Semjén a címerológus

Semjén Zsolt újabb hézagpótló területen vetheti be képességeit. Ezúttal, mint címerügyi főasztalnok fog szerepelni. Éppen időben. Az MTI közlése szerint ugyanis egy közel öt éves törvény alapján döntött a kormány úgy, még júniusban, hogy innentől egy tapodtat sem léphet tovább a Nemzeti Címer Bizottság nélkül.

De most már semmi gond nem lehet ezen a téren. Mert lám! Íme! Megalakult! Semjén Zsoltnak a védett madarak vadászainak fővédnökének avatott vezetésével megalakult az említett bizottság. Mely nélkül, nem is tudom, hogy eddig hogy bírt meglenni az ország? Sőt! A nagyvilág! Még sőtebb! Az egész történelem! De ebből is látszik, hogy mit vesztettek a századok eddigelé. Csak úgy fogták a festéket és a bőröket, aztán nekiálltak azonosító jegyeket pingálni a pajzsokra. Egész lovagi tornákat voltak képesek úgy megrendezni, hogy nélkülözniük kellett a szakértőt. A lovag csak ment, és a stadionok lelátóin nem csettinthetett oda a VIP-páholyban vadkancsontot szopogató fővédnök az apródjának. Azzal, hogy „édes fiam, pattanj már, oszt hívd ide azt a tudósan címeres Schemyen-t, vagy kit, a győztes pajzsának szabályosságát megítélni”. Mert ha nem megy át a vizsgán, akkor hiába győzött le mindenkit. El vele! Majd fog itt arcoskodni a szabályos kis izéjével, címeresnek sem nevezhető pajzsocskájával. Azzal a felborított sisakkal.

Mostantól ilyen helyzet elő nem fordulhat. Az önkormányzatoknál semmiképpen. Mert az önkormányzatoknak ezt követően szakértő segedelmet nyújtanak majd. Amiből, a hírt könnyelműen átlapozva, azt hihetnénk, hogy szegény önkormányzatok eddig címer nélkül tengették az életüket. Holott ez nem egészen van így. Az interneten is fellelhető az a gyűjtemény, amelyben még Felcsút címere is fellelhető. Igaz, egy fia stadion sincs benne. Kisvasút sem. Így az új bizottság legfontosabb feladata talán az lesz, hogy újraterveztessen címereket? Ha igen, akkor mindegyikben lesz egy védett madár? Már akkor, ha az önkormányzat elég palimadár. De az is lehet, hogy kötelező lesz igénybe venni a bizottság munkáját. Használni talán nem is lesz kötelező a javaslatukat. Csak kifizetni. Noha igénybe venni is kötelező lehet. Ha belegondolunk, hogy levélpapírtól, golyóstollig mi mindenre lehet a címert felrakni, akkor az ilyen igények kielégítése jó üzlet lehet.

Ha, ellenben, nem a meglevő címerek Orbánia-konform átalakítása a cél, akkor vajon minek ez a bizottság? Amelyik településnek eddig égető szüksége volt címerre, az eddig is megoldotta valahogy. Ha az ott lakóknak már csak ez hiányzik az életükből, akkor szinte biztosan megoldják a jövőben is. Ráadásul szinte biztosan inkább érzik majd magukénak azt, mint a központilag láttamozott, netán némi gyengéd kényszerrel is alátámasztott verziót. Bármilyen tudományos alapon is szerkesztik azt egybe. Felvértezve a heraldika megannyi elméletével. Biztosítva azt, hogy Semjén, ha már nem lovag, csak lóháti, legalább egy kicsit többnek érezze magát a boltzárügyi sátánűzőnél.

Andrew_s

Rétvári dicsérte a gyermekszegénység helyzetét

Valószínűleg azért, hogy felismerjük Rétvári Bencében a polimorfot, most a gyermekszegénység kapcsán nyilatkozott meg. Talán persze azért is, mert a keresztényüldözések elleni szemfényvesztést más kezébe tervezik helyenként. A gyermekek diszkriminatív kezelésében pedig már rutinja van az Emmi parlamenti államtitkárának.

A legújabb alaphipotézis a következő: „Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma” Ahogy azt az MTI-vel közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. Amely állítás egyik oka, ahogy arra a HVG is rámutat, egy nagyon gagyi statisztikai trükk. Egyszerűen ráolvasás-szinten szüntették meg a hátrányos helyzetű lét korábban érvényes határait. Aminek köszönhetően aztán „ugyanaz a szegény gyerek, aki korábban ebbe a kategóriába tartozott, most ugyanolyan körülmények között él, de már nem tartozik ebbe a kategóriába”. Mely megállapítással különben nem feltétlenül kell egyet értenünk. Mert valójában nem teljesen kerek így ez az okfejtés. A kerekség hibáját az egyéb hatások okozhatják.

Ha ugyanis egy gyermek „hivatalosan” is hátrányos helyzetű, akkor számos területen egyfajta szubjektív kedvezményezettség lép be. Ezt nevezhetjük sajnálatnak, de sok szempontból egy szinte ösztönösen fellépő, a különben valóban sajnálatra méltó, deprivációs helyzetben levő gyermekkel szemben kialakuló szolidaritás. Amely nem csak akkor lép fel, ha a gyermeket szenvedni látja valaki, hanem akkor is, ha „csak” tudja, hogy nélkülözik. Például azért, mert egy másik besorolásban tartja nyilván a hivatalos statisztika. Természetesen tudom, hogy az említett, talán még az egykori horda-létből magunkkal hozott szolidaritási reflex nem mindenkiben működik. Ahogy, valószínűleg, a gyermekek éhezését rossz szokásnak tekintő Harrach Péterben is aligha találnánk nyomát. De ettől még feltételezhetjük, hogy a közösségekben viszonylag több az akár csak ösztönösen humanista szereplő, és viszonylag kevesebb harrachiánus árnyékkereszt(l)ény van.

Amikor a kormányzat a statisztikai manipulációban látja a problémák megoldását, akkor tehát nem csak a statisztikákat manipulálja. Valójában magát a társadalmat manipulálja. Ami még akkor is igaz, ha tudom: a kisebb közösségek legtöbbször nem a statisztikák alapján működnek. Azonban a másik oldal ettől még igaz lehet. Az, hogy a statisztikailag nem hátrányos gyermekkel szemben hivatalosan azokat a követelményeket támasztják, amelyben nincs pardon, és nincs többé támogatás. Olyan követelményeket támasztva a gyermek és családja felé, amelyet segítség nélkül képtelen teljesíteni. Nem átcsusszantva, hanem átlökve a szegénységi küszöbön. Egyenesen a „szemétnemgondoskodó” kategóriába a családokat. Mely fogalmat különben, Rétvári Bence jelentős kommunikációs részvételével ugyancsak manipulálja a jelenlegi hatalom.

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

Amikor tehát azt olvasnánk, hogy „családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik”, akkor nem csak azt érdemes figyelembe venni, hogy az adókedvezményhez annak alapul szolgáló jövedelem is kell. Az legalább ilyen lényeges kérdés, hogy kit tekint a hatalom családnak. Ebből következőleg pedig mely gyermeket tekinti „legálisnak”. Mert a KDNP jelen iránymutatása alapján „még maga Jézus is csak Jahve apaságát figyelembe véve kaphatna némi felmentést Rétvári államtitkár úrtól a létre”. Arról nem is beszélve, hogy Fidesz klerikális lobbistái már évekkel korábban belebonyolódtak az élettársi kapcsolatok kérdésébe. Valamint annak fejtegetésébe, hogy ezek voltaképpen nem is családok. Az alaptörvény szerint: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”. Ami az adókedvezmény beszámíthatatlanságát jelenti a gyermeket közösen nevelők egy részének. Noha mondhatnánk azt is, hogy amennyiben a kormány annyira hangoztatja az európai kultúra védelmét, akkor az Európában bármikor honos házassági szertartások bármelyikét köteles lenne elfogadni, mint egy kapcsolatot szentesítő rítust. Ezzel azonban Rétvári Bencét, a jelek szerint faék egyszerűségű államtitkárt igencsak zavarba lehetne hozni. Vagy elkezdene megint csikorogni valamit a keresztények üldözéséről, meg hasonlókról.

Ami természetesen továbbra sem változtatna azon: a kormány manipulált statisztikák alapján manipulálja a közvéleményt a gyermekek rovására. Talán azért is, mert ellenkező esetben kiderülhetne: egy most elsikkadó gyermek esetleg ugyanúgy felkavarná a jól megszokott, belakott szellemi mocsarukat, ahogy annak idején felkavarta egy zsidó szokás szerint megszentelt házasság, házasságtörésből született, majd tanítóvá vált gyermeke.

Andrew_s

Arccal a Nemzeti Besúgás Rendszere felé

Az Uber után az állam a telekocsizást szemelte ki. Elvégre valamivel garantálni kell az államilag kedvezményezett taxisok lelki nyugalmát. Azonban ez így mégsem a teljes kép. Még a környezetvédelmi és egyéb szempontok mentén sem. A telekocsizás ellenőrzése egy másik vetülettel is bírhat. A Nemzeti Besúgás Rendszerének kialakítása jegyében.

Mely rendszerépítés nem egészen új. Már három évvel ezelőtt is mondtak fel úgy tanároknak, hogy az ok a nem teljesen átszellemült ábrázat volt. Ami azt is jelenti, hogy az iskolai rendezvényen volt olyan, aki szükségesnek érezte a másik megfigyelését. Majd besúgását. Az pedig, hogy a sajtó egyik munkatársát az ÁVH módszertanát idézve szerették volna beszervezni, szinte csak tegnap volt. A kettő között pedig akár teljes ív is kirajzolható. A pedagógusok kölcsönös értékelésétől az Uber az adóhatóság ismerten gerinctelen, nem egyszer szándékosan provokatív ügynökeinek, bocsánat, munkatársainak fellépéséig elég széles ívet húz maga után a szociológiai rombolás rakétája. Nem interkontinentálisan, hanem lokálisan. Nem ballisztikusan, de olykor mégis halálosan.

A történelem ugyanis nem szűkölködik öngyilkosságba kergetett szereplőkben. A munkatársi, közösségi, környezeti körök szétzúzása ugyanis nem egy esetben a személyiség szinte teljes széteséséhez vezethet. Ami ellen sokszor az egyik legbiztosabb menekülésnek látszik a kimenekülés a helyzetből. Mikor merre. Ha lehet, másik munkahelyre, ha lehet másik országba. Ha egyik sem, akkor olykor egy másik létsíkra. Mert nem mindenkinek állnak rendelkezésére kormányzati pszichiáterek, és vele a titkolt leletek. De ez nyilvánvalóan csak következmény. Annak a következménye, amikor visszaépül az a rendszer, hogy ember embernek nem farkasa, hanem potenciális besúgója, feljelentője, megfigyelője lesz. S amely rendszerrel kapcsolatban nem árt megjegyezni azt, hogy sosem jöhetett volna létre, ha nincs egy kritikus tömegtámogatása. Miközben persze tudjuk: a besúgói hálózat pont azt szolgálja, hogy az egyszer megszerzett hatalmat ne lehessen alulról, és hatékonyan kikezdeni.

A cél ugyanis aligha kizárólag az adóbevételek növelése. Még akkor sem, ha az van a zászlón. A nemzeti bizalmatlanság rendszerének kialakítása sokkal lényegesebb. Ha ugyanis már a kocsmába betérő törzsvendégbe sem lehet többet megbízni, akkor a suttogó ellenzékiség is lassan, de biztosan kihal. A hatalmi receptúra elvárásai szerint. Noha tudjuk, ez nem teljesen szokott teljesülni. De azért az bekövetkezik, hogy a társadalom olyan erősen atomizálódik, ami szinte kizárttá teszi, békés körülmények között, a hatalom elleni összefogás kialakulását. Amihez kell még pár olyan civil vezető, akik képesek az országos csalódás légkörét kialakítani, és többet már mozgalmi célok érdekében sem lehet embereket összefogni. Valójában ezért, és nem kizárólag a szakmaiatlanságért kormánypárti gesztus az, amit a gőztenger önkijelölt vezérei elkövettek a pedagógusok rovására. Elvéve az egyik, ha nem az utolsó, reményét annak, hogy érdemben képes egy alulról jövő békés mozgalom bármit is változtatni. Gyakorlatilag azt a szavazást hagyva meg, ahol „flaszterből” lesznek a szavazócédulák. S ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy most sokan felfedezték a korábban is ismert tényt: sem Pilznek, sem Puklinak nem volt soha szándékában kormányt váltani. Ám ennek mára nincs sok jelentősége. A szerepüket ellátták. Növelték a fásultságot és csökkentették a kohéziót.

A hatalom szempontjából ennyi bőven elég. Szemeket alkotva abban a láncban, hogy lehetőség szerint ne legyen magas a közösségi szolidaritás és a kölcsönös bizalom indexe. S itt kapcsolódnék vissza a telekocsikhoz. Nem azért, mintha l’art pour l’art mozgalmárokat, és a kormányt is ne vihetnék igencsak messze. Azonban világos: a telekocsi, miként az Uber is, alapvetően a bizalomra épül. Arra a bizalomra, hogy a sofőr megbízik az utasában, és az utas is megbízik a fuvart vállaló sofőrben. A két említett autós szolgáltatás esetében az Uber egy taxi-szerű szolgáltatást, míg a telekocsi egyfajta „hulladékhasznosítást” jelent. Az amúgy is megfizetendő utazási költségbe való beszállás ígéretével. Nem kis részben azzal is gazdaságossá téve az utat, hogy az autós közlekedést olcsóbbá teszi az állami vasutak, de akár a tömegközlökdösődés igénybe vételénél is.

De! Amikor a kormány a telekocsit akarja megfingatni, akkor ez azt is jelenti, hogy olyan ellenőröket kell toboroznia, akik hajlandók maximálisan visszaélni a mások bizalmával. Az ilyen ellenőr tehát alapvetően az a típus, aki a saját anyját is eladná egy bélásért. Ha bélás még lenne. Miközben persze elég az is, ha sikerül elhíresztelni az ilyen moráldeficites adóügyi alkalmazottak nagy számának a létét. Nincs is rájuk szükség ahhoz, hogy a telekocsis fuvart felajánló ne bízzon meg esetleg a szomszédjában sem. Ne vegye fel akkor sem, ha előtte döglik meg.

A Nemzeti Besúgás Rendszerének egyre nagyobb dicsőségére.

Andrew_s