Tarlós is beszállt a budapesti olimpiai játékok kapcsán
kialakult politikai licit végjátékába. Illetve, valószínű végjátékába. Ezúttal,
ha nem is hazaárulózással, de majdnem. Biztos, ami biztos árulózta kicsit az ellenzéket.
Talán egyfajta gesztusként Orbán felé. Elvégre főpolgármesternek lenni még
mindig több pénzt hoz lapátolásnál. Főleg közmunkában.
Egyébként akkor, ha a szokásos orbanista retorikát
nézzük, akkor tulajdonképpen hazaárulózásnak is tekinthető Tarlós mondandója.
Arról, hogy az olimpiai játékokat most ellenző ellenzék felmondta
a nemzeti egységet. Márpedig a NER rendszerében, az, aki nem együtt béget a
kormánnyal, az hazaáruló. Még akkor is, ha Tarlós idáig, szó szerint azért nem
ment el. Ő csak azt mondta, hogy elárulták az ügyet. Az Olimpia ügyét. Amit
másfél éve még egységesen támogattak. Szerinte. Mármint az ellenzékiek. Mert az
ország aligha. Annak ellenére, hogy annyiban igaza lehet a főpolgármesternek,
hogy az ellenzéki pártok szervezetei akár másfél évvel ezelőtt is kezdhettek
volna aláírásokat gyűjteni, ha akarnak. Az, hogy most repültek rá a Momentum
Mozgalom kezdeményezésére az kétségtelenül visszás. Különösen az, hogy akkor
kezdtek hangosan kiállni az Olimpia elutasítása mellett, amikor már látszott:
az aláírások száma esetleg nélkülük is eléri a kritikus tömeget. S ebben az
esetben nehogy már egy új szervezet egyedül vigye el a koncot. Úgyhogy az
ellenzék megéri a pénzét. Különben nem, de a kormánypártok sem.
Azok a kormánypártok és barátaik sem, akik különben
ugyanúgy elmulasztották az aláírásgyűjtést. Mert ahhoz, hogy még véletlenül se
merülhessen fel a budapesti pénzégetés mögötti támogatáshiány nem ártott volna
a kormánynak sem az a bizonyos aláírásgyűjtés. Például egy népszavazás
jelenléti ívein. Mert azt csak híveiket egészen idiótának gondolók hihetik,
hogy egy ilyen monstre-beruházás kizárólag Budapest ügye és költsége. A hatalom
pártjai ezt a népszavazást kihagyták, és ezzel maguk is a híveik
árulóivá váltak. Tarlós szólamai tehát nem csak egy oldalra „lőnek” ebben
az esetben. Miközben azt is ecsetelgette, hogy az aláírók továbbra is a
kisebbséget képviselik. Amiben kétségtelenül igaza van, ha az aláírók számát a
szavazóképesek számára vetíti. Ha tehát csak az aláírók mennek el népszavazni,
akkor még eredménytelen is lehet a szavazás. Ebben igaza van a
főpolgármesternek. Akinek hitelességét csak javítaná, ha gyorsan lehetne
találni egy másik nyilatkozatát. Amiben elítéli azokat, akik az érvénytelen
népszavazás relatív eredményét, mint megfellebbezhetetlen többségi döntést emlegették
a menekültekkel kapcsolatban. De ilyen Tarlós-nyilatkozatot most nem sikerült
hirtelen találnom. Amitől természetesen még lehet, hogy létezik.
Ahogy létezik egy elég komolynak
tűnő elemzés arról is, hogy közgazdaságilag miért baromság Olimpiát
rendezni az amúgy is forrás-, és kapacitáshiánnyal küzdő országban. Mely
párosból különösen az utóbbi lehet nagyon kínos. Mert elképzelem, amint a migráncsozó,
habzó szájjal mindenki idegent elutasító politika után elmennek építőmunkást
toborozni a menekültek közé. Elvégre valakinek csak be kell kötni a
villanyvezetéket. Akár a „Paks II”-be is. Meg fel is kell építeni a
létesítményeket. Amelyeket aztán akár le is lehet bontani. Mármint az olimpiai
létesítményeket. Mert Paks II itt marad. De ez, követve azt a logikát „Olimpia csak
Budapest ügye”, legyen Paks város problémája. Egyébként Tarlós a közgazdasági
elemzéseket és minden mást besöpört abba a kategóriába, hogy szerinte „demagóg és erőltetett hasonlatokkal heccelik
a közvéleményt”.
Ugye milyen szerencse, hogy Budapest főpolgármestere egy
cseppet sem demagóg? Mert miket mondana, ha az lenne?
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése