2018. május 22., kedd

Nagy arccal a hídlezárásért

A városok útjai, szerintem, elsősorban közlekedésre valók. A hidak is. A lezárások nem tartoznak a kedvenceim közé. Aki ismer, tudja. Nem is vagyok egyedül a véleményemmel. Ahogy most a Klubrádióban hallgattam, a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban sem. Azzal sem, hogy a kölcsönösség elvét igyekszem vallani.

Az utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy elviselem a mások vonulhatnékjait, futkoshatnékjait, és strandolhatnékjait. Abban a reményben, hogy engem sem zavarnak majd hasonló állapotban. Most a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban nagyon betelt a hócipőm. Nem a lezárás miatt, mert az csak a szokásos mértékben töltötte meg. Ellenben a Klubrádióban megszólalt valaki a pártolók nevében. Valaki, aki egy mozdulattal és egy gusztustalan gesztussal söpörte le a lezárással kapcsolatos ellenvéleményeket. Arra kaptam fel a fejem, amikor, mintegy a szervező „fiatalok” nevében, laza egyszerűséggel leszólta az „öregeket”, hogy azok csak a megszokásaik védelmében ellenzik a lezárásokat.

Nos! A kor egyik előnye, hogy voltam fiatal. Tudom, hogy egy időben a lázadás a fiatalok dolga. Különben még mindig kőbaltával szaladgálnánk. De! Ha valaki azt hiszi, hogy az idősebbek alanyi jogon idióták, lenézendők, és különben is menjenek a fenébe, az ne hidat zárjon le. Előbb vonuljon be egy nyugis szobába. Ahol hosszasan elgondolkodik társadalmi felelősségről, szolidaritásról, és arról, hogy vajon hány autó jön szembe az úton. Mert akkor, ha sokan jönnek szembe, akkor talán nem mindenki más megy rossz irányba. De leginkább a kommunikációról. Úgy általában. Meg a megszólalás felelősségéről. Úgy általában. Egyet sajnálok. Későn kezdtem fülelni. Így csak az archívumból tudom, hogy egy, a műsorvezetővel tegeződő, így akár „beépített telefonálónak” tekinthető tájépítész volt ez a mamlasz. Aki akkor is megérdemli ezt a besorolást, ha flastrom gyanánt azért odabökte, hogy a vénségeket is várják a hídra. Egye fene.

Eddig sem szerettem a lezárásokat. Az ilyen zsenik miatt, most már kifejezetten rühellem. Ha nemhatárolódnak el a szervezők ettől a szemlélettől, akkor az ilyen szemléletben szervezőket is. Például.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése