 |
| MTI Fotó: Czimbal Gyula |
Marton László körül rendesen kavarognak az indulatok
mostanában. Holott egyelőre leginkább bemondások történtek. Ki ezt, ki azt mond
be. Ki az unalmast. Esetleg. Valamiért meg az egész arra emlékeztet, amikor úgy
kezdődik, hogy visszaütöttek. Esetleg megmondták, hogy „de nekem is van olyan”.
Mert az egész, legalább is a jelen történéshullám esetén,
mintha azzal indult volna, hogy Harvey
Weinsten lebukott. Nem erőszakkal. Ami aligha maradt bizonyítás nélkül, ha
a tudósítások szerint többeknek is kártérítést kellett fizetni a producer
nőügyei miatt. Magyarországon Marton László kapcsán indult meg egy hírlavina,
amit az indított el, hogy Sárosdi Lilla bejelentette: zaklatás alanya volt. Nem
mostanában ugyan, de ez természetesen mit sem von le a történés súlyából.
Ugyanakkor a felcsapó indulatok, internetes pörgések, és fórumhuszárságok
nyomán talán érdemes lenne pár dolgot leszögezni.
1. A hatalommal visszaélő erőszak és kényszerítés minden esete
elítélendő. Morálisan mindenképpen, de a jogrendszer sem állami kitüntetést
irányoz elő ilyen esetekre.
2. A szexualitással való visszaélés ugyanakkor szintén
megvetendő. Emberileg, illetve morálisan mindenképpen.
3. Konkrét esetekben, a konkrét emberre irányuló vádak
esetében elvárnám a konkrét esetek bizonyítását, illetve az ezt célzó,
megalapozó igazságügyi eljárást.
A 3. pontot már csak azért is kiemelném, mert függetlenül
Marton László legutóbb megjelent közleményétől, a „bocsánatkérés”
kikényszerítése is kényszer. A hírveréssel elért nyomásgyakorlás nem pótolja a
bűnösség megállapítását. Amely akkor is megállapítható, ha az elévülés kizárja
a büntethetőséget. Amikor tehát azzal érvelnek a neten, hogy a feljelentések az
elévülés miatt nem történtek meg, akkor nekem, laikusként, ez eléggé a marhaság
kategóriáit ostromolja. Miközben az egész puszilásra felhívós autós történet nekem nagyon hasonlít arra, amit egy nem túl izgalmas előadás keretében egyszer már halani véltem Sárosdi Lillától. Egy színdarabban. Ami kicsit kétségessé teheti a sokat hangsúlyozott évtizedes hallgatást. Esetleg a hitelességet.
Mindamellett. Ha bizonyítottá válik Marton bűnössége,
akkor pontosan azt érdemli, amit minden más, hasonló eset elkövetője. De ehhez,
gondolom, feljelentő is kellene. Amikor tehát a fórumon oly habzó szájjal
vádaskodók azt tartják a bűnösség igazolásának, hogy Marton nem tett
feljelentést, akkor az is érdekelne, hogy az érintettek, a média szárnyain
vádoló bejelentők miért nem tettek? A jog alapja ugyanis az, hogy nem az
ártatlanságot, hanem a bűnösséget kell bizonyítani. Marton azt üzente: „továbbra is a Vígszínház és a Színház- és
Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői,
rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház
dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat". Ami azt
jelenti, hogy még a belső meghallgatások sem zajlottak talán le.
A magam részéről, a további megkövezések előtt, megvárnám
a feljelentéseket, a vizsgálatokat, és a bűnösség megállapítását. Hogy aztán
jöhessenek mindazok a politikusok, vállalati hatalmasságok, világi, és kevésbé
világi hatalmasságok, akik szóba jöhetnek elkövetőként. Nem feledkezve meg
természetesen azokról sem, akik nem túl nagy ellenállást fejtenek ki egy vezető
közeledésével szemben. Amíg abból vélt vagy valós hasznuk származik. Mert így
lenne kerek a világ. A moralitás mindkét oldalának górcső alá vonásával. Mert a
„szereposztó dívány” közkeletű fogalma mellett a pozíciók, lehetőségek „kifekvése”
sem ismeretlen kifejezés. Az ezt kétségbe vonó széplelkeknek javaslom, hogy
töltsenek el pár évet a való világban. Rá fognak jönni, hogy gúnynévként nem csak a „pinabubus”, hanem a „büroprosti” sem okvetlenül ismeretlen.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése