2017. február 1., szerda

Ellenségkép-szűkítés

Putyin jön, és Budapest feszült vigyázban várja. Orbán igazodási pontként, míg a város lakói a lezárások miatt. Holott volt Moszkva és Brüsszel egy szinten. Még Béccsel is. Orbán retorikájában. Amikor Orbán harca még szinte gyerekcipőben járt. Azóta persze változtak az idők. Meg az ellenségképek. Szűkültek.

Az említett nívóállításra 2011-ben került sor, amikor Orbán már túl volt az IMF elleni szabadságharcon, és éppen hadat üzent a belgáknak. Jó, jó! Nem a belgáknak, hanem egész Európának. De az Európai Uniónak mindenképpen. Kikiáltva Brüsszelt minden gonoszok lelőhelyének. Vagy mi. Ami ellen, ugyebár minden rendes nemzeti demokratának kutya kötelessége harcba szállni. Mint valami misztikus ellenség ellen. Mert nehogy már a pénzük mellé még bele is szóljanak a felhasználásába. Leginkább pedig abba, hogy ki mindenkit lehet lefizetni, megvenni belőle. Így aztán szép lassan sikerült konkrét formát adni az ellenségképnek. Kék zászlón csillagokkal. Amely ellenség szinte biztosan megszűnne ellenségnek lenni, ha átalakulna császársággá, és megválasztaná Orbán Viktort császárnak. Közfelkiáltással. A Szajna jegén. Augusztusban.

Az eltelt közel hat év azért nem múlt el változások nélkül. Moszkva például kifejezett barát lett Orbán szemében. Talán azért, mert apró szívességekért cserébe nagyobb baksist ígért? Nem tudom. A szívességek körét sem. De talán azzal is összefüggésben lehet, hogy a miniszterelnök szinte már nyomorog. Így aztán lehet az a pénz, amennyiért mégsem megy le koldulni egy aluljáróba. Noha lenne közönsége. Legalább annyian megnéznék ezt a mutatványt, mint az augusztusi császárválasztást a jégen. Azonban talán nem is ez a lényeg egyelőre. Hanem az, hogy az ellenségek köre ezen a téren beszűkült. Ahogy más területen is. Az EU-n belül például születtek még ellenségebbek. Jobbára azok a szemetek, akik a másikat is embernek tekintik. A társaság csúcsát, pontosabban, Orbán szemszögéből a mélypontját, azok képviselik, akik a szétlőtt, agyonbombázott területekről menekülőkben is az embert látják. Ferenc pápa, a renitens, pedig már szinte elviselhetetlen lehet a miniszterelnöknek. Miközben persze érdemes látni, hogy az konkrét ellenségek képét egyre inkább átvették a menekültek. Immár a határ környékére koncentrálódva, és egy külön kört képviselve a kontinensen belül.

A menekülteket felkaroló, de a hazai szegények gondját-baját is szívükön viselő civilek ugyancsak felkerültek a kilövendők táblájára. Annyira, hogy Németh Szilárd gyakorlatilag boszorkányüldözést hirdetett meg a közelmúltban. Valószínűleg azért, mert a civil mozgalmak kézzel foghatóbbak, még azoknál a menekülteknél is, akikről azért szólnak a hírek, de kevesen találkoznak velük. Ahogy akkor is kevesen találkoztak velük, amikor a budapesti pályaudvaroknál próbálták velük provokálni a lakosságot. Amikor is a fővárosiak inkább a humanista, mint a nemzeti demokrata arcukat mutogatták a világ felé. Alighanem újabb fekete pontot gyűjtve Pannónia Géniuszának noteszában. S mert a civilek, a menekültek melletti kiállásban az ellenzék is ellenségnek szólítható, az ellenzék démonizálása is egyszerűnek tűnhetett. Egy percig sem feledve persze, hogy korántsem új az a miniszterelnök-közeli álláspont, ami alapján: aki Orbán ellenzéke, az az ország ellensége. A hangsúlyok azonban folyamatosan csúsztak el idáig. Ahogy legutóbbi időkben már nem is az ellenzék vagy a civilek általában szerepelnek a céltáblán, hanem a budapesti olimpia ellenzői. Egy még kisebb, a kormányfő számára még egyszerűbben átlátható kört jelölve meg ellenségnek.

A folyamat ebből a szempontból egy elég érdekes képet mutat. Annak ellenére, hogy csírájában szinte folyamatosan ott volt a teljes ellenségi kör, a kommunikáció, a fókusz egyre inkább szűkült az utóbbi években. Ennek egyik oka lehet az a tendencia, amely az ellenzék ellenséggé bélyegzésének lehetőségét célozza meg. Ez a tendencia a diktatúrákban korántsem ritka jelenség. Ugyanakkor a folyamat mögött az is meghúzódhat, hogy Orbán Viktor számára egyre kisebb az az információs kör, amit képes átlátni. Egyre közelebb kell tehát keresni, egyre konkrétabban kell tudnia látni az ellenségeket. Mielőtt azok elmosódott, a periférián szétszéledő pamacsokká válnának. Ugyanakkor a szélső pamacsok tekintetében egyre könnyebb lehet annak a megélése, hogy miként lehet ki-, és megegyezni. A pamacsokkal, és a korábbi mondatokkal, illetve viselkedésekkel is. Elkerülve a tükörbe nézést. Az ellenségnek kikiáltott EU pénzének felvételekor korábban, míg Putyintól elfogadni a buksi-simogatást most.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook