2020. február 16., vasárnap

NAT-fogadás cikk-cakkban

Forrás: ingyeneshatterkepek.eu
A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.
Mostanában ismét Dunát lehet rekeszteni az önjelölt oktatáspolitikai szakértőkkel. Most éppen a NAT kapcsán. Ellenzéktől kormány-trollig mindenki felszólal, illetve megszólal. Holott a jelenlegi helyzet, tulajdonképpen mindkét oldalon, pontosan annak a folyamatnak a következménye, ami évekkel ezelőtt elindult, 2012 körül már világosan látszott, és a puklista tünticskézés során sem volt láthatatlan. Csak a szelektív vakság, és a csodaváró ökölrázások hatására kényelmesebb volt a realitások ellen háborogni.

Holott... Az teljesen világos, hogy Orbán és csapata a Kádár-korszak konszolidált korszakában szocializálódott. Illetve járt iskolába. Az, hogy a jelenleg már teljesen nyilvánvalóan visszatértek a bolsevik, illetve demagóg gyökerekhez, az nem annyira meglepő, mint inkább várható állapot volt. Ugyanakkor emlékszem, hogy 2011, 2012 körül még magánbeszélgetésben is egy hitetlenkedő lehülyézést ért annak a felvetése, hogy elő fognak jönni, a hatalomban, és vele szemben is, a kádárista reflexek. Amikor a hatalom beleugat mindenbe, és az emberek a sorok közé írnak, és onnan olvasnak, ha valamit akarnak. A NAT kapcsán sem lesz másként. Az a tanár, aki még nem pótcselekvésként áll a katedrán, valószínűleg meg fogja hágni a hivatalos kereteket. Annak idején sem volt másként. A probléma ezzel kapcsolatban egészen más.

Leginkább az, hogy a maradványelvű tanérképzés többedik generációjának a „termése“ sokkal inkább szabálykövető, mint gondolkodó entitás a katedrán. Alkalmasint a legzseniálisabb NAT legmodernebb gondolatait sem lenne képes hitelesen közvetíteni. Mert ahhoz leginkább hitelesség kellene. Márpedig, ha a kötelező bávulást félretéve teszi a szívére az emberek zöme a pracliját, akkor azt fogja megállapítani, hogy a gyermekét, unokáját hivatalból idomítók nem kis aránya egyszerűen képtelen lenne ennek a látszatát is kelteni. Ellenben hatalmi okoskodásra bármikor képes és alkalmas. Így valójában az alapvetően szabálykövetést elváró, és tudásszintjében leginkább a „primitív“ jelzővel leírható NAT alapjában véve egy komfortos környezetet biztosít a pályára csak szerény mértékben alkalmas iskolai munkavállalók számára. Akiknek valószínűleg nagyobb probléma, hogy a szabályrendszer némi önálló munkát igénylő adminisztrációt is rájuk tól, mint az, hogy nem a tudományra koncentrál.

Ezzel kapcsolatban egyébként eszembe jut, hogy milyen fényes lendülettel utálták a puklisták azt, amikor a tanári alkalmasság kérdését, a szülői szolidaritás kiépítésének szükségességét, illetve egy pozitív tüntetési üzenet megfogalmazását próbáltam feszegetni. Jelezve, hogy nem az eső tehet az érdeklődés hiányáról, hanem az, hogy a pár perces ökölrázás katarzisán kívül az akkori szervezők legfeljebb csak a saját politikai, illetve exhibicionista vágyaikat tudták felmutatni. Amikor éppen nem a hatalom érdekeinek a kiszolgálásával voltak, akarva, vagy akaratlanul, elfoglalva. Alkalmasint persze elfogadom, hogy az ellenzéknek, a kormánykompatibilitással törődő tanár-szakszervezeteknek, a kisebb ellenállás akkor sem volt más, és ma sem, mint a kritika elsuttogása. Természetesen kilátásba helyezve, hogy kellene a szülői szolidaritás. Alkalmasint ezért továbbra sem téve többet annak a fejtegetésén, hogy „mi tudjuk a tutit, te meg kedve szülő szolgálj minket”.

Aztán persze megy a csodálkozás, hogy az egyes kinyilatkozásokhoz nem sikerül még a pedagógusokat sem megmozdítani. Pedig talán ma már a CKP-nak is van valami szöveggyűjteménye. Csakhogy azt nem elég összerakni. Valahogy a szülők, tehát a társadalom nagy része felé, kommunikálni is kellene tudni. Az kevés, hogy a nácikat cseréljük le Harry Potter-re. Alkalmasint ilyesmit már egy korábbi NAT-vita kapcsán is javasoltam. Nyolc éve. 2012-ben. Azok, akik most megállapítják a langyos víz vegyi képletét, és roppantul okosok, azok hol a bánatos lóalkatrész-áztató lavoárban voltak eddig? Ja, hogy éppen a saját egzisztenciájukat alapozgatták? Vagy még tartott a párna tölteléke a ketrecben? Mert nem rémlenek abból az időből sem nagy megmozdulások. De a pedagógusokat érintő szakmai konferenciák nagy ellen-kampányai sem.

Az akkori NAT-ötletek is jöttek, majd elmúltak. Az ellenzőinek az ötleteivel éppen úgy. Ahogy a mostaniak is el fognak múlni. Miközben persze tudom: most majd sokan azt fogják mondani, hogy az ilyen fejtegetések miatt hódít a kormánypropaganda. Holott ezzel az érveléssel ugyanaz lenne abj, mint eddig. A blog egy reaktív műfej. Diagnosztizál, vitat. Utólag. Ahogy az influenzát sem attól kapja meg valaki, hogy kap róla egy diagnózist. Ellenben vidáman bele lehet halni, ha a diagnózist félredobják. A hazai képzési rendszer nyomorával kapcsolatban is hasonló a helyzet. A diagnózis jelenleg az, hogy van egy fasisztoid, de inkább bolsevik államhatalom, amelynek a szemében a tudás nem érték, és a szervilizmus minden. Amivel alkalmasint alulmúlja a Kádár-korszak ’80-as éveit is, de a szavazóinak ez, láthatóan, így jó. Emellett van egy kontra-szelektált, a szervilis szakszervezetekkel erősített iskolai rendszer. Valamint olyan tanárok sora, akiknek a szemében a szülő nem partner, hanem a tanítás alanyának „beszállítója”. Nem feledve persze azokat a tanerőket sem, akik szerint a tudomány, a szakirodalom, az ismeretszerzés olyasmi, ami csak másokkal történhet meg.

Nos! Személy szerint az elvárásom változatlan. Várom azt a tanári szervezetet, amelynek a vezetői nem decibelben mérik a programjukat, hanem a „nyóckerben” is kommunikálható formában közzé teszik. Amelynek a programjában reális, és közérthető célok lesznek. Amely minden szülőt, a nyolc elemit 10 év alatt elvégzőt is, partnernek tekint. Amelyik zászlajára tűzi a tudás, mint érték elfogadtatását, és az iskolai rendszer kontraszelekciós spiráljának a megtörését. Ami alatt nem azt értem, hogy a kormánypárti lépcsőfokokat kicserélik egy ellenzékinek mondott, de amúgy csereszabatos darabbal a csigalépcsőn.

Egyébként mindettől a NAT ostoba, korlátozó, buta és primitív. Aki nem hiszi, olvassa el. De az nem program, hogy egy hulladék szagát kritizáljuk, de csak bemondásokkal emlegetjük a jácint-illatot. Amelyhez a jácintot termessze meg más, mert a cserepezése már kényelmetlen lenne.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése