Demagógisztáni napló: Megetetjük Kínát?

Ha eltekintünk attól, hogy olykor enni is kell, tulajdonképpen akár marginális témaként is kezelhetnénk a mezőgazdasággal kapcsolatos hírek egy részét. Mondjuk, hogy azokat, amelyeket egyfajta nagyotmondás jellemez. Amelyeket talán azért reppentettek fel, hogy vidám perceket okozzanak. Mint az a hírpáros, amelyben egyrészt a kínai piac bevételéről, illetve az európai szint eléréséről szólnak.

Ami az utóbbit illeti, Viski József mutatott rá arra az MTI szerint, hogy vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárként szerinte a magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék. Ami nagyon szép, nagyon jó, és a magyar borral semmi bajom. Akkor sem, ha az, hogy „magyar bor” ugyanúgy üres halmaz, mint az „európai bor”. Ha ugyanis egy borászt megkérdeznek, akkor ez órákig fog mesélni arról, hogy csak fehér, illetve vörös borból mennyiféle van az országban. A szőlő fajtájától, évjárattól, és még számos egyéb tényezőtől függően. Így aztán a piaci versenyben elfoglalt pozíció sem feltétlenül a könnyen rögzíthető szempontok egyike. De legalább jól hangzó fél mondat, hogy „a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal”. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy komoly exportra számít a minisztérium frázisügyi élharcosa. Valószínűleg Kína irányába.

Ahol már Nagy István agrárminiszter tüsténkedett a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás magyar stand megnyitásánál. Amely megnyitással kapcsolatban a közlemény úgy szól, hogy „a 24 milliós kínai metropoliszban már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt”. A miniszter egy füst alatt tárgyalt és megállapodott „Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánc-hálózatának” a vezetőjével „a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről”. Aemly gondolat szép és nemes. Valamint magas fokon melegíti a honi kebleket is. Amíg valaki nem gondolja komolyan. Illetve nem gondolja végig. Esetleg végiggondolja, de inkább a keblét melegíti.

Mert sebtében lehet futni egy kört a lakosságszámok, illetve a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége körül. Mely utóbbi kapcsán még azon sem kell elmélázni, hogy a rendszerváltásnak nevezett hatalmi aktust követően milyen hatékonyan verték szét a zsellérnosztalgia jegyében. Elképzelem, amint egy, a hazai összlakosságnál kicsit több lelket számláló Kínai városkában elkezdik terjeszteni valamelyik magyar hegy levét. Valamint a sajtokat, ásványvizet, tollat, és egyebet. A következő gondolat már csak az lenne, hogy nehogy tetszést arasson. Mert akkor talán sosem derül ki, hogy Magyarország teljes sajt-termése valószínűleg kicsit kevesebb, mint egy közepes kínai város néhány hetes fogyasztása az adott termékből. Ha kitart néhány hétig.

Hofinak volt egy kabarészáma a malacok számával kapcsolatos tervteljesítésről. Valami ilyesmi jutott eszembe arról, ahogy lassan már a realitások látszatával sem nagyon törődik az a propaganda, ami tervteljesítési dübörgésnek akarja beállítani a csendes osonást is.

Andrew_s