Az ukrajnai események kétségtelenül szintet léptek. Miközben a focidrukkerek mentalitásával megszakértők egyre, meg egymásra licitálva igyekeztek megmondani a nagy semmit a közösségi média bugyraiban. Vagy éppen akkor, és máshol, ha valamelyik úr SZÉKET, és hozzá mikrofont, adott. A szintlépés világos. Oroszország vezetője bejelentette 4 megye elcsatolását az ott szervezett népszavazásra hivatkozva. Olvastam korábban olyan megszakértéseket, hogy ezt Putyin nem meri megtenni. Megtette.
Alkalmasint olvashatók a hírekben, hogy Zelenszkij szerint az orosz annexió bohózat. Bohózat ügyben kár is lenne vele vitatkozni. Miközben azért gyanítom, hogy ez a történet mégsem, még Zelenszkij szerint sem annyira vicces. Így a Magyar Nemzet összefoglalójának címét inkább valami fordítási hibának szeretném tartani. Eközben, a 444.hu-n olvashatóak szerint, az USA bejelentette, hogy szankciókkal válaszolva új szankciókat vet ki „olyan orosz tisztviselőkre, családtagjaikra és szervezetekre, akik elősegítették az annexiót”. Valamint azt, hogy az uniós vezetők, az Euronews szerint kijelentették: „Az annexió jogellenes, és soha nem fogjuk elismerni”. Mely utóbbi nyilatkozatoknak aligha lesz komoly hatása. Elvégre akkor, ha ilyesmivel foglalkozna az orosz vezetés, akkor annak nyoma lenne a történelemben.
Valószínűleg ahhoz sem kell különösebben putyinbérencnek lenni, hogy valaki rájöjjön arra az apró mellékkörülményre, ami miatt még a magyarok is szembesülhetnek Orbán önjelölt váteszi szerepével. Arra a mellékkörülményre, hogy egy ország gazdaságát csak egyszer lehet tönkre tenni. Ha a nyugati megszakértők szerint az orosz gazdaság romokban van a szankciós csomagok hatására, akkor az kérem romokban van. Porig bombázni valamit addig lehet, míg nincs porig bombázva. Ha pedig ez az állapot bekövetkezik, akkor minden más csak nyilatkozatháború. Ha Orbán addig kitart, akkor megveregetheti a saját vállát, és elmondhatja: Na ugye, hogy minden további szankció hatástalan. Az annexió eközben meg halad a részletkérdések lesöprésével az asztalokról. Úgy, hogy orosz részről ezek a területek innentől orosz belföldnek minősülnek, ami könnyedén eszkalálhatja a háborút.
Amellyel kapcsolatban az ukrán előretörések is felvetnek pár kérdőjelet. Azt például, hogy egy töltényt hányszor lehet kilőni. Mert ezzel kapcsolatban azt gyanítom, hogy leginkább egyszer. Ami az utánpótlásokkal kapcsolatban vethet fel logisztikai és gyártókapacitásbeli kérdéseket. Már csak azért is, mert a hírmorzsák nagy mozaikjában olyanok is felbukkantak, hogy amerikai kiképzők biztosítják a nyugati technológia használatának megtanítását a részben amerikai hitelből felfegyverzett ukrán haderőnek. Amely technológiát karban kell tartani, után kellhet pótolni, de leginkább lőszerrel is etetni kell. Melyet elő kell állítani, és oda kell szállítani. Márpedig, szintén csak személyes gyanúm szerint, az ezzel kapcsolatos kapacitások sem végtelenek, és nem bővülnek csettintésre.
Ezek fényében tegyünk egy olyan gondolatkísérletet, hogy a felek a technológia adott szintjén maradnak. Azaz nem eszkalálódik a háború egy technikai szintlépés irányába, és az atomtöltetek, a biológiai és vegyi arzenállal együtt, maradnak, ahol vannak. Ebben szeretnék bízni. Aztán tegyük fel, hogy a nyugati raktárkészletek olyan szintre fogynak, ami mellett nem képesek pótolni a harctéri veszteséget. Miközben az annexió miatt politikailag is patthelyzet alakul ki. Ha ekkor megindulnak bármilyen béketárgyalások, akkor azok az adott helyzethez képest fognak valószínűleg elindulni. Ha januárban indultak volna tárgyalások, akkor a Krím elcsatolása lett volna a porondon egy, Koreához hasonlóan, megosztásalapú tárgyalásnak. Ami nyilván sokaknak fáj, de hallgatólagosan sokaknak tudomásul vehető. Ha most indulnak meg, akkor az oroszok egy nagyobb területi nyereség reményében tehetik meg ugyanezt.
Sok-sok halottal, illetve romokkal bővítve a veszteséglistát. Úgy, hogy a nyilatkozatháborúk árnyékában egy sikeres területszerzés rajzolódhat ki. Akkor pedig előfordulhat az, hogy esetleg jobb lett volna januárban inkább béketárgyalókat, és nem fegyvereket küldeni Ukrajnába. Aki szerint pedig egy akkori, Ukrajna területe szempontjából esetleg kedvezőbb állapot rögzítésénél a jelenlegi a jobb a megoldás, az okvetlenül támassza alá az elüldözöttek, megkínzottak, megöltek helyeslő nyilatkozataival. Akár mindkét oldalról. Mert a háború nem focimeccs, és nem is videó-játék.
De még csak nem is az egyet nem értésemtől függő állapot. Mert azt, hogy a terület-, illetve befolyásszerző háborúkat személy szerint elítélem, az sajnos nem játszik. Arra az orosz vezetés pont úgy tesz nagy ívben, ahogy az amerikai, vagy bármely másik.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése