Neuromancer (30)

A Facebook és általában, a szinte mindenhova beszivárgó világháló korában, nem egyszer megfeledkezünk arról, hogy a gyökereket nem egy esetben valahol a fantasztikus irodalom kertjében keresgéljük. Ahogy a távközlési műholdakat is adottságnak tekintjük. Holott azok ötlete sem kisebb sci-fi szerző érdeme, mint Arthur C. Clark. A valamikor egyetemi kísérletként indult csomagkapcsolt hálózatok kiscsoportos korának szintén megvoltak a maguk irodalmi vizionistái.

Szinte alig hihető, hogy az egyik, mára alapművé vált alkotás, a Neuromancer immár harminc éves. William Gibson műve 1984-ben jelent meg. S szinte biztosan hatott a szerzőre a hippi-kultúra éppen úgy, mint az azzal közel egy idős egyetemi hálózatok. Mert arról is gyakran megfeledkezünk, hogy a mai internet gyökerei is valahova az 1960-as évek végéig nyúlnak vissza. Azért valószínűleg még az ARPANET indulását követő tíz évben is kellhetett némi kristálygömb-nézés ahhoz, hogy valaki teljes személyiségek „benyeléséről” fantáziáljon. Bedobva a köztudatba például az azóta is többször értelmezett, át-, és újraértelmezett „cyberspace” fogalmát is. Nem mellesleg egy olyan, korábban nem is volt műfaj megszületésénél is bábáskodva, mint a cyberpunk. Annyira, hogy nem egyszer a műfaj „nyitódarabjának” tekintik a már említett művet.

Ami annyiban téves, hogy a cyberpunk műfaja sokkal inkább köthető egy másik, és korábban írt alkotáshoz. Pontosabban az abból készült filmhez. Az „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Do Androids Dream of Electric Sheep?)”1968-ban jelent meg. Philip K. Dick tollából. A belőle készült filmet 1982-ben mutatták be. Hazánkban „Szárnyas fejvadász” címen vetítették. Azonban kétségtelen, hogy a Neuromancer személyiségeket leképező szoftveres rendszere, és a számítógépes alternatív világ képe igen mély benyomást gyakorolt szinte az egész sci-fi világra. S azon keresztül azokra az olvasókra is, akik később a technológiai fejlesztések mérnökeiként, feltalálóiként váltak ismertté. A hatásvizsgálathoz elég például olyan filmekre gondolni, mint a Johnny Mnemonic, vagy a Mátrix. De az asimovi világ „továbbfejlesztéseiben” megjelenő sim-ekre is asszociálhatunk a számítógépes hálózatban továbbfejlődő személyiségekről.

A műfajteremtés címe talán mégis éppen ezért jár ki William Gibsonnak. Olyan alapvetéseket írt le mindjárt az első könyvében, amelyek folyamatos ihletet adtak a sci-fi írói és olvasói közül több generációnak is. Még akkor is, ha néhány ötlet manifesztációjának csak mérsékelten örülnénk. De ezzel aligha foglalkozik a NAGY RENDSZER. Ahogy egy másik szerző 1984 című munkájának az elemei sem a közöröm-szerzés érdekében épülnek be egyre jobban a mindennapokba.

Andrew_s