A háború nem videojáték

Olšanské høbitovy
Fotó: EISimay

Ukrajna jelentős területére eszkalálódott ma reggelre a háború. Mert azt, valószínűleg, csak nagyon kevesen gondolják, hogy a történet most kezdődött. Vagy akkor, amikor a mostani „ki-kit provokált először” társasjáték elkezdődött. De az kétségtelen, hogy új szakaszba lépett a keleti határainkon átlépve elérhető ország jelenkori történelme. Biztos vannak valós, és lesznek, mert a fórumokon már megjelentek, önjelölt szakértői a konfliktusnak.

Olyanok is biztos lesznek, akik felhős mélabúval fognak dobálózni százak, ezrek, tízezrek életével. Nagy ábrándokat, és akár stratégiai gyöngyszemeket hullajtva szerte maguk körül arról, hogy kinek kit kellett volna megtámadni. Netán kinek kire kellene lőni. Meg talán arra is, hogy kinek kellene még beszállnia a háborúba, és kinek az oldalán. Azért két szempontot mindenképpen érdemes lehet figyelembe vennie a fűtött szobák zsöllye-foteljeiben okoskodóknak.

Az egyik, hogy Oroszország, akár tetszik, akár nem tetszik, nem egy szakócával felfegyverzett őskori törzs-képződmény. Ellenben nem kell nagyon messzire gurulnia egy gyógyszernek egy feleslegesen arra tekergő amerikai, vagy bármilyen más országbeli katona zsebéből ahhoz, hogy kiterjedtebb regionális pofozkodássá fajuljon a történet. Olyanná, ahol a következő pofont páncélököllel adják. Valójában tehát a „világ”, ahogy szerintem Putyin is, abban érdekelt, hogy „helyi” maradjon a konfliktus, és lehetőleg kevés áldozattal, gyorsan elinduljon a lecsengés irányába.

A másik, amit a fotelstratégáknak, a tőlük távol állók életével az internetes posztokban sakkozóknak, botcsinálta katonai szakértőknek ajánlanék a figyelmébe az az, hogy a háború valójában kurvára nem videojáték. Nincsenek mentési pontok, és akit gépfegyverrel megsoroznak, az nem fog pár heggel újra játszani a következő fejezetben. Aki meghal, az meg meg lesz halva. Végleg, és nagyon. S ezzel kapcsolatban engem meg kurvára nem érdekel, ha bárki neki áll megmagyarázni, hogy melyik fél érdemli meg jobban repesz-tépte bél-kifordulást a csatatéren, a romok között. Ahogy az olyan szólamokat is pont leszarom, hogy „ha elment katonának, ez vele jár”. Nem kérem. Akit meglőnek, agyonvernek, lebombáznak az pont úgy vérzik, és halálában pont úgy gyászolja valaki, mint ahogy az a mások halála felett zsonglőrködő fórum-idiótákkal lenne hasonló esetben.

Akinek pedig a fentiek nem tetszenek, annak egy biztos receptet tudok ajánlani. Ne olvassa. Csá...!

Andrew_s