2023. február 22., szerda

Biden a kijevi háttérzajban

Biden váratlanul Kijevben járt. Biztos nagyon titkosan. Nagyon életszerűen nagyon titkosan. Legalább annyira életszerűen szerintem, mintha teleport-rúna segítségével, esetleg hopp-porral jutott volna el az Ukrán fővárosba. Gondolom egész Washingtonból. Vagy mégsem. Azért, ha már arra járt, szóltak az oroszoknak is az utazás tényéről. Valószínűleg enyhe célzásként, hogy ne lőjenek, mert az egyenes út lehet az eszkalációhoz. Ami, úgy mellesleg, az ördögnek sem hiányzik. Ami nem jelenti azt, hogy pár ördög ne lakna a részletekben.

Nem a tárgyalás részleteiben, mert abból úgyis csak azt hozzák nyilvánosságra, amit a közvélemény orrára akarnak kötni. A többiről hallgatólagosan hallgatnak. Nem úgy mint a szirénák. Amelyek Biden számára biztosították a háttérzajt. Meg a lólábat. Ami kilógott ebből a rendezésből. Ha tetszik, egyfajta túlrendezés áldozata lett a történet. Mint egy halivúdi giccs. Amit vagy önszorgalomból, vagy az amerikai hír-nézők kedvéért tálaltak oda. Úgy félkézzel. Mint egy rosszul festett díszletet a vándorkomikus mögé.

Mert tegyük egymás mellé ezt a két, publikussá vált mozzanatot. Szóltak az oroszoknak, hogy csitt. Majd megszólaltak Kijevben is a szirénák. Mintegy Biden látogatását illusztrálandó. Vajon miért? Aligha hangpróba gyanánt, mert szóltak azok, és akkor okkal, már eleget. Sajnos. Orosz támadástól valószínűleg nem tartottak az Ukrán fővárosban. Ha pedig mégis ilyesmi miatt szóltak volna meg, akkor Bident alighanem egy bunkerbe menekítették volna. Az üldözött majmoknak az ő sebességükkel. Marad a kommunikációs érték. Amit, természetesen nem kell, és nem is szabad lebecsülni.

Mert annak fényében, hogy Biden körül igencsak hullámokat vetnek a fia ukrán üzleteinek az árnyékai, illetve legalább annyira a saját titokkezelési slendriánságai, aligha árthat neki, ha sikerül eladni, mint rettenthetetlent. Bident, aki dacol a szírénákkal. Meg aztán a drámaiság az üzletnek sem árthet. A fegyverüzletnek. Meg Zelenszkijnek sem árthat egy kis drámai hangeffekt. Akinek mégis csak végig kell menni azon a pengeélen, ami a fasizmus különböző formáit általában elítélő nyugati közvélemény, és az Ukrajnában reguláris ezreddé tett, de mégsem egészen antifasiszta Azovi asztaltársaság között húzódik.

Tudom. Biden látogatásának csak mellékzöngéje volt ez kis zaj. De egy rossz, túlrendezett, elripacsokodott színdarabnál is az apróságok veszik el a hitelét a történéseknek. Amikor a kellékes nincs a helyzet magaslatán. Vagy a rendező gondolja túl a dolgot.

S nem a több hiányzik. Nem kívántam volna bombázást. Még vakbombákkal sem, ha van olyan. Nem hiányzott a pánik, a halál. Szóval, nem a több hiányzik. Sokkal inkább azt hiszem, a kevesebb több lett volna. Kevesebb rendezés, kevesebb időzített háttérzajjal. De biztos nagy volt a kísértés.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése