Conteo: Eliostól lőtávolig

Barátpéldasági kézfogó
Forrás: 24.hu

Gyors Elios-ügyi áttekintés gyanánt leszögezhetjük, hogy a Főnix Mozgalom szervezett egy tüntetést, ami nem mozgatott meg milliókat. Ellentétben azzal, hogy még az uniós vizsgálódások szerint is milliárdok mozdultak meg az ügyben korábban. Alkalmasint maradjunk is ennél a szónál: korábban. Mert érdemes talán más szálakon is eltűnődni a korábban történtekről.

Az egyik ilyen szál a tüntetések várható jövője. Nem azért, mert a szervezők elbénázzák, hanem azért, mert a hatalom beszabályozza. Illetve, Semjénnel adatják be törvénymódosítás gyanánt. Talán azért, mert a rénszarvasokból hiány van Budapesten, és valamit mégis kell csinálnia a nemzeti fővadásznak. A kommunikáció szerint az ünnepek méltóságát megőrzendő. Más vélemények szerint a kiemelt, a tüntetések lehetséges helyszíneinek listájából most kiemelt területeket is megvédeni szándékozva. Köztük a Kossuth teret is kiemelve a listából. Amiről a nem egészen napjainkban születettek tudhatják, hogy a Nagy Őszi Pisis Forradalom alkalmából olyan mértékben elszennyezték az ott táborozók, hogy a tér átalakítása meg sem állt a szinte teljes betonozásig. Azt a megmozdulást papíron ugyan nem a Fidesz szervezte, de azért a Kossuth téren megjelentek, beszédet mondani, olyan szereplők, mint a Fideszhez egyértelműen köthető, köztársasági elnökként megbukó nemzeti másolóbajnok, és Wittner Mária. Orbán kordonbontós képét most nem is említve a térrel kapcsolatban.

A még kevésbé most születettek, illetve a történelemkönyvek olvasói arra is emlékezhetnek, hogy volt olyan eset, amikor sortűzzel üdvözölték az itt felvonuló tömegeket. Egyfajta hatalmi pánikreakcióként. Ami nem ritka azoknál a diktatúráknál, ahol a széles támogatottság legfeljebb a különböző erőszak-eszközökkel felszerelt, fegyveresnek látszó erők széles rétegének a támogatását jelenti. Kezdetben. Mert az ellenzők megfélemlítése, illetve elfogyasztása után akár teljes is lehet a látszó, és közvéleményileg kikutatott támogatottság. Az újabb generációk agymosása után pedig már az erőszakra sem, csak a látszata fenntartására is bizton lehet építeni. Amely utóbbihoz nyilvánvalóan meg kell szállni, illetve központi ellenőrzés alá kell vonni az iskolákat, illetve az ifjúsági szervezeteket. Amely központosítás gyakorlatilag folytatólagosan folyik Orbániában.

A nyílt erőszakhoz természetesen nem lehet „csak úgy” folyamodni. Mármint akkor nem lehet, ha a valós társadalmi támogatottság közepesnél kisebb. Ellenben muszáj ehhez folyamodni akkor, ha a vezetési pánik a közepesnél nem kicsit nagyobb. Ebben a cselekvési sávban jelennek meg a szinte már kóros ellenségkép-festések, és az olyan lépések, amelyek a képét is úgy mutatják be, hogy alábeszélik a harci elefántot. Érthető tehát, hogy mi lökte rá már három éve is Orbánt arra a vágányra, amely potenciális ellenséget látott még a keresztény vallású háborús menekültekben is. Látványos gyűlöletet keltve a menekültek felé, miközben a háttérben vidáman üzleteltek a letelepedési kötvényekkel, és a határon túlra játszották a hazai politikai döntések választói lehetőségének egy részét. Megérlelve azt a helyzetet, hogy már 2015 őszére megteremtsék a válsághelyzet kihirdetésének a lehetőségét. A következő év elején pedig már alaptörvényesítették a szükségállapot tetszőleges kihirdethetőségét. Csak emlékeztetőként: a Jobbik és az LMP teljes támogatásával. Annyira, hogy Novák Előd jóvoltából intézkedési terveket is szivárogtattak a köztudatba. Mostanra pedig a honvédelmi törvényig is szétszivárogva.

Az így kialakult kép nem vidám, de laglább sötét. Az egyik oldalon gyakorlatilag leszorítják a feszültséget is levezető tüntetések felett a fedőt. A másik oldalon pedig adottak a formális jognak megfelelő törvényi keretek egy szükségállapot kihirdetéséhez. Mely utóbbihoz még mindig kellhet a casus belli. A migránsozás láthatóan a kezdetektől befulladt ebből a szempontból. Mert növelte ugyan az általános idegengyűlölet mértékét, de még akkor sem váltott ki komolyabb reakciót, amikor Budapesten felduzzasztották a menekültek jelenlétét. Valószínűleg pont a Fidesz hatalmát biztosítani hivatott, az ellenzék megosztására épített stratégia nyal vissza azóta is. A megosztottság nem szült olyan tömegreakciót, ami elegendő lenne a karhatalom, és a velük „spontán” fellépő gárdák, esetleg az ultrák, bevetésére. Nem véletlen tehát a kommunikációs fókuszváltás.

A cafetéria ügyei és társai olyan kérdések, amelyek szinte pártállástól függetlenül alkalmasak az emberek froclizására. Az sem biztosan véletlen, hogy az internetes fórumokon az utóbbi időben elszaporodni látszanak a nyilvánvalóan provokatív, illetve az esedékes gyűlöletszólamokat szajkózó trollok. Eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy vajon mi tudna megállítani több százezer embert, ha a saját méltóságuk megvédése érdekében elindulnának a Kossuth tér felé. Akár a pártoktól is teljesen függetlenül. A gondolatkísérlet könnyen arra az eredményre vezethetne, hogy leginkább a tömeget üdvözlő lövések. Fejmagasságban. Melynek megelőzésére, természetesen csakis a tiltakozók védelme érdekében ki is hirdetnék azt a rendkívüli állapotot, amelynek a kihirdetése végre, legalább látszatában legitim, teljhatalmat biztosítana az Orbán-körnek.

Valószínűleg alig várják már néhányan, hogy a nyugdíjak, a cafetéria, az Elios-ügyhöz hasonló gyanúsnak tűnő ügyletek valamelyike, vagy bármi más miatt tömegekben pattanjon el a cérna.

Andrew_s