2017. január 20., péntek

Párhuzamocskák

Az új amerikai elnök megválasztásának körülményei erős manipulációs, és nem kis orosz segítséget sejtetnek. Azért persze még nagy hecc lesz a beiktatási folyamat. Ami természetesen semmit nem jelent arra nézve, hogy mennyire lesz diktatórikus az új amerikai vezetés. Noha, Soros szerint, Trump szívesen lenne diktátor és erősen megosztja Egyesült Államokat. Amire nyugodtan mondhatjuk: nekünk ebben már rutinunk van.

Mert akkor, ha egy erősen megosztott társadalmat szeretnénk „kiélvezni”, akkor elég itthon maradni. De a párhuzam ott is tetten érhető, hogy szintén egy, az újraformálódó orosz birodalom felé nyitott vezető ássa a legújabb árkokat. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a permanens ellenségkép-keresés, és mítoszépítés sosem jut el a belső ellenzék elleni felszámolásokhoz, az vegyen elő egy történelemkönyvet. Már csak azért is, mert akkor láthatja: a proto-diktatúrák szinte mindig az ellenségek megnevezését tűzték a zászlókra. Amit aztán a kialakult diktatórikus rendszerek gyakorlatilag mindenkivel szemben alkalmaztak. Legfeljebb a retorika változott az eretneküldözéses középkortól az ürgebőrbe öltözött szabotőrök kergetéséig. Ha jellegében nem is sokat. Mert a félelem nagy úr. A hatalomban levők hatalomféltése is nagy úr, és ennek érdekében szívesen keltenek félelmet.

Először egy olyan ellenséget megnevezve, ami ellen viszonylag kis belső erőfeszítéssel lehet híveket verbuválni. Orbánnak ebből a szempontból a menekültek kapóra jöttek. De tudjuk: előtte is több mindennel próbálkozott ezen a téren. A menekültek különben azért jöttek kapóra, mert nagyon keveseknek volt közvetlen tapasztalata velük kapcsolatban. Pontosan úgy, ahogy annak idején a máglyákat körbetáncolók sem láttak senkit seprűnyélen lovagolni. Tehát bárki ellenség, boszorkány lehetett, akire egy autoritás ezt kimondta. A menekültekkel kapcsolatban is nem egy esetben csak külső, nem egy esetben igazolhatóan manipulált információk kelhettek útra. Manipulációnak tekintve természetesen azt is, amikor az adatokat célzatosan szűrve, vagy csak részhalmazból merítve közlik. Ilyen volt tulajdonképpen az is, amikor a híradások mintegy megfeledkeztek arról, hogy igen sok nemi erőszak következik be a migránskérdéstől függetlenül. Ahogy a családon belüli erőszak áldozatai sem a szír háború következtében kapják a pofonokat. A körmendi, vagy a horgosi esetekkel kapcsolatos szinte egyértelmű hírtorzításokra pedig most nem is térnék ki. Akkor sem, ha a sajtóetikai vétségeket nem is mindig helyén kezelik az „illetékesek”.

Az is nyilvánvaló, hogy az ellenségek megnevezése szinte azonnal töréseket okoz a társadalomban. Már csak azért is, mert a hatalom ellenzékének egyrészt nem marad sokszor más módja az ellenérzések kifejtésére, mint kiállni az üldözöttek mellett. De azért is, mert az egyeduralom akkor hatékony csak, ha legalább a felszínen nagyfokú az alárendeltek homogenitása. Az ellenzék olyan zavaró tényező, aminek a szerepét legfeljebb a látszatok szintjén hajlandók elviselni. Így az ellenzéket akkor is igyekeznek az ellenség szerepébe tolni, ha különben nem onnan indult a „licit”. Ha ez sikerül, akkor a társadalomban igen mély árkok keletkeznek. Kialakítva egy olyan „hideg polgárháborút”, ami jelenleg Magyarországon tapasztalható. Amikor már szinte elvi, vagy inkább hitelvi kérdéssé válik a „ki kinek tapsol” kérdése. Nem egy esetben akár elvtelen kiállást, illetve szemben állást szülve. Gyakorlatilag kizárva a párbeszéd lehetőségét. Ez az árokképzés nálunk gyakorlatilag folyamatos a rendszerváltás óta. A gyalogsági ásókat azóta sem tudta letenni senki. Az pedig szinte törvényszerű, hogy a neofita túlbuzgók ebben sokkal jobban teljesítenek. Az MSZP soraiban ugyanis aligha probléma, ha valaki a volt pártállam tagja is volt. Akkor, ha az egykori hatalmával nem élt vissza, ha különben szakmailag is jó. Elvégre legalább annyian voltak presztízsből, informális elvárások következtében párttagok, ahányan most hasonló okból a templomokat látogatják.

Ezzel szemben a Fideszben és környékén már akár a puszta párttagság is kínossá válhat. Elvégre egy olyan pártban, amelyben folyamatosan komcsiznak mégsem lehet ez jó ajánló levél. Még akkor sem, ha a párt vezetői sem feltétlenül köpték annak idején szembe a KISZ-titkárt. Ezért az érintettek még erőszakosabban akarják mutatni: szakítottak a múlttal. A sajátjukkal is. S persze demonstratívan szakítva azokkal, akik tudhatnak valamit erről a múltról. Akár az ellenségek közé is besorolva. Ahogy nagyban Soros, illetve kicsiben Simicska is ellenségévé vált annak a Fidesznek, amelynek vezetői ma a fasorban sem lennének nélkülük. Az USA ezeknek a lépéseknek még jórészt előtte van. De azért nem lenne meglepő, ha Putyin hirtelen az egyik főellenséggé válna. Elvégre, ha a demokratákról sok adatot tudhattak meg az oroszok, akkor Trump-ról is sokat tudhatnak. Az új amerikai elnök számára ez nagyon kínossá is válhat, ha igaz. Habár, legalább nem hagyna kétségeket afelől, hogy ki rángatja a zsinórjait.

Alkalmasint a magyar párhuzam ez utóbbi esetben is fennállhat. Csak egy dolog, hogy valaki, jelesül az USA elnöke ténylegesen egy nagyhatalom vezetője, vagy valaki, alkalmasint Orbán, csak szeretne kakas lenni az öreg kontinens elnöki, császári, istenkirályi székében.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook