellenzékiségéről híres Edda koncertjének a lemondásáról például nem láttam híreket. Holott egy tízezres, sportcsarnokban összezárt tömeg sem piskóta. Mármint akkor, ha terjeszteni való van közük. Az alien-igén kívül. Ha mégis elmaradt a koncert, akkor mindez természetesen okafogyott. Miközben volt olyan portál, ahol ugyanazzal a lendülettel ajánlják az olvasó figyelmébe a március 15-i ünnepség lemondását, mint a beszámolót a koncertről.

A tömeget aztán lehet majd szűrögetni. Ha lehet. Mert ez egy másik pont, ahol sok a füst, és igencsak égés van mögötte. Tegyük fel ugyanis, hogy a vírus fertőzése jelentős gazdasági kiesést jelenthet. Annak, aki kénytelen otthon ülni, annak mindenképpen. Különösen, ha mégsem koronázott vírus garázdálkodik a garatjában. De ezt nyilván nem tudhatja a lelet nélkül. De a munkáltatója sem. Tehát a munkáltató akár az első köhintésnél hazaküldheti. Miközben szerte a médiában azt hirdetik, hogy ne zaklassuk a háziorvosokat. Sem. Tehát a dolgozó hazaküldetik, és ha a munkája otthonról nem végezhető, vagy a munkáltatója nem tart igényt az otthoni munkavégzésére, akkor telefonilag táppénzesítik. Alsó hangon is hosszabb időre, mintsem egy „gyalog” náthán, esetleg egy légkondi-allergián túlesne. Ezzel nyilván veszít a munkavállaló. Akár nem is keveset, ha a fizetésébe teljesítmény-jutalék is lenne.

Veszít eleget ahhoz, hogy akár önköltségesen is elvégeztetné a szűrést. Igazolandó a munkavállaló, és persze saját maga előtt is, hogy nem koronavírusos. Mindenki lenyugodna tehát, és valójában mindenki nyerne ezáltal. Ha csak a nyugalmat, akkor azt. De ezek után visszaköszönnek azok a hírek, hogy még az sem, akin indokolt lenen a szűrés, az sem triviálisan kerül be a szűrési rendszerbe. Ha aztán elkezdi az ember azt feszegetni, hogy ez kinek az érdeke, akkor az érdekeltek között nem igazán található meg sem a munkáltató, sem a munkavállaló. Ilyen, akár önkéntes, illetve önköltséges szűrési lehetőség még csak említésre sem kerül a január végén hírverésre méltatott akcióterv-ismertetőben. Csak remélni merem, hogy nem azért, mert így könnyebben manipulálható a ténylegesen fertőzöttek közzétett száma, és még véletlenül sem „találhatnak” több fertőzöttet, mint amennyi ellátására az alulparaméterezett egészségügyi rendszer alkalmas. Lehet persze ez is téves vélelem a részemről, és örömmel veszem, ha valaki közzé teszi az önkéntes, mindenféle kacifántos előfeltételtől mentes, szűrésre való jelentkezés módját, helyét. Amolyan „bemegyek, szűrnek, igazolnak” módon.

De pár napja még arról szóltak a hírek, hogy annak ellenére csak egy helyen végeznek ilyen vizsgálatot, hogy technikailag több labor is alkalmas lenne erre. A hír szerint „járványügyi érdekből”. Holott éppen járványügyi érdek szólna amellett is, ha a lakosság minél nagyobb része kerüljön átszűrésre. Még akkor is, ha lenne esélye a fals eredményeknek is. De ezek aránya valószínűleg kisebb lenne, mint az el sem végzett vizsgálatok semmilyen eredmény. Valamint az ezek okozta közvetett kár.

Andrew_s

Koronás kommunikáció

Felirat hozzáadása

A koronavírus kapcsán sorban keverednek elő a csontvázak. Egyelőre, szerencsére, hazánkban, még nem szó szerint. Azonban a kommunikációs, és készültségi, felkészülési csontvázak mindenképpen. A hatalmiak is. Miközben egyre inkább az lehet az ember érzése, hogy a szakmai kérdések is átcsúsznak, szépen, lassan és feleslegesen a politikai térfélre. S nem a szakmapolitikaira.

Mely utóbbi akár érthető is lenne. De nem. Hallgatom az elemzést a COVID-19 (alias SARS-CoV-2) kódra keresztelt vírustörzs okozta gazdasági lassulásról, meg a hasonlókról. Amiről már-már az juthat az ember eszébe, hogy tulajdonképpen a vírus tehet mindenről. Mintha anélkül minden szép és csillogó lenne. Holott ez valószínűleg nem igaz. Nem azért, mert egy jelentős mortalitással bíró, a fertőzöttek legalább háromnegyedét kivégző járvány esetén ez kizárt lenne. Hanem azért, mert az éppen aktuális koronavírus-törzs, a jelenlegi adatok alapján nem ilyen. Ugyanakkor a kommunikáció hosszan értekezik minden halottról, de alig szól a gyógyultakról. Tényleg olyan képet sugallva, mintha a fertőződés egyenértékű lenne azzal, hogy az illetőre rámutattak a csonttal.

A zártpályás fanyalgási verseny résztvevői számára rögtön le is szögezem, hogy tudom: Annak, aki meghal 100% -os a mortalitási valószínűség. De ez igaz a balesetek áldozataira éppen úgy, mint minden más betegség esetén is. Közte az influenzás megbetegedésekre is, amelyek száma mind lakosságarányosan, mint nominálisan is lényegesen magasabb a most felkapott jószághoz képest. Csak influenzásnak lenni már megszokott jelenség. Nem lehet vele érdemben riogatni milliókat, és túl sok halottja van valószínűleg ahhoz, hogy név, illetve származás alapján, vagy a napi kommunikációban érdemes lenne nyilván tartani. Ettől továbbra sem becsülöm le senki konkrét gyászát, és nem sajnálom kevésbé azt, aki egy lázrohammal kísért hörgőszakadás miatt a saját vérében fullad meg. Vagy bármely más tünetet produkálva hal meg. Akár a koronavírus, akár egy elhanyagolt influenza-fertőzés is okozza azt.

A hazai állapotok sok szempontból talán nem legjobbak. De valószínűleg a koronavírus esetében is igaz, hogy nem lehet elég rossz ahhoz, hogy a hatalom ne tudna egy kicsit visszaélni vele, és ezzel még rosszabbá tenni. Legalább a közhangulatot, ha már mást nem sikerül. Elvégre az elhanyagolt egészségügy már remekül tud alulteljesíteni nélkülük is. Annak ellenére, hogy biztosan vannak egyes operatív, és nem egy jól fizetett törzsben, hanem egy rendelőben ülő, szereplők, akik megszakadnak a munkában. Igaz, ők nem nyilatkoznak, hanem dolgoznak. Miközben a nyilatkozók a nyelvükkel. Akár a fenségesben. Melynek a feje pár napja bejelentette: van két iráni diák, aki fertőzött. Aki pedig addig azt hitte, hogy pont nálunk nincs ferőzött, miközben körbe-körbe szinte mindenhol, az szedjen más porokat.

Alkalmasint Orbán Viktor, miközben az irániakat emlegette, „elfelejtett” szólni arról, hogy Prágában két, Budapestet is megjárt vírusimportőrt is találtak. Akik Milánóból érkeztek, és nyilván senkivel sem álltak szóba átutazásuk alkalmával. Alkalmasint Orbán Viktor, miközben az irániakat emlegette, szólt a két diáklányról, illetve a potenciális fertőződéseket kapcsolati háló felderítéséről? Nem. Valószínűleg nem is az ő dolga lenne. Azonban az sem, hogy a két másik fertőzöttről szóljon. Bőven elég lett volna, ha bejelenti: vírus van, az egészségügy a helyén. Bár még ez a bejelentés is inkább szakpolitikust illetett volna. Igaz, akkor nem lehet egy kicsit sem, még közvetve sem, migráncsozni. Attól meg elvonási tünetei lettek volna talán a kárpátiai géniusznak. Nem mintha az egészségügy minden esetben a helyén állna. Néhány, a neten publikált tapasztalat alapján.

Ellenben az, ha a miniszterelnöki szinten döntenek, jelentenek be arról, hogy van-e fertőzés vagy sem, és azt is láthatólag szelektíven, az régi képeket idéz. Olyanokat, mint amikor Rákosi elvtárs döntése alapján kezdett érni a búza is. Amely növény pont annyit foglalkozott Rákosival, amennyit a Coronaviridae bármely tagja Orbán Viktorral. Semennyit. Ellenben az említett viselkedés ettől még lehet árulkodó. Beképzeltségről, személyi kultuszró, hatalmi hóbortról, és sok másról. Csak a járványügyi helyzetről nem. Amelyről igény lenne a valós kommunikációra. A kormány szerveitől is. Mely kommunikáció hitelességét kár aláásni egy kis kriptomigráncsozás kedvéért. Még akkor is, ha tudom, biztosan vannak olyan hithű orbanisták, akik vért köhögve is tagadnák a járványt, ha a vezér azt kérné tőlük. Sűrűn emlegetve a bibliai parancsolatokat, amely a felelős miniszter szerint amúgy mindenre gyógyírt jelentenek.

Andrew_s

Egy kis székbe becsücsülünk, coki

A minap két, eredetileg az MSZP támogatását kérő, és annak segedelmével székbe ült polgármester átült a DK ölelő ölébe. Az izgalmakat pedig sikerült felkorbácsolni ennek kapcsán. Amihez egyébként a két polgármesternek is nyugodtan gratulálhatnak majd. Mondjuk a Fideszből. Mert ott minden ilyen, az ellenzéki megosztottságról árulkodó információnak értéke van. Nem is kicsi.

Pestszentlőrinci Szaniszló Sándor, illetve Óbudai Kiss László pedig elmehet alkalmasint zabot hegyezni. Már csak azért, is, mert a döntésükkel maguk cáfolják az ellenzéki összefogás-retorikát. Amiről, természetesen, amúgy is meg lehet mindenkinek a saját véleménye. Miközben azért az elgondolkodtató, hogy tegyük fel: igaz. Mármint a cél szentesítette összefogás. Ebben az esetben a DK, az MSZP, és megannyian mások összepacsiztak a Fidesz kereteinek a megbontására. Az ellenzéki polgármesterek ennek jegyében kerültek a székükbe. Ha az együttműködés nem l’art pour l’art, akkor az egyes összefogóknak később sem érdekük a közös támogatással megválasztott polgármesterek gyengítése. Ebben az esetben, kedves Sanyika és Lacika, nem lett volna édes mindegy, hogy milyen párt nevében ültök ott, ahol ültök? De, valószínűleg mindegy lett volna. Csak akkor, ugyebár talán a kutya sem foglalkozik veletek. Márpedig micsoda dolog, hogy Nektek nem jár ki az a pár perc hírnév? Naugye!

Ellenben a Fidesz szóvirág-faragói rákezdhettek arra, hogy Gyurcsány megoszt, hogy uralkodhasson. Ami nem kicsit vicces a Fidesz tömegpárttá válásnak útvesztőit, a megosztott majd bedarált pártok sorát nézve. Mert ugyebár azért a megosztáson alapuló hatalomgyakorlás arra felé sem ismeretlen. Legfeljebb egy fokkal gusztustalanabb. Azt látva, hogy Orbán a saját stábjának egyes figuráit is rendre kijátssza egymás ellen. Elég ehhez Hódmezővásárhely egykori főkaparnokának esetét látni. Nem mintha Lázárért túl sokan hullatnának krokodil-könnyeket. Ahogy a nagy színjátékok után elsüllyesztett hegyvidéki polgármester is maga kereste magának a színpadot. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy a Fidesz ne használná ki az olykor amúgy is kérdésesen ellenzékivé vált MSZP, illetve a DK közt nyíló azon rést, amit a két pártkatona repesztett.

Ami, ugyanakkor nem egy akkora látványosság. Az egykori, rendszerváltásnak is titulált, elitváltást követően se szeri, se száma azoknak a képviselőknek, tisztségviselőknek, akik az egyik szervezet soraiból átülnek máshova. Mert hirtelen megvilágosodnak. Esetleg besötétednek. Esetleg rájönnek, hogy a jobb kezük bal. Vagy fordítva. Legtöbbjük egyvalamit nem tesz meg. Nem mond le a mandátumról. Az azzal járó fizetésről, pozícióról. Ami azért gond, mert legfeljebb ez a gesztus tehetné hitelessé a hirtelen felbuzduló változás-vágyat. Elvégre az bárkivel előfordulhat, hogy megváltoznak a nézetei, vagy a nézetei alatt az a szervezet, illetve az a választói sokaság, akivel, akikkel korábban nézetazonosságot ápolt. Tekintettel azonban arra, hogy ez a legritkább esetben fordul elő, alapvetően minden ilyen gesztus gyengíti a hazai politika művelőinek a hitelességét. Amikor pedig az egyes pártok magasabb fórumaiból jön egy-egy mentegetése a gesztusnak, akkor különösen.

Ebből a szempontból teljesen mindegy a kért polgármester esetében is, hogy hova és miért pont oda ültek. Az egyik pártnak bezsebelték a támogatását? Be. Azzal, hogy ilyen esetben bármelyik párt befogadja az átülőket alapvetően nem az ellenzéki hitelességet erősíti. Ha a DK, akkor a DK. De ugyanez lenne a helyzet bármely más esetben is. A DK ellenzékisége legalább kevésbé kétséges, mint jó néhány másik, a hatalom potenciális megszerzése érdekében most éppen ellenzéki bőrbe bújt, de gesztusaiban, előéletében kétségesen ellenzéki izének. Mely izéket a bírósági bejegyzések akár pártoknak is nevezhetnek.

Egyébként azok az érvek, amiket előrángattak a polgármesterek, legfeljebb a „felejthető” kategóriát öregbítik. Ha ugyanis a DK politikája szimpatikusabb számukra, akkor indulhattak volna annak a pártnak a színeiben is. Ha valós az ellenzéki együttműködés, akkor nyilván keveset kockáztatnak. Ha a DK politikájában hisznek, de a hatalomszerzés érdekében az MSZP színeiben indultak, akkor az átülős moralitás-hiányt egy haszonelvű dörgölődzéssel mentegetni elég sajátos hozzáállás. A választóikhoz is.

Andrew_s

NAT-fogadás cikk-cakkban

Forrás: ingyeneshatterkepek.eu

A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.

Mostanában ismét Dunát lehet rekeszteni az önjelölt oktatáspolitikai szakértőkkel. Most éppen a NAT kapcsán. Ellenzéktől kormány-trollig mindenki felszólal, illetve megszólal. Holott a jelenlegi helyzet, tulajdonképpen mindkét oldalon, pontosan annak a folyamatnak a következménye, ami évekkel ezelőtt elindult, 2012 körül már világosan látszott, és a puklista tünticskézés során sem volt láthatatlan. Csak a szelektív vakság, és a csodaváró ökölrázások hatására kényelmesebb volt a realitások ellen háborogni.

Holott... Az teljesen világos, hogy Orbán és csapata a Kádár-korszak konszolidált korszakában szocializálódott. Illetve járt iskolába. Az, hogy a jelenleg már teljesen nyilvánvalóan visszatértek a bolsevik, illetve demagóg gyökerekhez, az nem annyira meglepő, mint inkább várható állapot volt. Ugyanakkor emlékszem, hogy 2011, 2012 körül még magánbeszélgetésben is egy hitetlenkedő lehülyézést ért annak a felvetése, hogy elő fognak jönni, a hatalomban, és vele szemben is, a kádárista reflexek. Amikor a hatalom beleugat mindenbe, és az emberek a sorok közé írnak, és onnan olvasnak, ha valamit akarnak. A NAT kapcsán sem lesz másként. Az a tanár, aki még nem pótcselekvésként áll a katedrán, valószínűleg meg fogja hágni a hivatalos kereteket. Annak idején sem volt másként. A probléma ezzel kapcsolatban egészen más.

Leginkább az, hogy a maradványelvű tanérképzés többedik generációjának a „termése“ sokkal inkább szabálykövető, mint gondolkodó entitás a katedrán. Alkalmasint a legzseniálisabb NAT legmodernebb gondolatait sem lenne képes hitelesen közvetíteni. Mert ahhoz leginkább hitelesség kellene. Márpedig, ha a kötelező bávulást félretéve teszi a szívére az emberek zöme a pracliját, akkor azt fogja megállapítani, hogy a gyermekét, unokáját hivatalból idomítók nem kis aránya egyszerűen képtelen lenne ennek a látszatát is kelteni. Ellenben hatalmi okoskodásra bármikor képes és alkalmas. Így valójában az alapvetően szabálykövetést elváró, és tudásszintjében leginkább a „primitív“ jelzővel leírható NAT alapjában véve egy komfortos környezetet biztosít a pályára csak szerény mértékben alkalmas iskolai munkavállalók számára. Akiknek valószínűleg nagyobb probléma, hogy a szabályrendszer némi önálló munkát igénylő adminisztrációt is rájuk tól, mint az, hogy nem a tudományra koncentrál.

Ezzel kapcsolatban egyébként eszembe jut, hogy milyen fényes lendülettel utálták a puklisták azt, amikor a tanári alkalmasság kérdését, a szülői szolidaritás kiépítésének szükségességét, illetve egy pozitív tüntetési üzenet megfogalmazását próbáltam feszegetni. Jelezve, hogy nem az eső tehet az érdeklődés hiányáról, hanem az, hogy a pár perces ökölrázás katarzisán kívül az akkori szervezők legfeljebb csak a saját politikai, illetve exhibicionista vágyaikat tudták felmutatni. Amikor éppen nem a hatalom érdekeinek a kiszolgálásával voltak, akarva, vagy akaratlanul, elfoglalva. Alkalmasint persze elfogadom, hogy az ellenzéknek, a kormánykompatibilitással törődő tanár-szakszervezeteknek, a kisebb ellenállás akkor sem volt más, és ma sem, mint a kritika elsuttogása. Természetesen kilátásba helyezve, hogy kellene a szülői szolidaritás. Alkalmasint ezért továbbra sem téve többet annak a fejtegetésén, hogy „mi tudjuk a tutit, te meg kedve szülő szolgálj minket”.

Aztán persze megy a csodálkozás, hogy az egyes kinyilatkozásokhoz nem sikerül még a pedagógusokat sem megmozdítani. Pedig talán ma már a CKP-nak is van valami szöveggyűjteménye. Csakhogy azt nem elég összerakni. Valahogy a szülők, tehát a társadalom nagy része felé, kommunikálni is kellene tudni. Az kevés, hogy a nácikat cseréljük le Harry Potter-re. Alkalmasint ilyesmit már egy korábbi NAT-vita kapcsán is javasoltam. Nyolc éve. 2012-ben. Azok, akik most megállapítják a langyos víz vegyi képletét, és roppantul okosok, azok hol a bánatos lóalkatrész-áztató lavoárban voltak eddig? Ja, hogy éppen a saját egzisztenciájukat alapozgatták? Vagy még tartott a párna tölteléke a ketrecben? Mert nem rémlenek abból az időből sem nagy megmozdulások. De a pedagógusokat érintő szakmai konferenciák nagy ellen-kampányai sem.

Az akkori NAT-ötletek is jöttek, majd elmúltak. Az ellenzőinek az ötleteivel éppen úgy. Ahogy a mostaniak is el fognak múlni. Miközben persze tudom: most majd sokan azt fogják mondani, hogy az ilyen fejtegetések miatt hódít a kormánypropaganda. Holott ezzel az érveléssel ugyanaz lenne abj, mint eddig. A blog egy reaktív műfej. Diagnosztizál, vitat. Utólag. Ahogy az influenzát sem attól kapja meg valaki, hogy kap róla egy diagnózist. Ellenben vidáman bele lehet halni, ha a diagnózist félredobják. A hazai képzési rendszer nyomorával kapcsolatban is hasonló a helyzet. A diagnózis jelenleg az, hogy van egy fasisztoid, de inkább bolsevik államhatalom, amelynek a szemében a tudás nem érték, és a szervilizmus minden. Amivel alkalmasint alulmúlja a Kádár-korszak ’80-as éveit is, de a szavazóinak ez, láthatóan, így jó. Emellett van egy kontra-szelektált, a szervilis szakszervezetekkel erősített iskolai rendszer. Valamint olyan tanárok sora, akiknek a szemében a szülő nem partner, hanem a tanítás alanyának „beszállítója”. Nem feledve persze azokat a tanerőket sem, akik szerint a tudomány, a szakirodalom, az ismeretszerzés olyasmi, ami csak másokkal történhet meg.

Nos! Személy szerint az elvárásom változatlan. Várom azt a tanári szervezetet, amelynek a vezetői nem decibelben mérik a programjukat, hanem a „nyóckerben” is kommunikálható formában közzé teszik. Amelynek a programjában reális, és közérthető célok lesznek. Amely minden szülőt, a nyolc elemit 10 év alatt elvégzőt is, partnernek tekint. Amelyik zászlajára tűzi a tudás, mint érték elfogadtatását, és az iskolai rendszer kontraszelekciós spiráljának a megtörését. Ami alatt nem azt értem, hogy a kormánypárti lépcsőfokokat kicserélik egy ellenzékinek mondott, de amúgy csereszabatos darabbal a csigalépcsőn.

Egyébként mindettől a NAT ostoba, korlátozó, buta és primitív. Aki nem hiszi, olvassa el. De az nem program, hogy egy hulladék szagát kritizáljuk, de csak bemondásokkal emlegetjük a jácint-illatot. Amelyhez a jácintot termessze meg más, mert a cserepezése már kényelmetlen lenne.

Andrew_s

Vezérkari vezetés-gap

Akárhány év után még mindig meglep, hogy mennyire nem nyilvánvaló a különbség a vezérség és a vezetés között. Nevezetesen, hogy nem egy esetben milyen mértékben képes a két fogalom összekeveredni,. Illetve, mennyire meg lehetnek némelyek győződve arról, hogy az olykor bullshit-generálással kevert vezérség-gyakorlástól mennyire, de mennyire vezetők.

Holott teljesen nyilvánvaló a különbség. Annyira, hogy nem egy esetben a felsőbb vezetés elnéző vállvonogatása legalább olyan meglepő, mint az egyes egyének fogalmi zavarai.

De, legalább madártávlatból, mik is ezek a különbségek?

1.    Kompetens Vezető: 

• Képes és alkalmas megbízni a beosztottakban;
• Képes és alkalmas a komplex, összefüggésekben, egymás munkájára támaszkodásban gyökeredző gondolkodást és problémamegoldást motiválni. 
• Képes és alkalmas a problémák megoldására koncentrálni.
• Képes és alkalmas hatékony csapatot kialakítani;

Eredmény: A hatékonyságot támogató készségek és képességek a csapatában összeadódnak.

2.    Vezér: 

• Nem képes megbízni a beosztottakban, és ne egy esetben egyfajta féltékenységgel viseltetik a beosztottak egy részével szemben;
• Nem a komplex problémamegoldás felé motiválja a csapat tagjait, hanem atomizálva oszt feladatot.
• Nem a problémák megoldásán van a csapat-szintű hangsúly. De nem is lehet, mert mindenki csak részfeladatok részinformációival rendelkezik;
• A problémák megoldása, az előremutató megoldáskeresés helyett nem egy esetben maga a vezér a legnagyobb probléma;

Eredmény: A hatékonyság legfeljebb a vezér személyes hatékonyságával mérhető. Valójában az is gyök alatt vehető figyelembe, mert a feladatkiosztás, a részfeladatok összefésülése, összefésülhetősége, az egyes csapattagok motiválatlansága legfeljebb látszathatékonyságot kölcsönöz.

Mindez természetesen általános probléma lehet. Ugyanakkor fokozott problémahalmazt jelent, ha el kell hagyni egy jól kitaposott és kellő kontraszelektáltsággal alátámasztott ösvényt. „Foglalkozási ártalom“ gyanánt általában ott tapasztalom, amikor egy egészen új illetve egy külső követelményrendszer változását lekövető szoftver tesztelése kerül terítékre. Amikor a nyilvánvaló atomizálás akár kézzel fogható, projektköltségben kimutatható kárt okozhat. S legtöbbször nem is a vezetés legmagasabb szintjeinél, hanem azon az operatív szinten, ahol leginkább elvárható lenne a hatékonyság-orientált csapatmunka.

Andrew_s