Kónya Péter, a tagság döntésétől függően,
de felvetette a független párt alapításának lehetőségét. Meg is bántódtak a
népek az Együtt - a Korszakváltók Pártja berkeiben, és felfüggesztették
az együttműködést a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesülettel. A racionalitás
ugyan azt mondatná talán, hogy teljesen mindegy, hogy egy szervezetet miként
neveznek el, ha a célokért lehet vele tárgyalni. De annak, aki a három részből
összecsavart szimbólán akarja előadni Tintoretto remekműveit (Rejtő után
szabadon), a névmágia elsődleges lehet.
A névmágia meg azért névmágia, hogy
mindennek a legszebben csengő, és olykor bongó nevet adják. Olyat, ami csak úgy
cseng és bong a fülekben. Amikor a fal adja a másikat. S akkor a csillagok is
egészen közel kerülnek a csak belső világára fogékony szemlélőnek. Mert
egyébként az áprilisi választások után szép nagy önérzet, és szelektív vakság
kell azt hinni, hogy a 2013 augusztusára beérlelt vezérelvű ellenzékiségnek van
értelme. Keletje a választásokon például láthatóan nem volt. Különösen azok
után, hogy eredményesen sikerült felépíteni a vezér nélküli vezér-lét képét, és
annak zavarát. Ami azért egy kulcskérdést valamiért nem enged feltenni a
választási összefogás Farkasházy-színpadon egymást (sem) támogató önjelölt
centrumának. Azt például, hogy vajon tényleg akkora durranás velük összefogni?
Miből gondolja azt bármelyik, különben magát demokratikusnak tekintő párt vezetője,
hogy ő a legkisebb királylány. Nem annyiban, hogy közös hotelszámla-növelésre
induljon mondjuk Lázár Jánossal, hanem abban az értelemben, hogy a társasága
abszolút érték.
Ez a meggyőződés ugyanis okvetlenül kellhet
ahhoz, hogy egyfajta pozícionális arroganciával kezeljék az egykori szövetséges
felvetését. Fel sem tételezve azt, hogy ez a kapcsolat-megszakítás alapvetően
egy egyre kínosabb közösségből való felszabadulás lehet a másik félnek.
Miközben ettől függetlenül is legalább tisztítja valamelyest a képet. Azt a
képet, ami már 2012. októberében is kicsit összekarcolódott. Akkor, amikor
Bajnai Gordon mögött, mellett három szervezet alakított szövetséget. S amely
szövetség zsigeri viszonyt deklarált, Juhász Péterrel az élvonalban, Gyurcsány
Ferenccel szemben. Olyan helyzetet kialakítva, ami sokáig, túl sokáig bénított
meg bármilyen nyitást. Tulajdonképpen nem csak Gyurcsány Ferenccel és a DK-val
szemben, hanem szinte minden politikai párttal szemben is. De még a Fideszben
csalódott jobboldaliakkal szemben is. Akkor Kónya Péter volt az, aki egyedül
hajlandónak bizonyult az eredmény-, és nem az eszközorientált szemlélet
bevitelére a napi politikába. Hajlandóan arra, hogy akár pártokkal is együtt
mutatkozzék 2012. októberében, ha azok a közös célt különben támogatni
hajlandóak.
Ahogy egyébként jelenleg is az egyik
„felmondási ok” volt a jelek szerint az, hogy Kónya Péter leült tárgyalni
Gyurcsány Ferenccel. Holott nyilvánvaló, hogy van pár olyan szerep, amire a DK
vezetője lényegesen alkalmasabb, mint a többiek. Például arra, hogy retorikában
bírja a versenyt Felcsút nagy szülöttjével. Amihez hozzá tartozik az is, hogy
olykor a két-három diplománál kevesebbel rendelkezőket is meg kell tudni
szólítani. Amellett úgy, hogy ne közhelyek pufogtatásának tűnjön mindaz, amit
el képes mondani valaki. Kónya Péter tehát szóba merészelt állni Gyurcsány
Ferenccel, és cserébe elvesztette a bizalmat. Pártalakításilag a tagságra
gondolja bízni a döntést, és kirekesztik a demokratikus ellenzékből. Holott
könnyedén előfordulhat, hogy hosszú távon Kónya Péter bizonyulhat inkább
reálpolitikusnak. Egy szűk körből merítő ellenzéknek, ami ráadásul leginkább az
önszalámizással van elfoglalva, alighanem esélye sincs a közeljövőben. De a
távoliban sem biztos. A ködös szemmel elvont dolgokon merengő, és minden sarkon
saját mozgalmat generáló filozofikus elitizmusnak most nem kedvez a világ.
Különben sosem kedvezett, de legalább áprilisban nyilvánvalóvá kellett volna
válnia sokaknak.
Elég szomorú, hogy a politikai palettán ez
jelenti a kisebbséget a jelek szerint.
Andrew_s











