A diktátor besúgásügyi székfoglalója

Orbán legutóbbi beszédéből a Magyar Narancs azt gondolta kiemelni, hogy indul a saját kémközpont szervezése. Nekem meg egy régi drezdai pap intelme jutott erről az eszembe. Valamint Tuskó Hopkins. Valamint azok a tendenciák amelyek alapján a mostani bejelentés elmaradása lett volna a meglepőbb. Ha a megfogalmazáson lehet is vitatkozni.

Az előzmények kicsiben kezdődtek. Ahogy Orbán sok más területen is apránként próbálta meg felpuhítani a rendszert. Annyira kicsiben, hogy szinte fel sem tünt. Holott a sorok között már ott lapult az ördög. 2015-ben is, amikor a Fidelitas akciójával már egész közel jártak a jelmezes főpróbához. Alágyújtva a kondérnak. Úgy, hogy még akár szimpla ostobaságnak is „eladható” lett volna, ha szükséges. Nem igazán volt szükséges. Noha akkor az egész Fidesz-frakció bemozdult az ifjú ügynöklista-készítők bevédésére. Aztán, közel egy év elteltével, a taxizók elleni kirohanás sem keltett túl nagy felháborodást. Talán azért, mert az Uber hiánya nem igazán karcolt meg tömegeket. Egyébként a besúgórendszer kapcsán nem is az Uber felszámolása a lényeges, hanem a telekocsizás elleni fellépés.

A szolgáltatás jellege miatt. Amikor meghirdették az ez elleni fellépést, akkor már világos volt, hogy ezt csak olyan, jobbára önkéntes bejelentőkkel lehet eredményre vinni, akik a szomszédjuk besúgására is hajlandóak. Így 2016 őszére már világos volt: a jogcímtől függetlenül, de épül a Nemzeti Besúgás Rendszere (NBR). Amelynek alapjai idén tavaszra már egészen biztosan álltak. Elég Orbán márciusi fenyegetődzésére gondolni. Részben a Soros-ügynöközésre, részben a későbbi, nagypénteki, kinyilatkoztatásaira. Így tulajdonképpen már március idusán bejelentette: az NBR köszöni, jól van, elkészült.

Amikor tehát pénteken azt mondta Orbán, hogy saját, központosított államot hoz létre az államban, és az közvetlenül alá lesz rendelve. Kihasználva a társadalom, nem kis részben neki köszönhető, megosztottságát, gyakorlatilag egy diktátori székfoglalót hallhattunk. A történelem során nem egy esetben volt megfigyelhető, hogy a diktátorok kifejezett hajlamot éreztek egy csak nekik szolgáló, csak nekik hűséggel tartozó, és számára minden piszkos munkát is elvégző szervezet, illetve hálózat kialakítására. Az, hogy ezt időnként testőrségnek, időnként elhárításnak, időnként nemzetvédelmi hatóságnak hívták, az gyakorlatilag részletkérdés. Attól, hogy hazánkban nem fogják hivatalosan is Nemzeti Besúgók Rendszerének hívni, attól még az lesz. Legalább azokkal, akik minden korban igyekeztek a maguk morzsányi hatalmát a lehető leggazemberebb módon demonstrálni.

Feljelentve a szomszédot, rokont, ismerőst, munkatársat, barátot, bárkit. Személyes bosszúból, a házastárs megszerzéséért, a vagyonka töredékéért, vagy egyszerűen „csak”. Csak, mert megtehetik. Miközben tudhatjuk: ennek hazánkban is komoly hagyománya van. Annak a megfogalmazásnak is, hogy a „nép ellensége” ellen kell fellépni. Amely ellenségek mindig azok voltak, akire a nemzeti pókháló közepéből ráuszították a hálózatot. Ellenzékiek, zsidók, kulákok... Mikor, kik. A besúgók pedig munkába lendültek, és közben valószínűleg nagyon bíztak benne, hogy mindig azon az oldalon lehetnek, ahol Tuskó Hopkins. Bízva abban, hogy ők olvashatják, illetve állíthatják össze a névsort. Elkerülve azt, hogy rajta legyenek. Akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sokszor kerültek fel névsorokra a korábbi lelkes árulkodók. Abban pedig nem mindig lehetett bízni, hogy az ügynöklisták titkosak maradnak. Ha pedig, mint hazánkban, alapvetően töketlenkedés indul a későbbiekben, akkor biztosak lehetünk benne: csak a hatalom változott, de a rendszer a mélyben nem.

Az rendszer, amelyik nagyban támaszkodik a hálózatra. Amely ellen ugyan fel lehetne lépni, de azt a drezdai intelemből tudjuk: az emberek többségét csak az zavarja, ha őt akarják elvinni. Ha pedig a társadalmi szalámizást profi módon, kellően előkészítve végzik, akkor nem nagy az ellenkezés. Márpedig Orbán csapatára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy kommunikációa matőrök lennének. Még akkor sem, ha a végeken némethszilárd-szintű figurák nyomják le a maguk hülyeségeit. Amíg ugyanis rajtuk pörög a média, addig a háttérben a valós hatalmi tényezők vidáman sütögetik a pecsenyéjüket. Az egymásnak ugrasztott emberek indulatainak lángjánál, a társadalom zsírjára sütve.

Andrew_s