2017. november 30., csütörtök

Pukli jött, játszott, süllyed

Emlékeznek Pukli Istvánra? Ugye igen. Ha mégsem, akkor kár. Annak idején a Tanítanék „arca” volt. Így a szervezettel részt vállalt abban, ami amolyan megtestesült szociológiai példájává vált egy esetleg jogos elégedetlenség semmibe földelésének. Mert aligha állítható, hogy a tanárok elégedetlenségére szervezett megmozdulások markáns, más jellegű eredményre vezettek.

Pukli István, a mégis tüntetők hátán a politikába kapszkodva, átszervezte magát a Polgári Világ Pártjába. Alapítóként, illetve az alapítók egyikeként. A legutóbb, a Magyar Nemzet című orgánumnak adott interjú szerint pedig onnan is kilépőben van. Az ok, amit említ olyan, hogy akár a miniszterelnök is mondhatta volna. Jellegét tekintve. Amennyiben nem ő a hibás, hogy szerepet vállalt a tanárok fásultságának növelésében, majd abban, hogy a pártját a bennfenteseken kívül aligha ismerték sokan. Mi akkor a gond? Pukli szerint a „kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői a magyar politikai közéletnek”. Ami így önmagában igaz. De nyugodtan hozzá tehető, hogy azért, mert valós alternatívát egy olyan párt, vagy mozgalom sem tud nyújtani, amelyik program nélkül, a vezetők pecsenyéjének a pirítására szerveződik.

Márpedig a tanárokat egy 2016-os, esős februári napon tüntetésre hívók nem igazán tudtak olyan pozitív üzeneteket kommunikálni, ami mellé jó szívvel álltak volna százezrek. A tüntetést követő hónap is csak a tiltakozás pontjainak számáról szólt. Olyan kevéssé megszólítva a társadalmat, hogy a tüntetések résztvevőinek a száma nehogy nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent. Jelezve, hogy az állítólag a tanárokat megcélzó mozgalom-szervezők nemhogy a szülők szolidaritását nem tudták megnyerni, de még a tanárokat sem sikerült megszólítaniuk. A júliusi nap tűzére pedig gyakorlatilag elolvadt a kezdeményezés. A szeptemberi hattyúk nyilatkozatai pedig már előrevetítették: ismét gazdagabbak lettünk egy, a szervezési felelőtlenségek tárházából merített, tapasztalattal. Többek között arra nézve is, hogy mennyit érnek azok a tüntetések, mozgalmak, amelyek valós program nélkül, a szakmai közösségnél a kormánynak többet használva keverednek a rivalda fényköreibe.

Ettől persze nem kell okvetlenül a korménypárt ügynökének lenni. Elég lehet az is, ha valakinekúgy van küldetés-komplexusa, hogy ehhez nem ismeri az embereket, a tömegek megszólításának, illetve az elvárható programok megalkotásának lehetőségeit. A pártkapcsolatokat feszegető kérdésre Pukli ezt mondja: „Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?” Nos! A válasz valójában az, hogy nem. Nem azért, mert valami nagyon csavaros összeesküvés-elméletet nem lehetne felállítani. Sokkal inkább azért, mert gyakorlatilag ez tűnik a Fidesz normál működési módjának.

Annak a működési módnak, amelybe teljesen belefér a velük szövetségre lépők hátba döfése is. Az egykori koalíciós partnerek, mint a Független Kisgazdapárt, illetve az MDF példája mutatja: akinek a Fidesz és Orbán a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre. Ha a mór megtette a kötelességét, akkor mehet a levesbe.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook