Kónyának mázlija van: Kosarat kapott

Kónya Péter, a tagság döntésétől függően, de felvetette a független párt alapításának lehetőségét. Meg is bántódtak a népek az Együtt - a Korszakváltók Pártja berkeiben, és felfüggesztették az együttműködést a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesülettel. A racionalitás ugyan azt mondatná talán, hogy teljesen mindegy, hogy egy szervezetet miként neveznek el, ha a célokért lehet vele tárgyalni. De annak, aki a három részből összecsavart szimbólán akarja előadni Tintoretto remekműveit (Rejtő után szabadon), a névmágia elsődleges lehet.

A névmágia meg azért névmágia, hogy mindennek a legszebben csengő, és olykor bongó nevet adják. Olyat, ami csak úgy cseng és bong a fülekben. Amikor a fal adja a másikat. S akkor a csillagok is egészen közel kerülnek a csak belső világára fogékony szemlélőnek. Mert egyébként az áprilisi választások után szép nagy önérzet, és szelektív vakság kell azt hinni, hogy a 2013 augusztusára beérlelt vezérelvű ellenzékiségnek van értelme. Keletje a választásokon például láthatóan nem volt. Különösen azok után, hogy eredményesen sikerült felépíteni a vezér nélküli vezér-lét képét, és annak zavarát. Ami azért egy kulcskérdést valamiért nem enged feltenni a választási összefogás Farkasházy-színpadon egymást (sem) támogató önjelölt centrumának. Azt például, hogy vajon tényleg akkora durranás velük összefogni? Miből gondolja azt bármelyik, különben magát demokratikusnak tekintő párt vezetője, hogy ő a legkisebb királylány. Nem annyiban, hogy közös hotelszámla-növelésre induljon mondjuk Lázár Jánossal, hanem abban az értelemben, hogy a társasága abszolút érték.

Ez a meggyőződés ugyanis okvetlenül kellhet ahhoz, hogy egyfajta pozícionális arroganciával kezeljék az egykori szövetséges felvetését. Fel sem tételezve azt, hogy ez a kapcsolat-megszakítás alapvetően egy egyre kínosabb közösségből való felszabadulás lehet a másik félnek. Miközben ettől függetlenül is legalább tisztítja valamelyest a képet. Azt a képet, ami már 2012. októberében is kicsit összekarcolódott. Akkor, amikor Bajnai Gordon mögött, mellett három szervezet alakított szövetséget. S amely szövetség zsigeri viszonyt deklarált, Juhász Péterrel az élvonalban, Gyurcsány Ferenccel szemben. Olyan helyzetet kialakítva, ami sokáig, túl sokáig bénított meg bármilyen nyitást. Tulajdonképpen nem csak Gyurcsány Ferenccel és a DK-val szemben, hanem szinte minden politikai párttal szemben is. De még a Fideszben csalódott jobboldaliakkal szemben is. Akkor Kónya Péter volt az, aki egyedül hajlandónak bizonyult az eredmény-, és nem az eszközorientált szemlélet bevitelére a napi politikába. Hajlandóan arra, hogy akár pártokkal is együtt mutatkozzék 2012. októberében, ha azok a közös célt különben támogatni hajlandóak.

Ahogy egyébként jelenleg is az egyik „felmondási ok” volt a jelek szerint az, hogy Kónya Péter leült tárgyalni Gyurcsány Ferenccel. Holott nyilvánvaló, hogy van pár olyan szerep, amire a DK vezetője lényegesen alkalmasabb, mint a többiek. Például arra, hogy retorikában bírja a versenyt Felcsút nagy szülöttjével. Amihez hozzá tartozik az is, hogy olykor a két-három diplománál kevesebbel rendelkezőket is meg kell tudni szólítani. Amellett úgy, hogy ne közhelyek pufogtatásának tűnjön mindaz, amit el képes mondani valaki. Kónya Péter tehát szóba merészelt állni Gyurcsány Ferenccel, és cserébe elvesztette a bizalmat. Pártalakításilag a tagságra gondolja bízni a döntést, és kirekesztik a demokratikus ellenzékből. Holott könnyedén előfordulhat, hogy hosszú távon Kónya Péter bizonyulhat inkább reálpolitikusnak. Egy szűk körből merítő ellenzéknek, ami ráadásul leginkább az önszalámizással van elfoglalva, alighanem esélye sincs a közeljövőben. De a távoliban sem biztos. A ködös szemmel elvont dolgokon merengő, és minden sarkon saját mozgalmat generáló filozofikus elitizmusnak most nem kedvez a világ. Különben sosem kedvezett, de legalább áprilisban nyilvánvalóvá kellett volna válnia sokaknak.

Elég szomorú, hogy a politikai palettán ez jelenti a kisebbséget a jelek szerint.

Andrew_s

Paksilag sem Orbán szív

Orbán a paksi szavazás alatt
Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

A lengyel lehallgatási ügyek margójára feljegyezték az ottaniak sajátosan perverz véleményét Orbán Viktorról. Eszerint, habár Lázár János csinált az azonos nemű tolmácsaival, vagy kikkel, kétmilliós hotelszámlát, Orbán szerzett orális örömet Putyinnak. S nem azzal, hogy lukat beszélt a hasába. Ám, a lengyelek alaposan tévednek.

Nem azért, mert egy többgyermekes családapáról igen csúnya dolog ilyen véleményt terjeszteni. Mert a történelem ismer ilyen fordulatokat. Ha nem is sűrűn. S még emlékezhetünk a brezsnyevi fogadások kötelező forgatókönyvére is. Úgyhogy a magyar miniszterelnök akár le is térdelhetett volna az orosz nagyúr előtt. Akárcsak átvitt értelemben is. Mert azért gyanítható, hogy a le-, illetve kihallgatott vélemények is átvitt értelemben érthették az élvezethajhászó közeledést. Már csak azért is, mert Putyinnak, a neten keringő képek alapján, jobb ízlése van. Mint férfinek, és nem úgy, mint a saját üzletembereinek hasznot hajtó vezetőnek. Az utóbbi ugyanis egy másik kategória. A pénznek meg amúgy sincs szaga. Legfeljebb fénye. Ha elég sokáig tartják sugárzó anyag közelében. Márpedig Pakson elég sok sugárzó anyag van, és lesz még évtizedekig ahhoz, hogy a teljes magyar pénzkészlet fényesen ragyogjon. De nem fog. Szinte nem is lesz. Mármint az országnak komoly pénztartaléka.

Hacsak nagyon gyorsan ki nem dolgozzák azt a technológiát, amellyel gazdaságosan lehet aranyat is gyártani az atomerőmű bővített blokkjaiban. Ellenkező esetben könnyen bekövetezhet, hogy Putyin hitelbe felvásárolta Magyarországot. A parlamenti gombnyomorgató többség boldogan révülő idiotizmusa nyomán. Amellyel megszavazta az orbanista embertípus prototípuskészlete az orosz irányba való tartós eladósodást. Amellyel különben iránytól függetlenül sikerült félgyarmati sorba hozni az országot. Miközben azért érdemes talán emlékezni arra, hogy milyen nagy vauúúú volt arról, hogy nehogymár Moszkvából mondjanak meg bármit is. Nyugodtan megállapítható, hogy ezt követően nyugodtan megmondhatják. Egy országot zsaroltak már meg kevesebbel is, mint nukleáris hulladékkal, és több milliárdos adóssággal. Márpedig az ajtó kitárult, és a küszöb is eltűnik, ha a nem létező esettanulmányokkal megtámasztott kártyavár omlani kezd, és lehívják a 10 milliárd eurónyi orosz állami hitelt. A CÖF már kezdheti is szervezni a Békemenetet az immár hagyományos „nem leszünk gyarmat” szlogennel. Már csak azért is, mert az orosz-ukrán nézeteltérés mögött is felsejlettek némi kifizetetlen számlák. Nagy tételben. Így aztán a rendszerváltás előtti világ iránt nosztalgiázók kiemelt kedvéért lehet, hogy még fognak Budapesten orosz egyenruhában mászkálni.

Amúgy Orbán Viktornak is igen komoly nosztalgiája lehet már. Miután neki az a rendszer a saját elszólásai nyomán is igencsak megfelelt. S sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna a Fideszt később, kezdetben különben egyfajta kontra-KISZ gyanánt megalapítók sorsa, ha I. Feltsúthy Orbán Viktort meghívják a KISZ-KB tagjai körébe. Tagnak. Azonban a „volna” ismerten nem történelmi kategória. Vona és Putyin viszont a jelen. Az ország meg szív középen. Tehát a lengyeleknek már csak ezért sincs igaza. Nem Orbán Viktor, hanem az egész ország megszívhatja ezt a „roppant előnyös” üzletet. Amelynek hatástanulmányairól különben kiderült, hogy nincsenek is. Jól mutatva azt, hogy a Fidesz képviselőinek átlagos intelligenciája, talán a kialakult tömeghatás miatt, milyen hathatósan közelít a kísérleti patkányokéhoz. Azokat is meg lehet tanítani, hogy a nem létező sajt reményében is nyomkodjanak gombokat. Csak néha kell egy kis morzsát lökni nekik. Mint a kormányzati képviselőknek. Időnként szót, a büfében szódát, és havonta fizetést kapnak. S már nyomják is a gombot, ha jelet kapnak rá.

Miközben a Vezér, Pannónia bátor agara vacsorál. Mert annyi más esethez hasonlóan Orbán Viktor nem szavazott Paksról. Bátran, mint a pánikbeteg kisegér. Elmenekült az általa elindított döntési lánc végéről. Így a lengyel véleményezőknek már csak ezért sincs igazuk. Orbán Viktor Díszvacsorán fogadta a Magyar Corvin-lánc Testület tagjait az Országházban. Miközben hívei elvégezték a piszkos munkát. Tehát Orbán Viktor kérem ellenállt. A felelősségvállalásnak. Mint már annyiszor.

Andrew_s

Izentek Norvégiába az uborkafáról

Lázár Jánossal elszaladt a ló. Ez talán érthető akkor, ha egy kisvárosi akarnok hatalomhoz jut. Van ilyen. Miniszterelnökben is. Miért pont egy szürke, illetve egyre feketébb eminenciással ne fordulhatna elő. Az utóbbi időszak, például a norvég pénzek kapcsán folytatott ámokfutás, azt mutatja, hogy ez a bizonyos paci fejjel előre lökte lovasát a falnak.

Ahol nagyot csattan, és mégsem hallgathat. Belelépet ugyanis egy olyan örvénybe, amiből igen nehéz lehet kilábalnia. Már akkor, ha egyáltalán feltűnik az örvény, és a süllyedést nem emelkedésnek érzi. Ami előfordulhat akkor, ha valaki fejjel előre merül. A norvég pénzek körül ugyebár az alapfelállás az, hogy a Fidesz, illetve a kormányzat összeállította a számukra kínos, vagy csak tőlük független szervezetek listáját. A jelenség nem új. Rákosi Mátyás belső elhárításának is bizonyára voltak ilyen listái. De még az 1980-as években is ismertek voltak a pártszimpátiával súlyozott névsorok. A bolsevik és horthysta hagyományokból egyre nyíltabban merítő hatalom tehát aligha láthatott bármi kivetni valót az említett listázásban. Amellett végső soron bármely szervezetnek joga lehet talán, hogy felmérje a potenciális támogatók és ellenzők körét. Ez kormányzatilag csak azért lehet kínos, mert a kormánynak elvileg a kisebbséget, a rájuk nem szavazókat is képviselnie kellene. Egy művészeti, közszolgálati jellegű, egyházi, érdekvédelmi és hasonló tevékenység megítélése tehát lehet szubjektív, de ebben nem játszhat szerepet az, hogy a bolsevik kisebbséget, vagy a hallgató többséget támogatja. Mármint demokráciában biztosan nem.

Mondom, kormányzatilag. Mert magánalapítványok, illetve az adott helyen regnáló hatalomtól független szervezetek esetében nyilvánvalóan más a helyzet. Ott adott esetben az is megengedhető, ami hatalmi helyzetből semmiképpen. S ez az a fal, aminek Lázár János láthatóan nekiugratott azzal a bizonyos lóval. Az ugyanis, hogy bizonyos, számukra nem megfelelő, de különben törvényesen működő szervezeteknek nekirontott felér egy önleleplezéssel. Az antidemokrata önvallomásával. Elárulva azt, hogy a kormányzat csak azon állampolgárok kormányának tekinti magát, aki átszellemült arccal képes és hajlandó nekik tapsolni. A kritikus hangot megfogalmazó, vagy nem elég hangosan tapsoló szervezeteknek ki nem osztott támogatás aligha jelez mást. Ha netán még kínos kérdéseket is meg merészelnek fogalmazni, akkor szíve szerint be is szántaná az univerzális miniszter. Behintve a helyét sóval. Meg borssal és patkányméreggel.

Azt pedig kifejezett és személyes sértésnek érzékeli, ha más szervezetek támogatni mernek az általa pokolba kívántak közül bárkit is. Ennek a dedóstempónak az egyik nyilvánvaló ütközete az, amit a norvég támogatási pénzek körüli harcok tartogatnak. A KEHI-t használva nehéztüzérségnek, és a birodalmi médiát szócsőnek. Az ugyanis kétségtelen lehet, hogy a pénzek forrásaként a norvég állam is fellelhető. Ami azonban mit sem von le abból az erényből, hogy itt ezek a források egy  Orbán-vezértől független alapot jelentenek. A hazánkban életben levő törvények betartásával azt támogatnak, akit jónak látnak. Ez tetszhet, vagy nem tetszhet Lázár Jánosnak, de attól még nagyjából ez van. Alkalmasint ebbe az is beletartozhat, hogy amennyiben a pénzek általuk célnak tekintett helyre való megérkezését nem látják biztosítottnak, akkor ne folyósítsanak egy vasat sem. Amikor tehát a vásárhelyi kocsmák Riviérát járó bikája betámadta az említett szervezeteket, és a norvég támogatást, akkor arra elég nyilvánvalóan számítani lehetett, hogy a kifizetési kedv nem marad töretlen.

Meg is tört. Amire a Miniszterelnökség klaviatúrát és tolmácsot ragadott, hogy levelét megírhassa. Azt szeretvén elérni, hogy az EGT és a Norvég Alapok mihamarabb oldják fel a kifizetések leállítását. A beragadt közel harmincmilliárd ugyanis alighanem jól jönne most a hatalomnak az önkormányzati kampány közelében. Még akkor is, ha a civil szervezetektől adó formájában nyúlja le csak egy részét. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vegzálási rohamáról azonban hallgat a Miniszterelnökség. Nyilvánvalóan azért, mert azt azért tudják: Az említett alapokkal nem a magyar kormányzatot akarják megtámogatni. Joggal indulva ki az alapok kezelésekor abból, hogy támogassa a hatalmat, a saját oligarchiája. Az persze egy sajátos helyzet, hogy Orbán Viktor csapata, és benne Lázár János alighanem fordítva gondolja. Azt próbálván elérni, hogy a külföldről, a civil szervezeteknek juttatni szándékozott pénzekből is a saját haveri kör kenyerén vastagodjon a zsír.

Megfeledkezve arról az apróságról, hogy ezek a pénzek alapvetően nem taroznak a fennhatóságuk alá. A norvégok adják, vagy nem adják. Kérhetnek, könyöröghetnek, pitizhetnek. Ahogy a közmunkás a túlélésért. De nem követelhetnek. De maradnak inkább pökhendiek és ostobák. A pénzhez ugyanis nem adnak pár dolgot. Például emberi tartást, kultúrát, és intelligenciát. Egy uborkafára felmászott tahó gazdagon is tahó marad. Szmokingban is. Egy úri vadászaton is.

Andrew_s

Egy nem antiszemitáknak való éj

Biztos lehetne tudni, hogy hányadik éjszakája volt a múzeumoknak 2014. június 21.-én, de most kapásból nem néztem utána. Sokadik. Mégis, a politika nem kis részben gondoskodott arról, hogy ne csak a tárlatokról szóljon a nyárköszöntő éjszaka. Hanem Holocaustról, antiszemitizmusról, köztéri szobrokról és közös éneklésről is.

A lista két eleme egy ponton összekapcsolódott. A Szabadság téren felállítandó szoborpiszkozat, vagy inkább piszkok szellemi hulladéka, ellen tiltakozók megtámogatására közös éneklést szerveztek. Az Örömódát, melyet az Európai Unió hivatalos himnuszának is avattak Fischer Ádám karmester vezényelte. Nem egy maroknyi kisebbség számára, ahogy azt a hatalom szeretné beállítani, amikor Orbán Viktor „csak azért is hatalom” mottójú mozgalmát kritizálják. A sokaság nem a belekből jósoló koronát körbetáncoló sámánizmus, hanem a felvilágosult kultúra, a kisebbség diktatúrája helyett a többség demokráciája mellett tette le a voksát. Egy énekkel, melynek szerzője századokkal előzte meg Orbán Viktort, Adolf Hitlert, Joszif Visszarionovics Dzsugasvilit és az Orbánnak kicsit megkésve, de törve nem nyájaskodó észak-koreai vezért. Természetesen egy pillanat kétségem sincs arról, hogy néhány prominens szervezet, mint például a CÖF, a Magyar Hajnal, vagy a Jobbik prominensei már firkálják az első gondolatokat arról, hogy tulajdonképpen Beethoven zsidó volt. De legalább is, a buzilobbi tagja.

Kevésbé elvont zsidósággal rendelkeztek ugyanakkor azok, akik annak idején a csillagos házakban laktak. Azokban a házakban, amelyek lakói közül sokan váltak a Szakály-féle történelmi kukabúvárok „idegenrendészeti eljárásainak” áldozataivá. Mely történelmi szemlélet egyre közelebb kerül a kormányzathoz, és lassan inkorporálódik a kormánypolitikába. Elég a neohorthyzmus hatalmi pártolására, a történelem, értékelés helyetti, már a miniszterelnök személyes élettörténetére is kiterjedő, kollektív meghamisítására gondolni. Alkalmasint a Múzeumok Éjszakája az említett házakról is szólt. A csillagos házakról. Nem véletlenül, mivel számos adat immár történelem, és a nyilaskeresztes különítmények tobzódásának emlékei immár legfeljebb múzeumi tárgyak. Még! Ha ugyanis a hatalom továbbra is a weimari szakácskönyvet forgatja, és a fasizálódás diktatórikus útjait tapodja, akkor a történelmi rímek azokat a régi napokat idézhetik. Ami már régen jócskán túlmutat azon, hogy rendszerváltás előtti szerepeken cívódjanak az emberek. Még akkor is, ha olyanok szidják a rendszerváltás előtti rendszert, és hozzák vissza Horthy, illetve Szálasi eszméit a hatalom közelébe, akik az említett vezérek rendszereiben legfeljebb vályogvetők lehettek volna. Ha túlélik. Mert nem mindenki élte túl. Túl sokan voltak, akik nem.

Mert valaki rájuk bökött és származásuk, vallásuk, vagy pusztán antipatikus voltuk miatt kirekesztettnek nyilvánította őket. Olyanokat, akik az őket kirekesztőknél ezerszer többet tettek a hazai kultúráért, tudományért, vagy művészetért. Ahogy például Róth Miksa is, akinek művészete helyet kapott számos közintézményben is. Alkalmasint ma múzeum az a ház, amelyben élt és alkotott. A Nefelejcs utca 26-ban. Ahol Róth Miksa Császári és Királyi Udvari Üvegfestő és Mozaik Művész Műintézete” 1939-ig működött. A dátum talán ismerős lehet az „idegenrendészeti eljárók” szellemi jogutódjainak. Sic! Egyébként munkásságáért annak idején a híres üvegfestő megkapta a Ferenc József Rend lovagi fokozatát. Ciki lehet a Monarchiát visszasíró antiszemitáknak. De az üvegművész emlékházát, az ott kiállított műveket más okból is érdemes megtekinteni. Egyrészt jelzik azt, hogy a közintézményekbe munkákat rendelőknek volt ízlésük.

De azt is érdemes megfigyelni, hogy Róth Miksa műhelyéből magánszemélyek, korának polgárai is szép számmal rendeltek díszablakokat, festett üvegeket. Ez pedig két dolgot biztosan feltételez. Azt például biztosan, hogy az akkori polgárság ezt meg tudta fizetni. A másik az, hogy az akkori polgárságnak, a Róth-műhely fizetőképes kuncsaftjainak nem csak pénze volt. Az akkori pénzes ügyfeleknek a kulturális elvárása túlmutatott a szotyhéj-köpködésen, a B-közepes üvöltözésen, és az ízlése is jobb volta annál, hogysem egy vezető repiajándékként kapott hátizsákját, használt kólás-dobozát nyilvánítsák fétisnek. Az oszd meg (a tömeget) és fuvalkodj (fel) jegyében.

„...Halált virágzik most a türelem. -

Der springt noch auf- hangzott fölöttem. ...

„

(Radnóti Miklós: Razglednica 4.)

Andrew_s

Közhelyekre felkészülni! Választás!

Forrás: ATV

Egy politikai szerveződés esetében tulajdonképpen triviális, hogy közösségként működjön. Ha nem úgy működik, akkor nehéz akár pártokról is beszélni. Tóbiás József frakcióigazgató tehát alapvetően egy szép vaskos közhelyet fogalmazott meg az MSZP feladataként. Zalaegerszegen. Míg másutt mások próbálkoztak reanimálni az ellenzéket.

Tóbiás József különben azt is mondta, hogy az MSZP dolga a közjót szolgálni. S most kérdem én: melyik épeszű politikus fog mással kampányolni békeidőben. Például azzal, hogy: „Szavazz rám, és minden rosszabb lesz!” Ezt a Fideszben sem mondták. Csinálják. Mert ők a tetetett tettek emberei. Továbbá az is leszögezésre került az MSZP jövőbeli cselekvési programjaként, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk". Ehhez az éleslátáshoz és retorikai erőhöz igazán csak gratulálni lehet. Azért persze az MSZP és az egész ellenzék, de leginkább az ország szempontjából csak remélni lehet, hogy a frakcióigazgató ezt követően megissza az esedékes sört, majd kialussza az egészet. Ha ugyanis csak ilyen közhelyekre futja, akkor régen rossz. Különösen azért, mert az, hogy nagyon másként kellene sok mindent csinálni, az nem újdonság. Már a tavalyi szárszói kerti-partin, illetve azt követően sem volt hatalmas nóvum. Legfeljebb a saját személyes törekvésektől szelektíven megvakult politikusoknak. Mert azért kár lenne azt hinni, hogy csak a kormányzat képes szűklátókörű embereket kiemelni a jól megérdemelt szürkeségből.

Alkalmasint a Szárszón ismét összejött a találkozó Farkasházy Tivadar humorista és lapszerkesztő jóvoltából. XIII. alkalommal, és számos ellenzéki vezető részvételével. A megjelentek mondatait és akár a puszta jelenlétüket szinte biztosan elemezgetik majd a jövőben. Annak ellenére, hogy alapvetően magánrendezvény. Ahogy az volt az előző is. Nyilvánvalóan azokkal a résztvevőkkel, akiket a házigazda meghív. Ezért az elmúlt évben is méltánytalan lett volna a meghívotti kör kiválasztása tekintetében szót emelni bárki ellen, vagy bárki mellett. A múlt nyáron sem az volt a gond, hogy kik voltak jelen, hanem az, hogy a megjelentek felültek egy önmaguknak kitalált látszatnak. Annak, hogy a széles választói környezet számára számít az, hogy ott, a kiválasztottak megrostált körében, ki mit mond a világról, egymásról, a másik hátáról. Mely mondatok különben lehetnek akár érdekesek is. Csak nagyon szűk a hatáskeresztmetszetük.

Ahogy a legkiválóbb egyetemi tanár legjobb gondolatai sem jutnak tovább a szemináriumi terem falainál, ha csak a nekik érthető zsargonban, és csak számukra érthetően fogalmazódnak meg. Farkasházy Tivadarnak természetesen szíve joga csak egy kiválasztott értelmiségi körből válogatni vendégeket. Művészeket, filozófusokat, és akár politikusokat. A múlt nyári rendezvényen sem volt másként. A színpadra felállított, ellenzékről delegált álompáros el is vesztette a választásokat. Nem kicsit, hanem alaposan. Jobbára azért, amire az MSZP-ben lassan ráébrednek. A választásokon nem csak az a szűk értelmiség ad le szavazatokat, akiket egy elitista, illetve olykor vezérelvű, csapat meg képes szólítani. Ez a múlt ősszel is világos volt. De egy választási bukás kellett ahhoz, hogy néhány politikusnál felgyulladjon a villany. Azért, ha az MSZP leendő elnökként bemutatott frakcióigazgató csak közhelyeket képes pufogtatni, akkor az a villanykörte csak a pincében maradt bekapcsolva.

Talán a tavalyi találkozó utóhatása mondatta azt az Egyenlítő szerzőjével, hogy Szárszóra politikailag találkozni nem érdemes elmenni. Lehet, hogy tényleg nem érdemes. Ugyanakkor kár lenne azt elvárni, hogy otthon maradjon az a mérvadó értelmiség, aki csak ott képes, és csak egymás számára megmondani a tutit. Az az egyes politikusok feladata,, hogy eldöntsék a kezelés módját. Például udvariasan meghallgatva a zárt egylet tagjait, majd gyorsan elfeledkezve az egészről. Az önkormányzati választásoknak minden esetre kár lenne azzal a munícióval nekifutni, ami már tavaly is csak üres pufogtatásra volt elegendő.

Andrew_s

Potemkin-indik(t)átorok

MTI Fotó: Soós Lajos

A türkmén diktátor. Gurbanguly Berdimukhammedow néhány napig Budapest vendége. Vagy már hazament? Részletkérdés. A GESZTUS, hogy a magyar köztársaság (köztársaság?) elnöke fogadta, szinte mindent elmond. S mégis sikerült megszívatni. Mert nálunk még a baráti diktátornak is kijár az ilyesmi.

Mármint Orbán Viktor barátjának. De ugyebár ismert a mondás, hogy „madarat tolláról...”. Bizony, bizony. Diktátort barátjáról. Valahogy így járhatott a türkmén vezér is. Arra ugyanis még emlékezhetünk, hogy Orbán Viktor mit alakított a választási kampányban. Ott volt minden kilométerkőnél. Jó polihisztisként mindenhez hozzászólt, és mindenbe belenyilatkozott. No meg persze, mindent átadott. Rövid autópályát, és 4-es metrót. Az előbbi felületén nem számolta senki a kátyúkat, míg az utóbbi átadása igen időszerű volt. Különösen azért mutatott ott feszítve a Vezér (a magyar), mert annak idején elévülhetetlen érdemeket szerzett az építkezés meggátlásában. De így legalább átadhatta. Országos barátjával, Tarlós Istvánnal. Lett is üzemszünet. No nem azonnal, hanem kicsit később.

Azért jelezve azt, hogy Orbán Viktor kedvéért azt is átadták, ami éppen csak elkészült. Esetleg el sem készült. Mint a Várkert-bazár, amit úgy átadtak, hogy csak na. Egész a homlokzatig. Utána a néma Potemkinia. Az öreg herceg meg röhög ott a felhők felett. Neki legalább egy cári felség jutott, akinek szolgálhat. Orbán Viktornak még olyanja sincs. Hacsak nem rimánkodja királlyá magát. De akkor meg Potemkin örökébe nem léphet. Mert nehéz egyszerre lenni királynak és kiszolgáló hercegnek. Talán különben ezért van ez a hatalmas vonzódás a magyar miniszterelnökben az authoriter vezetők nemzetközi felhozatala iránt. Azonban éppen a bevezetőben említett türkmén főnökkel szemben igazolta azt az orbanikus szervezés, hogy szervezni tudni kell. Nos. Nekik nem megy. Illetve megy. Igazi orbanisztáni módon.

Gurbanguly Berdimukhammedow alighanem koszorúzni kívánt, és egy ilyen nagy ember kívánsága parancs. Mert a végén még jön a türkmén Békemenet, és nincs az a CÖF, ami megállítja. Még akkor sem, ha az egész besúgói hálózatát mozgósítja. Tehát, ha a türkmén diktátor koszorúzást diktált, akkor koszorúzott. Alighanem csillagot akart koszorúzni, mert azt kapta céltáblának. Szépen megművelve. A sarki barkácsboltból előkapott alapanyagból. Ki is vonultak hozzá a fotósok, és fotózták. Az MTI is fotózta. S mert a pedálozás érdekében a diktátor-bácsit mégsem lehetett far-irányból megörökíteni, hát szemből. Így legalább a fenekébe szorult nyelvek sem látszanak. Ellenben látszik a megkoszorúzott csillag hátulról. S innen tudható, hogy az kérem furnér a javából.

Sebtében kifaragva és kicsit gyatrán körbevágva. Na jó, nekem se ment volna jobban a csillag-fűrészelés. Tehát a kormányzati díszletezők is a politechnika tanárok rémei lehettek egykoron. De még talán ezzel sem lett volna gond, ha nem jut eszébe az MTI-nek hátulról megörökíteni. S persze akkor sem, ha fognak valami festéket, és lekenik. Esetleg becsomagolják alufóliába. Úgy is ronda lett volna, de legalább nem látszik, hogy milyen kapkodva, pusztán a homlokzatra figyelve berhelik össze azt a koszorútartót.

Ugyanakkor mégis jó, hogy így esett. A türkmének diktátora legalább egy életre megjegyezheti, hogy Orbániában csak a látszat az, amivel törődni érdemes. Potemkin keble is újra dagadhat a túlvilágon. Mert a különböző, sebtében átadott homlokzatok után immár bizonyított Orbán Viktor protokoll-gárdája. A koszorúzás is látszatok nagymester-hercegét dicséri.

Andrew_s

Orbán és a valóság

Az Orbán Viktorral készült interjúknak nem kis történelmi jelentősége van. Még akkor is, ha ez esetleg csak a valós történelem újraértelmezéséhez ad támpontot. Ha ugyanis kellően sokat hagyják beszélni, akkor el fog jutni arra a pontra, mint Sztálin elvtárs a valamikori ifjúsági regények sugallataiban. Olyan képet hagyva maguk után kirajzolódni, mintha a generalissimus egy szem maga állította volna meg a tengelyhatalmak hadait. Egyszerre az összes fronton.

Amellett az Orbán-interjúknak azt hiszem egy igen komoly kommunikációs szerepe is lehet a győzedelmes dicső vezér önképének erősítése mellett. Annyi téveszmét, tévedést, vagy konkrét hazugságot tartalmaz, hogy az elemzők belefáradnak. Gyakorlatilag immunisakká válnak. Ahogy a kocsmai háryjánosok történeteire is csak legyintenek egy idő után. A jelentős különbség csak az, hogy ott legfeljebb a napi feles a tét, míg a miniszterelnök esetében a kormányzati hitelesség. Már az a kis sercli, ami még maradt belőle. A sifonér sarkában. Kicsit penészesen, és az egerek által is nagy ívben elkerülve. Erről a gránitszilárdságú sercliről sikerült pár morzsát megint lepattintani azzal az interjúval, ami több részletben jelent meg a Bild-ben, és amelynek első részében jelezte Orbán Viktor, hogy sikerrel leszámolt talán a benne élő kommunizmussal is. Amit csak az tesz kétségessé, hogy nem adta vissza a miniszterelnöki megbízatást. Mert a választójogosultak felénél is kevesebb szavazat birtokában arcoskodni többségi felhatalmazással továbbra is elég bolsevik trükknek tűnik.

De azért van egy interjúnak első része, hogy legyen egy második is. Az orbáni szószappan-opera második része is megjelent, és abban már az Európai Parlament tagjainak megválasztására is kitért. Mely választásról azért érdemes felidézni, hogy rekordalacsonyságú részvétel van leadott szavazatok mögött. Ami azt jelenti, hogy a papírforma szerinti kicsit több mint ötven százalékos Fidesz-győzelem mögött igen kevés valós szavazat van. Ez akkor is igaz, ha a többi politikai erő EP-képviselőire még kevesebb választópolgár voksolt. Ami mit sem von le abból, hogy természetesen tehetett valaki mindenféle ígéreteket a választóknak a kampányban. Néha még megtartani sem ártana ezeket. De azért azt hiszem igen érdekes eredményre vezetett volna, ha akár a választás napján megkérdezik az embereket, hogy mi a véleményük Jean-Claude Junckerről. Könnyen lehet ugyanis, hogy kiderült volna:

Fogalmuk sincs kicsoda;

Sokaknak a II. világháborús repülőgépek, például a Ju87-esek ugranak be róla;

Egy szóval, a többségnek alighanem lövése sem lett volna, hogy ki az, akire a kérdés valójában vonatkozik. Ahogy szintén hosszas keresgélésre sem biztos, hogy előadják Orbán Viktor rá vonatkozó ígéretét. Ami önmagában semmit sem jelent, mivel aligha az Európai Bizottság tisztségviselőire gondolva töltik az emberek a napjaikat. Csak abban az összefüggésben van az egésznek értelme, hogy Orbán Viktor szerint ő ígéretet tett a választóinak Juncker útjának elállására. Gondolván talán arra az interjú közben, hogy egy német lapnak, messziről jövet, azt mond, amit akar. Ahogy a korábbi részben is megpróbált olyan látszatot kelteni, mintha egyedül verte volna ki a szovjet csapatokat az országból.

Az 1989-es újratemetés kapcsán most a második részben egyébként inkább Ukrajnáról tartotta érdemesnek szólni a kormányfő. Talán azért, mert 1956-ban szó sem volt még a mai ismert EU-ról, és Ukrajnában alapvetően nem arról szól a történet, hogy egy politikai oldal szereplői között zajlanak az események. 1989-ben pedig nálunk nem volt polgárháború, mint arra a rendszerváltás utáni miniszterelnök is tett némi cinikus megjegyzést annak idején. Így, miután igen kevés rokon vonás található az események politikuma között, remélem mindenkinek nyilvánvaló az a nyílegyenes asszociációs út, amivel az egyiktől el lehet jutni a másikig. Már akkor, ha attól a nyilvánvaló hasonlóságtól eltekintünk, hogy minden ártatlan áldozatért kár. Bármi is legyen a konfliktus oka, természete.

Tulajdonképpen csak abban bízhatunk, hogy vagy az említett interjúnak találják meg a harmadik részét, vagy hamarosan újabb beszélgetést rögzítenek Orbán Viktorral. Alighanem már sokan rágják a körmüket az izgalomtól, hogy milyen újdonságok derülnek ki a múltról. Amit aztán kötetbe gyűjtve ki is lehet majd adni. „Orbán Viktor így változtatta meg a történelmet” címmel. Hamarosan tananyag is lehet. A KLIK majd gondoskodik róla.

Andrew_s

Vihar a pedagógiai vízfejben

A honlap

A honlap web-szelleme

Olvasom, hogy néhány elvetemült idézetvadász már megint kereste a kákán a csomót. Az írják, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (Klik) elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka elnök asszony egy gagyi idézettel köszöntötte a pedagógusokat. Pedig nem is. Különben is. Nincs is kérem semmi látnivaló.

Az Index is csak úgy írja, hogy látható a KLIK honlapján a remekbeszabott köszöntő az inkriminált idézettel. Pedig a vak is láthatja, hogy nem látja. Ott virít kérem szépen a 404-es hibaüzenet. Ami tudósít arról, hogy nincs ott semmi, amibe bele kellene kötni. Még udvariasan azt is odaírták, hogy: „Ha úgy gondolja hogy a mi hibánkból jutott erre az oldalra, kérjük, tudassa velünk”. Na már most. Nem az ő hibájukból, hanem az Index hibájából jutottam erre az oldalra. Tehát semmi dolgom az ügyben nincs. A vesszőhibát sem tudom kijavítani. Elvégre attól, hogy tanároknak készül, még nem kell ismerni a magyar helyesírás szabályait. Ahogy a költészetet sem. Meg az informatikát sem. Az utóbbi ügyében megkérdezhetnék az első informatikatanárt, hogy oldalt leszedni, és nem tenni a helyére semmit, ostobaság. Így aztán mégis van az ügyben látnivaló. Csak nem ott. Az internet egyéb bugyraiban. Ahogy azt más ügyekben már többször megírtam. Aki nem tud informatikusul, az inkább emelt fővel vállalja be a tévedését. Az a tanári példamutatás jegyében amúgy sem ártana.

Marekné kartársnő azonban nyilván nem etika és erkölcs szakos szakpedagógus. A fentieket tehát nem kérhetjük rajta számon. Meg aztán az is lehet, hogy nem is az ott írtak miatt tépték le a hon-falról, hanem mert elavult. A pedagógusnap elmúlt, kérem. Kit érdekel az már. Most hogy megalakult a műtrágyát idéző NPK? Na ugye. Szóval! Tényleg alig van látnivaló. Marekné köszöntő sorai lehet, hogy tényleg szót sem érdemelnek. A KLIK is csak azért, mert sok év után ismét megvalósult általa a centrális vízfej. Vízfejek kigondolta adminisztratív túlsúly az oktatáspedagógia izomsorvadt és gerincgörbült torzójának nyakán. Kell az kérem, mint az Uz Bence által írt regények a kötelező olvasmányok sorába. S különben is, Ha a minisztérium vízfejei nem tudják, hogy Uz Bence nem író, akkor az általuk felügyelt iskola-vezérmű joystick-felelősének miért kéne többet tudnia a főnöknél? Nem, hogy nem kell, hanem egyenesen tilos. Ha többet tudna, még esetleg kétségek merülhetnének fel benne. Márpedig kétség sem férhet hozzá, hogy „odafent” mindent jobban tudnak. Ha pedig ott fent Marekné dr. Pintér Aranka elnök asszonyt alkalmasnak tekintették, hogy tanárokat alkalmazzon, irányítson és vezessen, akkor az úgy van jól.

Márpedig akkor,ha az úgy van jól, akkor senki ne kötözködjön azért, mert a KLIK honlapján eredetileg megjelent köszöntőt nem Nagy László írta. Majd holnaptól ő írta, ha kell. Ha a Vezér úgy látja jónak, akkor rendeletileg beszabályozzák, hogy minden idézetet, amit Marekné Nagy Lászlónak tulajdonít azt Nagy László írt. A rendelet kritikusait különadóval terheli az igazgatóság. Vagy a Miniszterelnöki Hivatal. Elvégre valahol a hotelszámlákat is be kell hozni. Tehát az idézetet holnaptól Nagy László írta. Az pedig csak az imperialista, bolseviszta és antiorbanista világfelforgatók egységfrontjának piszkos üzelme, ha valaki olyasmit mer terjeszteni, hogy a KLIK által szentesített idézet B. Radó Lilinek „Az őrsvezető” című verséből van. Mely felforgatási szándék már csak azért is nyilvánvaló, mert őrsvezetők az úttörőknél voltak. Vörös nyakkendővel! Fúj! Tiszta kommunista bagázs. Méghogy ilyesmiről merne idézetet közölni egy olyan kereszténykonzervben savanyított intézmény, mint a KLIK? Szó nem lehet róla!

Már csak azért sem, mert a Vezér (áldassék az Ő stadionja) saját szájával nyilatkozta, hogy a kommunisták le vannak győzve. Neki személyesen. Mint mondta: „Húsz évembe került, mire végleg legyőztük őket”. Azért a bolsevik típusú kommunikációval, kisebbségből meghirdetett többségi kormányzással, és Fidesz holdudvarában és kemény magjában is fellelhető egykori MSZMP-funkcionáriusokkal és –tagokkal nehéz lehetett ez a győzelem. Azért érdekes lenne tudni, hogy most, a kommunisták legyőzése után a kedves papával, vagy esetleg Kövér elvtárssal fog-e még találkozni? A Vezér (áldassék az Ő stadionja). Az azonban biztos, hogy őrsvezetőkről szó nem lehet. Ők is le vannak győzve. Még versileg is. Nagy László által. Uz Bence is megírta. Ezt.

Mert Marekné dr. Pintér Aranka esetleg mást írhatna. Például lemondó levelet. De azt leshetjük.

Andrew_s

Szólt a blog: nem lesz Putyinszk

Szlovjanszk egy kis ideig még nem változtat nevet a jelek szerint. Holott a város önjelölt polgármestere a „nép jelöltjeként” nagyon szerette volna a névváltoztatást. Új-Oroszország részeként Putyinról gondolta újrakeresztelni a várost. Ez most azonban nem jött be.

Holott a személyi kultusz aligha lehet olyasmi, ami ismeretlen fogalom lenne egy olyan birodalomban edződött területen, amely birodalom sokszor nevezett át városokat az aktuális hatalmi szándék szerint. Elég ehhez a Sztálingrád nevet felidézni. Talán ez lebeghetett a szeme előtt Vjacseszlav Ponomarjevnek, a Donyeck megyei Szlovjanszk önjelölt vezérének a szeme előtt is az új városnév kiválasztásakor. Talán az, hogy az orosz medve főszelídítőjéről elnevezni a várost értelmes hatalmi gesztus lehet. Nem vitatva azt sem, hogy esetleg csak szimplán meghibbant. Az utóbbira utalhat az, hogy hasonló gesztusra hívott fel több más városvezetőt is. Elfeledkezett azonban a nagy nosztalgiázás közepette egy igen jelentős történelmi hiányról. A hatalmi támogatásról.

Sztálin kezében ugyanis igen komoly hatalom összpontosult. A pártvezetésen, és a katonai, belügyi apparátuson keresztül egyaránt. Ez a támogatás a Putyint istenítő vezérnek nyilvánvalóan nem állt a rendelkezésére. Nyilvánvalóan, mert a hírek szerint gyakorlatilag saját fegyveres emberei tartóztatták le, majd végezték ki. Utolsó kívánsága is egy Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés volt. Azonban a beszélgetés lehetősége helyett golyót kapott a fejébe. A letartóztatás okaként kiskorú megerőszakolása, narkóhasználat és némi sikkasztás egyaránt felmerült. Ezek a vádak aztán vagy bizonyíthatóak lettek volna, vagy sem. Sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen vállalhatatlanná vált egy olyan vezér, akinek nyilvánvalóan agyára ment a katonásdi, a saját szemétdomb uralmának komplexusa és a putyinizmus. A hazai Érpatak felkészül?

Ami külön érdekessége a történetnek az a bloggerek szerepe. Nem a Putyinszk megalapításának meghiúsításában, hanem a hírforgalomban. A hazai hírforgalomba is egy blog dobta be Putyinszk létrehozásának szándékát. Nem kis helyismertről tanúbizonyságot téve a polgármester rövid várható pályafutásának megsejdítésével. De egy bloggernek köszönhető az első hír az önjelölt polgármester kivégzéséről is. Egyrészt jelezve a mindenhol ott levő „magánhírszolgálat” jelentőségét. Másrészt talán magyarázatot adva arra, hogy a diktatórikus, gyáva hatalmak miért akarnák elzárni ezeket a hírcsapokat.

Andrew_s

Jó diktátor kerestetik

Orbán Viktort a Fidesz életének és halálának uraként aposztrofálják sokszor. De mindig ott settenkedhet a kisördög kérdése, hogy vajon tényleg így van-e? Egy második pólus megjelenésére a Fidesz legutóbbi kongresszusán már világos jelek mutattak. A kígyótojásban már régen ott tekereg. Fussunk neki egy alternatív hatalmi forgatókönyvnek.

Nem olyan régen olvastam egy rácsodálkozó jellegű értekezést arról, hogy a Fideszen belül hatalmi harc lehet. Ez szinte a hatalom természetes működéséhez, természetrajzához tartozó jelenség. Amellett a Fideszen belül sem újdonság. A tényleges helyzetet nem a felszín, hanem a mélyben húzódó valós erővonalak fogják meghatározni. Ennek vagy a kirakatban matató vezér a valós középpontja, vagy nem. A Fidesz esetében a vagy nem forgatókönyve a valószínűbb. Még akkor is, ha Orbán Viktor, ténylegesen meglevő, személyes kvalitásait nem kívánom kétségbe vonni. Az ő szerepét nem lehet eljátszani karizma és vastag bőr nélkül. Neki pedig mindebből kijutott. Ám mégis! Próbálkozzunk mással.

Eszerint adva van egy valós hatalmi kör, amely a maga gazdasági és társadalmi befolyásával képes formálisan vagy informálisan befolyásolni akár egy párt belső ügyeit is. Ehhez nem kell „zsidóvilágösszeesküvés” -szerű ostobaságokban gondolkodni. Társadalmi befolyás a személyes ismeretségeken és üzleti kapcsolaton alapuló személyes háló kivetése is. A gazdasági haszon, a gazdasági befolyás rögzítése és az így szerzett informális hatalom konszolidálása érdekében. Ennek érdekében nyilvánvalóan két dolog mindenképpen kell. Az egyik a közjogi hatalom. A másik egy olyan hatalomgyakorló kör, amelyik képes és alkalmas az előbbit használva a jogi környezet stabil kialakítására. Olyan rendszer kialakítására, amelyik a létrehozók személyétől függetlenül is működőképes. A közjogi hatalom megszerzéséhez pénz, a jogszabályi környezet átalakításához gátlástalanság, pofátlanság és hatalomvágy kell. A pénzt egy gazdasági lobbi-kör simán össze tudja szedni. A későbbi megbízásokon keresztül megtérülő befektetés. A gond talán az utóbbival lehet.

Orbán Viktor és köre azonban kielégíti az említetteket. Orbán Viktor hatalomvágya közismert, és azon, valamint a felelősségpánikon keresztül manipulálható. Az erős hatalomvágy biztosítja az ennek gátat szabó gátlások lebontását is. A nyilatkozatonként változó „őszinte” vélemények alapján pofátlanságból sincs hiány. A falak lebontásában pedig régi harcostársként ott van Kövér László, akiben a szellemi felkészültséget kellő agresszivitás egészíti ki. Ha pedig Lázár Jánosra tekintünk, akkor igazi utánpótlása lehetne Orbán Viktornak. Szemtelen, gátlástalan és hatalomvágyó. Jól mutatja ezt az a mód, ahogy a tényleges operatív hatalmat pillanatok alatt összegereblyézte. Látszólag igazi álomcsapat. Még abban is jól teljesített az Orbán vezette rendszer, hogy a jogi környezetet átszabta. A 2. Orbán-kormány gyakorlatilag biztosította a saját hatalmi rendszerét, valamint a haveroknak sok-sok pénzt osztó csatornákat. Az utolsó gyenge pont lehet az önkormányzati választások biztosítása. Azonban látható az erőfeszítések sora ennek a bebiztosítására. S kár lenne kétségeket ápolni arról, hogy menni fog a fiúknak.

Orbán Viktor különben jó érzékkel megpróbált egy saját oligarchiát is kialakítani. Érthető okokból, mivel a hatalmát biztosító erők által rárakott gazdasági kantárt csak a mészároslőrincek, a neki elkötelezett, neki hálával tartozók erejével próbálhatta lerázni. De legalább lazítani. Ennek Lázár János felemelése, illetve felemelkedésének engedése sem mond ellent. Hozva a formát és a saját ismerősöket. Orbán Viktor, ezen közben, akár meg is lehet győződve arról, hogy ő a nagy machinátor. Még érdemes is meghagyni ebben a hitben. Mert hitelesebb marad. Lassan azonban a csapat túljátssza a szerepét. Mert nem tehet mást. Diktatúrát nem lehet selyemsálban szervezni. Legfeljebb selyemzsinórral fenyegetve. Orbán és csapata tehát jött, látott, és elvégezte a piszkos munkát. Nagyon piszkosat, de nagyon alaposan. Ősszel a szerepük azonban kifulladhat. A vesztüket pont az okozhatja, hogy saját oligarchiát akart a Vezér. A saját köreiből. Hozott anyagból. Ami azonban ehhez gyenge. Szellemileg, de gazdaságilag is. Még. S itt lehet a kulcs.

Ahhoz, hogy Orbán a szerepe teljesítésekor elmozdítható legyen, ahhoz hiba lenne biztos támaszokat hagyni alatta. A mészároslőrinceket tehát meg kell gyengíteni. Hogy tökremenetelük, de legalább is gazdasági pangásuk ne keltsen szimpátiát. Talán teljesen véletlen, hogy éppen most ugrott neki az RTL-klub a felcsúti polgármesternek. Mostanáig nagy ívben fütyülve az orbáni oligarchizmus tobzódására. Ahogy Lázár hiteltelenítése sem árthat meg. Orbán ugyanis egyre vállalhatatlanabb. Régóta vitatott mentális egészségi állapota, és az elszaladó magas ló egyaránt egyre kínosabbá teszi a személyét. Kövér László is egyre magabiztosabban fut neki olykor a falnak. Ott döngetve a falakat, ahol nagyon közeli az önégetés. Lázár is túlzásba viszi a kaparást, és képtelen fékezni hisztit.

A piszkos munkát elvégző csapat leváltása tehát egyre időszerűbb. Nem az ellenzék részéről, mert az a jelen állapotában ehhez harmatosan gyenge. A valós gazdasági befolyást gyakorlók számára azonban időszerű lehet a „jó diktátor” bevetése. Orbánt saját kérésére bedugva egy orvosi intézménybe, a többieket pedig félredobva a hitelüket és arcukat vesztett kupacba. Eközben az Orbán Viktor által kialakított narancs-pacnis hatalmi brand akár maradhat is. Az egyszerűbb, rezsicsökkentett tömegek számára bevezetett márkajelzése a hatalomnak, ami ellen ne ugass. A konszolidált diktatúrába pedig „jó rendőr” kerestetik. Látszólag a Pokorni-Rogán duó jöhet számításba. Vagy csak Pokorni, aki jó ideje készül a háttérben. Helyi hatalommal és az oktatáspolitikában már kipróbálva a „jó fideszes” szerepét.

Andrew_s

Megalakult az oktatásügyi trágyamű

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ez a Balog nem az a Balogh. AZ a Balogh, az József, és a néhai vak komondor által kiosztott pofonok kapcsán vált hírhedtté. Ez a Balog pedig Zoltán, és a humán laposelemek minisztereként az oktatás is hozzá tartozik. Lelkész a lelkem, tehát nem verekszik vak komondorok nevében. Azonban néha kétségek merülhetnek fel, hogy melyik Balog(h) a közveszélyesebb.

A vak komondor nevében intézkedő fidesznyik végső soron leginkább a közvetlen környezetére káros. Amellett jól körülhatárolható jogszabályok mentén akár el is kaphatják a grabancát. Amolyan helyi Döbrögi, aki nagyon kellemetlen jelenség, de tulajdonképpen egy szelíd és szolid barom. A külsejében szelíd és szolid, ámde közveszélyesen cinikus, szakmailag nulla közeli helyi értéket képviselő miniszterrel ellentétben. Az oktatásügyi csűrcsavarok következtében pedig széles tömegeket érintő, és generációkon átívelő mindaz, amit elkövet. Meg az is amit nem követ e. Meg az is, amit kialakít az orbanista embertípus kinevelésének elősegítése kinevelése érdekében. Ez utóbbiban már egy éve is világosan látható mérföldkövet jelent a Hoffmann Rózsa nagy ötleteként megszervezett Magyar Pedagógus Kar. Időközben Nemzeti Pedagógus Kar lett. Mert mi más is lehetne? Ha itt kitörne egy tájfun, azt is Nemzeti Tájfunnak hívnák. Bár akkora kárt talán az sem tenne, mint a kormányzat. Úgyhogy inkább Európaküldte Tájfun lenne, és nemzeti antitájfun szolgálatot hoznának létre Lázár János vezetésével és orbán Viktor személyes irányításával.

Tehát Nemzeti Pedagógus Kar. A névváltás természetesen semmit sem jelent arra nézve, hogy pontosan az, ami. Egy nemzetinek kikiáltott, de valójában a hatalmat kiszolgáló oktatáspolitikai csicska. Semmivel nem jobb, mint az egykori SZOT-ba tömörített szakszervezetek, amelyek létéről a Párt döntött. Vezetőire a Párt, vagy esetleg a Hazafias Népfront tett javaslatot. A képviselt dolgozók pedig szabad akaratukból megszavazhatták a vezetőket, és többnyire jobban tették, ha tagok voltak. A SZOT-szerűségről már írtam egy éve is. Beleértve azt is, hogy az állítólag független eddigi szakszervezetek állítólag független vezetői is mehetnek a levesbe. Akkor, ha a „Na de kérem!” jellegű ellenzésen, és a nagyon csúnyán nézésen kívül többre nem futja. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azonban maradt. Balog Zoltán is. A NPK is. Mely rövidítésről az egykori tanulmányok egy másik szegmense jut eszembe. A műtrágya. Talán öntudatlan áthallással is. Annak jeleként, hogy ez a mű, trágya.

Minden esetre megalakult az Országos Küldöttgyűlés keretében megtartott alakuló ülésen. Teljesen szakmai szervezetként természetesen. Mert mi más is lehetne egy szervezet, amely politikai akarat hatására jön létre, minisztériumi szervezéssel, és a hatalom politikai komisszárjainak vezetésével. Horváth Péter ugyanis a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként lett a testület vezetője. Olyan körülmények között, amikor az iskolaigazgatóknak legalább hallgatólagosan éppen úgy elvárt attribútuma a hűség a Párthoz, mint az 1970-es években. Olyan körülmények között, amikor a KLIK az iskolai élet, és kassza ura, ennek ellenkezőjét akkor is nehéz lenne elhinni, ha most megindulna a sértődött levelek sora. A helyettes vezető Szeleczki János lett. Róla az MTI szerényen azt közli, hogy Heves megyei intézményvezető. Jótékonyan és célzatosan megfeledkezve arról, hogy a Fidesz egykori egri alelnöke és volt alpolgármestere kapott most szakszervezeti megbízást. Aki korábban botrányos kinevezésével szerzett kétes hírnevet.

Egyébként mindezek ellenére igazat kell adni Balog Zoltánnak, hogy az NPK a pedagógusokról szól. Hiba lenne kétségbe vonni ezt az állítást. Elvégre a vágóhíd is az állatokról szól. Csak nem a birkák jogvédelméről, hanem a hatalom asztalán való feltálalás előkészítéséről.

Andrew_s